Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)

1956-05-04 / 104. szám

4 NÉPLAP isse, május 4, péntek Jól szerepeltek május 1-én a megye atlétái Kevés meglepetés a megyei bajnokságban A vasárnapi labdarúgó-' mérkőzések során általában a várt eredmények szület­tek. Főként az I. osztályra vonatkozik ez. А II. osz­tályban már meglepetésnek számít a nyíregyházi Dó­zsának a bajnokság élén álló Mszalkai Törekvés el­len elért győzelme és a Baktalórántházi Traktornak Vaján elszenvedett 4:0-ás veresége. Nyházi Építők—Mszalkai Vörös Meteor 4:0 (1:0) Már az első percekben erőteljes támadásokat indí. tanak a szalkaiak. Helyze­teiket azonban nem sikerült kihasználni. A 25, percben Kovacsics három védőn is keresztül kígyózik, közelről azonban kapu mellé he­lyezi a labdát. A 27. perc­ben Kovacsics szerez gólt. A 30. percben Szászi fut el, beadását Gáspár alig lövi fölé, A 32. percben Parti lövése jut hasonló sorsra. A második félidő első percében Pocsai nagy hely­zetben fölé lő. Az Építők most már sok szép táma­dást vezetnek, A 25. perc­ben Kovacsics fejjel a tisz­tán álló Lakatos elé teszi a labdát, aki a hálóba lövi, 2:0. A .31. percben ugyan­csak Kovacsics fut el, és a kiugró kapus mellett a hálóba vágja a labdát. 3:0. A 40. percben Lakatos ál­lítja be a végeredményt az Építők negyedik góljával. Tiszalöki Építők—Nyházi Törekvés 2:1 (2:1) Szerencsétlenségükre azon­ban a 35. percben öngóllal saját maguk egyenlítenek is. A második félidő elején ismét a Vörös Meteor kezd támadásba, de a balká- nyiak nemcsak hogy jól védekeznek, hanem a 15— 20. perctől kezdve ők ve­szik át a játék irányítását. A 20. percben megismétlő­dik az első félidő Ezúttal is Novák púra, Kiss fején irányt változtat és jut. 2:1. Meteor varja a két öngól, kapkod­nak, tervszerűtlenül folyik játékuk. A 24. percben Par- ragh labdájával már 3:l-re vezetnek a balkányiak, majd a 40. percben Novák beállítja a 4:l-es végered­ményt. Nyírmadai Traktor—Fehér­gyarmati Traktor 5:2 (2:1) elsején délután 2 Törekvés sportte- versenyt gólja. — lő ka- a labda a hálóba A Nyházi Vörös játékosait megza­félidő 7. szökteti kicselezi az első szépen aki és közelről Posta megszerzi a veze. nyírmadai játéko- csak a 35. percben egyenlíteni. Majd félidő 43. percében 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőrúgást ér­tékesíti, 5:2. Kisvárdai Vasas—Nagy­kálló 2:0 (0:0) Május órakor a lepen atlétikai rendeztek a-megye legjobb atlétáinak Az ünnepi az alábbi szerepeltek tái: részvételével. — sportversenyen eredményekkel a megye atlé­döntetlenül végződő félidő után a második Az első gól a tiszalökiek támadása után a 30. perc­ben esett. Szatke hazaadá­sát a szemfüles Borbély el­csípte és helyesen irányoz­ta meg a jobb alsó sarkot. Két perc múlva ismét a ti­szalöki csatárok veszélyez­tetik a Törekvés kapuját eredményesen, Tőkés be­adását a Törekvés védelme elnézi és Csáki I. közelről a hálóba rúgja, a Tiszalöki Építők második gólját. Csak a 35. percben sikerül a Tö­rekvés játékosainak 2:l-re szépíteni Román góljával. A második félidőben mindkét kapu többször for­gott veszélyben, de a csa­tárok kölcsönösen rendsze­rint kihagyták helyzeteiket. Az utolsó percekben nagy helyzetben volt a Törekvés, Aranyos közeli lövése azon­ban a kapufáról nem került a hálóba, hanem kipattant. A döntetlen eredmény igaz­ságosabb lett volna. Balkányi Traktor—Nyházi Vörös Meteor 4:1 (1:1) Nagyhalászi Vörös Lobogó —Nyházi Kinizsi 0:0 Élénk halászi támadások vezetik be a mérkőzést. — Kaponyás közeli lövését Molnár a szögletre tolja. De rövidesen a válasz táma­dásnál Ciotka kerül jó helyzetbe, és most az el­lenfél kapusa adja vissza a kölcsönt és a szögletre tol­ja a labdát. A Vörös Lobo­gó játékosai az első félidő­ben többet támadnak, a Kinizsi védelem azonban ügyesen tisztáz. A Kinizsi játékosai a második félidőre tartogat­ták erejüket és kitűnő tá­madásokat vezettek. Igye­kezetüket, szorgalmukat ezen a mérkőzésen nem koronázták gólok. A dön­tetlen eredmény a mérkő­zés után igazságos volt. Kocsis percében Szarkát, Tóthot mellett tést. A soknak sikerül az első szerzik meg a vezető gólt a nyírmadai játékosok. A második félidőben igen sok támadást vezetnek a Traktor játékosai és ezek a támadások gólokat is ered­ményeznek. A 10. percben Kézi, a 15. percben Koha- nóczki góljaival már 4:1 az eredmény a Traktor javára. Később a gyarmatiak szé­pítenek az eredményen 4:2, az utolsó percekben Miho- lecz csak szabálytalanul tudja 1 Kézit akadályozni a A első félidő első perceiben Lo- sonczi fejesével a Vasas szerez vezetést, majd a 30. percben Tóth lövése véd- hetetlen. A nagykálló! játé­kosok azonban lelkesen küzdenek a kiegyenlítésért, de a Vasas védelem jól mű­ködik és az eredmény nem változik. A vásárosnaményi Vörös Meteor és a Kisvárdai Spartacus bajnoki labda­rugó mérkőzés a vásáros­naményi Vörös Meteor l:0-ás győzelmével ért vé­get. AZ ÁRLESZÁLLÍTÁS OLCSÓBB VENDÉGLŐI ÉTKEZÉST BIZTOSIT. ízletes ételek, Jó minőségű italok, Udvarias, gyors kiszolgálás várja vendégeinket földműves * szövetkezeti vendéglőinkben Keresse fel földmüvesszö­vetkezeti vendéglőinket. Férfi gerelyvetée: 1. Se­regi Ervin (Törekvés) 54.02, 2. Gunyecz Tibor (Törek­vés) 48.65. Kalapács vetés: 1. Gulyás József (Törekvés) 4.65, me­gyei csúcs. Női 300 méteres síkfutás: 1. Holik Piroska (Törekvés) 47.08 mp., 2. Kindrusz Er­zsébet (Törekvés) 48.05 m., 3. Berecz Éva (Bástya) 49.09 mp. megyei serdülő­csúcs. Férfi 800 méteres: 1. Sza­bolcsi Sándor (Törekvés) 2 perc 10 mp. 2. Balczó And­rás (Törekvés) 2 perc 11 mp. 3. Máté (Törekvés) 2 perc 14 mp. Férfi magasugrás: 1. Lan- denberger 165 cm. Női magasugrás: 1. Szom­bati Rózsa 135 cm, 2. Ke­gye Éva 135 cm. Férfi súlylökés: 1. gi Ervin 11.74, 2. 10.84. Női gerely: 1. Irén a nyírbátori FSK ver-' senyzője, 26.18. Úttörő váltó csapatver­seny: 1. fiúknál а II. szj ált. iskola A. csapata, 2. a! IV. sz. áltf iskola pata. Női úttörő 4x100 csapatverseny: 1. a ált. iskola, 2. а II. iskola csapata. * Május 1-én kerékpáros bemutatót, 4000 méteres üldöző csapatversenyt és; repülő bemutatót is ren­deztek. Nagy tetszést ara-' tott a repülőtéren rendezett, • modellező bemutató is. Sere-i Merki' Bokor Rakamazi Spartacus— Nybátori FSK 2:1 (0.4)) A Vörös Meteor játéko­sai az első félidő 8. percé­ben megszerzik a vezetést. A döntetlenül végződő és olykor színvonalas és vál­takozó játékot hozó első félidő után a nyírbátoriak a második félidő 17. percé­ben szerzik meg az első vezető góljukat. Rövidesen sor kerül azonban a vá­laszadásra. 10 perc múlva Borbély beadja a kiegyen­lítő gólt. A kiegyenlítő gól után teljes erőfölényt él­veznek a nyírbátoriak, tá­madnak, közelítik az ellen­fél kapuját, azonban a ka­pu előtt tehetetlenek. Nin­csenek jó lövő formában, a rakamaziak szokásos elfutó taktikájukkal sokszor ve­szélyes helyzetet teremte­nek a nyírbátori kapu és a 44. percben egy villámgyors lefutásnál bély a kifutó kapus lett gólt lő és ezzel szerzi csapatának a zelmet. előtt ilyen Bor- mel- meg- gyö­A földmüvesszövetkezeti MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Nyíregyházi Építők 9 8 1 29:1 17 2. Tiszalöki Építők 9 7 1 1 16:6 15 3. Kisvárdai Vasas 9 5 1 3 13:6 11 4. Rakamazi Spartacus 9 4 3 2 9:7 11 5. Vásárosnaményi VM. 9 5 1 3 15:15 11 6. Nagyhalászi VL. 9 3 3 3 14:13 9 7. Balkányi Traktor 9 3 2 4 11:10 8 8. Nyíregyházi Törekvés 9 3 2 4 12:15 8 9. Nagykállói FSK 9 2 4 3 8:14 8 10. Nyírmadai Traktor 9 4 — 5 20:21 8 11. Nyíregyházi Kinizsi 9 2 3 4 8:10 7 * 12. Kisvárdai Spartacus 9 2 3 4 15:16 7 13. Nyírbátori FSK 9 2 3 4 17:20 7 14. Mátészalkai Vörös M. 9 1 4 4 9:16 6 15. Nyíregyházi Vörös M. 9 2 2 5 5:15 в 16. Fehérgyarmati Traktor 9 1 3 5 7:23 5 * Két büntetőpont az évi összeredményből levonandó. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Nyíregyházi Törekvés 9 8 — 1 37:9 16 2. Nyíregyházi Építők 9 7 1 1 30:8 15 3. Kisvárdai Vasas 9 7 1 1 21:8 15 4. Nagykállói FSK 9 7 — 2 23:8 14 5. Vásárosnaményi VM. 9 5 1 3 24:11 11 6. Nyíregyházi Kinizsi 9 5 — 4 21:17 10 7. Balkányi Traktor 9 3 4 2 16:16 10 8. Nyírbátori FSK 9 5 — 4 18:19 10 9. Tiszalöki Építők 9 3 3 3 17:15 9 10. Kisvárdai Spartacus 9 3 3 3 8:13 9 11. Mátészalkai Vörös M. 9 4 — 5 21:25 8 12. Nyírmadai Traktor 9 3 1 5 10:13 7 13. Nagyhalászi Vörös M. 9 1 2 (i 15:23 4 14. Rakamazi Spartacus 9 1 2 8 9:29 4 15. Nyíregyházi Vörös M. 9 —— 3 6 13:33 3 16. Fehérgyarmati Traktor 9 — 1 8 3:39 1 SZERETETTEL VÁRJA A SZÁBOLCS­SZATMÄRIAKAT BUDAPEST LEGSZEBB KÁVÉHAZA, A Belvárosi Kávéház V. Felszabadulás tér. Állandó üzenetközvetítő szolgálat. A. csa­méteres ív. sz.; sz. ált.; KIS HÍREK Szmiszlov nyerte a sakk­világbajnokjelöltek verse­nyét, Szabó kiváló helye­zést nyert harmadik zésével. helye­Biztosan győztek birko­zóink 8:4 arányban a bajor válogatott ellen. * Az NB I. néhány ered­ményei: Bpesti Honvéd— Salgótarjáni Bányász 2:1 (1:1), Bp. Vörös L.—Szom­bathelyi Törekvés 2:1 (0:1), Bp. Dózsa—Bp. Kinizsi 0:0, Csepeli Vasas—Pécsi Dózsa Dorogi Bányász— 3:2 a bajnokságban az 2:0 (1:0), Tatabányai Bányász (1:1), első Bp. Vörös Lobogó, 2. Bp. Honvéd, 3. a Bp. Ki­nizsi csapata. Telefon: 189-685 Hirdessen a Néplapban! Apróhirdetések Or. Szentmihályj Lajos mii- tőorvos, £ZÜlié'8Z-nŐi₽ryÓj?yásx szakorvos Vasvári Pál utca. 18." sz. alatt rendel 14—16 óráisr. Vidéki orvos háztartási alkal­mazottat keres. Jelentkezni; Jutkin ö. szám, Lelépés ellenében fő- ég társ­bérleti lakásokat vásárolunk. KIK Vállalat Rákóczi u. 23. — Telefon; 12—13 ökölvívóink május 2.-án Berlinben is 16:4-re győz­tek. ** ТОТОМ/ a Olvasd és terjeszd a NÉPLAP-ot! boltokban 6500 árleszállítás alá került cikk ÁRU AJÁNLATUNK: Regi ár: Üj ár: Nyomott divat pice 41.40 Ft 33.— Ft Divat krepp 37.90 Ft 29.— Ft Női ruhaszövet 57.50 Ft 50.— Ft Női szoknyaszövet 126.50 Ft 109.— Ft Sportszövet 125.— Ft 105.— Ft Viscosa szövet 37.— Ft 32,— Ft Női ruhaselyem 63.80 Ft 45.— Ft „Regetta” kötött ing 53.60 Ft 38.— Ft Gyapjú pullover 220.— Ft 160.— Ft Női nylon harisnya 105,— Ft 72.— Ft és eszközök, alumínium továbbá vegyiáruk, üveg-, porcelánáruk, háztartási kisgépek iagy választékban kaphatók földmüvesszövetkezeti boltjainkban és szaküzlcteinkben. ■^fogassa meg szaküzlcteinkct, melyeket a megye területén mindenütt megtalál. Szabolcs-Szalmári NÉPLAP Szerkeszti: я ez.erkesztó bízott-, sáe. — Felelős kiadó: МНР bzabolcs-Szatmár Jleeyei Bi. zotteáaa. — Szerkesztőséi: Nvlreirvhäza. Sztálin tér 21. szám — Telefon: 11-70. 11-71 11-76. — Kiadóhivatal: Nyír- ea-vháza. Zsdánov u 1. Telefon: 30-00. Terjesztik: a Mecjei Poetahíra. tál hlrlaoosztálya ée я. hirlan- kézbesftő postahivatalok. Elő­fizetés: postahivataloknál éa kézbesítőknél havi előfizetési díj 11 forint. Szabolcs-Szatmár Megyei Nvom- dainarí Vállalat Nyíregyháza, lluzsa György U. 5 Tel.: 32-23. Felelős vezető: Szilágyi József. várja vásárlóinkat Regi ár: Üj ár: Női kombiné 50.— Ft 38,— Ft Férfi lódenkabát 610.— Ft 490.— Ft Férfi öltöny 438.— Ft 398.— Ft Férfi öltöny 700.— Ft 520.— Ft Férfi h. u. nadrág 234.— Ft 170.— Ft Női kosztűm 550.— Ft 440.— Ft Női picé ruha 160.— Ft 130,— Ft Férfi szandál 172.50 Ft 98.— Ft Női szandál 181.— Ft 133.— Ft Gyermek szandál 79.80 Ft 62.— Ft edények, óra, ajándéktárgyak, hangszerek, bőröndök és bőrdíszműáruk stb. — Földmüvesszövetkezeti tagok vásárlásaik után visszatérítést kapnak 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom