Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-01 / 1. szám
NÉP LA 'fiz éve muit, de most x is úgy gondolok rá mintha csak tegnap történ volna. Úgy ültük körül t benzines hordóból rögtön zöt kályhát, hogy szinte elveszett köztünk. Bár a tábor területén szabadon mehettünk mindenfelé, az év utolsó estéjén nem volt kedve senkinek sem csavarogni. Ehhez persze hozzájárult a 40 fokos hideg is, amihez mi magyarok nemigen voltunk hozzászokva. A beszélgetés nehezen akart megindulni. Lehajtott fejjel, gondolatokban talán otthon járva hallgattuk a tűz barátságos pattogását. Én különösen nehezen vártam, hogy megszólaljon valaki, ösztönösen éreztem, hogy ezen az estén nem lehet másról szó, csak a Szilveszterről, s én, aki soha nem tartottam Szilvesztert, éppen erről szerettem volna sokat hallani. Úgy 10 óra felé nagy nehezen megindult a beszélgetés. Elsőnek egy pesti borbélysegéd mondta el egyik szilveszteri kalandját. Ez ugyan mindössze arról szólt, hogy barátjával együtt megittak egy liternyi pálinkát és fogalma sem volt arról, hogy hogyan került haza. Másfajta történetek is következtek aztán. Olyanok is, hogy Szilveszter éjjelén betévedt egy munkás az urak vendéglőjébe és újév reggelén félholtra verve ébredt a rendőrségen. Sok tör- ténetet hallottam azon az estén, de ahogy most, tíz Szilveszter tapasztalataival visszagondolok rá, megalapíthatom, hogy ezek a történetek nagyon szegélyek voltak. T gy beszélgettük át a fél éjszakát. Majdnem mindenki mondott valamit. Alig voltunk a ba- rakban 10—15-en, akiknek egyáltalán nem volt semmilyen szilveszteri élményük. A többiek ugyan biztattak bennünket, hogy beszéljük el mi is: hogyan szoktunk Szilveszterezni, de mi — legalábbis én, mivel hazudni nem akartam, az igazat, hogy én sohasem szilvesztereztem, szégyeltem elmondani. Dehát mit is mondhattam volna: hogy tizenketten voltunk testvérek és hogy az uraság, ahol apám cseléd volt, Szilveszterre adott két liter bort — ezt mondjam el? Ezen ugyan nemigen nevetett volna senki. Már pedig a hangulatot nem akartam elrontani. I lyen gondolatokkal fog- lalkozva álltam fel a kályha mellől, s már a többiek is készülődtek a lefekvéshez, amikor kicsapó- ! dott a barak mindkét ajtaja, s tangóharmonikával, bendzsóval felszerelt szovjet katonák jöttek be hozzánk táncolva. Mi a meglepetéstől úgy álltunk, mintha gyökeret vert volna a lábunk. Nem akartunk hinni a szemünknek. Hát lehetséges ez is? Hogy a győztes katonák idejönnek a hadifoglyokhoz, a legyő- zöttekhez, szilveszterezni, mulatni? Sehogy sem akartuk megérteni a történteket. De a meglepetés még csak aztán jött. Előkerültek a szilvóriummal, vodkával telt üvegek, és nekünk olyan szilveszterünk volt kivilágos kivirradatig, amilyenre azóta sem emlékszem. És reggel örömünkben sírva csókoltuk meg a szovjet katonákat, akik ezt a boldog szilveszterestet szerezték nekünk. Falcsik Ferenc. ' Édesapám; Most, az új év küszöbén emlékeztetni szeretném arra a sok-sok beszélgetésre, amit különösen az elmúlt évben folytattunk, a termelőszövetkezeti gazdálkodásról. Édesapám is látja, hogy m.i történik nálunk Tiszavasváriban, tudja jól, mennyit vitatkoztunk a tsz-ek eredményeiről. Én egymás után soroltam fel a magasabbnál magasabb eredményeket, de édesapám vagy elhallgatta, vagy azzal intézte el az egészet, hogy: „én már megpróbáltam egyszer, nem fogok ismét közösködni.“ De amikor így nyilatkozott, vallja be őszintén, nem gondolt arra, hogy két év telt el, amióta a tsz-ből kilépett és két év alatt sok minden történt. Azóta megerősödtek a tsz-ek. Apám éjjelnappal dolgozik azon a négy és fél hold földön, más munkát is vállal és mégis kevesebb a jövedelme, mint azoknak, akik a tsz-ben dolgoztak. A két hold búza IS mázsás eredményt hozott. Ebből rendezte a beadást, félretette a vetni- valót és alig maradt meg a család kény érnekv alóia. Árpából, kukoricából, bw go- nyából éppen megvan a szükséges mennyiség. A szerződött cukorrépa után kapott annyi cukrot, hogy elég lesz újig, de a készpénzt az adóba és az állami tartozásba kellett fizetnie. És mi van a tsz-ben? Bodnár Mihály — tudja édesapám, az az ember, aki mindig kérdezni szok'a: „Mikor jön már a komám hozzánk?!“ — öt holddal lépett be és a múlt évben 453 munkaegységet teljesített. Ök is hatan vannak, mint mi. Am Bodnáréknál tele van a kamra. Mihály bácsi 23 és fél mázsa búzát, 5 és fél mázsa árpát, 15 és fél mázsa szénát, 161 kiló cukrot, mézet, szapA boldog élet esztendeje köszönt Irencsényi Katicára Kicsi Katica! Édesanyád karjai között feküdtél. Halk léptekkel, suhanó szárnyon közeledett az új esztendő. Ott pihentél boldogan, önfeledten, ártatlanul. Te, az óév szülötte. Ólomkerekével lépkedett az idő, az óév már utolsót szusszantott, és te lassan öntudatlanul belecsöppentél egy új esztendőbe, egy új életbe. Milyen kedves kis gyerek vagy::; A szülői szem és a gondoskodás kíséri minden mozdulatod, ahogy megmozdítod kis kacsodat, a hóvirágokkal díszített puha takarón. Kis Katica! Talán te vagy a megye legfiatalabb gyermeke. Keveset... semmit sem tudsz arról, mi van körülötted, milyen világ és milyen új esztendő fénye ragyogott rád. Nem tudod, hogy édesanyád mennyit szenvedett érted, mennyit vigyázott rád, mielőtt megszülettél. Nem tudod, hogy édesapád áldozatos elfoglaltsága mellett minden percét veled' töltötte, a te édes kis képed, göndör hajad, 56 centiméteres termeted megjelenését — születésedet várta. Nem tudod kis Katica, hogy a te szüleid nem ilyen bo:- dog és örvendetes világban születtek. Nem. Katica. Az ő születésükkor nem a béke csillaga ragyogott az emberiség felett. Az álnokság, és kapzs:- ság uralkodott, amikor édesanyád és édesapád született, 23 évvel ezelőtt. Keserű valóság, nyomor ásá- gos gyermeksors, cse- lédeskedés ébresztette őket arra, hogy milyen világban születtek. Édesapád cseléd- gyermek volt. Nem a nyíregyházi kórház szülőszobájában született — gondos és szakszerű felügyelet mellett, mint te. A nyirkos, egészségtelen cselédszobában iátta meg a napvilágot, jóval távolabb a várostól, a tanya világban. Azt sem tudod, majd ha nagy leszel, hogy édesapádnak nem . telt szép kis babaruhára, mint neked. Rongyos ruhában járt, éh mer, és kölcsön könyvből tanult az iskolában. Kis Trencsényi Katica! A te életed más élet lesz. Terád más világ, más új esztendő köszöntött. Te boldog leszel. Kis i uhá'd már készen várnak, szüleid rövidesen megvásárolják kis kocsidat is, amiben sokszor játszadozol. Ahogy növekedsz, úgy kapod majd sorjában a többi kis ruhákat is. Szüleid és a társadalom úgy vigyáz rád, mint a sze- mefényére. Aztán majd jönnek a játékok, a mackót, a babát, meg a kis mókust is nemsokára megcirógatod. Az új év első napján a boldog élet köszönt rád, örömével, szépségével! és derűjével. P—9pant, olajat, szalmát kapott. Készpénz-jövedelme 10.520 forint. Ügy-e elismeri jó apám, hogy Bodna- rék eredménye nagyobb, mint a miénk?! Vagy ott van a Kossuthban Simon Miklós, aki 525 munkaegységért a következőket kapta: 28 mázsa búza, 6 mázsa 60 kiló árpa. 18 mázsa szá'astakarmány. 3 és fél mázsa burgonya, 190 kiló cukor, 6 kiló méz. ezenkívül szappan, olaj, takarmányrépa, szalma és egyéb apróságok. Készpénzben 12.200 forintot keresett. Simon bácsi összes jövedelme 49.600 forint. Mikor jövedelmez ennyit az édesapám négy és fél holdja? Én megmondom. Akkor, ha belép vele a termelőszövetkezetbe! Ugyancsak a Kossuthban Réti Mihály 412 munkaegysége 21.638 forintot ér. Édesapám mindig azt szokta mondani, hogy nem jó az a munkaegység. Pedig dehogynem! Az Üj Éleiben, amelyikből annak idején édesapám kilépett, most 38 forint 35 fillért ér egy munkaegység. A Kcs- suth-ban 52.5 forintot, a Dózsában 44 forintot. Bódi Imre harmadmagával dolgozott a Dózsában és 34 ezer forintot keresett. Ügy-e most már belátja, hogy bizony sokat ér egy munkaegység. Szeretném ha megértené édesapám ezekből a példákból, hogy hol a helye. Azt szeretném, ha egy év múlva a~ én apám is Bodnár Mihály és Simon Miklóshoz hasor' adást csinálr mi családi' legszebb és újévi ajáni 1956 első kívánok t egészséget < csét! Lánya Czakóné százba lodik A NAPOKBAN szokatlanul furcsa, szinte hihetet- j- -lennek tűnő levél került a kezembe. 106 év. — Milyen nagy idő. Vajon hogyan nézhet ki az a Czakó And- rásné, akiről Kovács Endre, egyik levelezőnk írja, hogy 1850-ben született Besenyőd községben. Nem hittem a szememnek, amikor a következőket olvastam: „A 105 évet megélt dédanya még ma is jó erőben van, jó egészségnek örvend. Elvégzi a ház körüli munkát, főz, jószágot etet, vizet visz, s mi még több szemüveg nélkül varrogat.” Nem hagyott nyugodni ez a levél. Hajtott a kíváncsiság, hogy kimenjek Pócs- petribe és felkeressem, találkozhassak megyénk legidősebb asszonyával, így is történt. A KÖZSÉGI tanácsházán az emberek talán még ma. az újesztendő napján " is'tiétclkednek abban, — mint néhány nappal ezelőtt kísérőm, Gyula bácsi, a hivatalsegéd, — hogy Czakó nénire éppen ma köszönt az esztendő 106-odszor. — Nem hiszem én, hogy olyan vén lenne, hisz még anyakönyv sincs róla, ami kimutatná — dörmögte nagy fekete bajusza alól. — Sokszor láttam, amint galy- lyat vágott, vagy vizet vitt a konyhára — magyarázta. — Nem lehet azt kérem 1C8 évvel megcselekedni. Én biztos voltam a dolgomban, mert mielőtt kimentem volna, megkérdeztem a megyei levéltárban, hogy tudnak-e erről. Any- nyit tudtak ugyan, hegy valóban akkor született Czakóné, Hegymegi Erzsébet, mint ahogy azt Kovács Endre levelében írta. De azt már nem. hogy most is élne. MÁRPEDIG Él. A hitetlenkedő Gyula bácsival együtt indultunk el a Pócsi-út 36-os számú házat felkeresni, ahol Czakó Andrásné a fiánál lakik. — Helyben vagyunk — mutatott a kapura. Bementünk. A legnagyobb csodálkozásunkra Czakó néni menye azzal fogadott bennünket, hogy nincs otthon a mama. — Hát? — meresztette a szemeit Gyula bácsi. —■ Elment a Samu fiához a falu túlsó szélire. Utána mentünk. Kíváncsian nyomtam le az ajtókilincset Czakó Sámuel 80 juhval és 8 hold földdel rendelkező egyéni gazda házában. esztendeje Meglepődésünk csak fokozódott, amikor a tűzhely mellett megláttuk Czakó Andrásnét a lábas fölé hajolva. Csontos, szikkadt kezében fakanál. Kavarta a rántást. Fogatlan szájjal, sejpítve a szavakat, fogadta köszönésünket. ARCA NYITOTT KÖNYV, melyből olvasni lehet. Sárga, mint a viasz. Viharos, keserves, szenvedésektől, súlyos, csslédsorban eltöltött esztendőkről tanúskodik. Az idő fogai szántottak barázdákat arcára, t olyan kopottá, gyűrötté varázsolták! Szemei szürkék, halványok, s csillogásából úgy tűnik, mintha a múlt századának embere nézeti volna ránk minden szenvedésével. alázatosságával. Amint kiderült, Samu fia azért hívta át az anyját, mert felesége szerencsétlenül járt a favágás közben s nem tud főzni. A mama segíti ki. Közben az idős asszony magcsúfolva magas életkorát —- felállt, rakott a tűzre, s úgy ment el mellettem a szoba másik végébe a vizeskupáért, egyenes derékkal, bekötött fekete fejkendőben, ráncos szoknyában, mint egy életerős asszony. A lélegzetet — igaz — nehezen szedte. Mi meg Gyula bácsival nem győztünk csodálkozni, ahegy megláttuk. Felemelte a kannát és felöntöíte a rántást. Aztán visszaült a helyére. NEHEZEN EMLÉKEZIK, rozsdásak a gondolkodás kerekei, s nagy" szót hall. Élele történetéből csak foszlányokra emlékszik már. De amit mondott, az igazolja, hogy a szegény ember emlékezetében leginkább a szomorú eseményei: maradnak meg leginkább. — Gergelyfi tekintetes árnál voltunk cselédek a férjemmel — mondta akadozva, szaggatottan, s közbe nagyokat lélegzett. Szó-—' -nssa-i jr"—'•»*' — Sötét van ebben a házban — szólalt meg, amikor meglátta, hogy írom szavait. — Látok én — válaszoltam s ránéztem szemüvegemen keresztül. Szinte mosolyogni lett volna kedvem, u varráshoz sem visel szemüveget. pedig csekély 80 évvel idősebb nálam. Tovább viszem a beszéd fonalát. — Hogy éltek az uraságnál? — Dolgoztunk. A szőlőben. Nyitottunk ... Szüreteltünk ... fedtünk. Szeretett bennünket a Jancsi úr (Gergelyfi tekintetes). — Ö dolgozott? — Nem!. . . Tekintetes úr vöt az. Jó ember vöt... Tavasszal nyitottunk. Éhen. Kijött a Jancsi úr. Kérdi: — Van-e sódar? — Nincsen. — Na, küldje be a fiát. — Hozta is a Bandi gyerek.-— Újévkor mit kaptak? — Semmit! Húsvétkor osztottak kommenciót. Négy zsák életet •.. Vöt min nyitni a szőlőt, a családdal. — Meddig voltak cselédek? — Húsz esztendeig. — Mire vitték? — Semmire, — Egy házra valót kerestek-e? Néz rám. — Az uradalomban laktunk mi, a tanyába. DE MEGKERESTE«"' — mert a cselédsorssal járt,— András, István, meg a 14 éves Juliska, — gyermekük halálát. Cselédvért követelt a Czakó-familiától a földesúri rend. Andrást, aki gulyás volt az uradalomban, a bika ölte meg, esküvője előtt két nappal. Három óra hosszat hányta a szarván, mire kimúlt. — Csak akkor üzent: k már értem, amikor meg- hótt, — mondta késéi űen a megye legidősebb asszonya. — Megölték a gyermekemet! — kiáltotta amim meglátta fia holttestét. S most elismételte e kijelentést, erőtlenül, fájdalmasan, hogy százszor vádolja ezzel is a multit. — Pista miatt került resztülment kintetes kocsij meg a műnk meg. S öreg szeme nézett előre, < könnyes nem le Ez volt a mú HIRTELEN az ajtó s a déc hantak be ugrá cagva. Az ifjú rásnak, r.éphad; zedesének fiai kívül van még Dédunokából i De népes is lf ha most együ, A fiai közül a n. lamennyi cseléd v dás, gulyás, kocsis, Ma egész más en Sámuelnek 8 hold u 80 juha, saját háza. Jái nak 18 holdja, azon gs dálkodik. Miklós és Józst a földosztáskor kapott föl-, det. Czakó néni, ha keveset is tud a jelenről, de látja fiainak, unokáinak és dédunokáinak az életét, boldogulását, s együtt ünnepli valamennyivel szívében az újesztendőt. Én nem kívánok mást Czakó néninek, csak azt, hogy viselje el egészséggel azt a surcot (kötényt), amit János fia vett, s főzze még sokáig a finom, ízletes ebédeket. Fai kas Kálmán 2 ELSŐ SZILVESZTEREM 1956 január 1, vasárnap
