Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1956-08-26 / 199. szám
N E P L ' F 1356 augusztus 86, vasárnap KI legyen a. példakép? Megnyugvásun Imái csak a bizakodásunk erősebb A minap baráti vitában vettem részt, A vitatkozók tekintélyes része pedagógus volt, olyan emberek, akik szeretik a szocializmust és sokat tesznek érte. Akik gondolkodnak és akiknél mindennapi problémát jelent a gyermekek hazafias nevelése. Egyikük aggodalmaskodva kérdezte: ,.Allíthatok-e kommunista eszménvképet a gyermekek elé az iskolában a sok elkövetett hiba után? Vájjon nem homá1,-'’'"'*otta el a párt hőseinek fényét a sok feltárt káros jelenség?“ Szívből fakadó, választ váró kérdés volt ez és talán nem lesz helytelen, ha a szélesebb nyilvánosság előtt is megvitatjuk. Bizonyára sok tanító és tanár kérdezi meg saját magát, barátait, elvtársait hasonlóképpen. Ez érthető, hiszen hazafias nevelésről aligha beszélhetünk. ha nem tudunk eszméket, népakaratot megtestesítő kiváló embereket, személyeket ifiúságunk elé állítani. Az ifjúságnak és a felnőtteknek is — példaképre, eszményképre van szüksége. Ez nem személyi kultusz, ez abból a valóságból fakad, hogy az eszméket, társadalmi törekvéseket emberek személyesítik meg és éppen azért lehetnek kiemelkedő személyiségek, mert kiváló tulajdonságaik révén pontosan felismerik a leghaladóbb törekvéseket, azokat életcéljuknak választják. Ilyen embereket követni, ilyen emberekre példaképül feltekinteni nem bűn, nem személyi kultusz, hanem természetes, egészséges emberi törekvés. Ki hibáztatná azt a serdülő fiút ,aki Zalka Máté, vagy Simonyi óbester kalandos hőstetteit olvasva így kiált fel: „Én is ilyen bátor akarok lenni!“?! fAe ne vágjunk a dolgok ** elébe! Mindenek előtt azt kell lleszögeznünk, hogy az elkövetett hibák feltárása, — bármilyen fájdalmasak és súlyosak voltak is ezek a hibák, — nem gyengítette, hanem erősítette a pártot, a kommunista mozgalmat, a munkásmozgalmat. Hiszen ezzel végeredményben elértük azt, hogy ezek a hibák soha nem fognak megismétlődni. És vájjon nem impo- ráló-e az a bátorság, őszinteség, nyíltság, ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártja és kezdeményezése nyomán az egész munkás- mozgalom megtisztítja magát évtizedek terhes lerakódásaitól?! Feltétlenül. Nemcsak egységesebbek lettek a kommunista és munkáspártok, hanem a párton- kívüliek szemében is nagyot nőttek: hiszen egyetlen más párt. polgári párt sem lenne kénes ilyen lépésre. Megújult fénnyel ragyog a marxizmus-leniniz- mus nagy eszméje szerte a világon, tiszta lappal folytatják a kommunisták a szocialista építés gyakorlati munkáját. t?s megkoptak vájjon azoknak a munkás és kommunista hősöknek az érdemei, akik életüket áldozták a haladó világ legszentebb ügyéért? Azt hiszem, éppen ellekezőleg van: még nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel tekintünk fel Marxra, En- gelsre, Leninre — a Párizsi Kommün barrikádjainak csodálatosszívű munkáshőseire; az 1905-ös orosz forradalom proletárkatonáira; 1919 lángoló kommunistáira, akik a világháború rémségei közepette megmutatták az emberiség szép jövőjét: a barna dögvész, a fasizmus elleni küzdelem felejthetetlen emlékű harcosaira; a szocializmus és kommunizmus bátof építőire. Még inkább ragyogó példaképe lehet a magyar ifjúságnak a gyönyörű életű Frankel Leó, Latinka Sándor, Szamuelly Tibor. Kun Béla. Ságvári Endre, József Attila, Zalka Máté. Azért is, mert ha manapság az ő nevüket emlegetjük, mindennél tisztábban látjuk, hogy velük és mellettük ott van a történelem igazi formálója: a nép, a munkás- osztály. Azt hiszem legalábbis, hogy pedagógusaink többsége már tisztán látja ezt. S véleményem szerint, akkor lesznek igazán maradandó hősök e hősök ifjúságunk emlékezetében, ha velük együtt és az ő példájukkal, az alkotó, harcoló, történelem csináló népet mutatjuk be. T ehetnek-e példaképek ma élő személyiségek? Véleményem szerint követendő emberekként lehet és kell odaállítani fiataljaink elé munkásaink, parasztjaink. értelmiségeink, államférfiaink, tudósaink legjobbjait, azok legnemesebb szocialista tulajdonságait. De csak a szerénység, a megengedhető- ség határain belül: Ne próbáljunk a történelmi idő helyett ítélkezni — sem diAugusztus 4-én 70 munkakedvvel-' telt ifjút is vitt a gyorsvonat Nyíregyházáról Budapestre. A cél: Mohács sziget. A megyei DISZ-bizottság jó szervezői és felvilágosító munkát végzett a fiatalok között. Az árvízsujtotta lakosság segíségére siettek; a példamutató, lángoló munkakészség csak fokozódott az úton. Mint a jegeszuhany érte őket. a budapesti fogadtatás. A DISZ Központi Vezetőségének küldöttei nem azon a hangon üdvözölték a mi szabolcsi fiataljainkat, ahogyan azt az alkalom és a cél megkívánta volna. A továbbiakban még néhány zavaró, dologgal kellett számolni. A budapesti hajóállomáson történt az ’ egyik, amikor is a fiataloknak a hajón ülőhely nem jutott, csak úgy ülhettek le, ha a második osztályú ’együk mellé a hajón szolgálatban lévő dolgozóknak külön is fizettek. 11 órás hajóút után érkeztünk Mohácsra. Másnap . . . augusztus 5-e, vasárnap. DISZ-gyűlés a sárháti önkéntes építőtá. borban. Az itthoni értesülések helyett — melyek szerint 5 óra a napi munkaidő — tudomására hozzák a fiatalságnak, hogy 10 órát kell dolgoznia. Ezért a budapesti középiskolások közül többen még aznap visz- szatértek a fővárosba. Vitatható itt a diákok őszinte segíteniakarása. de semmiképpen sem helyes az előzetes tájékoztatás ilyenmérvű tévedése. Megyénk fiatalságát nem riasztotta vissza ez sem. Munkához láttak és a napi 10 órás munkaidőt még öntevékenyen meg is hosszabbították. Dicséret illeti a kis- várdai II. Bessenyei brigádot, valamint a nyíregyházi csérni, sem Ítélni. Semmiképen sem lehet káros, ha egy ifjúmunkás elhatározza, hogy úgy fog dolgozni, mint idősebb szaktársa, aki már a szakma mestere. De az már káros lenne, ha gondolkodás nélküli hajbókoló já- nosokat nevelnénk, akik az agyuk helyett a dogmákat, sémákat használják. Egyszóval hősöket — különösen szocialista és kommunista nagy, történelmi hősöket nem lehet és nem szabad úgy ifjúságunk elé állítani, hogy ne hoznánk rögtön vonatkozásba őket a ma és a holnap gyakorlatával, mindennapi életünkkel. Ez nem szürkíti az eszményképet, hanem az élet zöld ragyogásával élteti évtizedeken, évszázadokon át. C ok-sok tennivalója van nevelőinknak, kutatóinknak e fenti problémákkal kapcsolatban ebben a megyében is. Nagyon-na- gyon elmaradtunk a sza- bolcs-szatmári munkás-, és parasztmozgalmak, haladó irányzatok feldolgozása terén és bizony kevés olyan fiatal van, aki beszélni tudna a századforduló szegénj’- paraszti mozgalmairól, az aratósztrájkok hőseiről, a tiszadobi szocialistákról, nyíregyházi forradalmárokról, Szamuelly Tiborról, a tunyogmatolcsi Zalka Mátéról. Ezért természetesen nem a megye értelmisége elsősorban a felelős. Ám VI. Kossuth brigádot, amelyek az ottlét alatt a tábor kiváló brigádjai voltak. .Az előbbi négyszer, az utóbbi háromszor nyerte el a DISZ KV vándorzászlaját. Ez a két brigád az előttük dolgozó brigádok munkateljesítményét a legnehezebb munkahelyen, a homokbányában megkétszerezte. A többi brigádok sem kullogtak az utolsók között, büszkék lehetnek rájuk. — Nem kívántak elismerést és nem kívántak kölönósebb figyelmet sem, amikor erre a munkára jelentkeztek s azt becsülettel el is végezték. De az nem kétséges, hogy az elismerést és a figyelmet megérdemelték volna, már csak azzal is, hogy nem személyvonaton, hanem gyorsvonaton szállították volna őket háza, a többszáz kilométeres távolságról. Tarr János táborparancsnok helyettes. „A Nyír. Kisker. Vállalat kommunistái a folyó hó 23-án tartott taggyűlésen tiltckozásukat fejezték ki a Nyugat-Nemet Kommunista Párt betiltása ellen Mogyorósi Mihály elvtárs javasolta, hogy a taggyűlés küldjön tiltakozó táviratot a párt Központi Vezetőségének. Szabó József e'vlárt szintén tiltakozását fejez ki. „Az egész világ a leszereléssel foglalkozik és Nyu- gat-N'émetországhan háborúra készülnek. Világos bizonyítéka ennek az, hogy a kommunista pártot illegalitásba kényszerítik. — Adenauer és cinkosai börtönbe zárják a párt harcomost megnyílt a szabad és őszinte kutatás útja: rajta, ássuk ki a homályból megyénk hőseit, akik a szocializmusért oly sokat tettek, becsületes szociáldemokraták és kommunisták egyaránt. A kép, az eszménykép azonbarf* csak akkor lesz teljes, ha nem szakítjuk ki a történelem folyamatosságából. Az eltelt időszak alatt nemcsak a munkásmozgalmi kutatást hanyagoltuk el ebben a megyében is, hanem demokratikus, haladó hagyományainkat sem ápoltuk megfelelően. Ez súlyos, szektáns hiba volt. Szamuelly Tibor, Zalka Máté mellett méltó helyet kell kapnia Tarpai Mártonnak. Esze Tamásnak, Vasvári Pálnak, Móricz Zsigmondnak s azoknak, akikről szinte alig beszéltünk eddig: Kölcsey Ferencnek, Bessenyei Györgynek, Jósa Andrásnak, Leffler Sámuelnek, a két Korányinak. Nem teljes a felsorolás, csak utalás arra, hogy meg kell szüntetni a múlt szektáns elzárkózását. IVfindez nemcsak a peda- gógusok, tanítók és tanárok problémája. Problémája egész társadalmunknak, mindenek előtt pártszervezeteinknek, DISZ- szervezeteinknek. Éppen ezért helyes lenne, ha a jövőben alaposabban, hozzáértőbben foglalkoznánk vele. Soltész István. A minisztertanács határozatot hozott a 14—16 éves fiatalok munkalehetőségeinek és továbbtanulásának biztosításáról. A határozat megállapítja: a Minisztertanács szükségesnek tartja a fiatalkorúak elhelyezkedését és továbbtanulási lehetőségeinek bővítését. Ennek megvalósításához központi intézkedésen kívül a tanácsok és a társadalmi szervek széleskörű helyi kezdeményezése is szükséges, hogy a helyi erőforrások kihasználásával megteremtsék a munkábaállítás feltételeit. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtására a Minisztertanács az alábbiakat határozza: — A népgazdaság egyes területein — lehetőleg termelőmunkára — napi 4—6 órás munkaidőre. 14—16 éves korú fiatalokat keli kiscg.ió munkaerőnként alkalmazni sait. Az egész világ kommunistái melléjük állnak a német kommunistáknak.'’ A többi elvtárs is méltatlannak tartja ezt az eljárást és szolidaritásukat fejezik ki a német kommunisták meliett. Demeter János párt titkár. * A Keletmagyarországi Faipari Vállalat ma délben röpgyűlést tartott, amelyen a vállalatnak az össz- dolgozói tiltakoztak a nőmet kommunista párt betiltása ellen. És mé'yen elítélik ezt a terrorcselekedetet. (Pazonyi József.) „M. pazonyi pedagógia nagy várakozással ink bele a Társadé , Szemle legutóbbi számába. Ebben jelent meg a KV határozata értelmiségi politikánkról. Az új tanév első gyűlésén már erről a határozatról beszélgettünk. Nem emlékszünk, hogy korábban ilyen átfogóan, alaposan és kendőzetlenül elemezte olna KV-i párt- határozat értelmiségünk helyzetét, kilátásait, mindennapi és különleges kérdéseit. Elsőnek azt a nagy megnyugvásunkat említjük, mely a határozat elolvasásakor eltöltött bennünket. A Központi Vezetőség jól ismeri problémáinkat,, nemcsak azokat, melyek nem először vetődtek fel, hanem azokat is, amelyekkel nemrégen magunk sem hozakodtunk volna elő bátran. „A pedagógusoknak biztosítani kell az évi pihenésre és önképzésre fordítandó kéthónapos szabadságot." Ennek a gyakorlati intézkedésnek (s nem csak ez az egy intézkedés vonatkozik a nevelőkre!) az előnyei nem ismeretlenek. Az a tanító és tanár, aki nyáron pihent, olvasott és utazott, szeptemberben jobb szaktudással, clyan munkakörökben, amely megfelel fizikai adottságuknak. Elsősorban a fiatalok közül kell kiképezni a betanított munkásokat és a szakiskolai felvételeknél is előnyben kell őket részesíteni. A kereskedelemben a kisegítő munkaerőkből kell kiépíteni a vevőszolgálatot. Kisegítő munkaerőként helybeli lakosú fiatalokat — lehetőleg többségében leányokat — és elsősorban a vállalatok saját dolgozóinak gyermekeit kell felvenni. A Minisztertanács szabályozta a fiatalok illetményeit is. A kisegítő munkaerő részére munkakörének, illetőleg munkaidejének megfeNyírlövő község dolgozó parasztjainak a termésátlag 3 százalékos növelése érdekében sok a tennivalójuk. Búzából 10.9, rozsból 7.5 mázsás átlagot kellett elérnünk a mi talajviszonyainknak megfelelően. Ezt az eredményt Bartha Károly, a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke túlszárnyalja, aki a község dolgozói előtt mindenkor példaként áll a mezőgazda- sági termelésben, a beadás és az adó rendezésben. Búzából holdankénti termésátlaga 11.5, rozsból 10.3 mázsa. Kenyérgabona feleslegét elsőnek szállította be az állam raktárába. Neve után nincs semmiféle hátralék sem a beadási kartonon, sem az adófőkönyvben. Bartha Károlyt joggal választhatta meg a tanács a frissebb tapasztalatokkal s mindenekelőtt nagyobb tanítási kedvvel áll tanít-» ványai elé. A nyáron elraktározott erőből futni fogja a tanév végéig. „Mindent el kell követni, hogy a falvakban főleg a pedagógusok ... a pái~t szilárd támaszai legyenek.“ Ez természetes és megvalósítható követelmény most, amikor a nevelők egész sor régi óhaja, igénye teljesülni fog. Ám figyelembe kell venni, hogy „ ... a kommunista értelmiségiek legfontosabb . pártmegbizatása a szocialista építésben végzett magas színvonalú munka, ezért kisebb felkészültséget igénylő megbízatásokkal lehetőleg ne terheljék ... őket." Ezt különösen a pedagógusokkal szorosan együtt működő falusi funkcionáriusaink-j nak kell szép, előtt tartaniuk. Szívesen idéznénk még néhány megállapítást és intézkedést a párthatározatból. Mindegyik arról tanúskodik, hogy a Központi Vezetőség értelmiségünknek nagy figyelmet szentel és problémáit megt akarja oldani. Megnyugvásunknál la.-. Ián csak a bizakodásunkj erősebb, mellyel e fontos' párthatározat végrehajtása elé tekintünk." lelően — a miniszter altál kiadott irányelvek szerint — havi 2J0—350 forint munkabért kell fizetni. Nagyfontosságú a határé^ zatnak az a része, arnoljf - szerint a második ötéves terv végleges kidolgozásánál gondoskodni kell ó’.yan munkalehetőségek és továbbtanulási lehetőségek'' kialakításáról, amelyek a; határozatban foglaltakon túlmenően biztosítják a fiatalok fcglaikoztatasát. A tanácsok végrehajtó bizottságait arra szólítja fel" a határozat, hogy gondoskodjanak a fiatalok foglalkoztatásához szükséges Hé-'" Iyiségigények kielégítéséről;'A határozat végrehajtása-:-, hoz szükséges intézkedése-, két az illetékes miniszterek szeptember 1-ig adják ki. mezőgazdasági állandó bizottság elnökévé. TÚTH BERTALAN, a lövöpetri községi t, vb. titkára. A tiszaiöki erőműnél dolgozó tudósítónk jelenti, hogy pénteken újabb próbapörgetés volt, 28 percig működött a turbina, újabb hibát észleltek, melynek javítása folyamatban van, ★ A nyíregyházi járásbíróság Beieezki Sándor 46 éves, fábiánházi 3 gyermekes kubikost, aki 1954-ben őt az utazásból kizáró jegykezelőt 1956 február 12-én utazás közben megismerte, majd jegykezelés közben arcul ütötte és megrúgta* 10 százalékos bércsökkentés meliett 6 hónapi javító- és, nevelő munkára kötelezte. Munkakedv és figyelem A Minisztertanács határozata a fiatalok munkalehetőségeinek és továbbtanulásának biztosításáréi Tiltakozunk 1 Példamutató állandó bizottsági elnök