Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)
1956-03-08 / 58. szám
\ E r i. a r 1856. március 8, csütörtök Készülődés a szovjet könyv ünnepére Egy óra a fehérgyarmati járási könyvtárban A iehérgyarmati könyvtár dolgozói készülődnek a szovjet könyv ünnepére. Nemcsak abban, hogy külsőségekben széppé akarják varázsolni a könyvtárat, hanem tervük is van, mégpedig olyan terv, amely tükrözi a könyvtárnak az olvasókért folytatott harcát. Január-februárban, e két téli hónapban közel 500 olvasó iratkozott be a könyvtárba. Közülük 3!i dolgozó paraszt, 19 munkás van, a többi diák és értelmiségi foglalkozású; Tehát teljesen érthető a könyvtár terve. A könyv-ünnepek alatt olyan utcákat keresnek majd fel a könyvtár aktivistái, melyek lakói dolgozó parasztok, hogy jóvá tegyék a számokmutatta hibát. Mert bizony mintegy 11—12 százaléka csak az olvasóknak munkás és paraszt. Tehát von mit jóvátenni. Tavaly a könyvtárnak 725 olvasója volt, ez a község felnőtt lakosságának .mintegy 20 százaléka (igsn kevés). E 725 olvasó, mintegy 18 ezer könyvet olvasott él. így ez a szám elég magas, és megvan rá a remény, hogy ebben az évben még emelkedik, mert az első ’tét hónap a tavalyi januári és februári eredménnyel szemben 17 százalékos könyvforgalom-eme! kedést mutat. Ha tehát a könyvtár az olvasók táborát kibővíti, a fehérgyarmati munkásokkal és dolgozó parasztokkal, elmondhatjuk, hogy rászolgál büszke nevére, a népkönyvtár névre. Ha a járás kulturális fejlődését az olvasás számának tükrében vizsgáljuk, azt bizonyítják ezek a számok, hogy ahol a könyvtáros szíwel-lélekkel dolgozik, politikai munkának tekinti ezt a munkát, ott igen nagy az eredmény. Sokkal nagyobb, mint a járási székhelyen. Kispaládon, ahol Donka Elemér a könyvtáros, a felnőtt lakosság több mint 75 százaléka olvas. Az alig 1000 lelkes községben az elmúlt esztendőben csaknem 5000 könyvet olvastak el. — Hogyan végzi Donka Elemér a munká-1 ját? Ügy, ahogy most a fehérgyarmatiak próbálják megjavítani sajátjukat. A Vili. osztályosok a könyvtár utcafelelősei. Elmennek a dolgozó parasztokhoz, és ajánlják a jó olvasnivalót. Ezt a munkát csak igen kevés helyen kell megismételni, mert alti egy könyvet elolvasott, s visszavitte a könyvtárba, az Donka Elemértől nem megy el üres kézzel. így szaporodott az olvasók száma. így érte el nagyszerű eredményét. Ebben a munkában már belekóstolt Orosz Géza botpaláéi könyvtáros, akivel Donka Elemér együtt szokta megbeszélni munkamódszerét, és most csatlakozott hozzájuk, mint tapasztalatátvevő a sonkádi népkönyv- táros, Szabó Béla is. Jó lenne, ha követnék példájukat Kisarban vagy Ne- mesborzaván, ahol egyáltalán nem, vagy csak kevéssé megy ez a munka. De elkalandoztunk a fehérgyarmati könyvtártól, pedig itt éppen az általános iskola irodalmi szakköre tart összejövetelt. Szilvái Gyuláné pedagógus éppen most fejezte be a gyerekekkel Jókai egyik regényének felolvasását és megbeszélését. A gyermekek nagy örömére megkezdték Borisz Polevoj Egy igaz ember című könyvének megbeszélését Érdekes és dicsérendő munka ez. A fiatalok ezeken az összejöveteleken megszeretik a könyvet. Egy egész életre kapnak útra- yalót, hiszen aki 13—14 éves korában úgy igazán megtanul olvasni, az sohasem tud majd könyv' nélkül élni. A fiatalok nagyon, szeretik ezeket a foglalkozásokat. öt óráig tart hivatalosan egy-egy ilyen szakköri összejövetel. De ha Szilvásiné nem- fejezné be hat órakor sem a felolvasást, akkor sem szólnának, nem figyelmeztetnék, hogy: letelt az idő — mint ahogy nem figyelmeztették ma sem — mert jó a szépség közelébe kerülni és úgy kezdeni az életet, hogy már fiatalon megismerkedni a művészettel is. A fehérgyarmati könyvtár felkészült a szovjet könyv ünnepére. Ha a lelkesedés nemcsak szalma- láng, hanem égerfa-tűz, akkor siker koronázza majd munkájukat. — ój — Gégénkben hetenként minden szerdán tartanak összejöveteleket a DISZ- fiatalok. A pedagógusok segítsége révén ezek az ösz- szejövetelek igen népesek szoktak lenni. Általában 80—100 fiatal jelenik meg ezeken a találkozókon, ahol a pedagógusok különböző témájú ismeretterjesztő előadásokat tartanak, dia-filmeket vetítenek. Magnetofonos tapasztalatcserék A TTIT rendezésében magnetofonos tapasztalatcsere-értekezleteket tartottak a megyében. Elsőnek a mátészalkai járás területén elterjedt szovjet agrotechnikai eljárások ismertetését vették magnetofonszalagra, amelynek nagy sikere volt a járás községeiben. A magnetofon-szalagos tapasztalatcseréken eddig mintegy ötezer egyénileg dolgozó paraszt vett részt. A TTIT az érdeklődésre való tekintettel elhatározta, hogy gyümölcs, burgonya, cukorrépa és még több növény termelésének legjobban bevált módszereiről is készít magnetofon-szalagra felvett ismeretterjesztő előadásokat és szakmai tanácsokat. Legközelebb Westsik Vilmos Kossuth-dí- jas tudományos ' kutató vetésforgóinak helyes alkalmazásáról készítenek hang- felvételt. Erő, mely nem ismer akadályt Soha nem farádt. Panaszkodni még senki sem hallotta, a munkából hat óv alatt egyszersem maradt ki. A termelőszövetkezet asz- szonytagjai közül a legtöbb munkaegységet ő szerzett az elmúlt években. Most is ez a terve. Gyermekei tisztán és szépen öltözve járnak iskolába. Férjét mintha „slcatulyából“ húznák ki, úgy járt a hivatalba reggelenként. Sokat dolgozik a nőmozgalomban, lelkiismeretesen végzi pártmunkáját, ideális feleség és még jobb családanya. Háromszázötven munkaegysége tanúsítja, hogy a kertészeti brigádban megállja a helyét. Munka közben, munkaidő előtt és után tanul, a perceket éppúgy beosztja, mint kettőjük keresetét. Pagonyi Lajosné a neve. A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet kertészeti ; brigádjában dolgozik, a tsz. pártvezetőségi tagja, MNDSZ-szervezetének elnöke, a „Kiváló termelőszövetkezeti tag" című kitüntetés tulajdonosa. S2 éves csupán s négy gyermek anyja. Már gyermeklány korában cselédnek adták szülei Andrássy gróf intézőjéhez, de a mindennapi is éppen hogy kikerült. Pedig nem kímélte erejét. Utána sem, amikor néhány holdacs- kát dolgozott meg Tiszado- bon. S az ő új élete, igazi munkájának időszaka 1950- ben kezdődött. Ekkor helyezték a férjét Nyiregyegyházara, s ó elhatározta, hogy nem var tovább. Belé-1 pett az akkor alakuló Ságvári TSZ-be. Azóta megtízszereződött az ereje, meg- acélosodott a hite és szárnyakat kapott elképzeléseit a valóság tükrözi vissza. Tizenegyen kezdték a szövetkezetben. Ma már minden reggel 28 asszony vidám nótájától hangos a határ. Versenyre kelnek a férfiakkal, Pogcnyi elvtársnő példáját követik. Mert azt a szövetkezetben is mondják, hogy érdekes asz- szony ez a Pogonyiné. Hibátlanul megműveli a ki- I szabott földterületet, vasárnap is luipálja, gondozza a háztáji földjét, sertéseket nevel, otthon süt, főz, mos, takarít. Az asszonyolcat buzdította, hogy indítsanak mozgalmat, hívják versenyre a nyíregyházi szövetkezetek asszonyait. Ennek a mozgalomnak az eredménye, hogy a Sárváriban már új a naptár. Jól benn járnak a nyárban. Hagymát, retket és salátát visznek piacra februárban, márciusban, a melegágyak várják a palántákat. Télen sem szünetelt a munka ebben a szövetkezetben. Közben műsoros előadásra készültek az MNDSZ asszonyok. Pogonyiné reggel ötkor felült az ágyban és tanulta a szerepet, leszállt, betakarni a kicsiket, hogy meg ne fázzanak. Elkísérte aztán őket a kapuig, majd munkába indult. Most is dolgozni kell. De mennyire más ez..-. Más az élete célja és értelme. Moziba, Iculturális rendezvényekre jár, képezi magát. Szemináriumon tanul, a legújabb könyveket, folyóiratokat olvassa. A városi szervek is kikérik a véleményét, mielőtt határozat születik valamilyen ügyben.' Az emberek tisztelik, becsülik, szeretik. Azért, mert jó feleség, jó munkás, jó anya. Azért lehet egyszemélyben mindaz, mert akarata van. S ez olyan csodálatos erő, amely nem ismer akadályt. K. J. Ssdmonov: A tábornok Zalka. Máté emlékének Oly hús ez az él a hegyekben, kemény napi hareok után dermedt kezeit melegíti; sárgán csap a tájba a láng. Kávé daruzsolgat az üstben, a harcosok álma ma mély. Nagy zöld aragóni babérfák lombiát suhoijatla a srél. S egyszerre úg.v érzi a harcos tábornok: a drága magyar harsak remegése kísérj a fák sűrfi lombjaival. Nem látta be rég a hazáiét, mióta a bábért; áht. mióta Szibéria me«zi földién befogadta a Párt. Ismente a hare füzeit mar. kétszer sebesült, mikor a zsúfolt vonatok repítették a távoli honba haza. Mért mont Budapestre, mtért Hogy harcoljon a győzelemért, s hegy sírva, konok fogadással szökhessen, ahogy hazaért. ás úgy »őszi, mintha honába - nem tért volna vissza sosem, halála előtt haza fog, még térhetni, de véglegesen. Azóta a harc a hazája: Hamburgban is ortt lelik őt. Csepelben is emlogetik még. >1 aramban is ismerik őt. Wem látta be rég a hazáját, de jött vele. bárhova ért: a lába alatt a magyar föld. a feje fölött magyar é*. A magyar vörös lobogó az. mely harcait fényesíti. És bárhol is áll a csatába, őt haioba hazája viszi. Moszkvát a napokban elérte a hír, s ma megírta a lau eg.v német akna szilánkig megölte Huesea alatt. De nem hiszek én, nem. e hímek; a harc heve élteti őt, mégegyszer az ő Budapestjei, még látnia kell AZ előtt. Most még a sötét spanyol égen vijjognak a vészmadarak. — de szóra, levélre ne hajts te. egyik se beszél igazat! ét ö. Ma Huesea alatt van. A harcosok álma ma mély. Nagy zöld aragóní babérfák lombját simogatja a szél. S eg.vszerro úgy érzi a harcos tábornok: — a drága magyar hársak remegése kiséri e fák sűrű lombjaival. Fordította: Somlyó Cyórgy. szimonov; Nappalok és éjszakák A pénteken Nyíregyházára érkező Szimonov híres regényének 23. fejezetét közöljük. Szaburov rögtön a sötétség beállta után tért vissza a fedezékbe. Csupán Masz- lennyikovot találta ott, aki az asztalnál ülve jelentést írt. Fején hanyag, ferde kötés, egy ponton átütött rajta a vér. — Mi az megsebesültél? — kérdezte Szaburov. — Kis horzsolás az egész — válaszolta Maszlennyi- kov. — Vanyin hol van? — tudakolta Szaburov. — Elment az ezredhez, hogy bemutatkozzék az új parancsnoknak. — Hja, igaz; hisz most Remizov a parancsnokunk — jutott eszébe Szaburov- nak. — Igen — mondta Maszlennyikov. — Hát elment hozzá, hogy bemutatkozzék. Ezt kétszer is elmondta, de arról hallgatott, hogy Vanyin, élve az alkalommal, így . majd maga győződik meg róla személyesen, hova vitték Anyát. Petya a sátorlap mögött az edényekkel csörömpölt. Szaburov és Maszlennyikov ott ült egymással szemben az asztal mellett. Nem volt kedvük beszélni, egyikük sem merte szóbahozni azt, ami titokban foglalkoztatta. Szaburov szerette volna elmondani Maszlennyikovnak, hogy milyen bénító érzés fogta el ma délután négy órakor, de szégyelte említeni; Maszlennyikov meg jól tudta, hogy Szaburov még nem értesült Anya sebesüléséről. sőt arról sem, hogy egyáltalán itt volt; ezért habozott, elmondja-e, ne mondja, s azon töprengett, mi lenne, ha az egészet elhallgatná. Amint így üldögéltek egymással szemközt, s egyikük sem szánta rá magát, hogy megszólaljon, tekintetük ugyanabban a pillanatban esett ugyanarra a tárgyra: Anya nagy egészségügyi táskájára, amelv ott hevert az ágy alatt. Nézték mind a ketten a táskát, aztán egymást, —aztán megint a táskát, maid Szaburov pillantását Maszlennyikovra vetette. — Anyáé? — kérdezte s a hangjából, az arckifejezéséből Maszlennyikov egyszerre kiérezte, hogy Szaburov biztosan tudja: a táska Anyáé, — Igen — felelte. — És Anya hol van? Hogy Maszlennyikov egy pillanatig késlekedett a válasszal, Szaburov szíve megdermedt, mintha elpattant volna benne valami, ami után csak üresség maradt. Tudta, hogy ez a hallgatás szoros kapcsolatban áll azzal a balsejtelemmel, amelytől egész nap nem bírt szabadulni, s érezte, hogy most mindent megtud. — Itt volt — felelte Maszlennyikov. — Tegnap jött, amint ön elment... Ma megsebesült... és hátra szállították. — Maga sem tudta, miért, akaratlanul is az orvostól hallott közömbös szót használva. — Mikor? — Négy órakor. Szaburov hallgatott s csak nézte a táskát. Nem kérdezte, hová kapott Anya sebet, könnyen vagy súlvosan sebesült-e. Amikor Maszleny- nyikov ezt mondta: „négy órakor", azt gondolta, ez volt hát a csapás, amelynek le kellett sújtania rá. Többre nem volt kíváncsi: mit kérdezzen? — Súlyos a sebe, kis szilánkoktól kapta... A mellén, a vállán és még itt — mutatott a homlokára — sebesült meg. De ez itt, ugyanúgy, mint nálam, csak karcolás — magyarázta Maszlennyikov. Ügy érezte, Szaburovnak nagyon fontos, hogy Anyát nem torzította el a sebesülés, amelyet csak kis szilánkok okoztak. Szaburov hallgatott, még egyre csak a táskát nézte. — Vanyin elment az ezredeshez, valószínűleg megtud majd valamit — folytatta Maszlennyikov. — Igen — mondta fásultan Szaburov. — Jól van. Az őrszemeket ellenőrizted? — Nem, még nem. — Hát akkor majd ellenőrizd. — Rögtön megyek — buz- gólkodott Maszlennyikov, mert azt hitte, Szaburov egyedül akar maradni. — Miért rögtön? — szólt Szaburov. — Mehetsz az után is, hogy megírtad a jelentést. — Nem, rögtön megyek. — Ahogy akgrod — válaszolta Szaburov. Maszlennyikov kiment és ő ott ült tovább egy hang nélkül, azzal a határozott érzéssel, mindegy, mit mond majd Vanyin, ha megjön, így is, úgy is súlyos csapás zuhant rá. Így maradt mozdulatlanul néhány percig, aztán odalépett Maszlennyikov ágyához. Leült rá, s vérfoltot pillantva meg a takarón, az jutott eszébe, hogy valószínűleg Anyát fektették ide. Ekkor a táskáért nyúlt, fölvette s az ágyra tette. Mindezt higgadt lasúsággal. Ügy vélte, a szerencsétlenség már megesett, nincs mit izgulnia, kapkodnia, jut az idejéből mindenre bőven. Lassan kinyitotta a táskát, de nem vett ki belőle semmit, csak perceken át nézte, mi van benne. Aztán lassan egymásután kirakosgatott belőle mindent. A táska tömve volt mindenfélével. Itt gondosan összehajtogatott tábori sapka, fogkefe és szappan, két törülköző, egy zsebkendő, meg egy repedt tükör. Amott orvosságok, nem nyúlt hozzájuk. Aztán kivett két új, zöld, felcseri váll-lapot, rozetta erősítve rájuk; továbbá egy kis kerek fekete^ dobozt, amelyben tű meg cérna volt. Mellette egy másik, kerek fémdobozt látott. Ajakrúzs volt benne. Csodálkozott, minek ez itt, Anya sohasem pirosította az ajkát. Utoljára — egészen belesápadva — két inget vett ki, katonaingek voltak, nagyok, nem Anyára illők, egyiknek az ujja fölhajtva és levarrva, ugyanúgy, mint volt a köpenyén is akkor, amikor a lövészárokban találkozott vele és megcsókolta kezén a vörös csíkot, amelyet a durva posztó dörzsölt ki, Az döbbent beléje, hogy talán akkor látta őt utolszor és soha többé nem fogja már látni. Arccal az ágyon heverő holmikra bukott, Ifi- tört belőle a zokogás, s. minden a semmibe enyészett körülötte. Amikor félóra múlva, a Remizovtól visszatérő Vanyin beszaladt a fedezékbe, Szaburov ott ült az asztalnál. a szokásos tartásban, hátát a falnak vetve, lábat előre nyújtva. Az arcán nem látszott sem szenvedés, sem szomorúság. Meredt, nehéz pillantással fogadta Vanyint. Olyan ember pillantásával, aki elvesztette azt, ami nélkül nem tudja elképzelni az életét és aki mégis el van szánva rá, hogy él tovább, olyan ember pillantásával, akiből kitépték lelkének egy darabját és semmit sem tettek a helyébe. Vanyin az asztalhoz lépett és leült Szaburovval szemben. Hallgattak mind a ketten, (Folytatjuk.)
