Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-27 / 123. szám
DCösiiiiiitfiik Kossuth levele a nyíregyházi főgimnáziumhoz a 150 éves Kossuth Lajos gimnáziumot Irta: OROSZ FERENC, a megyei tanács vb. oktatási osztályának vezetője A nyíregyházi Kossuth Lajos gimnázium ma ün- л nepli fennállásának 150. évfordulóját. Erre az alkalomra szerte az országból ide sereglettek az iskola volt diákjai. Öregek és fiatalok, öszhajú emberek és szőke-, barna-, feketefürtű ifjak találkozója ez. Egy családhoz tartoznak, egy iskola nevelte ókét. Az Alma Mater hívó szavára megmozdultak a Kossuth diákok, s akik nem tudtak eljönni, meleghangú leveleket küldtek. „Hálás szívvel köszönöm meghívástokat... gondolatban ott vagyok Veletek.hangzanak a sorok. Minden levél a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet és hála érzését árasztja. Egy szent, nagyszerű, magasztos érzés fűti és fűzi itt össze az emberi szíveket. Emlékeznek a régi időkre, szólnak a jelenről, beszélnek a jövőről s az öreg iskola fiatalos külsővel, szép, új köntösében magához öleli diákjait. Számolgatja őket. Ki hiányzik, ki van jelen. Sokan már meghaltak és sokan élnek. Az öreg iskolával együtt mi is meghajtjuk a kegyelet zászlaját az iskola volt tanárai és diákjai előtt. Porró szeretettel köszöntjük a ma is élő öreg ta- r nárokat, ^gimnázium jelenlegi tanári karát, minden öreg és fiatal Kossuth diákot. Köszöntjük az iskolát azok nevében is, akik ezután lesznek a gim- házium tanulói. Ezen leendő új diákok száma sok-sok ezer és tízezer. Városunk dolgozóival együtt büszkék vagyunk a Kossuth Lajos gimnáziumra. Ez a büszkeség és szeretet nem megalapozatlan. Az iskola múltjában, oktató-nevelő munkájában sok-sok olyan haladó gondolatot, pedagógiai eljárást találunk, amelyeknek alkotó módon való felhasználása feltétlenül kívánatos. Ez az iskola, mint ahogy az öreg diákok leveleiből és szavaiból is kicsendül, mindenkor becsületes, hazaszerető, a tudományokban jártas ifjakat igyekezett nevelni. A gimnázium jelenlegi tanárai és tanulói nagy megbecsüléssel és szeretettel ápolják intézetük haladó hagyományait, és komoly áldozatos munkájukkal igyekeznek megvalósítani a szocialista nevelés célkitűzéseit. < P rzik és tudják, hogy a Kossuth gimnázium sze- repe, jelentősége megyénk történetének utóbbi 10 esztendejében megnőtt és azt várják tőle a dolgozók, hogy egyre több és több olyan tanulót neveljen, akik képesek népünk megkezdett nagyszerű munkáját tovább folytatni s akiknek szívében olthatat- lanul ég a haza iránti szeretet, a dolgozó nép iráni i hűség, a más népek iránt érzett tisztelet és megbecsülés. Váltsák valóra pártunk ama útmutatását is, hogy a gimnáziumi tanulók sokoldalúan képzettek legyenek, szeressék a munkát, mint boldogulásunk, előrehaladásunk biztos zálogát. Mi bizonyosak vagyunk abban, hogy a Kossuth gimnázium a többi iskolával együtt jól képzett, nagyszerű fiatalokkal erősíti munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk és értelmiségünk sorait, p öszönetet mondunk a gimnázium tanárainak és tanulóinak azért, hogy hónapok fáradhatatlan, áldozatos munkájával készültek a mai nagy jubileumi napra és nem tévesztették szem elől azt, hogy az ünnepi külső mögött mélyebb tartalom, rpagasabb tudás legyen, örömmel tapasztaltuk, hogy az előkészítő munkák során a tanárok vezetésével egyre szilárdabb közösséggé kovácsolódott össze a gimnázium tanulóifjúsága. Legyen a mai nap a Kossuth gimnázium életében egy újabb erőforrás. Dolgozzanak úgy, hogy a késői utókor büszkén emlékezzen rájuk és követendő példaképnek tekintse őket. Az alábbiakban közzétesszük Kossuth Lajos levelét, amelyet válaszként írt a nyíregyházi főgimnázium számára. A levélben Kossuth többek között pesszimista hangon ír arról a szégyenletes tényről mely szerint őt megfosztották magyar állampolgárságától. Bencs László. Somogyi Gyula, Bogár Lajos, ár. Meskó László, Leffler Sámuel, Kerekréthy Miklós, Májerszky Béla és Török Péter uraknak. Nyíregyházán j Turin, September 30. 1890. Tisztelt Uraim. Közel három havi távollétem alatt oly halom iromány gyülemlett össze szállásomon, hogy csak e napokban vehettem tudomást múlt augusztus hó 30-kán hozzám. intézett becses levelükről, melyre van szerencsém ezennel válaszolni. Követésre méltó példát állítottak fel Önök tisztelt Uraim, midőn a symbolikus értelemmel felruházott Mártius 15-két megünnepelve ama nagy idők emléke iránt táplált kegyeletüknek egy oly nemes alapítvány elhatározásával adtak kifejezést mely arra van számítva, hogy Derék Városukban nemzedékről nemzedékre buzditóul szolgáljon a tanuló ifjúságnak honszeretetet, és hazafiú kötelesség érzetet meríteni a Haza történelmének ismeretéből. Nagy oktató az annak a kinek nem Mában íratott. Isten áldása tegye gazdagon termékennyé a magot melyet Önök vezetőnek. Fogadják szívesen nemes tettükért nagyra becsülésem adóját. Önök beleegyezésemet kívánják tisztelt Uraim, hogy alapítványuk az én szerény nevemről neveztessék. Önöket, miként becses levelükből látom erre főleg az ösztönözte, hogy a nyíregyházi ágostai ev. főgimnázium Magyar ifjúsága előtt az én emlékem évenként felújitassék. Mellőzve azt, hogy ez az emlék egy tiltakozás a politika ellen, melyet a Magyar Nemzet 1867-ben. elfogadott: engedjék kérdeznem tisztelt Uraim: vájjon jó számításnak gondolják-e fel-fel újítani az ifjúság előtt egy oly név emlékét melyet a Magyar Nemzet Képviselőinek törvényszerző nagy többsége még csak arra sem tartott méltónak, hogy tűrje el hallgatagul azt a pusztán névlegessé vált minőséget mely ama név viselőjével VALLOMÁS Sokszor van úgy, hogy az öreg iskola mellett elsietve, megtorpanok, aztán bemegyek az udvarra megnézni, hogy lombosodnak-e már az eperfák, nem repedt-e meg a csengő, belopakodok a folyosóra és titokban, elérzé- kenyült szívvel hallgatom az órákról kiszűrődő hangokat. S ha ismerős, öreg tanár hangját hallom meg Véletlenül, újra odaálmodom magam a zöldre festett padok közé, ahol Hartes Janikával. Berecz Jóskával, Bakos Lacival, Benkó Sanyival, a szőke kis Almásival izgatottan, figyeltük a noteszlapok I zizegését: vajon ki lesz a. 1 felelő?! Kedves jó iskola! Meny- ■' nyi emlék rajzik az emlékezés síkján egu-egy év - forduló küszöbén. Pedig i nem telt el sok év, alig több, mint egy évtized, amikor mi diákok voltunk s ez bizony kurtácska idő a 150 esztendő emléktengerében. S most arra gondolok: szívesen lennék-e még egyszer Kossuth-diák, padban üló kisdiák? Őszintén felelek: nem.. Nem, nem .'zeneinek még egyszer kisd ák lenni, örülök', neki, hogy felnőttem és egyre bátrabban. öntudatosabban járhatom a férfikor széles szép útjait, örülök neki, hogy kinőttem a rö'id- nadrágot és nemsokára fiaimat vezethetem át az iskola kapuján. De soha nem feledem el, hogy az életre ez az iskola, a Kossuth-gimná- zium készített fel! Soha nem feledem el, hogy tanáraim még ma is fogják a kezemet. Jól. emlékszem. Gólián tanár úrra, aki az első osztályban kínlódott velünk a deklinációkkal, konjugációkkal és magyarázta a „terra, terrae" rejtelmeit. Emlékszem, hogy egyetlen ragyogó, kipirult arc volt az egész osztály, amikor lelkes, magukkal ragadó szavakkal mondta el M.ucius Scaevolának, az egyszerű római közkatonának hőstettét, aki az cllenség vezére előtt. becsületének és honszeretetének bizonyságául arcrándulás nélkül tartotta tűzbe a Megkezdődtek az ünnepségek emléktábla leleplezésére, amelyen az ünnepi beszédet dr. Molnár Jenő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese mondotta. Ezekután Ördögh János elvtárs, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára adta át a városi tanács által ajándékozott Kossuth-képet az iskolának. Este ünnepi műsor volt. Az ünnepségek részletes ismertetlsére még visszatérünk. . 1 Tegnap délelőtt megkezdődtek a 150 éves gimnázium jubileumi ünnepségei. Délelőtt az iskola növendékei megkoszorúzták Kossuth Lajos, Bessenyei szobrát és koszorút helyeztek a szovjet hősök emlékművére. Ezután Orosz Ferenc elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottsága, oktatási osztályának vezetője j nyitotta meg az iskola kiállítását. Délben került sor a gimnázium falán elhelyezeti vele született s ne taszítsa őt ki a Magyar polgárok soraiból? Nem alkalomszerütlen e kérdés tisztelt Uraim? mert ha megérdemlettem e kitaszitást úgy az én nevem becsületének paizsán foltnak kell lenni: ha pedig nemérdemeltem meg úgy a Nemzet olyasmit tett velem,' amit nem kellett volna tennie. De hát megtette. Az a név melynek emlékét Önök fel-fel akarják újítani az ifjúság előtt, egy oly ember neve, aki mint kitaszított, pária végzi életét. Legyen érdemletten, legyen érdemlet- lenül; én kételkedem, hogy egy ily név emlékének fel-, fel újítása jól választott mód lehessen az ifjúság buzdítására. De ezt az Önök megítélésére kell bíznom. Kételyem melyet talán egy érzékenyen fájó séb sajgása adott toliam alá nem old fel azon kötelesség alul, hogy megtisztelésnek tekintsem önök szándokát s le kötelezettnek valljam magamat a jó indulat által irántam, melyről az tanúságot teszen. Hanem enged-, jék megjegyeznem, hogy ha az Önök alapítványa az én nevemről neveztetnék az nem felelne meg a tény állásnak. S az én beleegyezésem abba úgy nézne ki, mintha én idegen toliakkal akarnék ékeskedni. Ha azonban irántami jó indulatuk azt kívántatja Önökkel, hogy alapítványuk az én szerény nevemmel hozassák kapcsolatba, a nehézség melyet említek el lenne hárítva, ha az amit Önök alapitottak nem Kossuth alapítványnak, hanem Kossuth emlék alapítványnak neveztetnék. mert ez azt jelentené, hogy (érdemletten vagy érdemtelenül, .ez \ nem tartozik a dologra) voltak a kik indíttatva találtál}^ magukat egy nemes czélú alapítványt téve, azt az én szerény nevemmel hozni kapcsolatba, a mi megfelelne a szándoknak, melynek Önök becses levelükben kifejezést adnak, míg ellenben az ha az alapítvány az én nevemről neveztetnék, idővel midőn az emlékezetek elmö- sódnak azon magyarázatra adhatna alkalmat, hogy 'én tettem az alapítványt, holott nem is tettem s nem is vagyok oly anyagi helyzetben, hogy tehetném. De legyen úgy a mint önök jónak látják; megjegyr zésemet minden feltartás nélkül alárendelem önök.akaratának. Megújítva irántam tanúsított jó indulatukért őszinte köszönetemet maradok kiváló nagyrabecsüléssel ■ önöknek tisztelt Uraim! lekötelezett kész szolgájuk KOSSUTH LAJOS kezét. S történt, hogy egyszer alaposan beletört a bicskám a latin leckébe, csak dadogtam felelet helyett. Gólián ta.nár úr. megcsóválta a fejét és beírta az elégtelent. Aztán óra után hivatott. Nem kiabált, nem szidott össze, hanem megkérdezte: — Nehéz a latin, fiam? Szipákolni kezdtem és, úgy motyogtam félig sírva: — Nehéz.... .. ; Ö felemelte az állam— Hogy is volt Mucius Scaevolával? — kérdezte meleg, szelíd hangon. ßn felnéztem rá. Először nem értettem, hagy. mit akar, de ahogy láttam, mosolygó, bíztató fényes szemét, rájöttem. Hirtelen támadt nagy örömmel bólintottam. Azóta sokszor volt ne-: hézségem az életben, gyötörtek bajok és gondok, ám eszembe jutott Gólián tanár úr és most már én kérdeztem önmagámtól: — Hogy is volt Mucius Scaevolával?! Ilyen emlékekkel léptem át tegnap 'áhítattal és nagy-nagy tisztelettel q 150 esztendős iskola kü szöbét. amely Kossuth Lajos nevét' viseli és szellemét sugározza. Köszönöm az életnek, hogy Kos-- suth-diák ~ lehettem és az-'- maradhatok. SOLTÉSZ ISTVÁN...
