Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-29 / 229. szám
6 ——ti NÉPLAP UTIJEGYZETEK a í(lű nKÍn Qlép k ózta na s ág h a n Sportpályát épít a Kisrárdai Vasas 1955. szeptember 29, csütörtök Mihály Várható időjárás csütörtök estig: Erősen felhős, hűvös idő, sok helyen, főként délen eső. Időnként élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—14 fok között. '. Ügyeletes orvosi szolgálat: Luther utca 13. Ügyeletes gyógyszertári szolgálat: Dózsa Gy. u. 3. A néhány héttel ezelőtt kiadott törvényerejű rendelet megteremtette a törvényes alapot ahhoz, hogy hatóságaink szigorúan eljárjanak a kontárokkal szemben. Megyénkben a tanácsszervek már hozzá is láttak az ellenőrző hálózat megszervezéséhez, amelynél elsősorban magukra a becsületesen dolgozó kisiparosokra támaszkodnak. A kontárok társadalmi ellenőrei nemcsak a jogtalan ipar- űzőkre hívják fel az illeté-. kés hatóságok figyelmét, hanem a törvény előírásának megfelelően azokra is, akik ezt tudva, kontárokkal dolgoztatnak. * Vágják a silókukoricát a nagykállói Rákosi Termelőszövetkezetben. A tervben előírt 200 köbméter helyett 250 köbmétert silóznak ebben az esztendőben. A Nyíregyházi Vendéglátóipari Vállalat dolgozói azzal segítik a helybeli Üttörő Termelőszövetkezet tagságát, hogy a konyhákon ösz- szegyűjtött ételmaradékot átadják a szövetkezetieknek sertéseik hizlalására. Az országban az MSZT- szervezetek az idén több, mint. ezerkétszáz orosz nyelvtanfolyamot indítanak. Annak ellenére, hogy a tanfolyamok október elsején kezdődnek, a hallgatóknak már több mint háromnegyedrésze beiratkozott. A nyírgyulaji Petőfi Termelőszövetkezet tagsága 50 hold junerráját még az esős idő beállta előtt betakarította. * A Nyírteleki Állami Gazdaság DISZ-szcrvezetének tagjai már 700 köbméter silót készítettek el felajánlásukba, * A nyírbátori járásban egy hét alatt körülbelül 200 békebeszélgetést szerveztek a békebizottságok. K'i’önösen jól sikerült összejövetelek voltak Nyírlugoson és Nyír- káta községekben, ahol a dolgozók százai vettek részt a megbeszéléseken. * Üj kiadásban, gazdag tartalmú szakácskönyv jelent meg a Közgazdasági Könyvkiadónál. * Alig egy hónapja alakult meg a rohodi Űj Élet Termelőszövetkezet, máris tele vannak tervekkel. Rövidesen megkezdik egy 40 férőhelyes tehénistálló építését. A jövő év végéig felépítenek egy 40 férőhelyes ser- tésfiaztatót, egy 200 férőhelyes juhhodályt. Még az őszszel létesítenek egy 30 holdas halastavat, partján pedig egy 1500 férőhelyes baromfitelepet. * A tiszaszalkai Búzakalász Termelőszövetkezet tagjai jól előkészített talajba már nyolcvan holdon elvetették az őszi kalászosokat. *• A kállósemjém Petőfi Termelőszövetkezetben 13 holdon termeltek dohányt ebben az esztendőben. A dohány átlagtermése 9 mázsa. * Ma este a nyíregyházi helyőrségi tisztiklubban ünnepséget rendeznek a tartalékos tiszteknek. A Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség megyei elnöksége ez alkalomból adja át a tartalékos tiszteknek a kitüntetéseket. * A záhonyi átrakónál dolgoznak Bordás Gyula és Szűcs István átrakómunká- sek. Az őszi forgalom sikeres lebonyolításában mindketten derekasan kivették részüket. Bordás Gyula 226, Szűcs István 194 százalékra teljesítette tervét. * A bútorgyárakban megkezdték a „Pest“ elnevezésű ízléses vonalú, erős kivitelű hálószobaberendezések gyártását, melynek ára 7.809 forint lesz. % A fehérgyarmati fém- és faipari ktsz. 150.000 forintos beruházással újjáépíti üzemét. Az országos meteorológiai intézet közleménye Az Országos Meteorológiai Intézet a nyári időszámítás megszüntetésével kapcsolatban felkéri a meteorológiai áilomások vezetőit, hogy észleléseiket és sürgönyzéseiket október 2-től kezdve, a nyári időszámítás bevezetése előtt érvényben volt időpontokban végezzék. Feleségemmel együtt három hetet töltöttünk a Román Népköztársaságban rokoni látogatáson. Mostanában egyre mindennapibbá válik, hogy mind több és több magyarországival találkozik az ember odaát és több romániaival ideát. Az első város, melyet meglátogattam, Nagykároly „Tessék helyet foglalni“ — mondja a rajoni milicia szolgálatos tisztje tiszta magyarsággal, miközben jelentkeztem. A város arculata sokat változott tíz év óta. Eltűnt a kizsákmányoló magánszektor az iparban, a kereskedelemben. Sok a kisipari szövetkezet. A város közepén megnyílt a hétpecséttel lezárt Károlyi-grófok parkja s most a dolgozók felüdülését szolgálja, mint a Népkert. Gyönyörű kastély!. A magyar tannyelvű zootechnikum működik benne. Van a városban magyar tannyelvű tanítóképző is, ahol mintegy 53-an végeztek az idén. A város szépítészet terén is sokat fejlődött. Elhelyezték a terménypiacot, helyét fásították, parkosították, — jobb a levegő. Mennyi ismerős! Szatmárnémeti lakosainak száma megnövekedett. Kibővült az Unió gépgyár. Számtalan iskolája van, többek között magyar tannyelvű fémipari technikum. A feliratok két- nyelvűek. A városi tanácselnök magyar. Emiit Ady, amott Bem József utca. A magyar nép legjobbjai nevét is viselik az utcák. Szép virágos park. Űj lakóházak. Tatarozzák az iskolákat. — Sok a hétosztálnos iskola. Tízosztályos iskolarendszer van. Nagyvárad Élénk kereskedelmi város. Tiszta, csinos, ízléses kirakatok. Éppen augusztus 23-án voltunk itt. Kétnyelvű feliratok éltetik a felszabadító Szovjetuniót. Ady, ha most látná a várost? A két nép egymásra talált. Hideg dauer Sete- bajnak gyógyszer. Készíti és hajat feet caranciával MAKIKA hülgyfodrász. Kiss E utca 19. Alig használt, gumikerekű stráfkocsi olcsón, sürgősen eladó. Selyem utca 39. szám Megvételre keresünk beton- cserén. mozaiklats és egyéb betonárut eryártó géneket, Tüzén- Yállalat, Irodaház. Utunkat tovább folytattuk. Kies, festői táj, amely az utast elbűvöli, miután áthaladtunk a Királyhágón. Hatalmas sziklák, szirtes hegyoldal fákkal borítva, ezernyi szín, illat, üdülők vidám serege, legelésző bivalycsordák teszik változatossá a tájat. Most az Ady-lak mellett haladtunk el, Csúcsánál. Igen, ez már Erdély. A vonat mellett hosszan a kanyargó Sebes-Körös zuhog, rajta vízimalmokkal, ványo- lókkal. Egyszerre csak feltűnik Kolozsvár Szép város... A bombázás nyomai már nem láthatók. Ami pedig igen megviselte a várost annakidején. Rengeteg sok diák. Egyetemi város, csak úgy nyüzsögnek estére. Magyar színház, magyar egyetem hirdeti a sztálini nemzetiségi politika diadalát. Az egyetem a volt Máriánum helyiségében és a volt Regina Mária leánylíceumban van elhelyezve. Gyönyörű a botanikuskert. Szép üzletek. Régi patinás város, közepén a nagyhírű Mátyás-szoborral és templommal. Este megtekintettük mégegyszer a várost, mikor ki volt világítva, a Fellegvárról. Aztán másnap búcsúi mondtunk a városnak. Közigazgatása is megváltozott az országnak. Regiu- nákra (tartomány) és rajo- nokra (kerület) van osztva. Néptanácsok vannak, de nem minden községben. Általában sok az italbolt, nem igen kell sorbaállni. Élelem bőségesen van. Egyre több autó, motorkerékpár látható. A kollektiv gazdálkodás is erőteljes kibontakozásban van. Pl. az ötezer lelkes mrnyarlakta Börvely község — szövetkezeti község. Magyar kultúrcsopor- tok működnek. Kívánatos lenne, hogy sűrűbben cserélgessük népi kultúrcso- portjainkat. ' Felfrissülve, újabb lendületiek látok munkánok a gyönyörű nyár után. URAT MIKLÓS, vásárosnaményi ált. iskolai tanár. Szód mén y a»&szon yi • mliáit kölcsönzők, jókarban lévő fehér mély gyermek kocsi eladó. Holló u. 17. pzám. Venni R Eladni X Cse- R rélni K ? Apróhirdetések MIT LÁTHATUNK A MOZIKBAN? NYÍREGYHÁZA: Bt KE MOZI i . Szept. 29—okt. 5: Crót Monte Cristó II. r. GORKIJ MOZI i Szept. 29—Okt, 5: Gróf Monte Cristó II, r, KERT MOZI! Szent. 29s Ma este minden véget ér Okt. 2—3: Sztálingrádi csata I. r. Okt. 4—5: Sztálingrádi csata II. r. FEHÉRGYARMAT: Okt. 1—3: Pueoini Okt. 4-^5; Komédiások KEMECSE: Okt. 1—3: Az első szó Okt. 4—0: Riadó a cirkuszban HISVARDA Okt, 1—4: Pármai kolostor II r. Okt. 5—0: Berlin desto II,,r, MÁTÉSZALKA: Okt. 1—3: •Crót Monte Cristó I. r Okt. 4—5: Különös házasság NAGYKÁLLÓ: Okt. 1—3: Ed. Martin, a oincértíú Okt. 1—4: A mi utcánk osapata NYÍRBÁTOR: Okt. 1—3: Hamlet Okt. 4—5: Grant kapitány gyermeket 119 Z ALÖK: Okt. 1—3: Papa, mama, ö, meg én Okt. 4—5: A 13. számú ügynök VASAROSNAMÉNY: Okt. 1—3: Eladó kisértet Okt. 4—5: öten a Barska utoából Hirdessen a Néplapban! Szabolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. — Felelős kiadó: MDP iijüolcs-Szaimar Megyei Bízott, sága. — S2érl;e9ztöséZ: Nyir- eevháza. Dózsa György u 5 ez telefon: U-70. 11-71 11-75. — Kiadóhivatal: Nyíregyháza Z.-dánov u 1 Telefon: 5U-00.— Terjesztik, a Megyei Postahiva- al llirlauoeztáiva és a hírlap, kézbesítő postahivatalok. Előfizetés- noetahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj 11 forint zrr.a'o:-. u . .t Megyei Nyom Tinán vállalat Nyíregyháza Dózsa György u. 6. Tel.: 33-23 ; e.eló6 vezető: Szilágyi József A Kisvárdai Vasas labdarúgó-együttese általában jól szerepel a megyei bajnokságban. Nem egyszer közel álltak az NB. II-be való jutáshoz. A Kisvárdai Vasasnak nincs saját sportpályája, hol a gimnázium udvarán, majd a Vásártéren végezték edzéseiket, s csak sok huza-vona után sikerült némileg rendbehozni a pályát, amely igen rossz állapotban van, nincs körülkerítve. ez pedig a bevételnél érezteti hatását. Nemrég született a sportkör vezetőségének egy új határozata, mely szerint társadalmi munkával megkezdjük a vásártéri sportpálya újjáépítését, s azt körül is fogjuk keríteni. Már meg is kezdtük az építkezést társadalmi munkával. A kerítés előállítására a Vulkánban társadalmi munkával egy dróthálófonógépet készítettünk, s ha csak a drótot vesszük meg, jóval kevesebbe kerül,' mintha a kerítést készen' vennénk. így oldjuk meg a- betonoszlopok elkészítését is. Csak a nyersanyagokat vásároljuk. Már kész van' 200 méter drótháló és 30 darab oszlop. Elhatározásunkat sokkal hamarabb valósíthatnánk meg, ha a Vulkán dolgozói és a csapat szurkolói még több segítséget adnának a munkák elvégzéséhez. Sokat segíthetne a tanács és a megyei TSB is. Az eddig végzett munkákban Somogyi Géza, Mándoki József. Miklós József és Oláh János sport-' társak tűntek ki. Kövessék példájukat mindazok, akik örömmel veszik, hogy a kis- % várdaiak szép sportteleppel rendelkeznek majd. SIPOS gyula PAPP ANDRÁS A kézilabda megyei bajnokság befejező mérkőzéseit játszották A Kisvárdai Bástya női csapata nagy küzdelemben 1:0-ra legyőzte a bajnok Vásárosnaményi Vörös Meteor együttesét. A Nyíregyházi Traktor leányai pedig 5:2-es győzelmet szereztek Nagykálló ellen. így ez a forduló is bővelkedett izgalomban. Női csoport: 1- Vásárosnamén' 2. Nyh. Traktor 3. Nagykálló 4. Kisvárda 5. Nyírbátor 6. Nyh. Bástya Férfi csoport: 1. Nyh. Bástya 2. Kisvárda 3. Nagykálló 4. Nyh. Traktor 5. Nyh. Spartacus 5. Nyírbogdány A nyírbátori női együttes nehezen, 4:3-ra győzött a Rakamazi Spartacus ellem A kemecsei lányok Nyiregy-; házán győzték le 2:l-re á Spartacust. Férfiak küzdelmében: Nagykálló— Nyíregyházi Traktor 13:11, Nyházi Spartacus—Keme- cse 23:19. A bajnokság állása: 70 15 3 2 109:23 33; ) 15 3 2 121:29 33 9 15 2 2 95:28 32 ■0 14 2 3 64:27 30 20 12 1 7 48:55 25 20 7 2 11 31:79 16 19 15 3 1 288:158 33 19 16 1 2 179:127 33 19 14 1 5 270:156 29 20 14 1 5 258:163 29 20 13 1 6 216:161 27 20 12 1 7 222:180 25 Marik Sándor, Labdarúgás Záhonyi Dózsa—Dombrád 3:2 (2:1) Z. Dózsa: Pallai — H. Tóth, Komperda, Győrffy — Ács, Korpái — Veszprémi, Prés, Varga, Bokronyi, Fenyvesi. Dombrád: Harsányi II. — Berencsi II., Láda, Vin- cze — Bácskái, Pálur II— Horváth, Szántó, Veres, Pálur I., Harsányi I. A Dózsa csapata fölényt harcol ki, a 7. percben Prés fut el és hat méterről a bal sarokba lő. 1:0 a Dózsa javára. Szinte állandóan a Dózsa támad, itt-ott szakítja csak meg egy ellentámadás. Jól záró védelme viszont biztosan hárítja el az ellenfél szórványos támadásait. A 25. percben Korpái 20 m-es lövése ad munkát Harsányi Il.-nek. Szinte állandóan a Dombrád térfelén folyik a játék. A 29. percben Fenyvesi szögletet ível be. Bokronyi az ötösről a bal alsó sarokba fejeli, 2:0. A domb- rádi csapat magas labdákkal kísérletezik, ezt rendre elfejelik a Dózsa játékosok. A 43. percben védelmi hibából a dombrádi csapat szépített eredményén. Kavarodás után Komperda rosszul adott haza, Pallai kiejtette a labdát és Veres egy lépésről a jobb sarokba kotorta. 2:1. II. félidő: A Dózsa lendülete alábbhagyott, Dombrád támad és a 8. percben Veres kiegyenlített. 2:2. A játék eldurvult. A 30. percben a Dózsa megszerezte a vezetést. Győrffy hosz- szú labdájával Komperda kiugrott és a kifutó kapus mellett a kapu közepébe iótt. 3:2 a Dózsa javára. A 34. percben Ács 25 méteres lövése a felső kapufán csattan. A hátralévő időben inkább küzdelem folyt a pályán. Jók: Komperda, Prés, Bokronyi, Ács, Korpái, illetve Pálur II., Veres, Vin- cze. MECYEI BAJNOKSÁG B) CSOPORT TÁBLÁZATA: 1. Nyíregyházi Építők II. 2. Záhonyi Törekvés 3. Mátészalkai Törekvés 4. Nyíregyházi Kinizsi 5. Tiszavasvári Traktor 6. Nylrbogdányi Szikra 7. Záhonyi Dózsa 8. Kisvárdai Kinizsi 9. Kemecsei Traktor 10. Baktalórántháza 11. Nagyeosedi Traktor 12. Mátészalkai Bástya 13. Domrádi Traktor 14. újfehértói Traktor 18 15 1 2 81:19 31 10 11 3 5 28:28 25 19 10 4 5 47:92 24 18 11 1 6 33:22 23 19 9 3 7 38:24 21 18 8 3 7 27:32 19 18 7 4« 7 23:27 18 19 5 7 7 22:29 17 19 6 3 10 31:37 15 19 5 5 9 28:41 15 19 4 5 10 24:25 13 17 5 3 9 17:38 13 18 5 2 11 3-5:45 12 18 5 2 11 20:59 12 1955 szept. 29, csütörtök