Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-11 / 214. szám
1955 Siegt, 11, vasárnap IBRÁNYBAN IS GYŐZELEMRE JUT A SZÖVETKEZETI GAZDÁLKODÁS JCét számáé tin A felszabadulás után, hogy vége lett az évszázados elnyomásnak, merőben megváltozott a parasztság sorsa Is. A forradalmi ipari munkásosztály segítségével, a Magyar Kommunista Párt vezetésével egyre inkább növekedett a dolgozó parasztság ereje és tekintélye. De különösen akkor hasadt a paraszti' felemelkedés új hajnala, amikor a kommunista párt megvilágította, lehetővé tette a dolgozó parasztság számára az. igazi boldogulás, a mindegyre előbbrejutás lehetőségének útját — a nagyüzemi gazdálkodás útját. Ez az ut pedig egyre szélesedik. Mind kedveltebbé válik és bizton lép rá mind több és több dolgozó paraszt. Bizton lépnek rá, mert látják, hogy így jobb, könnyebb s a munka gyümölcse mr<- több. Sőt egyre több! (A munkásosztály nagyszerű segítsége a szövetséges parasztságnak — a gépállomások egyre sokasodó opnei. mezőgazdasági felszerelések, műtrágya, nö- vényvédöszerek stb. — csakis a nagyüzemi gazdálkodás során válik igazán felmérhetetlen haszonná.) így van ez Ibrányban is. Az ibrányi termelőszövetkezetek eredményei mind nagyobbak K:-tosabbak. Itt is egyre jobban beigazolódik: a nagyüzemi gazdálkodás magasan fölötte áll a kisparcellás művelésnek. S hogy ez mennyire így van, azt mi sem. bizonyíthatja jobban, mirt maga a jövedelem. Az, hogy mennyi jövedelemre számíthat egy S"rTke-eti és rdolgozó paraszt. Idős Kazup Károly, a Vörös Csillag TSZ tagja és Gégény János 6 holdas egyénileg dolgozó paraszt Id. Kazup Károly szöv. tag: Jelenlegi munkaegysége 504 Zárszámadásig még teljesít 150 Zárzámadásig munkaegysége 054 Előleget terményben kapott : búza, 25.20 mázsa 1.050 Ft mák, 50 kg. 1.250 Ft zárszámadáskor tár: kenyér- és takarmány- gabona, 27.12 m. 7.360 Ft mák (prémiummal) 65 kg. 1.625 Ft kukorica 650 Ft burgonya 1.100 Ft cukor, 13 kg, 143 Ft alma, 45 mázsa 13.500 Ft szalma 1.309 Ft takarmány 150 Ft tüzelő 300 Ft készpénz 26,160 Ft például az alábbi jövedelemre számítanak — a saját, tárgyilagos számvetésük szerint —' jelen gazdasági évben. Gégény János 6 holdas egyéni paraszt (aki feleségével együtt ml ül a 6 hold földet) terméseredménye és annak érteke: búza, 6.50 mázsa 1.820 rt rozs, 9.70 mázsa 2.522 Ft burgonya 1.200 Ft tak. répa, 30 mázsa 600 Ft k. dohány, 8 m. 1.780 Ft kukorica 3.000 Ft napraforgó, 1 m. 240 Ft cukorrépa, 10 m. 220 Ft rét (széna) 1,000 Ft szalma 600 Ft wem összesen: I te: két számvetés. Azonban van még egy igen fontos kérdés is és pedig az, hogy idős Kazup Károly szövetkezeti tag a háztáji földben 20 mázsa burgonya-, 20 mázsa kukorica- és másfél mázsa babtermésre is számít, aminek értéke mondjuk 4.000 forint! Ezzel pedig ezévi tiszta jövedelme meghaladja a 64.000 forintot! Idős Kazup Károly 5 és fél holddal lépett be annakidején a termelőszövetkezetbe. Egy fél holddal kevesebbel, mint amennyin Gégény János egyéni dolgozó pa ászt gazdálkodik. Mégis, az eredmény igen nagy előnnyel idős Kazup Károly 60.594 Ft összesen: 18.982 Ft mellett szól, aki így nyilatkozik erről; „Teljes mértékben meg vagyok elégedve a jövedelmemmel. Amikor beléptem a szövetkezetbe, valójában nem is számítottam arra, hogy nekem valaha ennyi hasznom lesz egy esztendei munkám után. — Nem hiszem, hogy rá tudna beszélni akárki, hogy visz- szatérjek az öt és fél holdra egyéninek.“ Vajon egyetlen példa ez Ibrányban? Nem. Nem egyetlen példa! így lehetne ezt folytatni megannyi sorbán, ahány összehasonlítást tennénk a szövetkezetiek és az egyénileg gazdálkodók jövedelme között. ASZTALOS BÁLINT. Termelősssövefkezeteink cs biztos jövő utján Számtalan levél és közlés számol be arról nap-nap után, hogyan erősödnek, gazdagodnak termelőszövetkezeteink, s növekszik taglétszámuk. Dolgozó parasztságunk előtt ismeretesek az eredmények, amelyeket a fejlettebb nagyüzemi gazdálkodás biztosít. Az ibrányi Rákóczi TSZ. jól kezelt gyümölcsöse is fejedelmi módon fizet. így nyilvánvaló, hogy a termelőszövetkezeti tagok életszínvonala is rohamosan emelkedik. — Csupán ebben az évben fejezte be új háza építését Bene Gyula, ifjú Gerák József és Kis János. Ezért választja egyre több egyéni dolgozó paraszt is a közös utat, mint Gy. Kovács János, ötholdas, Nagyidai Mihály 1 holdas és Gégény György 4.5 holdas dolgozó parasztok. családjukkal együtt, akik a Rákóczi TSZ-be léptek be. De Ibrányban a többi termelőszövetkezetek is erősödtek. Az Alkotmányba Berkó János, a Vörös Csillagba Juhász Mihály. Madarász Gábor és felesége, a Dózsába D. Szász Pál és felesége, valamint Bíró László agronómus léptek be, A nyíregyházi járásban a héten 43 család 67 taggal választotta a termelőszövetkezeti utat. Elmondta: BADON1CS MÁTYÁS, az ibrányi Rákóczi TSZ elnökhelyettese. Szövetkezetünk, a Rákóczi Termelő- szövetkezet 1953 tavaszán alakult 7 családdal. Szántóterületünk alig volt 20 kát. hold. Csupán a 36 hold gyümölcsösünk igényelt több munkát. Lelkiismeretesen, éjt-nappalt eggyétéve dolgoztunk. A fejlődés során természetesen megszaporodott szántóterületünk is. Ez pedig állatállományunk gyarapítását követelte meg, illetve tette lehetővé. Így mostanra ezen a téren odáig jutottunk, hogy már 3 pár lófogatunk, egy pár ökör fogatunk van. S ezek mellett a mienknek mondhatunk még 6 fejőstehenet, egy növendék üszőt, 10 anyakocát, 22 malacot és 14 hízót is. Megnövekedett jószágállományunk számára természetesen biztosítani kellett a megfelelő helyet, épületeket. Ezen a téren is állandó fejlődés van szövetkezetünkben. Ez év tavaszán fejeztünk be egy 30 férőhelyes, korszerű tehénistálló építését. Gondoskodunk arról, hogy egyre növekvő, erősödő termelőszövetkezetünknek mihamarabb legyen kultúrháza (benne új irodahelyiség), erős, téglafalú, szellös magtára és sertésfiaztatója. Például a magtar és a kultúrház építéséi zárszámadásra már be is fejezzük. Leraktuk-alapjait és természetesen tovább építjük a 33 férőhelyes sertésfiaztatónkat. . Ilyen építkezésekre az elmúlt évben $0.000 forintot tudtunk tartalékolni, a tagságnak kiosztott jövedelmen kívül. Ma már 47 tagja van termelőszövetkezetünknek. Ez évi munkánk eredménye pedig azt mutatja: egy munkaegység értéke — minden juttatást pénzre átszámítva, — eléri a száz forintot! Ez. pedig azt jelenti, hogy nem egy (agunk van olyan, aki 50.000 Ft, sőt ennél is több penzjöve- delemre számit. Ilyen például Hajnal Balázs kocsis, Ónodi András, idős Kató Albert és más tagjaink. Ezt az óriási fejlődést látva a kívülállók. — hogy a szövetkezettelc jövedelme összehasonlíthatatlanul nagyobb az övéktől, — mi sem természetesebb, mint hogy az egyéniek mind jobban érdeklődnek községünkben is a termelőszövetkezetek iránt. Hiszen most már eléggé világos a példa a többtermelés lehetőségéről, a gondtek - s1 étről. Termelőszövetkezeteink immár a gyakorlatban bizonyították be, hogy mindenből többet termelnek, nagyobb iöt-edelemmel gazdálkodnak. Mindenképpen nagy a mi jövőnk. Értitek tudatában hívunk minden becsületes dolgozó parasztot a nagyüzemi gazdálkodás útjára. A könnyebb és biztosabb elet kapuja nyitva áll. FENYKEPEZOGEPPEL A VÖRÖS CSILLAG TSZ-BEN: j A RÁKÓCZI TSZ-BEN: A Béke utcában van Bakó Sándor új háza. Nincs gcr.d az új házban, hiszen Bakóék nem kevesebb, mint százezer forint jövedelemre számítanak ebben az évben. A fiatalok örömmel dolgoznak a silókészitésnéi. Nem kevesebb, mint 400 köbméter silót íegnak készíteni. Bene Gyula elvtársnak, a Rákóczi TSZ könyvelőjének is, — mint sok más tsz-tagnak, gyönyörű áj ssaäa- di háza épült. (Hamme! József fe'iféeoéet.) Körteszüret a Vörös Csillag TSZ gyümölcsösében. Ónodi József és Juhász Mihály alig pár napja léptek be a szövetkezetbe, máris együtt dolgoznak a víg szü- retelökkel. Dohányból is bőséges a termés a Vörös Csillagban. Tóth Sánclorné és Rebbenszki Miklósné, a tsz. egy másik épületének padlására hordanak át a már felfűzött pőrékből, hogy a hatalmas levelek szárítására minden alkalmas helyet kihasználjanak. Épül az új kultúrház. Nagyszerű lesz benne szórakozni, tanulni. Régen az egész község ereje nem volt elég ahhoz, hogy ilyet építhessen. NÉPLAP g „Nagy a mi jövőnk“