Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-26 / 22. szám
A munkaverseny szervezői Megyénk üzemeiben gyakran tapasztalhattuk, hogy a szocialista kötelezettségvállalások szarvezéséhez a felajánlások szövegét előre elkészítették, — nagyon sokszor ki is nyomtatták. Nem egyszer előfordult az is, hogy egy-egy szakszervezeti csoport vagy több dolgozó felajánlását ugyanaz a kéz írta meg. Maguk a versenyzők sok helyütt csak kitöltik azokat, nem gondolkoznak azon, hogy milyen lehetőségek állnak előttük a verseny kiszélesítésére, hanem sablonosán beírják egyforma vállalásukat. Természetes, hogy így a versenyfelajánlások nem tükrözik a dolgozók egyéni Képességeit, munkájának sajátosságait. Mit tesznek ilyen. esetben a szakszervezeti bizalmiak, a munkaverseny szervezői? Feladatuk nem terjed tovább a kitöltött űrlapok összegyűjtésénél és a jelentésnél, amiben a munkaveseny „állásáról” számolnak be. Munkájukban túlteng a papír, az adminisztráció, a bürokratizmus és közben elhanyagolják, elfelejtik legfontosabb feladatukat, -—- a munkások nevelését verseny közben. De mi mást is tehetett volna még az elmúlt év utolsó hónapjaiban az a szakszervezeti bizalmi, aki a Szabolcs-Szatmár Megyei Építőipari Válallatnál, vagy a megyében lévő más építőipari vállalatnál dolgozott? Munkáját, feladatát nem vették figyelembe és alig melegedett meg az egyik építkezésen, már egy másikra helyezték, mert ott várt rá „fontos munka”. Ez a „fontos munka” néhány hét, — jobb esetben néhány hónap — után aztán újra egy másik építkezésre szólította. Lehetett-e így társainak nevelője, segítője? Volt-e ideje arra, hogy megismerje munkatársait, a munkahely sajátosságait? Szervezhette-e megfelelően a szocialista versenyvállalásokat, hogy azokban a munkahely minden dolgozójának tehetsége, munkájának sajátossága tükröződjön? Ezt a tűrhetetlen állapotot ismerték fel a Megyei Építőipari Vállalat vezetői, — a vállalat igazgatója, párt- és szakszervezeti vezetői- és ez év elején intézkedést hoztak: meg kell teremteni az építkezések törzsgárdáját. Az intézkedés egyik legfontosabb része kimondja: az építkezés befejezéséig nem szabad elhelyezni a bizalmiakat csak a párt- és szakszervezeti vezetők hozzájárulásával. Ez a helyes intézkedés biztosítja a jó munka előfeltételeit. A szakszervezeti bizottság elnökén és vezetőin, és természetesen a bizalmiakon a sor, hogy bebizonyítsák: jó előfeltételek mellett az eddiginél sokkal eredményesebb lesz munkájuk. Természetesen nemcsak az építőiparban találunk helytelen munkamódszert a versenyek szervezésénél, hanem akad a más iparágak szakszervezteinek munkájában is. Nem ritka az olyan eset, ahol a műszakiak, — leginkább a művezetők — bevonását a munkaversenybe úgy értelmezik, hogy velük szerveztetik a versenyt. Ez ugyancsak helytelen, mert a verseny gazdája mindenkor a szakszervezet. A művezetők feladata, kötelessége, — hogy biztosítsák a verseny feltételeit, gondoskodjanak olyan munkakörülményekről, hogy a dolgozók felajánlásaikat teljesíteni, túlteljesíteni tudják. Igen helyes ezen a téren a Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat üzemi bizottságának munkája. Itt a bizalmi felvilágosító munkája nyomán teszik meg felajánlásaikat a dolgozók és a művezető segíti azt. Ennek a közös és jó munkának köszönhető például, hogy Szakái Mihály sztahanovista üzemvezető műszakjában a dolgozók egy negyedév 3latt 827 mázsa dohányt takarítottak meg, több mint félmillió forint értékben. A Vulkánban is jól dolgozik a szakszervezet, szép eredményt érnek el a verseny szervezésében a bizalmiak, azonban az egyes műszakok versenye mellett elfelejtkeznek a műszaki vezetők versenyéről. Nem szabad elfelejtkezniük az üzemi bizottságoknak, a szakszervezeti bizalmiaknak arról sem, hogy az ő jó vagy rossz munkájukat jelzi a kitüntetett dolgozók számának alakulása is. Szervezzék úgy a munkaversenyt, hogy az összhangban legyen a különféle kitüntetések elnyeréséhez szükséges feltételekkel, mert az alapos, körültekintő vállalás elősegítője a különböző kitüntetések elnyerésének. A szakszervezeti bizalmiak egy percre se feledjék el: a jó vállalás serkent, ösztönöz. A munkaverseny a szocializmus építésének nélkülözhetetlen eszköze, — minél többen vesznek részt benne, annál gyorsabb, eredményesebb munkánk. Legyenek a szakszervezeti bizalmiak második ötéves tervünk harcos Katonái, hiszen előrehaladásunk nagyban függ tőlük. Jó szervezéssel készül a nyíregyházi Ságvári TSZ az 1956-os gazdasági év munkálatainak végrehajtására Január 16-án tartotta a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet az 1956-os gazdasági év munkáinak szervezésével kapcsolatos közgyűlését. Ez a közgyűlés különös jelentőséggel bírt. Ugyanis ezen a közgyűlésen elnökölt először Horváth elvtárs, aki a párt hívó szavára érkezett a tsz-be és a tagság bizalmából elnökké választatott. — Nagy fontossága abban volt e közgyűlésnek, hogy a párt- és kormányhatározatok szellemében meghatározza a tsz. az 1956. évi gazdasági munkák végzését. A tsz. vezetősége szükségesnek látta, hogy erre az évre az előzőktől még tervszerűbben készüljön fel. — Ennek egyik legfontosabb alapja pedig: a szükségletek és adottságok összehangolása, a rendelkezésre álló munkaerő számbavevése, összehangolása a szövetkezet területével, állatállományával és nem utolsó sorban a brigádok és munkacsapatok helyes megszervezése, kialakítása. A közgyűlés úgy határozott, hogy ki kell alakítani külön a növénytermelő, állattenyésztő brigádokat és e két brigádon belül kertészeti, gyümölcstermelő, állatgondozó, fogatosok és ta- karmányozók munkacsapatát kell megszervezni. Nem kis feladat ez. — ugyanis arról van szó, hogy a tsz-ben a tagság legjobb képességének megfelelően kell megtalálni kinek-kinek a munkabeosztását. Ez nagyrészben már is sikerült. Amire eljön a tavaszi munkák özöne: nem lesz szükség kapkodásra, mert a tsz. tagsága szervezetten, jó munkabeosztással áll a munkák végzésére Szilágyi János terv előadó. Jelentés a gépjavítási munkákról A kedvező téli időszak lehetőséget nyújt arra, hogy az őszi mélyszántásban le maradt községek pótolják ezt az őszi munkát is. Ha továbbra is így alakul az időjárás, a tavaszi szántást korábban meg lehet kezdeni. A gépjavítás meggyorsításával az időjárás sürget leginkább és az hogy a termelőszövetkezetek várják a gépeket, hiszen ebben az évben még többet dolgoztatnak a gépállomásokkal, mint eddig. HÍREK KISVÁRDÁRÓL A BELSPED kirendeltség dolgozói első dekádtervüket jóval 100 százalékon felül teljesítették. Jó munkát végzett Vass István, aki 55 éves kora ellenére is versenyre kelt a fiatalokkal és 167 százalékra teljesítette a rá eső tervet. Pólyák Sán-i dór is több mint 150 százalékos eredményt el. járási tííxbiztositó hivatal már hónapok óta a Dimitrov utcában székel. Sokan keresik ezt a hivatalt különféle ügyes-bajos dolgaik elintézésére, de nehezen találják meg. Ennek az az oka, hogy még mindig nem tették ki az épületre cégjelző táblájukat, és így megnehezítik az őket kereső dolgozók munkáját a sok érdeklődéssel. A postáról is s/éinom kell néhány szót. Ideje volna rendet teremteni a bélyegvásárlás, az ajánlott levélfeladás és a pénzfeladás körül. Azt is meg kell említenem, hogy a postaládákat rendszertelenül ürítik és nem tüntetik fel a levelek kiszedésének időpontját. H. J. A gépjavítási versenyben a csaholci, nagykállói, tyu- kodi, vencsellői gépállomá sok kerültek az elsők, a legjobbak közé. Csodálko: ni lehet az olyan gépállomáson, mint az encsencsi. A mezőgazdasági munkában mindig az elsők között emlegettük. Megérdemelten; A gépjavításban viszont a 18. helyre csúsztak. Jó volna, ha ebben is megemberelnék magukat. — Ezt kell mondani a nagyecsedi, újfehértói, tiszaszalkai gépállomásokról is. Ügy szép az élet, ha változatos. Változtassanak hát ők is rajta, unalmas mindig az utolsó helyen ballagni. Vegyenek példát a csahoL ci gépállomás traktorosaitól; Hogy értek el szép eredményeket? Ügy, hogy a gépjavításban is versenyez az öt brigád. Perényi György munkagépjavító brigádja például 125 százalékos terv- teljesítésével került az élre. Az erőgépjavító brigádok között pedig Petre András brigádja 150 százalékos teljesítésével. Versényeznek a brigádokon belül is. Kiss György, Kuncsek János és még sokan egyéni versenyükkel segítik elő a brigád jó eredményeit. Tervük, hogy február 15-re befejezik a gépjavítási munkákat. Kiss Lajosné. 110 éve van megyénkben vízügyi szolgálat Megyénkben ezelőtt 110 esztendővel, 1846-ban alakult két nagy ármentesítő társulat, a Felső Szabolcsi Tiszai Ármentesítő és a Be- regmegyei Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat. Ezt a két társulatot joggal tekinthetjük a Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság elődjének és az első olyan intézménynek, amelyek a megye vízügyi problémáinak megoldását tűzték feladatul. A vízügyigazgatóság dolgozói ezt az évfordulót úgy ünnepük meg, hogy ebben az esztendőben a tervben előírt feladatukat legjobb tudásuk szerint megoldják. Dobi István üdvözlő távirata as Indiai Köztársaság elnökéhez DR. RADZSENDRA PRASZAÜ úrnak, az Indiai Köztársaság elnöke Űnagy méltóságának, Újdelhi Az Indiai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a magyar nép és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében őszinte szerencsekívánataimat küldöm nagyméltóságodnak, India kormányának és népének. Engedje meg nagymélíóságod, hogy kifejezzem legjobb kívánságaimat az Ön személyes boldogulására, és további sikereket kívánjak az indiai nép felvirágzására irányuló békés fejlesztési program megvalósításához. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Az irodaházban jártunk... Aki Nyíregyházán megfordul, nem felejti el felkeresni a város nevezetességei között a Beloiannisz téren épült nagyszerű alkotást, az irodaházat. Az emberek szerte a megyéből jönnek ide ügyes-bajos dolgaik elintézésére. Nem tudunk minden embert nyomon követni, megelégszünk két pillanatképpel a nyíregyházi irodaház életéből. AZ ÚTFENNTARTÓ VÁLLALAT főmérnöki irodája felé vette útját Somfai elvtárs, a vajai községi tanács vb. titkára: Az ügy, amelyben járt igen fontos és lelkére kötötték az otthoniak, hogy ha csak lehet, üssék nyélbe a dolgot; Arról van szó ugyanis, hogy Vaján a Damjanich utcán közel egy kilométernyi hosszúságban új út elkészítését vették tervbe; Erre mintegy 170.006 forintjuk meg is van. A pénzt a VI. Békekölcsön-jegyzésből visszamaradt összeg növelte ilyen számottevővé; Budai Ferenc főmérnök szívesen segít, tanácsot ad arra vonatkozóan, hogyha jól szervezik meg a társadalmi munkát olcsóbb lesz az építkezés is. Előkerülnek a térképek, tervrajzok és ahogy Kovács János elvtárs, osztályvezető is tájékoztatott bennünket még ezévben befejezhetik az említett út elkészítését. Somfai József elvtárs tehát nem ment haza dolga végezetlenül. A MOZlVZEMI VÁLLALAT igazgatói szobája vitától hangos. Már most készülnek a közelgő ünnepi szovjet filmhétre és Pintér István igazgató elvtárs már megkezdte szervező munkáját a siker érdekében. Nem árulunk el titkot, ha már most közöljük, hogy az ünnepi filmhét keretében nagyszerű szovjet filmek kerülnek műsorra: Az új filmek — A befejezetlen elbeszélés, 12 éjszaka, Emirátus bukása, Lomonoszov, Arany antilop — mellet sikeresen pergetett más szovjet filmek is vetítésre kerülnek: Vihar Itáüa felett, Űj partok felé és még sok más. A két pillanatkép nem mutathat meg mindent az irodaház dolgozóinak egy napi munkájából; De ez is érzékelteti, hogy pezsgő élet folyik minden szobájában. Hammel József* ShI ^raäfcH |gra Képek a kocsordi Vörös Csillag TSZ taggywtéséröl 'wHbI 8ÜÜ KSn§Hg MBS Ifjúsági melléklet (3—4. oldal) WMM V§slÍI SskÜI tBPúfflBlS iHtir Min Hl A francia politikai helyzet Le Tnxjner megválasztása ■—-ímnwi ,|-f ursx: j .7.. óta (5. oldal) ffT*frfi TuT iuTTtTib Sport (6. oldal) 1956 január 26, csütörtök