Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-25 / 122. szám
NÉPLAP Szabolcs-Szatmár megye távlati mezőgazdaságfejlesztési tervjavaslata a második ötéves terv irányelvei alapján (Folytatás az > oldalról.) gi fejlesztése érdekében rövid időn belül meg kell állapítani az adottságok figyelembevételével a tenyészkörzeteket, tájanként, illetve helyenként. A mangalica koomwal, berkshyri stb. tenyészeteket ennek megfelelően kell kialakítani. Fokozni kell a hússertések arányát és rövidíteni a hizlalás időtartamát. A jelenlegi hizlalási átlagsulyt legalább 20 százalékkal kell fokozni. Megállapítandó a nagyszámú malacelhullás oka és az elhárítás módja. A korábbi károkat két éven belül a minimumra kell csökkenteni. Juhállományunk fejlődésének üteme a legelő hiány miatt lelassult. Időszaki legelők létesítése szükséges. A már eddig bevált másodtermesztés céljára vetett takarmánykeverék és repcevetések szakaszos legeltetését biztosítani kell. (szarvasmarha, juh, sertés.) A Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet ' jvoná- sával meg kell határozni a talajadottságok figyelembevételével a juhtenyésztés fejlesztésének felső határát, az időszaki legelők létesítésének lehetőségeit, valamint talajnemenként az ott legjobban alkalmazható takarmány növénykeverékek összeállítását. Három éven belül el kell érni, hogy a jelenlegi 4.1 kg. gyapjúhozam db-ként 4.5 kg-ra emelkedjék. Juhtenyésztésünk magasabb színvonala, fejlesztése érdekéVI. Gyümölcstermesztés Megyénk jelenleg a gyümölcstermesztés tekintetében különösen az export alma- ; termelés terén országosan jelentős helyen íáll. Az alma export 90 százalékát megyénk adja. Megállapítható, hogy a meglévő gyümölcseink termésének szakszerű kezelése, tárolása nincs a szükséges mértékben biztosítva, ami miatt igen nagyok a veszteségek. A fejlesztéssel kapcsolatban az alábbiakat javasoljuk: A jelenleg 20 ezer kh. gyümölcsterületet 1960 végéig további 12.000 kh-dal kell növelni. A telepítésnél elsősorban a helyi adottságokra kell figyelemmel lenni, (talaj klíma, munkaerő). A főirány, a télialma telepítése legyen. Megoszlását az alábbi arányban javasoljuk. Alma 70, dió 10, szilva 10, és egyéb (körte, kajszi, bogyó, meggy) 10 százalék. Aknánál is inkább helyes a telepítés nagyüzemi gazdálkodásban mert egyéb növénytermelésre kevésbé alkalmas rossz minőségű homoktalajokon gazdaságosan megoldható. A gyümölcstelepítésnek és fásításnak a legteljesebb összehangolása szükséges. Egy éven belül pontos terv készítendő a meglévő gyümölcsösök pótlására és felújítására, valamint a Szatmári részeken lévő úgynevezett dzsungel telepítések rendezésére. A gyümölcstermesztés fejlesztésével egyidőben biztosítani kell a gépesítést, a műszaki ellátottságot, a gyakorlati kertészeti, szakemberek létszámának emelését. E téren mindkét irányú fejlesztést egyidejűleg kell végrehajtani. A csengeri, fehérgyarmati, vásárosna- tnényi járásokban mintegy 6.000 kh. régi úgynevezett „dzsungel“ gyümölcsös átállítása szükséges. E feladatot 1960-ig be kell fejezni. A növényvédelem végrehajtásához 110 motoros és 5.000 hátipermetezőgép áll rendelkezésre. Ez a géppark a korszerű növényvédelem végrehajtásához és a teljesítés mértékéhez korántsem elegendő. Két éven belül 50,80—100 hekVII. Gépesítés A növénytermelés és az állattenyésztés előirányzott fejlesztéséhez а II. ötéves terv irányelvei lényegesen több és korszerűbb gépet biztosítanak. Termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban meg kell valósítani az egyes kultúrák elsősorban a gabonafélék összes munkafolyamatainak gépesítését. Növelni kell a kapásnövények éspedig a kukorica, a szá- lastakarmányok gépierővel való művelését és betakarítását. Szükséges a géptípusok szerinti csoportosítás a megye eltérő talajadottságainak figyelembevételével. Megvizsgálandó a mesterséges szárítóberendezések használhatósága, továbbá a műszárított pillangós virágú takarmányoknak levéllisztté történő feldolgozása. ben nagy gyakorlattal rendelkező szakjuhász utánpótlásról kell gondoskodni. Baromfi állományunk létszáma kielégítő. Javasoljuk, hogy elsősorban a szelektálást hajtsák végre és a nagy termelékenységű fajtákra kell a tenyésztést állítani. A növényi kártevők elleni fokozottabb védekezés, és export árutermelés céljából arra alkalmas területeken fejleszteni kell a pulyka, és a gyöngyös tenyésztést. Biztosítani kell, hogy a pulyka állomány három éven belül négyszeresére növekedjék. Javasoljuk a víztárolók és halastavak mellett akár az Élelmiszeripari Minisztérium, akár a Földművelésügyi Minisztérium kezelésében víziszárnyas telepek létesítését. E telepeket olyan ütemben kell fejleszteni, amilyen ütemben a tárolók és halastavak létesülnek. Innen történjen az állami szektorok naposliba, kacsa, stb. ellátása. E telepeken a pulyka tenyésztés érdekében úgynevezett előtelep létesítendő, hogy az elhullás csökkenjen. A tervezett víztárolók és halastavak létesítésével párhuzamosan nagymértékben kell fejleszteni a jelenleg mintegy 50 kh. területen folyó haltenyésztést. E tervek megvalósításával 1960-ig remélhető a halászati tógazdasági területek mintegy 2 ezer kh-ra történő növelése. Eddig az időpontig a bruttó haltermelésnek évenként el kell érnie a 3500 q-át. toliter napi teljesítményű motorospermetezőgéppel kell növelni gépparkunkat. A további telepítések igényeinek kielégítése érdekében újabb 100 motoros géppel és 2000 batériás hátigéppel kell fejleszteni a meglévő állományunkat. Ezenkívül biztosítani kell 2—3000 metszőolló beszerzését, alkatrészeket és egyéb szükséges eszközöket. Szükséges, hogy a gyümölcstermesztési központok megfelelő hűtőházakat kapjanak. Mátészalkán és Nyíregyházán 1000— 1000 vagonos hűtőház megépítését javasoljuk. A fentiek alapján egy nagy kapacitású konzervgyár létesítése ugyancsak indokolt. E konzervüzem nyersanyag bázisát egyrészt a meglévő gyümölcsöseink, másrészt a zöldségtermesztés fejlesztésével maradéktalanul hlláthatnánk. Javasoljuk a Tiszamenti községekben az olcsó és könnyen kezelhető úgynevezett pusnicai szilva aszaló megépítését. Ezek száma és elhelyezési terve a legrövidebb időn belül kidolgozandó. Régi és új telepítésű gyümölcsössel rendelkező állami gazdaságaink és tsz- eink gondoskodjanak megfelelő tároló és csomagoló színek építéséről elsősorban saját erőből. A jól megtermelt és minőség szempontjából megóvandó gyümölcs mennyiség megkívánja, hogy tovább fejlesszük és építsük bekötőútjainkat. Biztosítani kell a tervidőszak során mintegy 180 km. bekötőút megépítését. A termelés növelése megkívánja, hogy tovább szélesítsük a szakember utánpótlást. E célból a nyíregyházi technikum működése mellett 5 hónapos szakmai tanfolyam beállítása szükséges. Emellett levelező tagozatokat kell szervezni a tsz agronómusek és egyéb még alacsonyabb képzettséggel rendelkező szakemberek számára. Két éven belül szükséges a burgonya termesztés komplex gépesítése. A nagy kiterjedésű üzemi gyümölcsösök központi permetező rendszerének megtervezését és megépítését egyenlőre a Nyírmadai Állami Gazdaságban ki kell kísérletezni. A gép és fogaterő termelékenységének fokozása továbbá a gyümölcsszállítmányok minőség romlásának megakadályozása érdekében javasoljuk a rnűút hálózat nagymérvű kiépítését. Minden területen érvényesíteni kell az SZKP XX. kongresszusának útmutatásait. A növényápolási munkák gépesítéséhez a traktorállományon belül mintegy 50 százalékra kell emelni az univerzál trak- i torok arányát a megye talajadottságainak megfelelően. A tervidőszak alatt tovább kell fejleszteni gépállomásainkat, bővíteni felszerelésüket, korszerűsíteni üzemi épületeiket, javítva a dolgozók szociális kulturális ellátottságát. Gépállomásainknak az eddiginél nagyobb arányú és sokoldalúbb munkát kell kifejteniük a tsz gazdaságok megerősítése, üzemszervezésük megjavítása végett. Tevékenységüket ki kell terjeszteniök az állattenyésztés fejlesztésére és az állati termékhozamok növelésére. Gépállomásainknak mintegy 70 százalékkal kell növelniük 1955-höz viszonyítva az egyéni parasztok számára végzett egy kát. holdra eső gépimunka mennyiségét. Tovább kell fokozni a gépek kihasználását és az egy műszakra eső traktor teljesítményt 15 százalékkal emelni kell. A meglévő mezőgazdasági tsz-eket úgy kell fejleszteni, hogy erősödjék a VIII. Kísérletügyi előkészítés Javaslatunkban a nyírségi Mg. Kísérleti Intézet jelenlegi feladatkörén túlmenően számos új feladat ellátására lesz hivatva. Szükséges, hogy az érdekelt főhatóságok elsősorban a Földművelésügyi Minisztérium ezen új feladatokat építse be az intézet tematikájába és soronkívül biztosítsa a megvalósítás érdekében a szükséges létszámot és pénzügyi alapot. Befejezésül rá kell mutatni, hogy a fejlesztési javaslat a helyi adottságok és kölcsönhatások figyelembevételével készült és csak a legégetőbb problémákat veti fel. Célkitűzéseink végrehajtását úgy megyei, mint országos népgazdasági érdekek parancsolólag , szabják meg számunkra azért, hogy a mezőgazdaság termelési színvonalát nagymértékben növeljük. А II. ötéves terv irányelvei alapján készült megyei tervjavaslat úgy válik megalapozott tervvé, ha az állami gazdaságok gépállomások dolgozói, a termelőszövetkezetek tagjai, az egyénileg dolgozó parasztok, a tudományos szakemberek, kutatók, mezőgazdászok aktív részvételével a legszélesebb körben megvitatják, elgondolásaikkal segítik azt. MDP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA Szolnok, Borsod és Nógrád megye a tavaszi begyűjtési verseny győztese .4 Begyűjtési Minisxtérium xáróköaleménye Az éves begyűjtési verseny első szakasza április 30-án zárult. A dolgozó parasztság állampolgári kötelezettségeinek becsületes teljesítésével, a begyűjtési szervek javuló munkájával elérte az első négyhavi begyűjtési terv globális teljesítését. A terület utáni beadás tervét minden megye, a versenyértékelés alapját képező össztervet pedig 16 megye teljesítette, illetve túlteljesítette, s csak három megye maradt el — néhány százalékkal — az előírástól. Az idei versenyben elért kimagasló eredmények alapján a Minisztertanács a vándorzászlót, elismerő oklevelet és a nagyösszegű pénzjutalmat az első helyezetteknek: az I. csoportban Szolnok, а II. csoportban Borsod, а III. csoportban Nógrád megyének ítélte. A megyék további sorrendje: I. csoport: 2. Szabolcs, 3. Pest, 4. Békés, 5. Hajdú. II. csoport: 2. Tolna, 3. Győr, 4. Somogy, 5. Csong- rád. III. csoport: 2. Heves, 3. Komárom, 4. Veszprém, 5. Vas. A járások versenyében: I. csoport: 1. Sátoraljaújhelyi (Borsod m ), 2. Nyíregyházi (Szabolcs m.). II. csoport: 1. Gyöngyösi (Heves m.), 2. Mezőcsáti (Borsod m.). III. csoport: 1. Abaúj- szántói (Borsod m.), 2. Egri (Heves m ). A termelőszövetkezetek versenyében: I. csoport: 1. Tiszavasvári „Petőfi“ (Szabolcs m.), 2. Kertai „Vörös Csillag“ (Veszprém m.). 3. Sarkadi „Dózsa“ (Békés m.). II. csoport: 1. Nyírgyulaji „Petőfi“ (Szabolcs m.), 2. Álmosdi „Táncsics“ (Hajdú m.), 3. Egyházashetyei „Berzsenyi“ (Vas m.). III. csoport: 1. Budapest XVI. kerületi „Forrás“. 2. Detki „Szabadság“ (Heves m.), 3. Zalaegerszegi „Dicsőség Sztálinnak“ (Zala m). Az országos helyezést elért járások, városok, községek és termelőszövetkezetek a begyűjtési miniszter vánközös gazdaság és állandóan növekedjék termelési eredményük. Az új tsz-ekben egészséges közös gazdaság létrehozására kell törekedni. A tervidőszak során el kell érni, hogy a régebbi termelőszövetkezetek példamutató szocialista nagyüzemekké váljanak és termelési színvonaluk évről-évre szárnyalják túl az egyéni gazdaságokét. Ennek érdekében biztosítjuk a vezetés megszilárdítását, a szövetkezeti demokrácia érvényesülését, a szövetkezeti vezetők és tagok szakmai képzését. Növelni kell a tsz tagok érdekeltségét a termelés növelésében. A homoki gépesítés igen el van maradva. Szükséges, hogy a Nyírségi MG Kísérleti Intézet teljes erővel foglalkozzék a homoki talajelőkészítő, vető növényápoló, növényvédő, betakarító és szállító gépek kialakításával. A megye pártszervezetei, kommunistái, legyenek a vita kibontakozásának irányítói. Vonják be a munkába a tanácsokat és a többi tömegszervezeteket. Különösen igényeljék a DISZ és a földművesszövetkezetek segítségét. A Hazafias Népfront megtisztelő feladata, hogy a falu minden becsületes dolgozóját vonja be a terv megvitatásába és végrehajtásába. Nagy és lelkesítő feladat ez, amely a szocializmus felépítését megyénk, dolgozó népe életszínvonalának emelését szolgálja. Ez a tervjavaslat megyénk dolgozóinak terve lesz, amely a dolgozók javaslatainak alapján készült. Harcolni fognak sikeres végrehajtásáért. А II. ötéves terv irányelveit megyénk dolgozói örömmel fogadták és tárgyalják. Az ehhez kapcsolódó megyei tervjavaslatot is bizonyára örömmel fogadják, és a II. ötéves tervjavaslattal együtt magukénak érzik. És miután ennek kidolgozásában sikeresen résztvesznek, hazánk minden dolgozójával együtt a megye dolgozói is teljes mértékben hozzájárulnak а II. ötéves terv győzelmes megvalósításához, a szocializmus felépítéséhez hazánkban. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA dorzásalóját, elismerő oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat kapják. A versenyszakaszban elért eredmények mellett jelentős hiányosság, hogy a szabad és szerződéses tervek teljesítésében elmaradás mutatkozik. Tojás- és vágómarhabeadásban hat (Pest, Békés, Tolna, Csong- rád, Fejér, Bács, illetve Pest, Békés, ^-lajdú, Bács, Csongrád és Komárom), tejbeadásban öt (Pest, Bács, Veszprém, Vas, Zala), sertésbeadásban pedig két megye (Bács és Baranya) nem teljesítette száz százalékosan a terület utáni kötelező beadási tervét. A most következő versenyszakaszban éppen ezért nagy gondot kell fordítani a hátralékok felszámolására, a szabad és szerződéses tervek teljesítésére. El kell érni, hogy az alkotmány ünnepi begyűjtési verseny során a begyűjtési össztervet ne csak globálisan, hanem részleteiben is' teljesítsük és egyetlen termelő se legyen hátralékos. A vándorzászlók, oklevelek és pénzjutalmak ünnepélyes átadására május 26-án és 27-én kerül sor,