Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)
1956-06-22 / 145. szám
1956. június 22, péntek < NÉPLAP werA kenyérgabona állami szabadfelvásárlási ára az idén is azonos lesz a tavalyival A Minisztertanács ülése A Minisztertanács kedden ülést tartott: A beruházások műszaki tervezésének egyszerűbb és gyorsabb lebonyolítására, valamint költségeinek csökkentésére úgy intézkedett, hogy a beruházások tervezésének eddigi három üteme helyett — a beruházás fontosságától függően — egy vagy kétütemű tervezést kell alkalmazni. Az építkezések elszámolásának és a beruházások lebonyolításának egyszerűsítéséről is határozott a Minisztertanács. Ennek alap-; ■ián j az építkezéseken havi elszámolás helyett — műszaki átadás-vétel jegyzőkönyv alapján — negyedévenként kell elszámolni. Az egymillió forintnál kisebb értékű, vagy a négy hónapnál rövidebb ideig tartó építkezéseknél csak a munka befejezése után kell tételes végszámlát készíteni, A beruházásokkal kapcsolatban a jövőben jelentősen megnő a minisztériumok, a vállalatok és a tanácsok önállósága, felelőssége. A Minsztertanács néhány nagy létesítmény kivételével, a beruházási programok és műszaki tervek jóváhagyását a minisztériumok hatáskörébe utalta. A miniszter felhatalmazhatja a beruházó vállalatok igazgatóit, az iparigazgatóságok vezetőit, a programok és a műszaki tervek jóváhagyására. A jelenlegi gyakorlattól eltérően, a jövőben a tanácsi beruházásokat nem a szakminisztériumok, hanem zömében a fővárosi, a megyei, a megyei jogú városi, illetve járási tanácsok végrehajtó bizottságai hagyják jóvá. Szaparin г r A KRISTALYPÄRA — Fantasztikus elbeszélés — Az előző folytatások tartalma: Nyikandrov büfés rémülten veszi észre, hogy a levegőben egy pizsamás férfi repül. A jelenetet véletlenül lefényképezi egy képszerkesztő is. A nyomozás megindul. Petrov hadnagy arra gyanakszik, hogy léggömbről van szó. Szokoro- bogatov őrnagytól utasítást kap a meteorológiai adatok beszerzésére. Azt is meg kell tudnia: nem tűnt-e el valaki a környékről. (3) Hamarosan kiderült, hogy az adott időben semmiféle léggömb nem volt а levegőben, a csíkos pizsamát viselő embert bizonyára a szél sodorta. — Rendkívül fontos körülmény — állapította meg Szokorobogatov, miközben a térképre berajzolta a ,.vándormadár” — ahogy ő nevezte — útvonalát. — Most már meg tudjuk mondani, honnan indult el és hol fejezte be a repülést. Csere- muski falu északnyugati szélén szállt föl — az őrnagy kék ceruzával jelölte meg ezt a pontot — és a szél irányát, sebességét számításba véve, körülbelül idáig juthatott. — Vastag vonallal bekarikázta a térképen feltüntetett erdőséget. — Éppen ma érkezett jelentés arról, —- közölte a A Minisztertanács a begyűjtési miniszter előterjesztése alapján megtárgyalta a növénytermelési és terményértékesítési szerződések rendszerét. Megállapította, hogy a szerződéses termelés utóbbi két évben kialakult rendszere megnövelte a dolgozó parasztság termelési kedvét. Ezért kisebb módosításokkal — amelyek egyes növényféleségeknél tovább növelik a dolgozó parasztság érdekeltségét — 1956— 1957-re is változatlanul jóváhagyta a szerződéseknek az utóbbi években alkalmazott gyakorlatát. A Minisztertanács foglalkozott a kenyérgabona értékesítési szerződés útján történő felvásárlásával és úgy döntött, hogy a kenyérgabona állami szabadfelvásárlási ára az idén is azonos lesz az elmúlt évivel. Az értékesítési szerződések kötését már a cséplés előtt megkezdik és a cséplés előtt leszerződött kenyérgabonára előleget fizetnek. A Minisztertanács meghallgatta és jóváhagyta Hegedűs András elvtársnak, a Minisztertanács elnökének beszámolóját a koreai kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról. * Uj mozi Eperjeskén Szombaton este vidám hangulat uralkodott Eper- jeskén. A kultúrház környékén sokan gyűltek ösz- sze, gyerekek, felnőttek és öregek. A tanácselnök elvtárs örömmel adta tudtul, hogy a villany bevezetése után Eperjeskén javul a szórakozási lehetőség is. — 25.000 forint értékű mozigépet kaptunk. Közel 200 személyes mozihelyiségünk van. Sokan voltak olyanok, mint idős Tóth János és Áros Ferenc, akik 50—80 évet éltek a községben és először láttak mozit. A községi tanács másfélkilométeres kövesút építését is tervezi. Kovács Sándor levelező. Jól sikerült sportünnepély volt Oroson Már a kora délutáni órákban igyekeztek az orosi dolgozók a sportpályára, hogy minél jobb helyet biztosítsanak maguknak a sportpályán megtartandó tornaünnepélyen. — Már a sorakozónál több, mint 1800 főnyi közönség látta a felvonuló osztályokát. Fegyelmezett menetben vonultak el a pajtások a sportpályán. Egyes gyakorlatok után nagy tapssal jutalmazták a község dolgozói a jól elkészített és felépített testnevelési gyakorlatokat. Nagy sikert arattak az MHK I. gyakorlatai, melyeket а VIII. osztály mutatott be. A tornavizsga napja igen nevezetes a község életében, mivel első ízben rendeztek ilyen sportünnepélyt. Dicséret illeti a testnevelési oktatókat a szép gyakorlatok betanításáért. Királyházi István. KÉZILABDA A Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőjének eredményei: Budapesti Vasas Elzett— Nyházi Traktor (női) 6:2. Budapesti Vörös Meteor —Nyíregyházi Traktor (férfi) 24.8. Budapesti Vasas—Nyírbogdányi Traktor (férfi) 36:7. Csapataink főleg az első félidőben kissé meglepődöt- ten játszottak. Szokatlan volt á fővárosi kézilabdázók gyors és ötletes játéka. A második félidőben mindhárom mérkőzésen kiegyensúlyozottabb lett a játék. hadnagy — hogy három nappal ezelőtt eltűnt az említett faluból egy férfi, aki Lukjanova falusi asz- szonynál bérelt szobát. A hadnagy másnap kimerítő jelentést tett mindarról, amit sikerült megállapítania. Az eltűnt ember nemrégiben érkezett a faluba az ötven kilométerre fekvő városból, szobát vett ki és azt mondta, hogy pihenni ment oda a szép nyárvégi időben. Rokkant, kisipari szövetkezetben dolgozik. A szoba berendezése szerény. A lakó személyes holmija egy kofferból és a benne lévő fehérneműből állt. A szék hátára terítve fekete kiskabátot, a nyitott ágyon pedig a csikós pizsamakabáthoz tartozó nadrágot találtak. — Szóval éppen azokat a dolgokat, amik a „vándorA női mérkőzésen a félidőben 4:1 volt az eredmény. A második félidőben már csak 2:1 eredményt értek el a budapesti lányok. A Nyíregyházi Traktor ellen a Bpesti Vörös Meteor félidőben 15:2 arányban vezetett, a második félidő 9:6 arányú eredményt hozott. A budapesti csapatokban több országos válogatott játékost ismertünk meg és mindhárom mérkőzésen sokat tanultak kézilabdázóink. madár”-ról hiányoztak — fűzte hozzá Petrov. — "Űgy- látszik, a két személy azonos? — Semmi más oda nem tartozó, érdekes tárgyat nem találtak? — érdeklődött az őrnagy. — De igen: egy világítógázzal töltött tartályt. A háziasszony fia, aki sofőr, gázfőzőlapot akart felszerelni anyjának. A gázzal megtöltött tartályt már hazaszállította, fölállította a folyosón, de a főzőlap beszerzéséhez már nenn volt ideje, máshová vezényelték. — Mit állapított meg a gáztartályon? — Amikor a szelepet kinyitottam, áradt belőle a gáz. A tartályhoz gumitömlő volt erősítve, amely — a háziasszony szavai szerint — csak nemrég kerülhetett rá. Ügylátszik, a lakó használta, vagy használni akarta a gázt. De főzőlapot, vagy gázégőt a szobában nem találtam. — Mi volt még ott szokatlan? — A sarokban egy kettétört bambusz horgászba*-. —- Mi ebben a szokatlan? A mérkőzéseket igen sokan megtekintették és komoly hírverést jelentett a szombat, vasárnapi két napos kézilabda tornára, amikor Sztálinváros, Ózd, Veszprém, Hódmezővásárhely és Nyíregyháza válogatott csapatai körmérkőzés formájában mérkőznek az öt város kézilabda tornáján. Marik Sándor. Hirdessen a Néplapban! — A horgászbot új, nemrégiben vásárolhatták. Egészen különösen van eltörve: a közepét vették ki. A horgászbot két vége ottmaradt. — Várjon csak egy pilla- I natra — vágott közbe az őrnagy és az asztalfiókot kihúzva, elővette a fényképet, nagyítóval kezdte v:zö- gálgatni. — De hiszen úgy látszik, a kezében egy tam- buszbotot tart! Az őrnagy átadta a felvételt a hadnagynak, majd újabb kérdéseket tett tel: — A háziasszonyon kívül más nem lakik a lakásban? — De igen: a kisebbik fia. Még gyerek, úgy kilenc éves lehet. — És ő mit mond? — Semmi különöset. A lakó, akit Raszscsepihinnek hívnak, az eltűnés előtti este játszott vele. A gyerek szappanbuborékokat fújt, a lakó mellé ült és együtt szórakoztak tovább. A férfinek annyira megtetszett a dolog, hogy egy szalmaszálat be is vitt magával a szobába. — Erről a fiúcskáról ne feledkezzen meg — figyelmeztette az őrnagy. — A gyerekek nagyon élesszemű megfigyelők és néha még olyasmit is észrevesznek. ami a felnőttnek fel sem tűnik. (Folytatjuk.) IS IKK ж június 22, péntek Paulina * Furcsa reklámot csodálnak napok óta a nyíregyháziak, ha az állami áruház előtt visz el az útjuk. A kirakatban letűnt idők karikatúráira emlékeztető négeralak áll, ruházata — fügefalevél helyett — néhány szál raffia, jópár karperec és fülkarika. A hátteret piramisok, pálmaligetek képezik. Attól függetlenül, hogy nincs az a kimondott afrikai hőség, töprengésre ad alkalmat ez a kirakat. Ugyan mit akarhat mondani? Azt, hogy ne vásároljon senki ruhát? Ez nem valószínű, mert egy lépéssel odébb ezt a kínri- met olvashatjuk: „Nyári hőség — árubőség." Tehát mégiscsak vevőkre pályázik az áruház. De akkor mire való az ízléstelenség a csupasz négerrel? Volt jobb — ezt szokták mondani a versenyeken, ha egy sportoló nem éri el korábbi teljesítményét. Volt jobb — ezt mondjuk az áruház dekorációsainak is, akik nemegyszer vizsgáztak már jelesre jóízlésből. Mozik műsora: Béke: Vörös és fekete 1. rész. Gorkij: Irén, menj haza. Kertmozi: Tavasz. * Hajdúszoboszlóra indít különvonatot vasárnap az IBUSZ. A különvonat reggel 6 óra 12 perckor indul Nyíregyházáról és 21 óra 55 perckor érkezik vissza. * Évek óta először érkeztek valódi kínai porcelánok, teás- és süteményeskészletek, hamutartók a nyíregyházi boltokba. * A nyírbélteki általános iskolások a kórház betegeit és gondozóit műsorral szórakoztatták a napokban. Az előadáson megjelentek a község dolgozói is. * Rövidesen létrehozzák a nyíregyházi városi tanácson az új házasságkötő termet, mely szebb, tágasabb lesz a réginél. Ismét nagy nyeremények a totóban! a 25. héten 12 találat 87.950 Ft 11 találat 4.050 Ft 10 találat 413 Ft TOTÖZZÉK! NYERHET! Burgonyabogár, Répabolha, Lisztharmat elleni leghatásosabb VÉDEKEZÉS A POROZÁS. Keresse minden üzletben a legújabb lengőlapátos háti porpermetezőgépet. Gyártja és felvilágosítást ad a Kiskunhalasi Motor és Gépjavító Vállalat. Nyíregyházán május 31 -te. ««v pénztárcát, továbbá iúniue 12-én cey azemüvéeet tokkal te eey diákilapkát. találtak A fenti tárává kát ieazölt tulaj do- ftósuk я В M. nytrwvházi Városi osztályán átvehetik. IDÖJÄRÄSJELENTES Várható időjárás pénteken estig: Felhőátvonulások, hűvös idő. Sok helyen eső, helyenként zivatar. — Élénk, helyenként erős északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken; 14—17 fok között. Az általános iskolákban 25-én és 26-án lesz a beiratkozás — közli a városi tanács vb. oktatási osztálya. Az elsőosztályosok a lakókörzetnek megfelelően iratkoznak be. (A szabadságtelepi iskola Körzete így változott: Szaoadságtelep, Hengertelep, Hoock-telep* Örökösföldek II. szakasz és а III. szakaszból az orosi műút menti rész.) * А VI. Magyar Kepzomű-» vészét! Kiállitás anyagát eddig már többezren tekin-» tették meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumban.; Nemcsak Nyíregyházáról,; hanem a megye számos vidékéről, sőt szomszédos megyékből is érkeztek Iá-’ togató-csoportok, iskolák. * A Nyírbogdányi KódUj-; ipari Vállalat színjátszói á „Néma levente” című színművet adják elő vasárnap, este 9 órai kezdettel a de-j mecseri földművesszövetke-l zet kerthelyiségében. * A gazdag feleség cím® nagysikerű szovjet zenésí vígjáték kerül színre jú-í nius 23-án este fél nyolc! órai kezdettel a Nyíregy-J házi Dohánybeváltó és Fer-j mentáló Vállalat színjátszói csoportjának előadásában. * A megyei tanács kózliJ hogy 23-án elmarad Orosz] Ferenc máriapócsi fogadó-; napja. * Megyei tagértekezlete# tartanak hétfőn délelőtt' fél tíz órai kezdettel, azj ügyvédek. Itt tárgyaljára meg a szocialista törvé-i nyesség problémáit. * Tüzoltóverseny volt akis1 várdai járásban. 25 község önkéntes tűzoltó testületé-, nek tagjai mérték összeg ügyességüket és tudásukatj Mándok szerezte meg aa első, Pap a második, Ko-j moró pedig a harmadik hej lyet. * Vizibicikli is lesz a Balas tonon, az üdülők nagy öröJ mére. Az újfajta vízijármű-! vet már ezen a nyáron for-í galomba hozzák, illetve kölJ csönzik a nyaralóknak. bzabolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti! a szerkeaztő binott- sáe. — Felelős kiadó: MDP Szabolcs-Szatmár Мегум BL. 1 zottsáca, — Szerkesztőséit Nvireavháza Sztálin tér 21. szám — Telefon- 11-70. 11-711 11-76. — Kiadóhivatal- Nyír« SBvháza. Zsdánov u 1. Telefonj 30-00. Terjesztik: а Мест vei Portáidra- tál hírlaoosztálva és n. hírlan- kézbesítö postahivatalok. Elő.; fizetés: noetahivataloknál éd kézbesítőknél Havi előfizetési díj 11 forint Bzabolos-Szatroár Мегуй Nvörol’ dalpari Vállal»* Nyireavházal Dóira. Győray n. ö Tel.! 32-2» Felelős vezető: Szilám József j