Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-20 / 221. szám
NÉPLAP 1958 szeptember 29, kedd «* P.ÍRTÉPITÉs Szívvel-lélekkel, nagyobb felelősséggel! Miért topog egyhelyben a népnevelő munka Szabolcsbákán? Sziics István DISZ átrakó’ brigádja 170 ssásalékot teljesít A . termelőszövetkezetek fejlesztésének ügye társadalmi ügy. Ahhoz, hogy előbbre-jussanak a fejlődés utján a szabolcsbákai termelőszövetkezetek, elsősorban az szükséges, hogy maguk a termelőszövetkezetek vezetői, tagjai, a falu kommunista vezetői harcoljanak az első sorokban. Sajnos, a szabolcsbákai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy pontosan ezek az elvtársak nem éreznek kellő kommunista felelősséget a mezőgazdaság szocialista átszervezése tekintetében. Ahhoz, hogy az immár egy hónapja tartó egyhelyben topogás megszűnj ön, gyökeres fordulatra van szükség. belépési nyilatkozatot a termelőszövetkezet vezetőihez. Az ellenség nem alszik Egyáltalán nem mondható az, hogy az egyénileg dolgozó parasztok nem érdeklődnek a termelőszövetkezetek iránt Szabolcsbá- kán. Jó példa erre Tordai Ferenc 5 és fél holdas egyénileg dolgozó paraszt esete, aki a napokban lépett be a II. Kongresszus Termelőszövetkezetbe. A pártbizottság helyiségében kereste fel Patlók Béla elvtársat és szinte bocsánat- kérőén mondta el neki, hogy ne haragudjon, hogy a II. Kongresszusba lép be, hisz a szíve odahúz. Örömmel újságolta azt is, hogy a veje is belép és szövetkezeti kocsis lesz. A termelőszövetkezet vezetőinek tehát nagy gondot kell fordítani a belépni szándékozókra. Ök legyenek azok, akik szívós • felvilágosító munkával értessék meg minden dolgozó paraszttal: a helyes út a termelőszövetkezeti gazdálkodás útja. Mert ha ők nem beszélnek: beszél az ellenség! — Nem egy példája van ennek. Forgony Lászlóné dolgozó parasztasszony is az ellenség hatására fejt ki szövetkezetellenes agitációt. Sőt az új belépők rágalmazástól sem riadnak visz- sza. 8 szívós munka eredménye Szalmaláng helyeit — nagyobb felelősségérzetei Néhány héttel ezelőtt a legjobb népnevelők, olyanok, mint Takács György elvtárs, a II. Kongresszus TSZ elnöke, Patlók Béla elvtárs, a Petőfi TSZ elnöke, Király László elvtárs, a Rózsa Ferenc TSZ elnöke, a termelöszövefkezetek párttitkára Szép Zoltán, D. Király, Gaál elvtársak kommunista felelősséggel, szív- ''el-lélekkel végezték a népnevelő munkát, napról- napra felkeresték az egyénileg dolgozó parasztokat. Közülök többen választották a termelőszövetkezeti utat. így jutottak el a belépési nyilatkozat aláírásáig Szalai József, Karatka János, Demény Sándor dolgozó parasztok, akik a Petőfi TSZ-he kérték felvételüket és még sokan mások, akiket szintén a népnevelők győztek meg felvilágosító szavukkal. Ma már azonban nincsen így. Ml az oka az egyhelyben lopogásnak? Minden kommunista vezetőnek tudnia kell, hogy az eredmények nem születnek maguktól. Ügylátszik azonban, hogy a szabolcsbákai termelőszövetkezetek vezetői más véleményen vannak, vagy megelégedtek az elért ered- nénnyel. Ha ez így van: nagy a! • Téves nézetek uralel a község vezetőit. — ács György elvtárs, a kongresszus TSZ elnö- gy héttel ezelőtt jelenki több, mint 10 ter- szövetkezetéhez tartozó evelő előtt, hogy ő bi- egyelőre hallani sem arról, hogy új tago- vegyenek fel termelő- Hkezetükbc. így aztán lehet azon csodálkoz- íogy a termelőszövetke- tagoknak, sok népne- ánek azonos a vélemé- .e Takács elvtárséval. Jöjjenek, mi nem agitálunk senkit” — mondják helytelenül és meggondolatlanul. A termelőszövetkezeti népnevelők közül néhány an arra hivatkoznak, hogy a kívülállók tudják: a termelőszövetkezetiek szép eredményeket ériek el s így nem kell ezzel agitálni. Pedig ez nem így van. Igazolja ezt Barát Erzsébet népnevelő példája, aki, miután beszámolt Mező Ferencnének várható jövedelméről, felvételét kérte a termelőszövetkezetbe. Sőt ellenőrizte” a népnevelőt, hegy valóban eljuttatta-c a A napokban megtartott fontos megbeszélésen, ahol a termelőszövetkezetek elnökeivel beszélgetett a községi pártbizottság a nép- nevelőmunka megjavításáról, nagy fogadkozások hangzottak el. Patlók elvtárs, a Petőfi TSZ elnöke 4 népnevelőt ígért. Takács elvtárs, a II. Kongresszus elnöke is ígérte, hogy 16 termelőszövetkezeti tag megy el a népnevelők tanácskozására. A Rózsa Ferenc TSZ elnöke, Király László elvtárs sem akart elmaradni s így 19 népnevelő értesítését vállalta. Ám ezek az ígéretek köny- nyen lobbanó szalmalángok voltak. Patlók elvtárs, amikor kérték, hogy még aznap este küldje a népnevelőket a pártbizottságra, kijelentette: ez lehetetlen. Arra hivatkozott, hogy dolgozni is kell, nem csak népnevelő munkát végezni. Király elvtárs rs félvállról kezelte az ügyet. ..Megmondom nekik — mondotta — de a hátamon nem hozhatom őket.” így aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy a Rózsa Ferenc TSZ-ből egyedül Oláh Sándor elvtárs, a Kongresz- szusból 6 elvtárs, a Petőfi TSZ-ből pedig az elnök és a nárttitkár jelentek meg a népnevelők tanácskozásán. Elsősorban a példamutatás hiányzott. Hiszen Király elvtárs, a Rózsa Ferenc TSZ elnöke sem maradt ott a megbeszélésen, hanem a moziba sietett. A megjelent népnevelők többsége szívesen vállalta, hogy a napokban rendszeresen látogatni fogja azo1-ía+ -o peol "rlr'Vc'f p Otrpyi i 1 es ef dolgozó parasztokat, akiket már nem sok választ el a belépéstől. Szabolcsbákán egyetlen feltétele van most annak, hogy a termelőszóvetkezetek továbbfejlődjenek. A község kommunista vezetőinek, a termelőszövetkezetek elnökeinek, párttitkárainak, a népnevelőknek világosan kell látniok azt, hogy a termelőszövetkezetek fejlesztésének ügye Szabolcsbákán is társadalmi ügy. Ez legyen az első és legfőbb ügy! Kommunista szívvel, nagyobb felelősséggel végezzék munkájukat a vezetők, ne hiányozzon a jó kommunista példamutatás, s akkor meg lesz a várt eredmény. (F. K.) Sárkány Győzőné, a mátészalkai tanács dolgozója 10.000 forintot nyert májusban a békekölcsön húzásakor. Bútort vásárolt a nyereményből. * Szedik a továbbszaporí- tásra termelt burgonyát a gyulatanyai kísérleti gazdaságban. 53 hold homokon fejezték be a gülbaba burgonya szedését. Az eredmény 110 mázsa holdanként. Az aranyalma és T-erkur-fajták termésátlaga 150 mázsa. A gazdaság ebben az évben 1300 hold burgonyaterület bevetéséhez elegendő szuper-elit burgonyagumót ad az állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek to- vábbszaporításra. Újra éliizem lesz a Patyolat Ez év első negyedében a- Nyíregyházi Patyolat Vállalat elnyerte az élüzem-cí- mel. Bárhogy is igyekeztek a második negyedévben, nem sikerült megtartaniuk a kitüntetést, mivel az anyagköltségeket túllépték. Munkájuk minőségével is baj volt. Már az alkotmány ünnepe tiszteletére folytatott munkaversenyben megfogadták a dolgozók, hogy a III. negyedévben újra teljesítik az élüzem-feltétele- ket. Arra kérték a vállalat igazgatóját. Nagy József elvtársat, hogy vigyázzon jobban a feltételek teljesítésére, munkájukra. A jobban szervezett munkának és — nem utolsó sorban a dolgozók lelkesedésének — eredményeképpen hónapról hónapra túlteljesítettek tervüket. A jó munkában különösen kitűnt Ne~'i Zoltán tisztító- brigádja és Répánszki Ká- rglyné vasalómunkás is dicséretet érdemel. A vállalatnál nincs olyan munkás, aki ne teljesítené a normát. Az utóbbi hónapokban a minőségre is nagyon vigyáztak- munkájuk ellen nincs kifogás. Nagy József elvK'rs igazgató most végezte el kiváló eredménnyel a szakmai vizsgát, ami elősegíti, hoey még jobb munkát végezzen. Az eddigi eretimc'n'-ok — tervtep— "‘és, önköltségcsökkentés — azt mutatják, he - most másodszor is élüzem lesz a Patyolat Vál- |lalat. Záhonyban, abban a műszakban, amelyikben Sziics István dc'-ozik, 21 brigád van. A brigádok versenyeznek egymással terveik túlteljesítéséért. Sziics István öt fiatal társával dolgozik együtt, s a vasutasnap tiszteletére folytatott versenyben a „DISZ-brigád“ nevet választották. Már akkor kitűntek a munkaversenyben. Azóta sem késnek a szolgálatból, s a rójuk bízott munkát jól végzik el, — DISZ-taghoz méltóan példát mutatnak. Az őszi forgalom nagy feladatainak sikeres megvalósításából ők is kiveszik részüket. Felajánlást tettek 120 százalékos átlagteljesítésre. Meg akarják nyerni a versenyt. A lelkesedéssel végzett munkában már túlszárnyalták felajánlásukat, átlagosan 160—170 százalékot teljesítenek. Miért nem lehet egyszerűbben ? Az öntudatos dolgozók óvják, s féltve őrzik a ncp vagyonát. A Hodászi Állami Gazdaságban bánija a dolgozókat, hogy az értékes mezőgazdasági gépeket eső veri, rozsda marja. A drága gépeket meg szeretnék óvni az időjárás viszontagságaitól. Ezért is határozták el, hogy társadalmi munkával, a helyszínen és a környékben lévő anyagokból egy gépszínt készítenek. Tóth Balázs állami gazdasági dolgozó felajánlott 50 munkaórát a társadalmi munkához. — Varga Béla, Kaluha Gyula, Illés László és még több mint harmincán tettek hasonló munkafelajánlást. Tető alatt a gépjavítást is kedvezőbb küriil- mények között, lelkesebben végeznek. Ám lelkesedésükbe és tervezgetésükbe beleszólt a „ha-1. Ügy látszott ugyanis, hogy az őszi esőzések beálltáig, legkésőbb november 7-ig megvalósíthatják felajánlásukat, elkészítik a gépszínt. A doü gozók segíteni akarásában nincs hiány. Kész is lesz a gépszín még idejében: ha... be tudnak szerezni maguk a gépállomási dolgozók egy gépszín típustervet, — ha a beszerzett tervet a helyszínre adoptáltatják az Állami Gazdaságok Tervező Irodájával, — ha ezt a tervet jóváhagyja az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága, — ha bürokráciamentesen, idejében megkapják a gépszín építési engedélyt és hozzá a viszonylag nem nagy ösz- szegü beruházási hitelt, — s ha mindezt még november 7. előtt sikerül elintézni. Ehhez azonban még az szükséges, hogy az illetékesek igazán felkarolják a dolgozók kezdeményezését, cs megbecsülve felajánlásukat, néhány „ha“ elhagyásával sokkal egyszerűbben és hathatósabban intézkedjenek. Oft i M IC íiS 1955. szeptember 20, kedd Friderika Időjárás jelentés. Várható időjárás: fclhoátvonulá- so'-c. egy-két helyen kisebbesö. Mérsékelt,, idónkini éiénkebb északnyugati, északi szél. Az éjszakai lehűlés erős marad ,a nappali hőmérséklet alig változik. Varható legmagasabb nappali hőmérséklet: 19—1 2- tok között. Ügyeletes orvosi szolgálat: Luther utca 13. ügyeletes gyógyszertári szolgálat: Dózsa Gy. u. 3. • * — A nyíregyházi MÄV kultúrcsoport Kálmán Imre: „Csárdáskirálynő-1 című operettjével aratott nagy sikereket Záhonyban, Nyírbátorban, Gáván és Nagykál- lóban. * — Ebben az évben a nyíregyházi Kossuth Lajos gimnázium 13 osztályában ösz- szesen 400 tanuló tanul. Köztük igen sok a vidéki tanuló, akiket — szám szerint 145-öt — diákotthonban helyeztek el. Az iskolának fennállása óta körülbelül 200.000 tanulója volt. # — A Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet kultúr- együttesének híre Mezőkövesdre is eljutott. A tánccsoport tegnap két új táncszámmal mutatkozott be Mezőkövesden. Az országban a háziipari szövetkezetek közül a nyíregyházi ktsz-ben alakítottak először tánccsoportot. Példájuk nyomán az országban másutt is szerveznek majd együttest. * — A kemecsei Petőfi Termelőszövetkezetben Hor- nyák Erzsébet augusztus 31-ig 460 munkaegységet szerzett. Év végére 600 munkaegysége lesz. Több mint 17.000 forint jövedelemre számit. * — Megyénkben az ötéves terv alatt rohamosan fejlődött a rendelőintézeti hálózat. 1951-ben Mátészalkán, három év múlva Kisvárdán új rendelőintézet kezdte meg működését. A rendelőintézeti órák száma 187 és féllel emelkedett. Az idén Nyíregyházán létesítenek új korszerű rendelőintézetet, melynek külön gyermek- rendelője lesz. Az építkezésre és felszerelésre mintegy 6 millió forintot fordítanak. # — A kemecsei allairu gazdaságban eddig elvetettek 50 hold őszi árpát, 50 hold szöszöskeveréket és 30 hold rozsot. 213 holdon végeztek vetőszántást és 30 holdon őszi mélyszántást. * Szerdán este 8 órakor a József Attila kultúrhazban Karinthy Frigyes: „A nagy ékszerész” című szatirikus darabját mutatják be a Debreceni Csokonai Színház művészei. A darabban Solti Bertalan Kossuth-di- jas művész is szerepel,' Megyénkben tavasszal közel 12.000 hold burgonya vetésénél alkalmazták a fészkes vetést. E terület éppen duplája az előző évben fészkesen vetett burgonya- területnek. Ma Thomas Mann-estei rendeznek Nyíregyházán Ma 7 órai kezdettel a nyíregyházi BessenyeiKlubban emlékestet rendez a TTIT a nemrégen elhunyt nagy német íróról, Thomas Mamiról. Az emlékbeszédet Katona Béla elvtárs, tanár tartja. BÍRÓSÁGI HÍREK Lengyel István baklaló- rántházi malomi munkás és Sz. Nagy Sándor napszámos, előzetes megbeszélés alapján egy éjjel a malom raktárából 2 zsák lisztet és 2 zsák korpát loptak el. Társadalmi tulajdon sérelmére bűnszövetkezetben elkövetett lopás bűntette miatt 5 —5 évi börtönre és megíe- lelő mellékbüntetésre ítélte őket a baktalórántházi járásbíróság. * Ugyancsak a baktalórántházi járásbíróság mondott ítéletet Sinka György pet- neházi vádlott üg.yében. — Sinka György a petneházi községi erdőből a már kitermelt fákból 7-et ellopott és azt 400 forintért eladta. 1 évi börtönbüntetésre és 500 forint vagyonelkobzásra ítélték. * Nyárádi István volt 376 holdas kéki kulák 4 hold napraforgóját egyáltalán nem kapálta. 450 öl szőlőjének--és 144 öl gyümölcsösének a megmunkálásáról nem gondoskodott. Ezáltal 100 százalékos terméskiesése volt. Közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt a kemecsei járásbíróság egy évi és 2 hónapi börtönre. s megfelelő mellékbüntetésekre ítélte. Imre Béla nagyhalász! gyári munkás bútorral es pálinkával üzérkedett. Árdrágító üzérkedés miatt egy évi börtönbüntetést kapott. * Tóth András, a kisvárdaí földművesszövetkezet volt pincére, napi hiányait kölcsönökből fedezte, majd a kölcsön visszaadására a napi bevételekből 11.836 forintot elsikkasztott. Ezt az összeget 1.678 forint híjávál megtérítette. Társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasztás bűntette miatt a járásbíróság 2 évi börtönnel sújtotta. * Nemrégiben ítélkeztek Tóth János volt kállósem- jéni begyűjtési hivatalvezető ügyében. Tóth János sertés és vágómarha-beadásra kötelezett gazdáktól összesen 15.000 forintot szedett fel, beadási kötelezettségük rendezése fejében. A pénzt elköltötte. Közhivatalnoki kötelességszegéssel elkövetett, a közellátás érdekeit veszélyeztető büntette miatt Tóth Jánost a nagykállói járásbíróság 5 évi börtönre ítélte, s egyes jogai gyakorlásától 3 évre eltiltotta.