Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-22 / 249. szám
NÉPLAP 1955 október ÍZ, szombat A silókészítés lemaradásának okáról Szabolcs-Szatmár megyében igen gyengén halad a silótakarmány Készítés. Eddig csupán 56.436 köbméter silót készítettek. Majoros Ferenc a megyei tanács takarmánygazdálkodási előadója a silózás lemaradásáról többek között a következőket mondotta: — Sok panasz érkezik hozzánk a megye, de különösen a Szatmár-beregi rész termelőszövetkezeteiből. A \ panaszok a kihelyezett agronómusok ellen szólnak, mert keveset látogatják meg tsz-eiket, vagy éppen azért, mert nem adnak szaktanácsot termelőszövetkezeteiknek a takarmánygazdálkodáshoz. Például a fehérgyarmati, csen- geri, vásárosnaményi járások több termelőszövetkezetében feltört a talajvíz a sok csapadék miatt s a sílókutak is csakhamar megteltek. Az agronómusok, néhány kivétellel, a köny- nyebb utat választották, s ahelyett, hogy gondoskodtak volna a vizek eltávolításáról, csupán egyszerűen 1 udomásul vették, még . a jelentést is elhanyagolták. Ezzel megakadályozták azt is, hogy a járási, vagy éppen -a megyei állattenyésztő szakemberek időben intézkedni tudjanak. A fehérgyarmati járásban előfordult az is, hogy a termelőszövetkezetek az idei gazdag szálastakarmány termésre hivatkoztak, amikor felvetették előttük a siló készítését. Azt állították, hogy van elég szálas- takarmány, amely többet ér a silónál. Hogy is tudnának a termelőszövetkezetek több tejet termelni, jobb állatot tartani, ha az agronómusok nem világosítják fel őket helytelen nézeteikről. A szakmai felvilágosítás hiánya mutatkozik meg a tiszabecsi RáA gépet nemcsak szeretni kell... (Folytatás az 1 oldalról.) nlncs-e valami belső kopogás vagy zörgés, a kenés jól működik-e. a ventillátor légszállítása megfelelő-e. az üzemanyag-kenőcsöveknél és csőkötéseknél nincs-e szivárgás. A munka folyamán 4-5 órás üzemeltetés után: 1. Csavarok meglazulását ellenőrizni kell. 2. Esetleg előforduló üzemanyag-szivárgásokat meg kell szüntetni. 3. Meg kell vizsgálni a ventillátorszíj feszességét, a ventillátorcsapágyat le kell kenni. 4. Fel kell tölteni a hűtő- víztartályt, az üzemanvag- és kenőolajtartályt, ellenőrizni kell a vontatott gép beállítását és le kell zsírozni a munkagépet. A műszak befejezése után: 1. A gépet le kell tisztítani, külsőleg át kell vizsgálni. 3. A gép működésére vonatkozó észrevételeket a leváltó traktorossal közölni kell. 3. Az üzemanyagfogyasztást le kell mérni és fel keli jegyezni. Amint látjuk, az egész nem nagy és nem hosszantartó niunka, csak lelkiismeret kell hozzá és a .gép szeretete, azé a gépé, mely a traktoros kenyérkeresője. Legközelebb a karbantartások egyéb módjairól beszélgetünk. . • SALY JÓZSEF. főmérnök. kóczi Termelőszövetkezetben is. A tsz. tagjai azt állították, hogy azért nem tudnak silót készíteni, mert nincs só. Az agronómus nem magyarázta meg a termelőszövetkezet ’agjai- nak, hogy a silókészítéshez só nem leéli. Miután felvilágosították őket a silókészt, tés módszereiről, nyomban hozzáfogtak a másodnövények betakarításához, s be- silózásához. — Hasonló a lemaradás a tiszalöki járásban is, ahol a járási' tanács mezőgazda- sági osztálya á DlSZ-szer- vezetektől várja a járás si- lózási tervének teljesítését. A fiatalok silózási versenyét azonban ők sem segítették elő szervező munkájukkal, nem számolták ki, hogy a versenybe benevezett fiatalok képesek-e az egész silóterv teljesítésére. Hanyag munkájuk abban is megmutatkozik, hogy a legutolsó 10 napos jelentést Sem küldték eL a megyei tanácshoz, pedig vannak eredmények a járás tsz-ei- ben. A községi tanács elnökétől kellett megtudni, hogy a tiszadobi, Táncsics 6Q0, a tiszavasvári Munka és Új Élet. Termelőszövetkezetek pedig összesen mintegy 800 köbméter silótakarmányt készítettek. — A Szabolcs-Szatmár megye silótervkészílési lemaradását idejében igyekeztünk pótolni. A megyei Néplap hasábjain, a helyi rádióban szakmai felvilágosításokat adtunk a termelőknek a silókészítésröl. Minden tsz. elnöknek írásban küldtük el a szakmai felvilágosításunkat, s emellett megszerveztük a helyszíni tanácsadásokat. Az elmúlt 10 napban a megyei és járási tanácsok állattenyésztő szakemberei több mint 150 tanácsot adtak a helyszínen a megye tsz-ei- nek. Több silózási tapasztalatcsere értekezletet tartottunk, s mintegy 60 siló- kútból kiszivattyúztuk a (eltörő talajvizet. Az elmúlt héten például járási bemutatókat rendeztünk a nyír- megyesi Petőfi és a deme- cseri Úttörő TSZ-ben. Munkánk eredménnyel járt. Az elmúlt 10 nap alatt több mint 10.000 köbméter silóval készítettek többet, megyénk termelőszövetkezetei, mint az elmúlt hónapban. Szabolcs-Szatmár megye állattenyésztő szakemberei, községekbe kihelyezett ag- ronómusai és a termelőszövetkezetek elnökei ígéretet tettek arra, hogy december 1-re 100 százalékban eleget tesznek silózási tervüknek. Mi, megyei állattenyésztők pedig úgy szervezzük meg az egyénileg dolgozó parasztok silózását, hogy december 31-re 15.000 köbméter silóval szárnyaljuk túl a múlt évi silózási mennyiséget — fejezte be nyilatkozatát Majoros Ferenc, a megyei tanács takarmánygazdálkodási előadója. A nyíregyházi Fűtőhöz dolgozói teljesítik vállalásukat Amikor a nyíregyházi Fűtőhöz dolgozói a húsz budapesti üzem felhívásához csatlakoztak, 1955. évi fel jánlásukban vállalták, hogy december 13-ra befejezik éves tervüket. A har- madikne-Tyedévi tervüket 5.5 százalékkal túlszárnyalták, és meg van hozzá minden lehetőség, hogy az éves tervet a vállait' határidő előtt fejezzék be. Zathureczky Ede hegedű-estje Vasánap este nyolc órai kezdettel a József Attila kultúrházban Zathureczky Ede kétszeres Kossuth- dij- jas, Kiváló művész hegedű estjén vehetnek részt a város dolgozói. Az esten közreműködik Hajdú István zongorán. Műsorukon a többi között: Vivaldi-Res- pighi! D-dúr szonáta, Beethoven! A-dúr szonáta, Kodály! Adagio, Bartók-Zat- hureczky! Gyermekeknek, Paganini: Caprice, és Csajkovszkij: Ccnzonetta-szerc- pel. Ez l^sz az első bérleti előadás, amelyet az Országos Filharmónia rendez Nyíregyházán. Ezt követően november 20-án Antal István érdemes művész zongora estje és december 18- án a Budapesti fúvósötös (Jeney-Szeszler Meizi-Onon- zo-Hara) hangversenyét hallhatják. A fűtőházi dolgozók 2000 tonna szénmegtakarításra tettek felajánlást, és a harmadik negyedév végéig 3675 tonnát takarítottak meg, mintegy 700 ezer forint értékben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe tiszteletére pótvállalásként még 75Ü tonna szén megtakarítására tettek felajánlást. Csatla-Í koztak a pécsi vasútigaz- gatóság dolgozóinak felhívásához. a téli forgalom sikeres végrehajtásáért indított munkaversenyhez. A terv túlteljesítésében' és a takarékosságban élenjár Názon Sándor mozdony- vezető, Mester János fűtővel, akik a 411-376 számú mozdonnyal 70 tonna szenet takarítottak meg. To- ' ,'bbá a mozdonyjavííás idejét 65 százalékkal csökkentették. November 7 tiszteletére 6 százalék szénmegtakarítás helyett 10 százalék megtakarításra tettek vállalást. Elnyerték a sztahanovista oklevelet, s most-' a kiváló dolgozó jelvényért indultak versenybe. Á NAGY OKTOBER ÖRÖKSÉGÉ (VlVvV'AAA'VVLAA \ AWM\W/WV-vVV'AV\\VVAAA'VAAAAAMAVNW. VAVW/A4W/. z*v,\»A*W\AAAA'‘*AA. WV/VV FVVVV\A*A/VV> Az Októberi Forradalom és a munkás-paraszt szövetség A marxizmus-leninizmus nagy jelentőséget tulajdonit a paraszt kérdésnek abban a harcban, amelyet a munkásosztály a hatalom megszerzéséért és a szocializmus felépítéséért folytat. Az oroszországi munkásmozgalom Lenin és Sztálin nagy pártja az 1905-ös polgári demokratikus forradalomtól a második 1917-es polgári demokratikus forradalomig azért harcolt, hogy a parasztságot kivonja a liberális burzsoázia befolyása alól és a munkásosztály tartalékává, szövetségesévé tegye. Ezt a harcot a párt. sikeresen vívta meg. A parasztság, hosz- szú és keserves küzdelmei során, melyet a földbirtokosok és a cári. önkényuralom ellen, az imperialista háború ellen vívott, rájött arra, hogy sem a cártól, sem a burzsoáziától nem kaphat földet, szabadságot és békét. Az orosz parasztság felismerte, hogy az egyedüli erő, amelyre számíthat, a proletariátus. Rájött arra, hogy ez a prole- táriáius már az 1905-ös forradalomban is határozottan védelmezte a dolgozó parasztság érdekeit. Az orosz parasztság a liberális burzsoáziától a munkásosztály a bolsevik párt felé fordult. Az 1917-es februári polgári,' demokratikus forradalomban a munkásosztály szövetségben az egész parasztsággal, megdöntötte a cári önkényuralmat, s a februári forradalomtól az októberi szocialis*a forradalomig terjedő időszakban a kommunista párt tovább erősítette a munkásosztály és a parasztság szövetségét, most már a burzsoázia és a földesurak elleni harcban. A parasztság nem csalódott a munkásosztályban. A győzelmes Októberi Forradalom több, mint 132 millió hektár., földet .idolt a parasztoknak. Ezek a földek azelőtt a nagybirtokosok, kolostorok, és a cári családhoz tartozó személyek tulajdonában voltak. A forradalom megdöntötte a földesurak uralmát, elvette tőlük a termelőeszközöket, és azokat társadalmi tulajdonná tette. A parasztok a történelemben először lép-, lek a szabad élet útjára. Beigazolódott Marx tanítása: „A parasztok kizsákmányolása az ipari proletariátus kizsákmányolásától csak formájában különbözik. A kizsákmányoló ugyanaz: a tőke... A paraszti tulajdonjog az a talizmán, amely a parasztokat ezideig a tőke hatalmába adta... Csak a tőke bukása emelhette a parasztot, csak egy kapitalistaellenes proletárkormány vethet veget gazdasági nincstelensé- gének és társadalmi leala- cscnyí fásának.’” Az Októberi Forradalom a földet az egész nép tulajdonává tette. Tevékeny életre, alkotásra serkentette a paraszti tömegeket, és szilárd alapokat teremtett ahhoz, hogy a mezőgazdaság a szocializmus útján minden tekintetben növekedjék és fejlődjék. A forradalom győzelme a polgárháború befejezése és a szovjet hatalom megszilárdítása után a gazdasági építés kérdései kerültek előtérbe. A munkásosztály a parasztsággal együtt építette a szocializmust, fejlesztette a mezőgazdaságot, azon az úton, amelyet Lenin híres szövetkezeti tervében megjelölt. A párt türelmesen megmagyaiazta a parasztoknak a szövetkezeti földművelés előnyeit, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdaságban csak két mód van a fejlődésre: „A kapitalista nagyüzemi termelésre való áttérés, amely a munkás-paraszt szövetség pusztulására, a kulák'súg megerősödésére, és a szocializmus vereségére vezetne“ s a kis paraszti gazdaságok kolhozokká vaió egyesítésének útja, az áz út, amely a szocializmus győzelmét biztosítja. 1927. végére r.z ország rzpcialista iparosítása terén .döntő eredmények születNYIKOLÄJ TYIHONOV: Ä teaszedőnő keze Nem kinn a fronton láttam a kezét, csak szimpla munka volt. mely kőt vagy oldoz. köröttünk stirgött-bocsgolt szerteszét a győzelmes, a . milliomos" kolhoz. Mintha csak játszott volna az az uj| a zöld levél közt fürse izgalomban s a gyönge száron, melv remegve nyúl — kis barna kéz volt s mondhaiatianul táncolt suhant a szárakon s a lemóber A zongorákon röpköd így a kéz. nyilalló fecskékén: cikázva halkan, ha. kóta nélkül iáiszik „ művész, és mélyről búa a bánata a dalban ás hullottak az apró levelek, egy nap./ kosárba dolt a zölden omló sok hálós 'raleú. finom erezet, minthogyha metszené száz éles olló. A tea-lombok forró terrorén a félhomályban röndöstek az ujjak, cicáztak a zöld bokrCk szenderén, i az áíhe.ült göröngyük maid kísvúltal S most. ha a zailó Moszkvában vagyok vagy etzsongat Foreána teaháza. a kezét látom — bérén ott ragyog a munka és dicsőség büszke láza. KARDOS LÁSZLÓ lomiUs*, tek. Különösen nagy sikereket ért cl a szocialista nagyipar. Csupán a mező- gazdaság maradt el az ipartól és vált az egész népgazdaság további fejlődésének fékjévé. A XV. párt- kongresszus, amelyet a történelem úgy ismer, mint a kollektivizálás kongresszusát, határozatot hozott a kolhoz és szovhoz hálózat minden lehetséges módon való kiszélesítéséről és erősítéséről, pontosan megjelölte a kollektivizálás útját és módszereit. Sztálin elvtárs a mező- gazdaság szocialista átszervezéséről szóló lenini elméletet konkretizálva, rámutatott, hogy az általános kollektivizálásra való áttérés csak úgy mehet végbe, ha a szegény parasztság és a középparasztság tömeges harcot folytat a kulákság ás annak ügynökei ellen. A kommunista párt a kollek- tivázálás végrehajtása során harcolt a pártvonal elferdítése ellen, amely a kollektivizálás ütemének túlzáséban, az önkéntesség elvének megsértésében, és a kollektív gazdaság olyan formáinak létrehozásában nyilvánult meg, amelyek nem feleltek meg az akkori' szakasznak. Sztálin elvtárs 1930 tavaszán a párt központi bizottságának megbízásából az „akiknek a sí- kér a fejükbe szállt” és a „Válasz a kolhozparaszt elvtársaknak” cikkekben a lenini tanítást tovább í'ei- j lesztve bebizonyította, hogy ja kolhozápítés legfőbb láncszeme az adott szakaszban a mezőgazdasági artyel, mint a parasztság számára leghelyesebb és legjobban érthető forma, amely az ipari technika alapján a mezőgazdaságban biztosítani tudja a termelőerők hatalmas fejlesztését és a parasztság egyéni érdekeinek, a közös érdekekkel való ösz- szeegyeztetését. Sztálin eiv- társ feltárta, milyen leien-' tőségük van a gépállomásoknak, mint a kolhozépités anyagi, technikai bázisainak, mint a szovjet állam támaszpontjainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. A Szovjetunió Komunis- ta Párja, a kollektivizálás végrehajtásával megoldotta a proletárforradalóm egyik legnehezebb -feladatát. Az országon ..belül megsemmisültek a . kapitalizmus visz- szaállításának. utolsó forrásai, és létrejöttek az új, a szocializmus felépítéséhez nélkülözhetetlen döntő, feltételek. A Szovjetunió mezőgazdasága, a világ legnagyobb gépesített élenjáró gazdaságává vált. Méltán mondhatta Sztálin elvtárs: „Nyolc, tíz esztendő alatt hazánk mezőgazdaságában megvalósítottuk a burzsoa egyéni parasztgazdaságok rendszeréről a szocialista kolhozrendszcrre való áttérési. Forradalom volt ez., amely a falun megsemmisít ette a régi hurzsoá gazdasági rendszert, és megteremtette az új, szocialista rendszert.” A Szovjetunióban a kolhozrendszer győzelme meggyőzően igazolja a leninisztálini tanítás helyességét a paraszt-kérdésben. Annak ellenére, hogy a leninízmus ellenségei a munkás-paraszt szövetség elkerülhetetlen: széthullását jósolgatták, ez a szövetség évről-évre egyre jobban erősödőit és a Szovjetunióban a proletár- diktatúra szilárd alapjává vált. A kolhozrendszer győzelme a Szovjetunióban, ; szocializmus építésének sikerei a népi demakratiku . országokban, a termelőszövetkezeti mozgalom nagyarányú fejlődése, nagyszerűen tanúskodnak a munkás-paraszt szövetségről szóló marxi-lenini, tanítás helyességéről, és mindennek diadalmaskodó ereiéről.