Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-30 / 103. szám

1956. április 30, hétfő néplap Messzi földre száll az üzenet Külföldi munkásokat köszöntenek a nyíregyházi dohányfermentáló dolgozói Tavaszi délelőtt van. A nap már magasan jár, i latos ■ zellőcskék lengetöznek vé­gig az utcán. A Tisza felett színes páraoszlop rezeg, a füveken, fákon még csillog a harmat és az a néhány esőcsepp, amit az a torony­iránt haladó felhődarabka ejtett. A tiszabezdé-.i Május 1. Termelőszövetkezel ud­vara előtt a kapuban három gyerek játszik. Nem többek 6—7 éveseknél. Az egyik barna, kerekszemű, nyú­lánk. Növése legnagyobb. Egy abroncsdarab van a kezében és túrja vele a ned­ves homokot. „JESZEK ÍN...“ — Én szántok, te meg vessél — mondja kékszemű, tisztaarcú pajtásának. — Mit? — Árpát. A kis szőke odébb megy, apró kavicsokat szed. Mikor visszatér, újabb aggodalma van. — De traktoj is kell, Ze- toj — mondja. — Jeszek én ... az én va­gyok — mondja a harma­dik és piros kis száját püfö- gésre igazítja, aztán berreg, mint a Zetor. A kis szőke hátulról megfogja kis ka­bátját és miközben halad­nak a feltúrt homok felett, hullatja a kavicsot, aztán boronáinak, hengereznekj MINDENKINEK VAN DOLGA A járókelők vetnek rájuk еду-két pillantást, elmoso­lyodnak és sietnek tovább. Mindenkinek van dolga, amit el kell végeznie, mert el akar végezni május else­jére. A Május 1 TSZ tag­sága is csaknem elvégezte már a tavaszi munkák zö­mét. Elvetettek 8 hold ré­pát, IS hold zabot, 13 hold árpát 23 hold burgonyát, 4 hold napraforgót, 7 hold ki­fejtő borsót. Vetnek 50 hold kukoricát, ebből 18 holdat négyzetesen. Az elmúlt esz­tendőben 30 hold kukoricá­juk volt, de a párthatáro­zatnak megfelelően az idén növelik a vetésterületét en­nek a nagyon fontos takar, mánynövénynek. Kell a ta­karmány, hiszen a szövet­kezetnek 28 szarvasmarhá­ja, 288 juha, 260 sertése és 14 lova van. (A lovakból biztosan jut eladásra is?!) Nagy reményekkel előre, a tagok magas jövedelmet várnak ebben az esztendő­ben, sokkal magasabba * , mint az elmúltban volt. En­nek meg is vannak az elő­feltételei. Különösen nagy segítségét jelent majd az, hogy Makai Béla elvtárs еду-két hónap múlva haza­jön a zsámbéki élnökképzö iskoláról és egy esztendő ta­nulási tapasztalataival job­ban tudja majd vezetni a tagság segítségével a szö­vetkezetei, mint eddig ve­zették. Időközönként haza­hazajön szabadságra, most is itthon van és egészen más szemmel, nagy tervek­kel jár-kel a szövetkezet földjein. Új rendet akar be­vezetni a munkaszervezés­ben, az állattenyésztésben, takarmányozásban és a szö­vetkezeti élet sok más terü­letén. HOGYAN LEHET ELŐLEGET OSZTANI? Különösképpen a munka­fegyelem megszilárdítása halaszthatatlan feladat. Né­hány tag gyakran hivatko­zik arra, hogy az idén még nem osztottak előleget, pe­dig szükségük lenne rá. Persze valamennyien tud­ják, hogy ebben ők maguk is hibásak, ha az elmúlt év végén előre is gondolnak, akkor téli sertéshizlalásból most lenne annyi pénzük, amiből oszthatnának előle­get. Akkor azonban nem gondoltak erre. A tagság többsége azonban okult a hibából és szorgalmas mun­kával azon fáradozik, hoay a szövetkezet erősödjék, gazdagodjék, mert csak így számíthatnak nagyobb egyé­ni jövedelemre. Derűsek, jókedvűek. „ITT VAN MÁJUS ELSEJE ..." F. Varga Balázsné pél­dául ha összegyűjti ma csa­ládját, igazán örülhet, jó­kedvvel ünnepelheti május 1-et. Várja is már a csalá­dot. Ilonka lányát Debre­cenből a mezőgazdasági akadémiáról, Béla fiát, az ipari tanulót. Erzsiké lá­nyát a mezőgazdasági szak­iskolából, Gizi lányát a köz­gazdasági technikumból. Készül is a nagy napra, de készül mindenki. Az egész falu, öregek, fiatalok egyaránt. A régi, csendőr­vigyázta májusok után a 12.. szabad májusra. A tsz. kapuja előtt tovább játszanak a gyerekek. Egy csöppség, odakerült negye- ' dik fent áll a kerítésen. A másik három vonul előtte. A kicsi nézi őket, aztán ki­nyújtja kezét, megszólal: — Te nem jói jépsz ... A másik három pedig énekli: „Itt van májusz elszeje Énekszó ész tánc köszöntsze...“ A tavaszi nap meleg su­gárral füröszti és majdnem felkapja őket. Kedves leve­lek másolata került kezünk­be. Nyíregyhá­zán írták és mesezí orszá­gokba küldték őket, köszönte­ni a közös nagy ünnepet, május elsejét. Ozv. Hudák Andrásné levele egy al­bániai dohány­gyár munká­sainak szól: „A Nyíregy­házi Dohánybe­váltó és Fer­mentáló Válla­lat válogató munkása va­gyok. A mi ke­zünkön megy át az a sok do­hány, amely­ből a sokmil­liárdnyi ciga­retta készül Magyarország és több külor- i szág dohányo- I sainák. Hét gyerme­kem van. Közülük .hárman velem együtt dolgoznak. De úgy érzem, mintha a gyár minden munkása gyerme­kem, testvérem volna; Szép ez a mi gyárunk. Úgy mondják, hogy nin­csen párja egész Közép- Európában. És nemcsak szép, hanem jó is. Nem­csak a munkatermek szé­pek, hanem az üzemi böl­csőde, a napközi otthon, a korszerű üzemi konyha, a kultúrterem is. Még valamit szeretnék írni a megbecsülésről. Megkaptam az aryasá^i érdemrendet 1000 forint pénzjutalommal együtt. Ügy gondolom, á ti éle­tetek is szebb most, mint a múltban. Szeretnénk mi­nél többet tudni rólatok. Hogy éltek ti, gyermekei­tek, milyen az üzemetek, lakásotok? Szeretném, ha minél hamarább, választ kapnék levelemre és utá­na állandó levélkapcsola­tot tarthatnánk fenn,“ Özv. Kecskés Józsefé levelét még messzebbre, Latin-Amerikába vitte a posta, brazíliai textilipari dolgozók címére. Szere­tettel magyarázza a levél, merre is van az a Nyír­egyháza, a földgolyó me­lyik pontján keressék Sza­bolcs-Szatmár megyét. S ha majd elolvassák az egyszerű szavakat túl az óceánon, bizonyára meg­elevenedik szemük előtt a nyíregyházi gyár kivilágí­tott termeivel, egészséges munkahelyeivel, uszodájá­val, 1000 személyes kul­túrtermével. „Ilyen szép új munkahe­lyek ma százával vannak az országban. És lakások is épülnek, mert örvende­tesen szaporodik népünk, s a háború is sok pusztí­tással járt. Sok szépet és jót tudnék még írni. De mindezt leg­jobb lenne látnotok. Bár­csak módotok volna egy­szer felkeresni bennünket szabadságidőtökben! Hadd ismerje meg ország, világ Mes­ter Lacit. Nem, mintha valami nagyot cselekedett volna, talán új gépet talált fel, vagy valami ilyesfélét. Nem. Mester Laci megtalált valamit. Magamagát. Nagy dolog, felfedezni befelénéző szemmel azt az idegent, akit mindenki ismer, csak éppen az nem, aki viseli. No, hogy megtalálta, ez sem látszik meg rajta úgy, mint az új nyakkendője, amit majd vidáman lobogtat a májusi szél. Azonban mégiscsak nagy dolog- tör­tént vele, azóta, hogy Dunaharasztiból idekerült, a Tiszalöki Erőműhöz. Két kanalas Mester Laci, mióta kétágú em­ber lett. Az egyiket a levesbe meríti,. a másikkal a maltert kavarja, vagyishogy kőműves. Átképzésen szerezte az ok­levelét, még Dunaharasztin. A jó mesterek közbenjárásával. A rossz mes­terek közbenjárásával valami mást is szerzett még: a fileskorsó szerétetet. Nem volt még tizennyolc éves,. mint ahogy most sincs egészen, de úgy gurul­tak tőle a fillérek, hogy a bilijárd golyó se jobban a zöld posztón. Szőke kafria- szos arcán a pattanások mellett állandó durcás fenyegetés. . Nap-nap után figyelte Balogh .'Jani bácsi, akihez került Laci a Tisza niellett. Fürge szeme tapogatta a fiú gyengéit, s egyengette nagy szeretettel. S nap nap után derültebb lett Laci képe, mint a sülő kalács. Egy nap — pontosan szólván, tegnap — fent dolgoztak kettesben az irodaépü­let tetején. Elrontott munkát csináltak újból, a szellőz őnyilásokat. Szidta is Ba­logh János szapora szavakkal az elődjét vakarta havas üstökét, ahol a sipka alól elérhette. Laci mosolygott is magában csendesen. De ma már szelídebb lett a munka, s Balogh János szót ejtett arról, hogy im. rendes emberek ketten, mert megígérték és készen is lettek május el­sejére. A brigád többi tagja se tétlen­kedett, kész a esőcsatorna, a szennyvizes csatorna, az ivóvízellátás is rendben, még terven felüli munkát is ajándékoz­hattak az ünnepnek. S mindennek tete­jébe majdcsak két ember munkáját végezték el egyenként, mert az „időjós” alighanem 170-et ir majd a °,'o elé. Laci csak pittyesztett, s a horzsakö­vet szárazon nyomta a műkőhöz. Az öreg kőműves .rá is vágott a szavával: „Vizet neki, ne tedd tönkre, hallod?”' Még arra js került idő, hogy ciga­retta nedvesedjék Balogh János mesélő szájában, mert elindult az öreg képze­lete. Ez a pittyesztés vakarta meg a régi sebhelyet, ami. hirtelen . csakúgy, fájt, mintha most elevenedne. A horzsakő szaporán dolgozott - ket­tejük kezében, múlt az idő, de. csak úgy, a hátuk megett,. mert ők nem érazték. A történetnek-nem akart vége -szakadni. S Laci előtt oly-an. Világ tárult fel, ame- lyetj így még nem ismert. Hallott ugyan róla, de most. egyszerre beleképzelte magát. Jani bácsi megifjodott az elbeszé­lésben. Mint pékkifutófiú szaladgált Miskolc utcáin, a Verbőczy utca sarkán terpeszkedő üzlettől a zsíros polgárok házáig, havi húsz pengőért. Annyira élt az elbeszélés, hogy este már Laci volt az. aki agyoncsigázva tért meg az üzlet udvarára, s a horzsakőn megfeszült a tenyere, amikor az üzlettu­lajdonos' az estében trágyát hordani pa­rancsolta. meg ellátni a lovakat. Az éjszaka méc- nehezebben teli á miskolci pékúzlet istállójában. Feltört lábbal, megfázva, a kenyértől felpuffad- va fetrengett a szalmán, s még sem tu­dott aludni, mert rágta a kín, s a re­ménytelenség. Félt. A holnapok és hol- naputánok sötéten keringtek az istálló gőzös levegőjében, . s elcsigázott teste rémképeket látott. Hát sohasem lesz vége? Vége lett. Emberesedni kezdett, megtanulta az akkori kor ravaszságát, hogyan lehet könnyebben megfogni a filléreket. Ügy dolgozott, mint a többi munkás: éppen csak lássék, teljen a napszám. Azután jöttek a könyvek. Mi mindent tanult azokból a köny­vekből. Hogy lehetne ez másképpen is. Nem az isten rendelte ki a szegényem­ber posztját. Különösen a verseket sze­rette. Ady Endre kötete a szívéhez nőtt, azután József Attila következett. Nőttek benne a versek, terebélyesedtek, míg egyszer virágot is hajtottak. 1930-ban történt, hogy május else­jén összegyűltek a munkások. Nem volt annak eleinte semmi olyan színezete, hegy a város hivatalos orrai tüntetést szimatolhattak volna. Béke majális — polgári örömök. De az emberek mellé­ben. nyugtalanul vert a szív, s csak szikra kellett, hogy a kedélyek lángba boruljanak. Nem volt munka, az ünnepi ruhákon több a folt, a fény, mint máskor a vi­selőn. Körbejárt a csikk az utcasarkon. S lassan lemaradozott a tepertő is a ke­nyérről. Ö ott állt a tömeg szélén, s lázas, beteg szemmel kísérte a fegyveres rend­őrök lépteit. A gyomra: végtelen üres volt, aznap még semmit sem evett, csak a cigarettát szívta egyiket a másik után,, mert egy csomaggal kapott ajándékba egy szerencsésebb barátjától. Megszédült, s hideg veríték kezdett kiütni a homlo­kán. A rosszullét egy darabig környé-, kezte, s nem is hallotta, hogy a dobogón végetér az émelyítő szövegű jelenet, amelyen senki sem nevet. Azután egy­szerre megpattant benne. valami. Lendült a karja, s fúrta magát előre a tömegben, egyre vadabbul, egyre tü­relmetlenebbül. Fel, fel a dobogóra. A szédület csak növelte lázas akaratát. Fel­állt, megingott, de aztán ököl bevont kéz­zel, hangosan szavalni kezdett. „Munkát! Kenyeret!....” Egy pillanatig néma csend lett, csak! az -5 hangja zúgott a tömeg, felett. Az­tán megbolydultak az emberek. Mint az áradás, úgy . buzgott elő a. keserűség. Azután .., Azután? Rendőrség... katonaság... fegyver.» Jani bácsi ledobta a horzsakövet. ■ — Hát készen volnánk. Mit mondtál Lacikám, hogy nem jössz a felvonulásra? Mester Laci elfordította a fejét. A szélesen hömpölygő Tiszára nézett, az­után a vízmű pilléreire. — Én ilyet nem mondtam, Jani bácsi. — Megkereste az' öreg szemét, és hosszan, egyenesen, felszabadultan bele­nézett. Ahogy együtt jöttek le a tetőről, az öreg megjegyezte:'— Ügy látom, rövidé-, sen „felsoroltatunk”, Laci. Az ötös bér-' kategóriába kerülsz, mint a jó munká­sok. Megérdemled. * Nézzétek Mester Lacit! Milyen emelt fővel halad az emberek között!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom