Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-26 / 22. szám

é

NÉPLAP

1958 január 26, csütörtök

SZABOLCS-SZATMÁRI IFJÚSÁG

M megyei repülőmodellező válogatóversenyről

Minden évben haeryom anyósán megrendezik a Szovjetunió és a néni demokratikus államok renülomodellezoi között a nemzetközi modellező versenyeket. Lesni tóbb Cseksizlová- iában rendezték meg:, amelyen a zmtsrvar oeanat az első helyein végzett. Ebben az évben nálunk rendezik mee- ezt a hagyományos nemzetközi modellező találkozót.

Term őszieteken ez itren komoly felelőssé eret jelent.

Elhatározta a Ma-gyar önkéntes Honvédelmi Szövetség, hogy a választott csapatot a leggondosabban, a legnagyobb körültekintéssel és a. tömegek részvételével fösr.ia összeállítani.

így hát a válogatást a megyékben kezdjük. Nálunk a megyei válogató versenyeket 1956 január 29-én és február 12-én tartjuk a nyíregyházi repülőtéren. A verseny kétfordulós lesz és a. helyezéseket a két versenymű,txm elért eredmények összege dönti majd eh Már ez a. két forduló is komoly feladatot jelent modellezőinknek. mert ahhoz. hogy

mindkét versenynapon eredményesen szerepelli essen. modelljének igen jól átgondolt konstrukción ak kell lenni, hogy állóképesen küzdlieseen vele építője.

A válogatóversenyem vitorlázó. gumimotoros és mechanikus motoros modellek Igei indulnak maid modellezőink. Mindhárom kategória győztese nevezhet majd be ajz országos válogató versenyekre. Itt már a- megyék és Budapest legjobbjai küzdenek a válogatott keretbe jutásért.

Modellezőink már hónapok óta szorgalmasan készülnek ezekre a versenyekre. Az eddigi gyakorló repítéeek biztatóak. A repülőklub mellett működő modellező szakosztály ver- eenvzoje. Pócaik László például az elmúlt vaeárnap modelljével magasan az ..Érdemes“ szint követelmény fölött repített. De a tavalyi eredmények arra jogosítják fel még jó néhány versenyzőnket, hogy az országos A’álogató- kou eredményeden helytállnak.

Hársfalvi Sándor rep. felelős.

ÚTKÖZBEN

A SZAMOS PÁRTJÁN

— Valaki felakasztotta magát, vagy a kútba ugrott, azért fúj ez a bolondos szél. De ki olyan kába, hogy hideg, januári időben a kútba ugorjék? Még rágondolni is rossz — s fázósan tűröm fel kabátom gallérját a fülemig. A folyó partján, a töltésen januárban is csodálatosan szép kilátás van. A puszta, asz- talsíma határ felett büszkén tartja kemény derekát egy- egy távoli jegenye. A szürkés akácerdők csupasz koronái mögül hónaljig kiemel k=dve fitogtatja magát

0—10 falu tornya.

A töltések között rekety- tyék, kökénybozótok húzódnak girbe-gurba vonalban. Engedelmesen követik

a víz folyását, mintha elválaszthatatlan jó barátok volnának. Az itt élő emberek olyan természetesnek tartják a hosszú csikban húzódó bozótost a Szamos két oldalán, mint a szemöldököt a szem fölött.

A töltés oldalán egy kucsmás ember dolgozik. Kapával húzza szét a vakondtúrásokat. Biztos kaszálni akarja a nyáron. — Van dolga bőven. Egymást érik az agyagos, sárga földcsomók.

— Olcsvára jó irányba megyek? — kérdezem hozzáérve.

Felegyenesedik, végignéz. Felhúzza szemöldökét, homlokán sok-sok ránc jelenik meg. Sok gyereke lehet.

Méltók akarunk lenni az új DISZ tagsági könyvre

Emlékezetes taggyűlés a (iszodobi Táncsics Termelőszövetkezet DtSZ szervezeténél

Este 6 óra körül járt az idő, amikor beléptünk a íiszadobi Táncsics Termelő- szövetkezet épületébe. Az első szobában 10 fiatal fiú ült, az egyik közülük száj- harmonikán játszott. A fiatalok az ünnepi taggyűlés kezdetét várják. Tovább mentünk a másik szobába, ahol a DISZ-titkár: Gulyás elvtárs, Antal István cso- .KJrtfclclös és Béres László tanár, a DISZ-szervezet [propagandistája ült az asztal mellett. Az utolsó részleteket beszélték még meg. Alig pár perce ültünk az irodában, amikor sietve lépett be két leány. Laci, elég lesz 40 csésze a teához? — kérdezte Veréb Erzsi. A DISZ-titkár határozottan váloszolt: Nem. A zervezetnek 06 tagja van, idősebbeket, egyéni dolgozó fiatalokat is hívtunk a gyűlésre. Legkevesebb 80 főre kell számítani. Veréb elv- társnő egy kicsit megijedt, de a DISZ-titkár megnyugtatta a két fiatalt: „a teázást két részben fogjuk megoldani.”

Alighogy elment a két fiatal, kopogtak az ajtón. Mosolygós barna leány lépett be az édesanyjával. „Jó estét kívánok — mondta Berec néni — be akarom Íratni a leányomat a DISZ-be.”

A DISZ-titkár azonnal belépési nyilatkozatot vett elő, amit közösen állítottak ki.

Hét óra felé járt az idő, amikor megkezdődött az ünnepi DISZ-gyűlés. Gulyás elvtárs javaslatot tett az elnökségre, majd annak megválasztása után elmondta a vezetőség beszámolóját. A beszámoló többek között rámutatott: mikor következett be a szervezetnél a változás? Elsősorban akkor, amikor megkezdődött a Petőfi iskola. A Petőfi iskolára járó 28 fiatal Béres László propagandista vezetésével nemcsak a szemináriumon volt együtt, hanem a munkában is. ősszel, vasárnap silózó brigádokat, kuko- ricaszár-levágó brigádokat alakítottak. Ugyanebben az időben alakították meg a kultúrgárdójukat, amivel már 3 községben nagy sikerrel léptek fel. A beszámoló foglalkozott azzal is, hogy a szervezet jó munkájának kialakításához nagv segítséget adott a pártszervezet és a termelő- .,zövetkezet vezetősége. Telegdi Károly elvtárs, a szövetkezet elnöke a fiatalokat édes gyermekeinek tekinti, segíti a szervezetet, rendezvényeiken meg szokott jelenni. A fiatalok szeretik, bizalommal fordulnak hozzá.

A beszámoló további részében a hibákkal foglalkozott. Nem jó a tagdíjfiizetés. Akad még olyan fiatal is, aki nem tanúsít megfelelő magatartást a szórakozó helyeken.

Legyünk olyanok, mint a Komszomolisták. akik a munkában és ünneplésben is egyek! — fejeződött be a beszámoló.

A beszámolóhoz több fiatal szólt hozzá. Veréb elvtársnő hozzászólásában elmondotta: „úgy akarunk

dolgozni, hogy méltók legyünk a tagsági könyvre.” A kertészetben minta- parcellát létesítenek és ifjú munkacsapatot alakítanak a megye legjobb ifjúsági munkacsapata cím elnyeréséért.

A beszámolóhoz hozzászólt Konc/, Károly eivtárs, a Megyei DISZ VB titkára. Arra emlékeztette a fiatalokat: „hogy ahányszor kezükbe veszik az új bordó tagsági könyvet, annyiszo:

jusson eszükbe az, hogy a mi szabadságunkért sok szovjet Komszomolista esett el. Ez a piros tagsági könyv minden DISZ-tagot kötelez

Ezután átadta a DISZ KV 30.000 forint értékű sportfelszerelési ajándékát.

A hozzászólások után Csirmaz János, a járási DISZ VB titkára adta át az új tagsági könyveket. — Elsőnek Gulyás elvtársnak, a DISZ titkárának, Béres eivtársnak és még 10 élenjáró fiatalnak.

Alig hogy vége lett az ünnepi gyűlés első részének, a lányok az anyákkal együtt megkezdték a forró boros tea feltálalását. Néhány fiatal nem az asztalhoz ült, hanem félrehívta Gulyás elvtársat.

— Laci. Be szeretnénk lépni a DISZ-be, — szólt Veréb Pista, Horvát Irén, Szublér László, Subicki Lajos, Tóth Irén és Tühher László. — Még ott kitöltötték a belépési nyilatkozatot.

Fél tíz felé jár az idő, amikor befejeződött a teázás. Ekkor az egyik fiatal harmonikán kezdett játszani. Megkezdődött a tánc.

File Sándor.

Azt mondják, azoknak

ilyen ráncos a homloka.

— Megmagyarázom — mondja dörgő hangon. — Feljön a töltés tetejére.

— Lerajzolom, hogy jobbén megértse. Itt húzódik a Szamos. Itt egy kis törés áll be. A törésen innen jobb kéz felé vezet egy út. Még előbb is van egy. Ne térjen le egyiken ss, csak menjen egyenesen. Itt van az első híd. Arrébb talál egy csapást. Na, ehhez már közel a másik híd. Látni fogja messziről. Azon letér balra, így, ahogy a vonalat húzom. Átmegy a dombon, ott lesz Ócsva ...

— Kit keres ott az elvtárs, ha szabad kérdeznem?

— Egy ismerősömet, Szabó Károlyt.

— Esmerem. Együtt le- génykedtünk. Látja amoda azt a nagy legelőt? Na, ott ugráltunk levente korunkban ...

Elmondja, hogy is ’’olt akkor. A vízbe is belezavarták őket, január kellős közepén. Az oktatók meg nevettek rajtuk, mert dideregtek a vizes ruhában.

— Ettül van ez az ’átkozott reumám — s inegsimo- gatja derekát.

Elmesélte, hogyan robbantották fel a hidat.

— Itt álltunk a dombtetőn. Nem akartunk elmenni. De megtették az ördög- fajzatok. Meg azok — dühös lett.

— Megyék én, mert későn érek oda.

— Jól megértette? — kérdi. — Mert elmagyarázom mégegyszer. Szóval nem lér le se erre, se árra. A második hídon balra. Látszik is a torony. Ott ni.

Alig haladok 400 métert, szembe jön velem egv idősebb ember. Kék kötényét incselkedve lobogtatja a szél.

Ettől is megkérdem, mert biztos, ami biztos.

— Olcsvára melyik hídon kell átmenni?

— A másikon. — válaszol röviden. — Nagy sár van ott, nem érdemes oda menni.

Végignéz rajtam, s csípősen hozzáteszi:

— Igaz, felszikkadt anynyira, hogy az ilyen vékonypénzű legényeket elbírja, mint maga is. — Sarkonfor- dúl, s útnak indul. „No, ez jól kifizetett” — mondom:

Az első hídnál ingujjra vetkőzve dolgozik egy középkorú ember. Vasbeton darabokat kopácsol kotoró baltával. Sapkáját is letette. Odamegyek;

— Megfázik ingujjban.

— Aki dógozik, az nem fázik — s jókorát húz a betonra.

— Mihez kell ez?

— Hídépítéshez — mondja rám se pillantva. Hosszú idő múlva leteszi a szerszámot, kezét nyújtja.

— Most cigarettaszünetet tarunk — s huncutul mosolyog— Ezen kell átmenni Olcsvára?

— Olcsvára?::-. —

Hangjában van valami

különös, érezni lehet belőle, valami furfangot akar.

— Megmondom, ha kitalálja, miért kokas van annak a toronynak a tetejébe? — Égő gyufaszálat a kezében tartva, a vitkai toronyra mutat.

— Azért — mondom magabiztosan —, hogy hajnalban kukorékoljon, nehogy elaludja a harangozó a hajnali harangözást.

Harsányan nevet:

— Ebbe is vóna valami,

ha kukorékolna. De nem kukorékol. Megmondom. Azért, mert ha tyúk vóna, tojózni kéne minden nap, meg fel kéne mászni a tojásért. A harangozó meg öreg, leszédülne.:: — Jóízűen nevet, én is nevetek az ő- nevetésén. Meg a viccen is.

Visszafelé jövet találkoztam velük. Együtt jöttek mindhárman, a töltésen. AJ- konyodni kezdett, a holnap: szelet jelző piros égalja is beszürkült.

Megismertek. A szűkszavú kötényes meg is kérdezte:

— No, megtalálta Ócsvát?

Mosolyogva néztek, egyebet nem szóltak. De mosolyukból érezni lehetett, hogy azt akarják mondani: ezt se kellene zsákba tenni, ha el akarnák ajándékozni. Anélkül sem találna vissza ..:

M. ,7.

ff. Szabó Józsefi-JtLwuiarít szép oitáuj

(MESE)

rr]avasz volt. A fénylő nap mint megannyi gyöngyszemet, úgy ragyog- tatta hajnali sugaraival az apró leveleken, s a fűszálak tövén csillogó harmatcsep- peket. Csodálatos ékszer a harmatcsepp. Az igaz gyöngynél is igazabb, mert életet hord. Mert hűsítő balzsamot rejt minden levélnek, minden növénynek a harmat jótékony vize. Az anyóka, ahogy lépkedett az erdő felé, papucsával leverte a harmatot. Pedig óvatosan lépett, vigyázott nemcsak a harmatra, hanem a csöndre is. Ment az erdő felé és gondolkodott. Háta már görnyedt, melle már szikkadt. ? nincs aki gyermeki szeretettel esténként megvigasztalja, ha fáradt karjai ernyedten csüngenek. ha öreg párja sóhaja az ö szemébe is könnyet lop. Ez volt minden gondolatja. Azóta, hogy először fáradni kezdett teste, hogy először vette észre az idők múlását, hogy először hagyott ősz szálat hollóhajában a dér. S egyre szomorúbb lett, mert míg fiatal volt, a várás erőt adott. Várni egy gyermek jöttét, oly szép asszonyt gond. Főkötőt varrni, $ kis inget, hímezni, oly nagyszerű asszonyt foglalkozás. Néki is meg van minden, de gyermek az nincs. Ezt a just megtagadta tőle az élet. Néha már a könnyei is végigperegtek arcán, ha eszébe jutott, hogy gyermek- kacajtól nem cseng sohasem a faluszéli kí.s ház. Sem leánya, sem unokája nein lesz már ő néki. Most is e gondok szaporítottak ráncot homlokán, s a szeme körül.

JDeért az erdőbe. Szede- getni kezdett. Egyre mélyebben, egyre messzebb került az erdő szélétől. Egyszer csak, nem messze tőle,

egy kis ember szedegetett. Nagy-nagy csomó fa volt már összegyűjtve egy tuskó mellé. A kis ember, ahogy meglátta az asszonyt, elfordult. Csak lopva pillantott

*v.grf tett, mintha nem látná. Az asszony közelebb lépett. Kereste a szót. ami-1 vei beszélgetést kezdhetne, j De úgn látszik, túl soká gon-] dolkodott, msit az erdei j ember már össze is kötötte j a. fái. Feltette a tulkára, de j ahonu alá állt, bizony nem tudta felvenni a hátára. As| ass-ony odalépett. Űtkö be,i< hallotta az erdei ember szá-j vát.

— Segíts nékem, le azé-] (lény asszony.

0 rzclgálatkés~.*n már ott is volt. De mielőtt a fához nyúlt volna, a kis ember újra megszólalt. j — De szomorú vagy, mi bánt?

Még azon gondolkodott, hogy feleljen-e, vagy sem

az erdei ember már újra■ kérdezett.

— Tán megvert az urad, vagy elűzött a gazdád? Ne bánkódj szegény asszony.

— Nem, nem — felelte az asszony. — Nem az uram. nem is a gazdám, csak a szívem, az fáj.

— De miért jó asszony? | # ■»

TAreg páromon kívül] ” nincs énnekem senkim. Ez fáj, jó ember.

— Látom, hogy őszinte \ vagy szegény asszony. Adnék egy tanácsot jóságodért, ha meghallgatnád. — Az öreg asszony csak bólogatott, a kis ember meg folytatta. — Nincsen senkid? Menj el hajnalban a rétre, s lesd meg a margarét szirmának kipattanását, ha bele tudsz nézni a. virág szirombontásába. meglásd, lesz leányod, jó asszony.

A szegény asszony hitetlenül hallgatta a szavakat, de azért mégis megdobbant a szíve. El is határozta, ennyit csak megtesz, ha nem lesz foganatja, hát nem \ lesz.

Másnap reggel alig várta a hajnal hasadását, mar

ment a rétre. Vén párja marasztalta, de ő csak nem nyugodott. Megkereseti egy nagy margarét tövet, mellé ült úgy, hogy ne foaja el a napot. S várt, várt, le nem véve szemét a margarét bimbójáról.

A nap elszakadt az ég -/* aljától. Mint agy fényesszemű tündér, mely kikel felhőpárnái közül. Nagyot nyújtózott, hosszú sugaraival végigpásztázta a földet, körülcirógatta az anyókát. Megmelegítette az arcát, rámosolyodott a rnar- "Cirét bimbójára is. S a bimbó. mint varázspálca érintésére, nyújtózni kezdett. Utánozni akarta a napot. Egyszeresük megbomlott főkötője, s kipattantak a szirmok. Egy pillanatig még mintha titkot őriznének. oly szorosan álltak egymás mellett, takarva a virág sokágú termőjét. Majd lassan nyújtózkodva terülni kezdtek a szirmok. Kinyíltak. Az öreg asszony, aki nézte e tüneményt, majdnem felkiáltott. Mert, amint a szirmok engedni

látták a margarét navjMt úgy vélte, mintha egy szőkefürtű gyermekfej emelkedne onnét, s szökkenne feljebb, feljebb annyira, hogy a szirmok már kis szoknyácsliát alkotnak derekán. Megdörzsölte szemét. Nem hitt. Megcsípte magát és mégsem hitt. Egyszeresük az előtte álló virágból szökkent kisleány megszólalt:

IS edves anyám. Én va~

*v gyök. Várt, és most mégis inlzább hitetlenség, mint öröm van az arcán, — Erre feleszmélt már. A szikkadt mellű, gönyedt hátú faluvégi néni felpattant, s ölébe kapta a kisleányt, s szalad vele, szaladt hazáig. A szíve muzsikált. — „Jó tettért, jót várj". — A boldogság Margaréttal beköltözött a kis házba. A j gyermekkacaj, mely Marge-1 réttől honos lett a faluvegi kis házban, mindazt muzsikálta, jó embereké az élet, övék a világ.

(Folytatás következik.)