Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)
1956-06-10 / 135. szám
NÉPLAP 1956. június 1в, vasámáp JrLíítxéj.zet ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1956 ..."""".........................■— Serkadi Imre: Elmaradt találkozás Új elbeszélő kötet ez egy csendes szavú, de mélyen érző író munkája. Sarkadi Imre e kötetben az utolsó egy-két év elbeszéléseit gyűjtötte össze. A címadó „Elmaradt találkozás“ nem fogja át egészen a kötetet, nem jellemzi Sarkadi Imre munkásságát teljesen. Az elbeszélések többsége nem a tőle megszokott s már várt paraszti életből meríti témáját. Szinte a társadalom minden rétegét igyekszik bemutatni e könyvben a városi dolgozó emberektől a falusi értelmiségiekig egyaránt. Az elbeszélések hangulatukban tükrözik azt a környezetet, amelyből íródtak. A címadó elbeszélésében például egy számtantanár gyerekkori pajtására, illetve riválisára emlékszik. „A jég alatt, nád alatt“ című egy kisvárosi értelmiségi társaság estélyén egy falusi gyilkosságról lebbenti fel a fátylat. A közös tulajdonságuk ezeknek az elbeszéléseknek, hogy majdnem valamennyi első személyben íródott, mint az író közvetlen tapasztalata, -sokszor talán semmit hozzá nem téve a fantáziából a történethez. Az elbeszélések mindegyike szép nyelven van írva, és mégis talán a nyelvről, az Írói kifejezésmódról kell néhány szót ejteni. Sarkadi Imre elbeszéléseiben leszűkíti azt a nyelvi gazdagságot, amely jellemezte regényeit, de még a „Veréb dűlő“ című elbeszélő kötettel szemben is úgy gondoljuk, történt változás e téren. Egyszerűbbek, közvetlenebb hangúak, de talán kicsit szürkébbek is lettek ezek az elbeszélések. Az érzelmi átfűtöttség ott izzik e könyv minden darabjában, de olyan rövidre fogta sok esetben az érzések bemutatását, mint azt ismertes népballadáinkban tapasztaljuk. Az eddig leírtakból is talán kihámozható, hogy ezek az elbeszélések az írói 'útkeresés határkövei. De túl ezen bizonyságot adnak arról is, hogy Sarkadi Imre az egész életet látja. S nem idegen sem a munkások, sem az értelmiségiek problémája az író előtt. Az elbeszélő kötettel a Magvető Könyvkiadó jó olvasmányt ad a könyvet szerető közönség kezébe. Bajcsy-Zsilinszky Endre POLITIKAI VEGRENDELETEBOL * • A Kab szásadok c rvüiteCsakugyan megtörtént volna itt a szomszédunkban, Szatmár vármegyében, hogy egy falu kálvinista népe nagy elégedetlenségében el akarta csapni az Úristent? Nagyon hiszem, mert itt nálunk is hamar megtenné ezt akármelyik kálvinista magyar s szintén azt mondja, hogy amit az Ég csinál, legalább is nem gilt. Templomot, papot, kántort, orgonát, harangot tartunk, adót fizetünk, imádkozunk, odafent pedig mégse vigyáznak reánk. Az is Szatmár vármegyében történt valamikor, ha jó! tudom, Szentmiklós községben, hogy az új, díszes templomba belecsapott az istennyila s a templom lángbabcrult. =— Mi lesz most már — jajgatott a parókia tornácán a tiszteletes úr —, miből építünk megint az Úrnak új hajlékot? — Nem építnék én neki ordította be az utcáról egy haragos magyar, tekintélyes presbiter — még istállót sem, nem érdemli meg, aki a saját házát felgyújtja. Ez a kálvinista magyarság — Móricz Zsigmond magyarjai — hamar dühbe jön a méltatlanságon, s hamar kidörgi az „eb ura fakó"-t. Valamikor a császár, sokszor két erdélyi feJöjjenek hát a prufeta- lelkű nevelők! A népüket féltő és a magasabbrendű embert kialakítani szándékozó szakemberek. Teremtsék meg azt a népfőiskolát, vagy szabadegyetemet, amely társadalmunk legromlatlanabb és legkihasz- nálatlanabb televényébe bocsátja le gyökereit. A nép helyes művelése a magyar jövő sarkalatos kérdése, mert csak egy gerinces és tiszta társadalom fog szembenézni tudni mindazzal, ami a történelem könyörtelen logikájá- bői következően előttünk áll. Társadalmunk politikai szelleme és lelke pedig csak akkor lesz teljesen egységes, az egyes emberek között fennálló válaszfalak csak akkor omolhatnak le és a kasztrendszerek csak akkor semmisülhetnek meg, ha a magyar értelmiségbe egyaránt beletartozik a polgár, munkás és paraszt, akiket azonos neveitségük és műveltségük folytán semmi érdek nem állíthat többé egymással szembe. Tudom és vallom, hogy a mi népünk törekvő, és szívesen emelkedik, ha baráti segitőkezet nyújtanak A M|LOTA| ISTEN-VÁLSÁG jedelem s ь-.ил pasa között lehetett választania, hozzászokott. Itt nem volt ritkaság, hogy egy-egy haragos község átpártolt nem is a pápista de az oláh vagy orosz istenhez, ahogy a görögkatolikust hívta. Egy ilyen római katolikussá vált református gyülekezetei a plébánosa addig nógatott, míg elindult Máriapócsra is búcsúra. Persze szégyenkezve kullogtak, zászlót nem vittek, nem énekeltek s így nem tértek ki, mint a bú- csusok elől szokás, a szembejövő szekerek. — Hát kendtek is búcsúsok — mentegette magát egy kérdőre vont szekeres —, hiszen Rendieknek még — feszületjük sincs. — Hát ez mi az Isten nyavalyája, — rántotta ki a vezető kurátor a szúr alól, ahol rejtegette a szent feszületet. Ezek nem anekdoták, ezek való történetek, száz hasonlót és igazat tudok e vidékről, s ezek legjobb jellemzői a kálvinista magyarnak. A francia paraszt — Jaurés beszélte — hamar válik istentagadóva, a papját is elkergeti, de a templomot és harangot megőrzi, hogy boszorkányok arra ne jöjjenek, s a jégesőt is el lehessen harangozni. feléje és józanabb is, semhogy ne tudná, hogy nem használ magának, ha a segíteni kívánót magához rántja le. Csak előre és felfelé lehet haladni. Bűnös az olyan nivellálódás, ha magasabb műveltségűek akár egy jottányit engednek az elért vagy megszerzett kultúrpozíciój ükből. Ha a háború elviharzott felettünk, nem kétlem, hogy első teendő lesz a földreform végrehajtása. A kastélyokat s a lakatlan földesúri lakásokat kell a magyar művelődés szolgálatába állítani. Hirdessék mostanában egy kis vitánk folyik a magyar protestantizmus problémájáról, s úgy gondolom, hogy a problémát a kálvinista paraszti lélek ilyensége is súlyosítja. De mindenek fölött pedig súlyosítja a legújabb’ protestáns papi nemzedék elképzelhetetlen silánysága. Vannak, persze, hogy vannak ma is, jeles, tanult és holtig tanuló papok, de a nagy többség egyszerűen szánalmas. Egy-egy kálvinista egyházkerületben a papok imádkoznak az esperesük életéért, mert nem tudnak maguk között senkit, ki e tisztre méltó legyen, És ami meglepőbb és csodálatosabb, még önmagukról sem hiszik talán titokban sem, hogy a többinél különbek volnának, S ennek éppen most kell így lennie, mikor az iszonyú klerikális megpróbáltatások idején éppen a kálvinizmus került természetszerűen az első tűzveszedelembe. Soha, sehol még nép olyan kivételesen preparált egy racionális erkölcs-vallásra nem volt, mint a kálvinista magyarság. Csak éppen gondolkozó, tanult, nemes szellemű, népbarát papok kellettek volna ehhez, s meglett volna. Most azután kérdés, hogy ez az elhanyagolt, elkoldúsodott s elkeseredett nép állni fogíj könyvekről röviden Tömörkény István: A tengeri város. A kötet 1886-tól, az író pályakezdésétől 1896-ig, íróművészetének kiforrásáig foglalja össze életművének értékes, időálló darabjait, Mintegy felerészben a hírlapokban megjelent, eddig kevésbé ismert írásokat mutat be, köztük olyanokat, mint a „Szegedi parasztok” és a „Betyárlegendák”, (Szépirodalmi Kiadó.) Balázs Anna: Virágnyitó szerelem. Egy egyszerű * tanyai kislány életsorsát ábrázolja az írónő mai tárgyú regényében. Anna, a regény főszereplője Pestre kerül, előbb gyárépítkezésen dolgozik, majd konyhalány lesz, s végül autógyári gépmunkás. Itt tárul fel előtte az új világ, s itt érik meg öntudatos munkásemberré. Ugyanakkor kinyílik szívében a szerelem is. (Magvető Kiadó.) ezentúl ezekből a kastélyokból a nép egyszerű művelői a tudást és a szellemet. Az ebédlőtermek és szalonok alakuljanak át iskolatermekké és tegye a jókedvű gyermeksereg ezeket a gőgös és rideg hajlékokat a magyar kultúra meleg otthonaivá. Könyvtárakat a magyar népnek, de ne legyenek ezek holt múzeumok, hanem sugározzanak becsületességet és meleg szere- tetet. Sopronkőhidai börtön, 1944. ja-e, mint régen, a nyomor- gatást. Kérdés az is, hogy mikor dacossága elpártol- tatja az Úristentől, ha azután nyilván a földi hatalmasságok következnek, előre látható eltiprásukból lesz-e valami haszna is a haladásnak? Mert ami Milotában történt, gondolom Milotában, ahol az Istent el akarták mozdítani, nagyon rokonsá- gcs az Esze Tamásék lázadásával. Ha Milota elégedetlen a saját Úristenével, hogy bírja el sokáig nézni a grófi százezer holdakat s a váradi és szatmári püspök dúsgazdagságát. Be kár, hogy ez a szép forradalmi néperő híjával van a vezetésnek, a kemény, együttes, kultúra- és szabadság-csi- náló fölhasználásnak. A milotai Isten-válság ilyen nagyon komoly, ilyen nagyon szomorú eset: menekülő forradalom lesz ebből is, Amerika. Mert a főszolgabíró és a csendőr bizonyosan nem engedik szabad prédának egy Milotán sem és egyik Úristent sem, mert sejtik, hogy aztán mi jön. A nép. pedig miután Rákóczi elébe nem mehet, mint Esze Tamás idején, elmegy szépen oda, ahol az Úristen jobban vigyáz rá a munkájáért, a vér- és pénzadójáért. MÁJUSI INDULÓ Lobogj, lobogj te büszke május, szárnyalj magasba dalmadár .., hasítsd ott fenn az azúrkéket, hirdesd, hirdesd, hogy jön a nyár. Örökszép nyár, mit túz-tavasz vár a népek testvéri tavasza.., melynek minden szirmát óvja pártunk, s ez izmos nagy haza, Május van, és mindenhol vagyunk az emberiség szive feldobog ... keményen védünk, élünk és halunk erő, igazság, csattogjon szárnyatok. Előttünk nincs gát, a munka vezet hisz május a szülőanyánk ... zárt sorban minden dolgozóval, előre, édes szép hazánk. Nyírbátor, 1956. április, Marofka Imre gimn, tanar. (Javallatok a zent- ti énekkaltár áfának (.tflei£.téiéxe Ha városunk és megyénk zenekulturális fejlődésének a felszabadulás után megtett útjára tekintünk, jóleső érzéssel kell megállapítani, hogy sokat fejlődtünk; intézmények, együttesek, rendezvények és széleskörű felvilágosító és propagandamunka jelzi a megtett utat. Népünk soha nem látott nagy tömegei érdeklődéssel fordulnak a zeneművészet felé, igények, kívánságok vannak s nagy a tanulási kedv, Pártunk és kormányzatunk nagy ösz- szegekkel segítette és segíti továbbra is a kulturális fejlődést. Mik tehát azok az irányelvek, melyeknek nyomán el kellene indulni a második ötéves terv ze-. nekulturális céljainak megvalósításáért? Első és legfontosabb dolog a nagy tömegek zenei ismereteinek megalapozása. Szünet nélkül és szenvedélyesen kell harcolnunk azért, hogy köznevelésünkben, tehát az iskolákban megkapja helyét az énekés zenetanítás. Hogy ezt elérhessük, fokozni kell énektanítóink zenei és pedagógiai műveltségét. Ezt maguk az énekpedagógusok kívánják. Éppen ilyen fontos és megvalósítandó a nagymértékben fellendült zeneoktatás egységes irányítása. Fel nem mérhető, be nem látható távlatok tárulnának fel, ha egységes és rendszeres továbbképzéssel egész megyénkben meg lehetne szervezni — még a kicsi falvakban is, ahol erre van vállalkozó pedagógus — a zenetanítás alapjait. Mennyi helyi zenekar, énekkar alakulna idők folyamán ebből a rendszeres munkából. Ez volna az igazi tömegzenélés valódi alapja. És talán így lehetne ellensúlyozni a könnyű és esztrád műsorokat, amelyeknek mai aránya nem mondható megfelelőnek. Ha pénzügyi lehetőségeink engedik, megyénkben még két helyen kellene felállítani állami zeneiskolát: Kisvárdán és Mátészalkán.. nagy felvevő rendelkezik, — elláthatná FeCsenger es zenei nevelé- pedig ZáhonyMindketlő körzettel Mátészalka hérgyarmat, környékének sét, Kisvárda és környékének zenei igényét elégíthetné ki. Meg kellene találni a módját annak, hogy. a nyíregyházi zeneiskola művésztanára! rendszeresen eljárhassanak vidékre hangversenyeket adni. Nem szükséges pesti művészek drága útiköltségével terhelni a belépőjegyeket, csak egy népművelési autóbusz kellene és bizony si~ kérésén oldódna meg a vi« dék zenei igényének kielégítése. Sokkal komolyabban kellene felkarolni azokat as együtteseket, zene- és énekkarokat, melyek életképesek, melyek eddig is megmutatták, hogy tudnak és akarnak dolgozni az új ma-, gyár szocialista zenekül1 túráért. El kellene látni я még szükséges hangszerekkel (üstdob stb.) a József Attila kultúrház szimfonikus zenekarát, hogy valóban szimfonikus Ipgyen és megfelelő müvekkel szolgálhassa a város és a megye zenekultúráját. A megépülő színház zenei igényét szinte teljesen el tudná látni ez a zenekar, s ez nagy anyagi megtakarítást is jelentene. Az énekkari művészet, fejlesztéséért sokkal többet! kellene tenni. Több támogatóst keltene adni azoknak, akik énekkari munkában vesznek részt, Fel kellene menteni őket sok olyan elfoglaltság alóle ami most akadályozza ókét, hogy részt vegyenek énekkari munkában. Jobban meg kellene becsülni a művé-/ szeti együttesek részvevőit, vezetőit. Az együttesek művészi vezetőit valóban hozzáértő, képzett és jó muzsikusokból kellene kiválogatni. Mindenképpen tá-, mogatni kell az ifúságil énekkarokat. Vikár Sándor, a Nyíregyházi Állami , Zeneiskola igazgatója,
