Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1956-08-14 / 189. szám
1956 augusztus 14, kedd NÉPLAP 3 Vízum nélkül utaz hatnak a magyar állampolgárok a Román Népköztársaságba A Román Népköztársaság kormányának javaslatára a Magyar Népköztársaság, és a Román Népköz- társaság kormányai megegyeztek abban, hogy a két ország közötti utazások megkönnyítése érdekében augusztus 15-i hatállyal megszüntetik a vízumkényszert. A megegyezés értelmében hivatalos és magánjellegű látogatásoknál, valamint átutazásnál magyar és román állampolgárok vízum (illetve átutazó vízum) nélkül utazhatnak a két ország területén, amennyiben diplomata, szolgálati, polgári vagy kollektív útlevéllel rendelkeznek. Vízum nélkül lehet továbbá utazni Romániába a személyazonossági igazolvánnyal is, amennyiben a személyazonossági igazolvány tulajdonosa az IBUSZ-nál kiváltja a szükséges betétlapot. Hl Arab Liga helyesli az egyiptomi intézkedéseket Az AFP kairói jelentés^ szerint az Arab Liga politikai bizottságának augusztus 12-i ülésén egyöntetűen hozott határozata a Szuezi- csatorna kérdésében a többi között ezeket állapítja meg: „Az arab országok Egyiptommal azonos álláspontra helyezkednek és teljes mértékben támogatják mindazokat az intézkedéseket, amelyekhez Egyiptom kénytelen lesz folyamodni.” Miért nem vesz részt Egyiptom u londoni tanácskozáson ? fl párt érdeke az egységes cselekvés ff oly tatás az l. oldali 61.) mét hívta fel Kádár elvtársi amikor arról szólott, hogy a páriélet lenini elveinek valamennyi pártszervünkben érvényesülni kell. A part minden tagjának bátran, merészen, szabadon kell véleményét, nézeteit nyilvánítani, mert ez elősegíti a kollektív vezetés elvének, a pártélet lenini normáinak további kibontakozását, alkalmazását. Nyilvánvaló, hogy az ilyen légkörben lehetetlenné \á- lik a párttal szemben ellenséges szólamok hangoztatása, mert ezt maga az egységes párttagság veri vissza. Ezek után hangsúlyozta: „A párteUenes ellenséges nézetekkel szemben nincs türelem. Ezeket megtűrni a pártban nem lehet.” S ugyanakkor figyelmeztetett arra. hogy nagy és fáradhatatlan elvtársi szóra, a meggyőzésre van szükség a becsületes párttagokkal szemben, amikor részükről találkozunk helytelen, a párt ideológiájától és politikai vonalától eltérő nézetekkel. Kádár elvtárs hangsú-* lyozta: „A Központi Vezetőség júliusi határozata világos, félre nem érthető. A párttagok szilárdságának megítélésénél most és a jövőben a fömérték az legyen: érti-e a Központi Vezetőség határozatát, egyetért-e vele, kés-e dolgozni érte?” Ma ez a párt érdeke az egységes cselekvés, a párt politikájának megvalósítása érdekében. ^ J\assxer rádióbeszéde Nasszer elnök vasárnap este rádióbeszédet intézett Egyiptom népéhez. Beszédében 2- hírügynökségi jelentések .szerint — többek között a következőket mondotta: — Néhány nappal ezelőtt már azon a ponton voltam, hogy bejelentem: hajlandó vagyok elmenni Londonba, részt venni az augusztus 16-1 értekezleten. — Akkor azt gondoltam, hogy kimutathatom, menynyire ragaszkodik Egyiptom a világbékéhez és a nemzetközi vitás kérdések békés úton történő rendezésének elvéhez. Később azonban, főleg Sir Anthony Eden rádióbeszéde után rájöttem, hogy ennek az értekezletnek a célja az egyiptomi nép megalázása, hogy diktátumot kényszerítsenek rá a gazdasági nyomás és a katonai fenyegetések eszközével. ^ Ezután a Nyugaton folyó katonai előkészületről szólva kijelentette: — Nem félünk tőlük. Valamennyi arab nép hajlandó utolsó csepp vérét ontani Egyiptom védelméért. Készek vagyunk a totális háborúra, olyan háborúra, amelyet most az algériai nép vív a francia gyarmatosítók ellen, mint amilyent s hős vietnami nép vívott ellene. Bekében akarunk élni, de nem riadunk visz- szg attól, hogy megvédjük hazánk javait, bármi legyen is az ár. Egyiptomnak nincsenek terjeszkedési szándékai, mint a Nyugat állítja, de országunk szilárdan tartja magát az önrendelkezés és a világbéke elveihez. Az ENSZ-ben éppen úgy, mint Bandungban, vagy Brioni- ban kifejezésre juttattuk ragaszkodásunkat a nemzetközi vitás kérdések békés úton történő rendezésének elvéhez. A francia és az angol kormánv viszont bebizonyította, hogy távolról sem teszi magáévá ezeket az elveket. Tekintsenek csak arra, mit csinálnak a franciák Algériában. Hány alkalmuk lett volna már békésen rendezni ezt az ügyet, de mit tettek? Félmillió katonát küldtek Algériába, hogy a végsőkig vigyék a hős algériai nép elleni háborút. Sőt ezzel sem elégedtek meg, még többet akarnak mozgósítani, hogy ellenünk is agressziót indítsanak. Nasszer elnök befejezésül kijelentette: Bízunk a népben, A nép segít bennünket, mint ahogy a múltban is tette. Harcolni fogunk és ha kell meghalunk jogunkért, függetlenségünkért, szuverenitásunkért. Nasszer vasárnapi sajtóértekezlete Újabb kedvezmény a termelőszövetkezeteknek Hegedűs András elvtárs a soproni népfront-gyűlésen A Hazafias Népfront soproni nagygyűlésén vasárnap Hegedűs András elvtárs, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. Az ország dolgozói előtt álló politikai, gazdasági kérdésekkel foglalkozva kitért a mezőgazdaság fejlesztésére is. Ismertette, hogy a dolgozó nép ellátását javítani csak úgy tudjuk. ha gyorsabban fejlesztjük a mezőgazdaságot. Beszélt az anyagi érdekeltség szükségességéről, majd így folytatta: Mezőgazdaságunk korszerű színvonalának eléréséhez feltétlenül szükséges, hogy előbbre jussunk mezőgazdaságunk szocialista átszervezésében is, vagyis a termelőszövetkezeteket ne csak gazdaságilag szilárdítsuk meg, hanem számszerűleg is növeljük. Hegedűs elvtárs elmondotta, hogy a termel őszö- /etkezetek fölénye az elAz AFP a kairói rádió alapján közli azokat a kérdéseket, amelyeket vasárnap délután Nasszer elnöknek sajtóértekezletén feltettek és a köztársasági elnök válaszait a kérdésekre. Alább közlünk néhány kérdést és választ. Kapott-e Ön szovjet ajánlatot az asszuáni duzzasztógát megépítésére? — Igen, de a duzzasztógátat a volt csatorna-társaság jövedelméből tervezzüK megépíteni. A társaság a múlt évben 16 millió font tiszta jövedelmet könyvel: el, amelyből 5,5 milliót a tisztviselőknek fizettek ki, a többi a részvényeseké lett. A jövőben ez a jövedelem nem paloták építésére fog szolgálni. A bevételi az egyiptomi nép rendelkezésére fogjuk bocsájtani, amely igen alacsony színvonalon él. — Miért nem tájékoztatta az érdekelt hatalmakat e csatorna társaság államosítására irányuló szándékáról? — Azért, mert megtudtuk, hogy összeesküvés folyik a társaság koncessziójának meghosszabbítására és nem akartuk, hogy erős nyomást gyakoroljanak ránk. — Ügy véli-e, hogy az Qn kormánya elleni kampány ellenére még mindig nyitva áll az ajtó a megegyezés elolt a nyugati országokkal? — Hajlandók vagyunk elfelejteni a múltat és minden vitás kérdésünket tárgyalás útján rendezni. — Elfogadná-e, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete garantálja a hajózás szabadságát a Szuezi-csatornán ? — A legfontosabb az. hogy az egyiptomi kormány és nép maga garantálja a hajózás szabadságát. •— Mit tenne agresszió esetén? — Harcolnék. — Tekintettel az Egyiptom ellen megtett katonai előkészületekre, miért nem fordul panasszal a Biztonsági Tanácshoz? — Mi csak saját magunktól függünk. Egyébként még mindig van időnk arra. hegy a Biztonsági Tanácshoz forduljunk, — ön azt mondja, hogy kormánya garantálja a hajózás szabadságát. De vti történnék, ha a kormányát egy másik váltaná fel? — Sohasem mondtam, hogy ellenzem a hajózás szabadságának nemzetközi garantálását. Mindamellett ellene vagyok a kollektív imperializmusnak. •— Mikor határozta el. hogy államosítja a Szuez- csatorna tánaic.yo ,7 Két és fél evvel ezelőtt már tervbe vettük ezt a lehetőséget, végleges elhatározásunkat azonban csők azután hoztuk meg, hogy angol-amerikai részről elutasították az asszuáni gát megépítésében való segít • séget. Ekkor megé.'",et:uK, összeesküvést szőnek ellenünk, hogy megtartsanak bennünk H nyomorunkban: Kénytelened voltunk tehál gyorsan cselekedni, hogy anyagi erőforrásokat és ragyogó jövőt biztosítsunk az egyiptomi népnek. Vidám ünnepségek a vasutasnapon Már szombaton megkezdődtek a vasutasnapi . ünnepségek Nyíregyházán és Mátészalkán. A vasúti üzemekben, a fűtőházban, a pályafenntartásnál, az állomásokon — ünnepi beszámolók és jutalomkiosztások voltak. A kormány- és minisztériumi kitüntetések mellett igen sokan részesültek rendkívüli előléptetésben a VI. vas- utaenáp alkalmából« Másnap reggel zenés ébresztőre kelt Nyíregyháza és Mátészalka. Mindkét r.v- iyen a vasutasok fúvószenekara szolgáltatta a zenei, amit a vasutas dísz-szazad felvonulása és az emlékművek megkoszol úzása kő vetett. Nyíregyházán a délutáni órákban sportünnepéllyel folytatták a műsort. A Törekvés-pályán sorraker Ü ló kövérek és soványak mérkőzése nagy tetszést aratott a nézők közölt. A játékosok — fülig sárosán — küzdötted a győzelmet jelentő gólokért. A küzdelem heves volt, és végeredményben nem dőlt el a „rangadó", mivel az eredmény 4:4 döntetlen lett. - Estére megteltek a kül- túrházak. A színvonalas műsor után vidám tánccal' és szórakozással töltötték el estéjüket a vasutasok és családtagjaik. Baráti kcc< cintással üdvözölték a "legjobbakat a kedves baráti ünnepségen. fl Néplap cikke nyomán termékeny vita volt az Áruházban A Néplap augusztus 8-i számában levelet írtam az Állami Áruház vezetőségéhez. Ebben arról volt szó. hogy az égjük osztályon dolgozó lányok és asszonyok panaszkodtak osztályvezetőjükre. Elkeseredetten mondták el, hogy embertelenül bánik velük és durva hangon beszél. A cikkben hibáztattam a vállalat vezetőségét, mert tudott az osztály problémáiról, mégsem intézkedett, nem történt felelősségre- vonás. A szóban lévő probléma megvitatására az igaz- gató helyettese, az igazgat j kétheti távollétében, nem volt hajlandó egy értekezletet összehívni. Véleménye szerint a dolgozóknak nem volt joguk panaszt tenni. A cikk megjelenése után pénteken került sor az értekezletre. Az áruház dolgozói közül sokan részt vettek a vitában és hozzászóltak a cikkhez, s problémához. Voltak akik könnyezve mondták el panaszukat, elkeseredésüket. Voltak olyanok is, akik az osztályvezető védelmére keltek. Többen, más vezetőbeosztású dolgozókat is bíráltak, akik egy-egy esetben „lóhátról“ beszéltek beosztottjaikkal, embertelenül viselkedtek velük szemben. Két osztályon azt javasolták a dolgozók: jobb volna, ha névaláírás nélküli írásban közölnék mondanivalójukat, bírálatukat. Nyilván azéri, mert félnek a bírálat következményeitől. Erre viszont nemigen van okuk. Az értekezleten nem igazolódott több dolgozónak az az állítása, hogy a vezetőség megtorolja a bírálatot. Nem tudtak megnevezni olyan dolgozót, akit a bírálat miatt elbo- csájtottak volna az áruházból. A megbírált osztáljrvezetű önkritikát gyakorolt viselkedése miatt, belátta, hogy •talán az utolsó figyelmeztetés volt az áruház igazgatójának vele szemben foganatosított fegyelmi intézkedése és a dolgozók bírálata. Megígérte, hogy soha többet nem fog előfordulni vele hasonló • eset. Hadd mondjam el még azt is, hogy a dolgozók elismeréssel beszéltek Ivanov elvtársról, akinek vezetése alatt sokat javult az áruházban a kollektív szellem, a munkafegyelem és a tervteljesítés. Ivanov elvtárs elvárja a dolgozóktól, hogy nagyobb bizalommal legyenek hozzá panaszukkal is. A szóbanlévő osztályon átszervezés lesz, ami minden bizonnyal hozzá fog járulni a problémák rendezéséhez, a hibák kijavításához. El lehet mondani, hogy a megbeszélés bátorítást jelentett az áruházi dolgozóknak a hibák, panaszok további felvetéséhez és segített az elvtársiasság elmélyítésében A tervek teljesítése alapján minden remény megvan arra, hogy az áruház harmadszor is elnyeri az élüzem címet. Bizonyára ezután még jobb kedvvel, még nagyobb lelkesedéssel, nagyobb összefogással fognak dolgozni újabb sikerek eléréséért. O. A. múlt években egyre inkább bebizonyosodott. Azok a szövetkezetek, amelyek nagyüzemhez méltóan berendezkedtek, minden tekintetben felülmúlják a kisüzemeket. Ahhoz, hogy jól berendezett nagyüzemek legyenek a szövetkezetek, nagy befektetésekre is szükség van. A hitel terén is további kedvezményeket kapnak a termelő- szövetkezetek. Erről a következőket mondotta Hegedűs elvtárs: Most dolgozunk ki olyan1 intézkedéseket, hogy a tsz-ck az eddiginél sokkal kedvezőbb feltételek mellett kap,iának hitelt építkezéseikhez, 25 évi lejárattal, évi egy százalékos kamattal1. Arról is gondoskodunk, hogy a termelőszövetkezetek régi hiteleit szintén át-, alakítsák 25 évi lejáratú’ hitelekké, ugyancsak évi1 egy százalékos kamat mel-l lett. Az elmúlt héten utasítást adtunk a Nemzeti Bank fiókjainak, hogy addig is, amíg ez a hitelrendezés nem történik meg, ne eszközöljenek levonásokat hitel céljaira a termelösző-' vetkezetek számlájára érkezett befizetésekből. A beszéd további részében hangsúlyozta Hegedűs elvtárs, hogy a szövetkezetek fejlesztésénél továbbra is szigorúan az önkéntesség alapján állunk. De leszögezte azt is, hogy államunk minden erejével támogatja a szövetkezeti utat választó dolgozó parasztokat. Panaszunk van a Fehérgyarmati Gépállomásra Községünkben az aratás, illetve a hordás befejezése után megkezdődött az általános cscplés. Megkezdődött, de igen lassan halad. Éppen ezért nagy panaszunk van a Fehérgyarmati Gépállomásra. Hol a cséplőgépnek, hol az azt hajtó traktornak van mindig valami baja. S ha ez továbbra is így lesz, mi még szeptemberben sem fejezhetjük be a cséplést. Deliét miért kell nekünk elmaradni amiatt és reszkírozni sokáig a többségben szabad ég alatt levő asztalokat, ha a gépállomás rosszul végezte el a gépjavítást vagy nem elég körültekintően készült fel a cséplés végzésére? A gépállomás vezetősége nem nagyon töri magát a menetközben előadódó hibák kijavításár» sem. Példáiul folyó hi 6-án elromlott a cséplőgép. Másnap sem indulhatott meg vele a munka. Telefonon felhívtuk a gépállomást, kérve, sürgetve a gép kijavítását, amire azt mondták: értekezletük van. Köszönjük szépen a választ, de ezzel még nem telnek meg élettel a zsákok. Községünk minden egyes dolgozója azt szeretné, ha mielőbb befejezhetné a cséplést. S amellett, hogy kenyérnekvalójnkat zsákban tudnák, beadási kötelezettségüket is hamarabb teljesíthetnék. A Gépállomások Megyei Igazgatósága gondoskodjon róla, hogy a Fehérgyarmati Gépállomás vezetősége sürgősen javítsa meg munkáját. Angyal István vb-elnók,