Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)
1956-06-26 / 148. szám
NÉPLAP 1956 június 26, kedd Demecserben jó — Nyírbogdányban nem kielégítő az újítási munka Nyári hírek a MÖHOSZ-körokből Az újítói és feltalálói jog 4. §-a, majd a 24. §. 6. pontja világosan és félreérthetetlenül megmagyarázza az újítók jogait. Intézkedik a benyújtott újítási javaslatok sorsáról, illetve a hozott határozatokról és arról, hogy hogyan kell értesíteni a javaslattevőt. (A vezető határozatáról a javaslattevőt mindenkor írásban köteles értesíteni!) Ezeket a rendeleteket a legmesszebbmenően figyelembe veszik a Oemecseri Burgonyakeményítőgyárban, ahol Hajnal Zoltán az újítási előadó. Lelkiismeretesen bírálja el a javaslatokat. Nem a papírt látja elsősorban, hanem az újítót, az újratörő embert. Ha szükségét látja, meghívja az újítókat a tárgyalásra és idejében értesíti is őket — írásban — a hozott határozatokról. Nincs is semmi panasz az újítással kapcsolatban a gyárban. Csupán a kalkulációban nem mindig ismerik ki magukat teljesen. Ezen is segítettünk és most már a rendeleteknek megfelelően készíti el ezt is Hajnal elvtárs. Az igaz, hogy nemcsak Hajnal elvtárs. hanem a párt- és szakszervezet, sőt Rokkay László főmérnök is vigyáz a dolgozók javaslataira. Különösen sokat törődik a fizikai dolgozók javaslataival, mivel a rajzkészítés és a számítások itt nehezebben mennek, ezért jobban elkél a segítés is. Nem mondhatjuk el ugyanezt a Nyirbogdányi Kőolajipari Vállalat újítási felelősének munkájáról. Az újítási megbízott, Keller Ottó mérnök „nem ér rá” az újítással foglalkozni. A javaslattevőt nem értesíti írásban a hozott ha'- tározatokról, szóban közli az elutasítást vagy az elfogadást. Legtöbbször csak ahySstaparin: A KRISTÁLYPÁRA — Fantasztikus elbeszélés — Az előző folytatások tartalma: Nyikandrov büfés és egy fényképész levegőben repülő embert figyel meg. Szkorobogatov őrnagy és Petrov hadnagy kinyomozza: a közeli faluba nemrég gyanús idegen érkezett. Raszscsepihinnek hívják. A repülés idején tűnt el. Más jelek is igazolják, hogy ugyanarról az emberről van szó. — Holttestét az erdőben találják meg. Szálláshelyén a háziassszony kisfia óriási léggömb fújásával szórakozik. Nem szappanbuborék, hanem különleges műanyag alkotja a gömböt, a „B—34”, a világ legnyúlékonyabb anyaga. Raszscsepihin csodálatos repülése úgy történt, hogy bambusznád és világítógáz segítségével hatalmas gömböt fújt, a szél felkapta és tovasodorta. A tudományos intézetben Vinogradov gazdasági felelőst kérdik: hogy kerülhetett az anyagminta Rasz- scsepinhez. Vinogradov azt állítja, hogy nem tud semmiről semmit. (6) — Pedig Raszscsepihin, a maga régi ismerőse, egészen más nézetet vall erre vonatkozóan — szólt közbe csöndesen az őrnagy. — Ismer egy ilyen nevű férfit? A gazdasági vezető szeme egy villanásnyi időre az őrnagyról az igazgatóra siklott. Vinogradov habozott. — Hát igen, elvettem belőle ... — vallotta be vé- gül« nyit mondanak az újítónak: Menjen a pénztárba, vegye fel a pénzét. Keller elvtársnak az a véleménye, hogy helytelen az a rendelkezés, amely szerint írásban kell értesíteni a javaslattevőt a hozott határozatról. Ez szerinte bürokrácia/Egészen más a mi véleményünk. A rendelet áthágása .visszaélésre adhat okot (például szerzőségi vita esetén). Az elbírálásról is egyéni véleménye van Keller elvtársnak. Azt tartja, hogy mivel személyi elbíráló van, tehát az véleményez, és az is dönt az újítások sorsáról. Amikor azt kérdeztük, hogy vajon az az üzemvezető, akinek munkaterületére az újítás szól, ismeri-e a javaslatot, Ax ötéves terv irányelveiből TERMELÉSÉT Ezután elmondta, hogj»| egy alkalommal együtt ittak Raszscsepihinnel és maga sem tudja hogyan, az új műanyagról kezdett fecsegni. Ismerőse nem hagyta békén, hogy „mutasson” egy keveset ebből a műanyagból, amelyet az intézet egyik laboratóriumában állítottak elő. Vinogradov nem volt hajlandó eleget tenni ennek a kérésnek, de a másik olyan makacs volt, Keller elvtárs azt a választ adta, hogy jobban tudja azt a főmérnök, bevezethető-e az újítás, avagy sem. Kétségtelen, hogy mindezek a hibák azért fordulhatnak elő, mert az újítási előadó nem ismeri az újítási rendeletet és ha ismeri is, nem tartja meg. — Ennek következménye az is, hogy rendszeresen és so- ’■nzatosan megsértik az újí- : jogait, amiért nemcsak az újítási előadó, hanem a főmérnök és a vállalat igazgatója is felelős. Arra van szükség, hogy együttes erővel a párt és a szakszervezet segítségével javítsanak a hibákon. Ribóezi Pál, az SZMT újítási bizottságának elnöke. hogy végül beadta a derekát. — Milyen eszközökkel tudta önt erre rávenni? Vinogradov hallgatott. — Mikor adta át neki a műanyagot? A gazdasági vezető megmondta a napot: az előző nap történt, mint amikor Raszscsepihint repülni látták. — A műanyagból vett minta alapján meg lehet állapítani a készítés módját? — érdeklődött Szkorobogatov, miután Vinogradov kiment. — Nem, — válaszolta az igazgató. — csak vegyi ösz- szetételét tudhatják meg belőle, de az nem titok. A dolog lényege a technológiai folyamatban rejlik. Az új műanyag sajátos tulajdonsága. hogy hihetetlenül szilárd hártya képzésére alkalmas. Amellett a hártya vastagságát egy molekula rétegig lehet csökkenteni. Szkorobogatov röviden beszélt Raszscsepihin /épüléséről és szomorú végéről. — Üj szervezetek Egyre bővül azoknak a fiataloknak a tábora, akik megtalálják érdeklődési körüket a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség különböző szakköreiben. Legtöbben a repülésnek, a rádiózásnak és a motorozásnak hódolnak. A legutóbbi jelentések szerint a MÖHOSZ tagkönyvcsere alkalmával több új alapszervezet alakult a megyében. Nyíregyházán a BELSPED-nél, a növényolajipari vállalatnál, az Újtelek bokori termelőszövetkezetben, az őri Petőfi TSZ-ben és a nyírbátori gépállomáson. Érdekes, szórakoztató és tanulságos foglalkozások folynak a különböző körökben. Rádiósok A nyíregyházi MÖHOSZ rádiós klubjának tagjai szorgos *munkát végeznek mostanában. Elméletileg már nagyrészt elsajátították a rádiózást, és most már gyakorlatban foglalkoznak a kiképzési anyagokkal. Igen nagy munkát végeznek a rádióskor tagjai. Most építik a rádióklub rövidhullámú amatőr adóállomását, amely ha elkészül, a legjobb vizsgabizonyítvány lesz a nyíregyházi rádióskör tagjainak. Vitorlázók Harai Imre ezüstkoszorús pilóta több országos vitorlázó repülőversenyen vett már részt. Legutóbb a szeniorok versenyében az első helyezést érte el. Jelenleg amíg repülőtársai és hallgatói idehaza készülnek a repülési gyakorMajd elmondta a maga feltételezését: — Véleményem szerint Raszscsepihin — ha szabad így mondanom, — bú- borékot kezdett fújni, csak eppen a szalmaszál helyett bambuszcsövet használt hozzá és saját tüdeje helyett gázzal töltött tartályt. Egy felizzított drótdarabbal lyukakat égetett a bambuszdarabba, hogy kivezető nyílások legyenek. A buborékot az erkélyen fújta föl, mégpedig olymódon, hogy a horgászbotot zsinórral a gumitömlőhöz erősítette. A gömb háznagyságúra növekedett, ekkor egy szélroham felkapta és Raszscsepihin nem tudta elengedni a bambusz „szalmaszálat”, mert bizonyára kezére csavarodott a zsinór, s így ő is felrepült a levegőbe. Mit volt mit tennie: minden erejével kapaszkodott a botba. így látta ót Nyikandrov és így fényképezték le. A gömb nagyon vékony és átlátszó, úgyhogy nem látszott a világos háttérben. — Nagyon hihető — bólintott rá Szmirnov. — De miért tette mindezt? Buborékot fújva, vékony hártyához akart jutni? De miért? A kérdés válasz nélkül maradt. latokra, ő Hajdúszoboszlón repül az immár egy hete tartó versenyen, ahol tudósítása szerint jelenleg az országból itt lévő több gyémánt- és aranykoszorús pilóta között eddig a harmadik helyet biztosította magának. Motorosok A motoros kör néhány hete gyakorlati oktatásra és vezetésre kiköltözött a Sóstóra. Immár két hete tart a nyíregyházi járás és város fiatal gépkocsivezető jelöltjeinek tanfolyama. Több, mint 80 hallgatója van a tanfolyamnak. — Műszaki segédeszközökkel folyik az oktatás — nyújt felvilágosítást Kovács László elvtárs, a motoros kör vezetője. — A szabadban felállított sátrak előtt az oktató tábláknál sokan álldogálnak. Az egyik sátor mellett személykocsi-metszet látható, a másiknál a befecskendező szivattyú elemeivel ismerkednek a kör tagjai. Beszélgetésükből azt ts megtudjuk, hogy igen jól érzik magukat a Sóstón táborozó fiatalok. — Nagyon örvendek, hogy megismerkedhettem a motor szerkezetével és működésével. Jól szeretnék vizsgázni, mert az az elhatározásom, hogy sofőr leszek — mondja Bukszár József Manda bokori pa- rasztfiataL... A sok kiváló tanuló között találjuk még többek között Zamóczai Ferencet is, aki azon felül, hogy kitűnő tanuló, szabad perceiben hódol a kalapácsvetésnek.. Hasznos és szórakoztató dolog tehát a MÖHOSZ-\ körök tagjának lenni. >. P, G.| A kutatóintézet igazgatója egy hét múlva csomagot kapott. A kis ládában rendkívül vékony, átlátszó hártya feküdt. Mikor kivették a ládából, azt hitték, se vége, se hossza, betöltötte az egész szobát. Kiderült, hogy gömb formája van. A csomag mellett levél feküdt. „Visszaküldöm az ön tulajdonát képező holmit. A legnagyobb nehézségek árán találtuk meg, amikor, egy helikopterrel elrepültünk az erdő fölött. A hártyán szagadás van, a gömb bizonyára megrepedt a nagy magasságban a táguló gáz nyomása miatt. Talán az ön számára azért érdekes. A bambuszcsövet megtartottam, mint kiderült, a nyílást belülről eldugaszolta egy szilánk. Tulajdonképpen ez játszotta a végzetes szerepet: ha ez az apró kis fadarab nem kerül bele a csőbe, úgy a nyílás szelepként működik és a gömb lassan leszállt volna. Megjegyzem, hogy a bambuszcsövet sehogyan se tudtuk leszakítani a hozzátapadt és megkeményedett hártyától, úgyhogy el kellett vágni. Az önök „B—34”-je valóban rendkívül szilárd. Szkorobogatov őrnagy.” (Vége következik.) ■WSJbMOT '-ja a hídmérlegről A tiszaberceli tsz-tagok és egyénileg dolgozó parasztok szeretnék, ha a községnek lenne egy hídmérlege. Ez a kívánságuk jogos, mert a szerződésesen nevelt és a beadásra szánt sertést és vágómarhát csak a szomszéd községben lehet lemérni és ez sok időveszteséggel jár. Közgyűlésen és tanácsülésen kérte a lakosság a végrehajtó bizottságot, hogy lépjen érintkezésbe a Szerencsi Cukorgyár illetékes dolgozóival, hogy a tulajdonukat képező hídmérleget a község dolgozói kibérelhessék. A tanács vb. április elején írt az ügyben a Szerencsi Cukorgyárnak. Május 23-án válaszul elküldte a cukorgyár a szekérhídmérleg használati szerződését. A szerződés értelmében április 20-tól december 31-ig a Szerencsi Cukorgyár bérbe adja a község részére a híd-- mérleget. A nagyon sok feltétel közül kiragadom, hogy a község nem hátráltathatja a cukorrépa átvételét, a község tartozik a hídmérleg karban/ tartásáról gondoskodni. A 7-.096 1950. V. 11. ОТ AH számú rendelet alapján üemérlegelt tárgyak súlya szerint felsorolja a kifizetendő dijakat. A bérlő tartozik a mérlegelésekről vezetett nyilvántartás másolatát minden hónap 5-ig a cukorgyárnak beküldeni és a mérlegelési dijat megfizetni. •Ha a bérlő a sok pontban felsoroltakat nem tartja be, akkor x rendelet у paragrafusa alapján megállapított kötbért köteles fizetni. A szerződés megkötésének iMetékkölf- ségeit a bérlő tartozik viselni. Ezzel azonKan még nem telt be a pohár. A hídmérleget még mindig nem lehet használni. Nemcsak a cukorgyár állított toronymagas akadályokat, hanem a vasút is. A MÁV. szerint fizetni kell az út használatáért is. Ha. nem a vasút továbbítja a mérlegelt árut, akkor esetenként 1 forint a „vám". Ha viszont a mérlegelendő áruk vasúti fuvarozásra kerülnek, úgy a cukorgyár köteles évenként 700 forint úthasználati díjat az ájlomás pénztárába befizetni. Eddig szól a Szerencsi Cukorgyár és a MÄV egyenkénti álláspontja. — Vajon előnyére szolgál- hat-e a tiszaberceli tsz-ek és dolgozó parasztoknak a sok-sok feltétellel igénybe venni a hídmérleget. A község vezetői és a község lakói azt kérdezik, hogy nem lehetne-e kisebb bürokráciával mog-j oldani ezt a hídmérleg-i ügyet? Szabó Miklós szervezési előadó.