Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-12 / 111. szám
1956. május .2, szombat NÉPLAP Közös közleményt adtak ki a jugoszláv- Elkobozták az Humanítét francia politikai tárgyalásokról és az Humanité Oímanche-t A Joszip Brpz-Tito jugoszláv ’ köztársasági elnök franciaországi hivatalos látogatása alkalrpával folytatott tárgyalásokról Párizsban pénteken közös közleményt adtak ki. A közlemény többek közölt a következőket tartalmazza: A megbeszélések alkalmat nyújtottak arra, hogy a világpolitika időszerű problémáiról, valamint a Franciaországot és Jugoszláviát közöse n érint ő kérdésekről részletes eszmecserét folytassanak. A két kormányfő elhatározta, hogy ilyen megbeszéléseket a jövőben is folytatnak. A két kormány megelégedéssel állapította meg, hogy az utófebi években javulás állott be a nem- eetközi helyze ben, s ismételten kifejezésre juttatja azt a közös szándékát, hogy további erőfeszítéseket tesz a tartós béke és a minden nép közötti együttműködés fejlesztésének biztosítására. A két kormánynak az a szándéka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának elveit kövesse. A két kormány kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy a tartós békét csak úgy lehet megszilárdítani, ha az államok közötti kapcsolatok — bármilyen legyen is azok politikai és társadalmi rendszere,— az egyenjogúság, a szuverén: tás és a területi integritás tiszteletbentartá-i sán és az egymás belügyei- be való be nem avatkozáson alapulnak. A két kormány a fegyverkezési hajsza megszüntetésének óhájától vezetve folytatja erőfeszítéseit, hogy hozzájáruljon' a fegyverkezés korlátozásának és ellenőrzésének alapvető problémájára vonatkozó megegyezés megvalósulásához. A két kormány véleménye szerint az elmaradott területeknek nyújtandó nemzetközi segítség alapvető feladat, amely ick megoldására az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében kellene az államoknak erőfeszítéseket ten- niök. Az északafrikai problémákra vonatkozó ősz’hte eszmecserék során Guy Mollet miniszterelnök ismertette a kivételes algériai helyzetet és a francia kormány ottani politikáját. Tito ein-эк biztos tótra őt, hogy a jugoszláv kormány támogat minden erőfeszítést az algériai oroblé- ma liberális megoldása céljából: A két kormány elhatá- j rozta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányából eredő kölcsönös szövetségek és kötelezettségek tiszteletben tartása mellett szorosabbra fűzi a két országot Hagyományosait egymáshoz iuző kapcsolatokat olymódon, hogy új ösztönzést ad és kibővíti a két ország együttműködését politikai, gazdasági és kulturális téren. A két kormány egyetért az atomerő békés célú felhasználása terén Jugoszlávia és Franciaország között megvalósítandó együttműködés módjának tanulmányozása tekintetében. Ä Szovjetunió ratifikálta a férfiak és nik munkájának egyenlő díjazásáról szóló kenvenciót A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 1956 április 4-én ratifikálta a férfiak és nők egyenlő értékű munkájának egyenlő díjazására vonatkozó nemzetközi konvenciót. Ez a nemzetközi munkaügyi szervezet egyik konvenciója, amelyet azért kötöttek, mert több országban mindmáig megkülönbözte-1 tés tapasztalható a férfi és a női munka díjazásában. ‘ A konvenció értelmében az államoknak biztosítaniok [ kell minden dolgozónál azt! az elvet, hogy a férfiakat és a nőket egyenlő értékű végzett munkáért egyenlő díjazás illeti meg. P. I. Jersov, a Szovjetunió svájci nagykövete a napokban átnyújtotta a konvenció ratifikálásáról szóló okmányokat D. Mor- se-nak, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatójának. D. Morse nyugtázta a ratifikációs kormányok átvételét és ezt írta a Szovjetunió nagykövetének: — „Hálás íennnék, ha volna szíves tolmácsolni kormányának legmélyebb köszö- netemet azért az érdeklődésért, amelyet a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkája iránt tanúsít.’’ A párizsi rendőrfőnök félhivatalos jelentések szerint éjszaka három órakor a belügyminiszterrel egyetértésben elkoboztatta az Hu. manité pénteki és az Huma- nité Dimanche vasárnapra készülő példányait azzal az indokolással, hogy vezércikkük kimeríti az állam külső és belső biztonsága ( elleni támadás ismérvét. I (A szerk.: a vezércikkek az ] algériai helyzetről íródtak.) | A rendőrség azonnal elkobozta a már kinyomott j példányokat a terjesztővállalatoknál, a pályaudvarokon stb. Az Humanité elkobzásával összefüggésben meg kell említeni, hogy a párizsi jobboldali sajtó napok óta éles támadásokat folytat az Humanité és általában a kommunista lapok ellen. Az Aurore pénteki száma „Bűnös mesterkedések, ■ amelyeknek véget kell vet- ni“ címmel „erélyre“; bűz-; dítja a hatóságokat a kom- í munistákkal szemben: 1 Ffiicia hMRiMista Párt Búittwi befejezte ülésszakát A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön délután folytatta és befejezte ülésszakát. A csütörtök délutáni ülésen Waldeck Rochet elnökölt. Az ülésen széleskörű vitára került sor, amelyet Maurice Thoreznek, a párt főtitkárának beszéde zárt be. A központi bizottság elfogadta a közelgő XIV. pártkongresszus téziseinek tervét és felhívta a politikai bizottságot, hogy már a jövő héten kezdje meg a megvitatásukat a tézásex tervének az Humanitéban való közzétételével; A központi bizottság ülésén megvitatták Ftant.ois Billoux referátumát az algériai békét szolgáló egységfront kialakításáról. Mind a tézisek tervét, mind pedig az Algériára vonatkozó határozatot egyhangúlag elfogadták,* Ä második ©téves terv — számokban Üíilúb" TÖBB ORVOÍ A nemzetiségi kérdés Romániában A KRP* III. kongresszusán amelyet 1924-ben a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódásának viszonyai közepette tartottak meg, a megvitatott | problémák között fontos helyet foglalt el a nemzeti kérdés is. A háború után, a forradalmi fellendülés idején, a kizsákmányoló osztályok a tömegek nyomása alatt kénytelenek voltak ígéretet tenni, hogy szabadságjogokat biztosítanak a romániai nemzeti kisebbségeknek. (Az 1918 december 1-i gyulafehérvári nyilatkozat, a „kisebbségi“ szerződés, amelyet 1919. december 9-én Románia és a főbb szövetséges és társult hatalmak írtak alá Párizsban és az 1923-as alkotmány). Ezeknek az okmányoknak az volt a hivatásuk, hogy megvédjék a romániai nemzeti kisebbségeket. Mindazonáltal az imperializmusnak alárendelt román burzsoázia és földesúri osztály, a nemzeti kisebbségek burzsoáziájával] és földbirtokosaival szoros egyetértésben, a kíméletlen nemzeti elnyomás politikáját honosították meg. A kisebbségek anyanyelvi iskoláit egymásután zárták be és így a gyermekek százezeréit fosztották meg a tanulás lehetőségétől. A hatóságok előtt tilos volt az anyanyelv használata, csak •A Kommunisták R«« ** iái Pártja. román . nyelven lehetett érintkezni. Állami magyar tannyelvű iskolákról természetesen szó sem lehetett. Dr. Anghelescu közoktatásügyi mi. iszter jelentette ki annakidején: Inkább benyújtom lemondásomat, mintsem hogy megengedjem az állami magyar iskolák működését. Az államapparátus romá- nizálásának ürügye alatt elbocsátották a magyar, ukrán, stb. hivatalnokokat és főképpen a postánál és az államvasutaknál alkalmazott kisembereket. Egy dohánygyárból írástudatlan munkásnőket tettek ki azzal az indokolással, hogy nem tudták letenni a román nyelvvizsgát. A burzsoázia és a földesúri osztály a munkástömegek kíméletlen kizsákmányolása érdekében gyöngíteni igyekezett a munkásosztály harci egységét, mindenáron arra törekedett, hogy eltérítse a tömegeket a természetes követeléseik kivívásáért folytatott harctól. Ezért szüntelenül élesztgette a sovinizmust és gyűlöletet szított a román nép és a nemzeti kisebbségek között. Évek hosszú során át a román tőkések — teljes egyetértésben a magyar, zsidó vagy más nemzetiségekhez tartozó tőkésekkel — céltudatosan táplálták a legkülönbözőbb soviniszta áramlatokat, mint például a magyarellenességet, az antiszemitizmust és különösen a szovjetellenes irányzatot. * A burzsoá-földesuri rendszernek a kisebbségek elnyomásán alapuló politikája hamarosan meg is hozta „gyümölcseit“. Erdélyben néhány év folyamán a munkanélküliség olyan nagy arányokban növekedett, hogy Resicán például, ahol azelőtt 8000 munkás dolgozott, 1925-ben a munkások száma már 1200-ra apadt. A fémiparban a munkanélküliek számaránya 40—50 sőt 60 százalékra emelkedett. Az erdőiparban foglalkoztatott 40.000 munkás közül 15.000 munka nélkül tengődött, a többieket pedig csendőrszuronyok fenyegetésével kényszerítették, hogy naponta 12 órát dolgozzanak. Semmivel sem volt jobb a parasztok helyzete. A földreformtörvény igényjogosultjai közül csak igen kevés paraszt kapott földet. A falvakon riasztó méretekben növekedett a halandóság, az Ínség és az alkoholizmus. A nagy nyomorúság és az állandó üldözések következtében a falusi lakosság, különösen pedig a magyar falvak lakossága, tömegesen vándorolt ki, elsősorban Dél-Amerikába. Csupán 1925-ben az Egyesült Államokba 2961, Kanadába 1900, Argentínába 537, Braziliába 14.661 személy vándorolt ki. Ugyanilyen kíméletlen elnyomást honosítottak meg Észak-Bukovínában is, amelyet a lakosság 1919-ben kinyilvánított akarata ellenére erőszakosan a burzsoá- földesuri Romániához csatoltak. Tragikus volt a dob- rudzsai nemzeti kisebbségek sorsa. A legbarbárabb elnyomás azonban Besszarábiának jutott osztályrészül. A burzsoá-földesuri rendszer ezt a tartományt lázadozó gyarmati területnek tekintette és a békés lakosság ellen folytatott törvénytelen önkényeskedések egész sorával kezdte meg „debolsevizálá- si‘‘ akcióját. Beszarábia lakossága nem egyszer felkelt a román tőkések és földesurak bestiális bánásmódja és terrorja ellen. Különösen ismeretes a tatár-bunári felkelés, amikor a kaszákkal, fejszékkel és lőfegyverekkel felfegyverkezett besszarábiai parasztok felkeltek a burzsoá- földesuri uralom ellen és öt faluban kikiáltották a szovjet köztársaságot. A Kommunisták Romániai Pártjának egyik kiáltványa a következőket mondja a tatár-bunári felkelés vérbe- fojtásával kapcsolatban: „A lefizetett burzsoá sajtó uszítására a leitatctt és tisztjeik által félrevezetett katonák, a lovascsendőrökkel egyetemben vérbefcjtották a falvak lázadását. Több mint 600 embert agyonlőttek, többszázat nyomorékká vertek, megkínoztak és börtönbe vetettek.“ A nemzeti kisebbségek kíméletlen elnyomását nemcsak a kisebbségi dolgozók sínylették meg, hanem a román dolgozók is. A Kommunisták Romániai Pártja már megalakulásától kezdve a román nép és a nemzeti kisebbségekhez tartozó dolgozók érdekeinek őszinte és következetes védelmezőjének bizonyult s elszántan küzdött a polgári földesúri rendszer megdöntéséért, valamint a nemzeti kérdés teljes megoldásáért. A KRP politikáját, teljes egészében a marxi—lenini tanításra alapozta, amely a nemzeti-gyarmati kérdést a proletárdiktatúráért folyó általános politikai harc szerves részének tekinti. A marxizmus—leninizmus a munkásosztály és az összes dolgozók érdekeinek szemszögéből nyúl a nemzetigyarmati kérdés megoldásához. A Kommunisták Romániai Pártja már kezdettől fogva leleplezte a burzscá-naci- onalizmus politikáját, mint a népek közötti ékverés, a leigázás és elnyomás politikáját, és megmagyarázta a dolgozóknak, hogy a nacionalizmus az osztályérdekeikért harcoló dolgozók egységének legveszélyesebb átka. A Kommunisták Romániai Pártja a burzsoá nacionalizmussal mindig szembe állította a szocialista hazafisá- got és a proletárnemzetköziséget, mint a munkásosztály és az összes dolgozók leghatalmasabb fegyverét bármilyen nemzeti elnyomás és csztálykizsákmányolás ellen. A párt következetesen feltárta a tömegek előtt a román burzsoáziának és földesuraknak a nemzeti kisebbségekhez tartozó ki- zsákmányolókkal való érdekközösségét. A burzsoá-földesuri kormány a kommunista pártnak a nemzeti kérdésben elfoglalt helyes álláspontját használta fel ürügyül, hogy, illegalitásba taszítsa a pár-' tot. A párt állásfoglalását „hazaárulásnak“ minősítették, a pártot törvényen ki-' vül helyezték, a „Socializ- mus“ c. újság megjelenését pedig felfüggesztették. A román burzsoázia és' földesúri osztály azonban a párt törvényen kívül helyezésével nem tudta megfosztani a romániai munkásosztályt szervezett élcsapatától. A párt az illegalitásban is folytatta a harcot szüntelenül bővítve tevékenységét és szervezettségét s mély gyökereket eresztett a dolgozó tömegekben. A Kommunisták Romániai, Pártjának 1922-ben tartott' II. kongresszusán határoza-] tot hoztak a nemzetiségek 1 kérdésében; Ez az okmány azonban nem elemezte a nemzeti kérdést, de feltünteti, hogy „a kérdés részletes tanulmányozását, úgy ahogy ez a kérdés Romániá-' ban mutatkozik, valamint egy konkrét platform kidolgozását a kommunista párt propagandája és agitációja számára, a konferencia a megválasztandó központi bizottság és a küszöbön álló pártkongresszus feladatául tűzi ki“. (Folytatjuk.)
