Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-21 / 248. szám

1855 október 31, péntek NÉPLAP rRdhűd külföldi hívek Az év eleje öt a a ruhr- vidéki bányákban 456 bá­nyász vesztette életét. Ez csaknem heti 11 halálesetet jelent. Ezt a megdöbbentő magas számot kedden az Észak-Rajna—Vesztíália-i tartományi gyűlés ülésén közölték, amely a nyugat­német bányavidék szeren­csétlenségeivel foglalkozott. * A japán kormány előké­születeket tesz arra, hogy a hamamacui központban visz- szatartott kínai állampolgá­rokat sürgősen Tajvanra te­lepítse. A Csang-Kaj-sek- féle központi hírügynökség szeptember 18-i jelentése szerint a japán kormány ebben a kérdésben megál­lapodásra jutott a csangkaj- sekista klikkel. A csangkajsekista főkon­zul Jokohamában szeptem­ber 17-én beismerte, hogy 150 Japánban visszatartott kínai személyt fognak kény­szerrel Tajvanra telepíteni. A japán kormány hajót is bérelt már erre a célra. A hajó tervek szerint novem­ber 2-án indul Japánból Kilungba. A japán kormánynak ez a törvényellenes cseleke­dete a közvélemény felhá­borodását váltotta ki Kíná­ban. A kínai nép követeli, hogy a japán kormány vál­toztassa meg teljesen ész- szerűtlen döntését. Mi történt esz elmúlt 24 órában a külpolitikában? Idő előtti választások lehetősége Franciaországban A francia minisztertanács szerdán ülést tartott s ezen megvitatta az algériai, va­lamint a nemzetközi hely­zettel összefüggésben fel­merülő kérdéseket. (Szerk. megj.: saarvidéki szavazás, genfi értekezlet.) A kor­mány bejelentette, hogy Billotte tábornok, hadügy­miniszter és Bourges- maunoury belügyminiszter Algériába utazik a Cons- tantine-megyei katonai in­tézkedések megvizsgálására és annak tanulmányozására, milyen erősítéseket kell „a nyugalom helyreállítására“ a helyszínre küldeni. Az újabb „rendfenntartá­si" intézkedések további pénzügyi erőfeszítéseket kö­vetelnek, ezekről azonban a minisztertanácsról Kiadott közlemény nem sokat mond. Pinay, a hadügyi tárca előadója viszont a nemzet- gyűlés pénzügyi bizottságá­ban ismertetett néhány számadatot a költségvetés ilyen természetű terheiról. Az előadó szerint a kor­mány körülbelül 106 mil­liárd frankot irányoz elő az északafrikai kiadásokra. Az Humanité szerint azonban abban az esetben, ha a katonai kiadások a mostani színvonalon marad­nak, havi 25 milliárd frank kiadást kell számításba venni. Felmerül a kérdés, hon-! nan teremtik elő az új hi­teleket. Pflimlin pénzügy-1 miniszter legutóbb „szüksé-l ges áldozatról“ beszélt sj ezek természetesen többek, között új adókat jelente-1 nek. Új adók megszavazása.' valamint újabb korosztá-| lyok esetleges behívása azonban a mai helyzetben nagy parlamenti nehézsé­gekbe ütköznek. A kor­mány ezért egyes hírek szerint nagyon komolyan foglalkozik a választások korábbi megtartásának gondolatával. A választá­sokra rendes körülmények között a jövő év tavaszán kerülne sor. Kínai újságírók utasnak Jugosxlúviába November közepén hét-1 kínai újságírók a jugoszláv tagú kínai újságíró küldött-] újságírók szövetségének ség érkezik Belgrádba — vendégeként három hetet jelenti a belgrádi rádió. A'töltenek Jugoszláviában. A Szovjetunió segítsége Vietnamnak Az idén szeptemberben a Vietnami Demokratikus Köztársaság egyes vidékei felett erős tájfun vonult cl. A tájfun kárt okozott az ország lakoságának. Október 15-én L. I. Szo- kolov, a Szovjetuniónak a Vietnami Demokratikus Köztársaságban működő ideiglenes ügyvivője felke­reste Ho Si Minlit, és a szovjet kormány nevében együttérzését fejezte ki a vietnami népet ért elemi csapás miatt, továbbá kö­zölte, hogy a Szovjetunió Vöröskereszt és Vörösfél­hold Társaságai Szövetségé­nek Végrehajtó Bizottsága elhatározta, 100.000 rubelt utal át a tajfun-sujtotta la­kosság megsegítésére a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának. Ho Si Minh köszönetét mondott a szovjet kor­mánynak a segítségért. Az Októberi Forradalom évfordulójára készülnek üzemeinkben A Finommechanikai Vállalat decembci 1-re teljesíti 1955. évi tervét Amikor a nyíregyházi Fi­nommechanikai és Gépja­vító Vállalat dolgozói csat­lakoztak a 20 budapesti üzem versenyfelhívásához, vállalták, hogy éves tervü­ket 3 százalékkal túltelje­sítik, december 20-ra befe­jezik. A harmadik negyed­évben tervüket 118.2 szá­zalékra teljesítették, a vál­lalat három negyedévi ter­Decemberben kipróbálják az első turbinát a Tissealöki Erőműnél Zsoldos János elvtárs. a tiszavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyár üzemi párt­szervezetének titkára lelké­re kötötte Kató Lajos elv­társnak — helyettesének — amikor pártiskolára ment. hogy legyen gondja az éves terv teljesítésére, figyelje az export terv teljesítését. Kató elvtárs nem maradt adós az Ígéretével. Mint- ahogy Varga János elvtárs igazgató mondotta, nem múlik el nap anélkül, hogy ne beszélnének a párttitkár helyettessel, éves tervük, valamint 1955. évi fel­ajánlásuk teljesítéséről. A párttitkár helyettes elvtársnál fel van írva, hogy az 1. negyedévi tervet 107.4 százalékra, a II. ne­gyedévit 120.4 százalékra, a harmadik negyedévit pedig 108.5 százalékra teljes'tet- ték. Kiszámolták, hogy ha a negyedik negyedévben a november 7. tiszteletére in­dított munkaverseny is si­kerrel jár, akkor 1955. évi MIT LATHATUNK A MOZIKBAN? NYÍREGYHÁZA: BÉKE MOZI: Okt. 20—26: Különös ismertetői Okt. 27—30: Tavasz. CORKIJ MOZI: Okt. 20—26: özönvíz előtt OUt. 27—30: Reménység órái rísz Alök : out. 22—24: Pármai kolostor l. r Okt. 25—26: Ernst Thaelmann FEHÉRGYARMAT: Okt. 22—24: A tör Okt. 25—26: Kis karmester | KEMECSE: Okt. 22—24: Aki szereti a feleségét Okt. 25—26: Civil a pályán 1 CSENGEK: Okt. 22—24: Nagy kisértés Okt. 26—27: I A kis Muck története KIS VÁRD A: Okt. 22—25: Gázolás Okt. 26—27: Érettségi bizonyuvánv MÁTÉSZALKA: Okt. 22—24: A 3 Lamberti Okt. 25—26: üldözés NAGYKÁLLÖ: OUt. 22—24: Romeo és Julia Okt. 25—26: Milliomos úr szereim«'', NYÍRBÁTOR: Okt. 22—24: Nagy kísértés Okt. 25—26: Én és a nagyapám V ÁS ÁROS NA MÉN Y: Okt. 22—24: Köpenicki kapitány Okt. 25—26: Az őserdő foglyai BAKTALÖRANTHAZA : Okt. 22—23: Különös ismertetője! Okt. 26—27; Aljekö — Svéd gyula tervüket november 15-re teljesíteni fogják. | A pér.titkár he.,>■■«!>?« r>' i társ a napokban azt is ki­számolta Varga elvtárssa), hogy már nem sok hiány­zik az éves export teiv tel­jesítéséhez. Az export ter­vet az első negyedévben 101.8 százalékra, a második­ban 107.5 százalékra, a har­madik negyedévben is jóval túlteljesítették — A pártszervezet mozgó­sítja aktíváit toyáfcbi ló munkára. November 1-re teljesíteni akarják ezévi export tervüket. Arra is vigyáznak, hogy az import anyagokkal taka- ] éíkoskodjanak az üzem do j gozói. Dekádonként vizs­gálják az import anyagok anyagnormáinak betartását s ahol lazaságot észlelnek, nem marad el a megfelelő intézkedés. A műszakiak kí­sérletének eredményekép­pen az import nátrium hydroxidot hazai anyagok­kal tudják helyettesíteni. Most is újabb kísérleteket folytatnak, nehezen besze­rezhető és drága import anyagok, vegyszerek he­lyettesítése céljából. Képek gazdagodó életünkből Szüretelik ?.z almát a magyi állatni gazdaság mú- riapócsi gyümölcsösében. 100 ügyeskezű lány és fiú szedi a pirosló jonathánt. Gúnya Júlia, Dávida Ilona, Kényei Irén, Takács János, Lazák János és még sokan naponta egyenként 6—700 kiló almát szednek Ic. Egy- egy fán 200—300 kiló alma termett, és mint Papp Ist­ván mondotta, — az alma £0 százaléka export minő­ségű. A Nagykállói Gépállomás szomszédságában nem­rég alakult meg a Rákóczi TSZ. A tsz. közel 500 hold­ját tagositották. Már elvégeztek az ősziek alá a mély­szántást és vetik a magot a földbe. Nagy Károly tsz. elnök Demeter János traktorossal arról beszélget, hogy jól végzik a szántást, porhanyós a talaj. A jó magágy jó alapja a jövő esztendei gazdag termésnek. A nagykállói gépállomáson a íűgepész. két kb. ’ méternyi síndarabot V-alakban összekapcsolt, amit a vontató után kötnek, s a szántáskor keletkezett mély­barázda behúzását végzik vele. Tardi Katalin, Erdős Imre és Széles Lajos, az ccsedi gépállomás dolgozói, az ököritófülpösi Haladó TSZ 88 holdján géppel elvetették a búzát. (Kammel József felvételei) a vét 10.4 százalékkal túl-j szárnyalták. Különösen 'az J autóvillamossági rés la.t clo -| gozói, a mérlegjavító rész-l ! leg és a gumijavító részleg j I dolgozói jártak élen a terv-, ! teljesítésben. November 7. I ászteletéré „forradalmi mű­szakot“ indítanak és a ver­seny eredményeként el akarják érni; hogy decem­ber 20 helyett, december 1-re teljesítsék 1955. évi tervüket. A Tiszalöki Vízmű építői is teljesíteni akariák pár­tunknak, kormányunknak adott szavukat, amit az éves vállalásokban tettek. Már átadták rendeltetésének fkét nappal a határidő előtt) a betétgerendarak­tárt, a járható kábelcsa­tornát pedig öt nappal a határidő előtt. Az irodaház befejezésén, valamint a turbinaház külső és belsc munkálatainak befejezésén dolgoznak. December 1-rc az irodaházat és a turbina­házat is teljesen készen át­akarják adni rendeltetésé­nek. Jó a kooperáció az építő- munkások és a turbina be­szerelését végző VF.RTESZ dolgozói között. Október 20—22-e között beemelik rendeltetési helyére a több , hónapi munkával összeállt i tott egyes számú turbinát.: Mint ahogy Csendé? eV'.' mondotta, deceriiberben ki­próbálhatják az első áram- fejlesztő turbinát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom