Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-04 / 182. szám

NÉPLAP 1955 augusztus 4, csStöríöi Fegyverrel a szabadságért Igaz partizántörténet (4) A sok sötét foltot úgy ringatta hátán a folyó, mint a bátyákat. Csak az égő cigaretták fel-felvillanó vö­rös parazsai, mint meg­annyi tűzszem sejtették, hogy csónakok közelednek a part felé. A hold is elő­bújt rejtekéből. Sápadt, ezüst fényével mint valami árnyéklegyező simogatta vé­gig az izgalommal teli par­tizánarcokat. Az evezőlapátok szaporán merültek a hideg, itt-ott je­ges víz alá. Ismerős, egyen­letes húzásaikkal meg-meg- loccsantották a folyó sod­rát. Még néhány evezőc.sa- pás és a brigád parthoz ért. Az éjszaka leple alatt nyomultak előre. Eszék irá­nyába vették útjukat. A nappalt elrejtőzve töltötték. Csak másnap este 10 órára értek a város határa alá. Nagy szükség volt most az óvatosságra, hisz a várostól alig 10—15 kilométerre Velikaráctovác és Málórác- továc környékén húzódtak meg az usztasákkal és cset- nikekkel megerősített fa­siszta csapatok. — Itt letáborozunk és megbeszélést tartunk — mutatott körül a parancs­nok egy völgykatlanba érve. A partizánok gyülekez­tek. Ügy nyelték őket az egykori homokbánya mélye­dései, vájatai, mintha a föld alá süllyedtek volna. Térképet vett elő. Kigyul­ladtak a viharlámpák. Vé­nyük rávetődött a papír­lapra. Három partizán tiszt hajolt izgalommal a térképi fölé. Valamit kerestek. — Jelenleg itt vagyunk — szólalt meg a parancsnok és ujjúval az Eszék és Veli­karáctovác között elterülő térségre mutatott. A magyar partizánok egy csoportba gyülekeztek. Ma.r- czi mellett Lázics. Figyel­mesen, minden idegszálá­val figyelte a parancsnok szavait és fordított. — Az ellenség a velika- ráctováci erdőségben húzó­dott meg. Hogy milyen erő­vel rendelkeznek, nem tud­juk. A legfőbb feladat most az, hogy ezt felderítsük — magyarázta Lázics. Hajnalodott. — Az eskühöz híven tel­jesítsétek kötelességeteket — fejezte be beszédét a pa­rancsnok, aztán az egyik tiszthez fordult. — Hívassa össze külön megbeszélésre a szakasz- és rajparancsnokokat. Amíg a megbeszélés tar­tott, a partizánok pihentek. Tiz-tizenöt perc telt el, ami­kor Lázics újból jelentke­zett, hogy megadja a szük­séges eligazítást. — Jelszó ... sztol (szék). El ne felejtsétek — tette hozzá figyelmeztetőleg. A partizánok bólintottak. Kialudtak a lámpák. A 14. brigád tagjai elhagyták rejtekhelyüket. A parancs­noki eligazítás szerint in­dultak útnak a szakaszok, különböző irányba. Messze megkerülve az erdőt, nyo­multak előre a korábban el­hagyott német állások felé. — Félsz? — szólította meg alig hallhatóan Lázics Albertet. — Nem! — Csak a bátor harcos győzhet. A bátortalan el­vesz. — buzdította a szerb fiú, mivel látta a nyugta­lanságot, az izgalmat Al­bert arcán. — Csak nyugodtan, ahogy tanultad. Mindig számítsd ki azt a közelséget, amikor biztos a lövés. Albert hallgatott. — Ha a fedezékhez köze­ledik valaki, halkan kérdezd a jelszót. Az állj kiáltásnál, meg ne ijedj. Érted? — Igen. Még sötét volt, amikor az j elhagyott állásokat elfoglal-, ták. Izgalmas, idegfeszítö', csend. Minden beszéd tiltva\ volt. A parancsnok is csakj emberröl-emberre adta to- í vább, tudatta a harcosokkal utasításait. — Előőrsöket küldünk ki — futott végig a hír száj-' ról-szájra adva, a hideg, a! hó által feláztatott latyakosj lövészárkokban. — Feladat: Felderíteni az ellenség állásait, erősségét, gyenge pontjait és fegyver­zetét. Csupán néhány pillanat! műve volt az egész. A há­rom csoportból 12-12 parti-', závból álló felderítő járőr- szolgálat kúszva hagyta el. az állásokat. Marczi Albert hiába jelentkezett szolgá­latra. Nem, osztotta, be a pa­rancsnokság. Tapasztalatlan i'olt még. A hajnali köd mint vala­mi átláthatatlan függöny takarta el a partizánok elől a kilátást. Az ellenség meg­sejthetett valami. Meghatá­rozatlan időközönként egy- egy fáradt puskagolyó sü- vítése hallatszott. Fütyült, aztán nagyot huppanva fú­ródott a latyakos földbe. Fokozódott Marczi izgal­ma. Támadnak, vagy nem? XJjabb golyófütty. Hirte­len lejjebb húzta fejét. As Elüsem- jelvényért küzdenek a záhonyi vasutasok Augusztus 14-én lesz az ötödik vasutas nap. Erre az ünnepre készülnek a záhonyi vasutasok. Éjjel­nappal folyik a vasúton a műszak, hétköznap és ünnepnap egyaránt szol­gálatot teljesítenek a vas­utasok. Élénk a vetélke­dés a vasutasbrigádok kö­zött, hogy ki teljesíti előbb a vasutasnapra tett felajánlását, ki teljesíti túl a felajánlott teljesít­mény százalékot. A versenyben Oláh Fe­renc tolatásvezető, Győr Irén vonatmenesztő-dér- felvigyázó, a gépkarban­tartó műhelyben Böször­ményi József brigádja, Szeifried József esztergá­lyos. a vasérc átrakásnál Dudás László brigádja jár élen. Átlagosan 140—240 százalék között teljesíte­nek. A fűtőházi dolgozók versenyében eddig Polgár István mozdonyvezető és fűtője, Szűrös Ferenc 19.5 százalék szénmegtakarítást ért el. Ezek az eredmé­nyek egyre segítik az őszi forgalom sikeres beindítá­sát, valamint lehetővé te­szik, hogy Záhony állo­más homlokzatára felke­rüljön a büszke Élüzem- jelvény. Szabó József tudósító. Gyermekeknek, úttörőknek Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis­fiú. Szörnyen unta magát otthon, hát elindult vilá­got látni. Amint ment, mendegélt az országúton, összetalálkozott egy sza­márral. A szamárnak hi­ányzott az egyik füle, de azért csak békésen lege­lészett. A kisfiú azt gondolta: — Szegény szamár, egy föle van, pétiig ketté ki­jár neki. Ugyan hol lehet a másik? Es így szólt: — Gyere velem, hadd a füvet, megkeressük a fü­led párját, A szamár szótfogadoít. Mentek, mendegéltek, egyszer csak egy kicsi pa­takhoz értek. A patak fö­lött volt egy keskeny palló, a palló végében meg egy elhullajtoít ostor­madzag. Megállt a kisfiú, nézte: — Szegény ostor-mad­zag, ugyan mire lehet használni téged? Gyere velem, zsebre raklak, Néhány szó a versenytáblákról, a verse»*/ nyilvánosságáról Egy-két esztendővel ez­előtt igen sok színes, friss, jól működő faliújsággal, versenytáblával találkoz­tunk. Volt idő, amikor fali­újság kiállításokat rendez­tek a járási, vagy megyei székhelyeken. Az akkori faliújságoknál volt bizonyos túlzás. Túlcifrák, költsége­sek voltak. Ezért volt az, hogy sok helyen a meg- unásig egy és ugyanazon faliújságba, szemléltető táblába gyönyörködhettek a falu lakói. Ma már sajnos, nem ilyen túlzásokról kell beszámolnunk. Nagykállóban a járási ta­nács előtti téren díszeleg egy nagy versenytábla. A járási tanács minden lehe­tőben: mezőgazdasági mun­kákban, terménybegyüjtés- ben, adófizetésben stb. úgy­látszik, értékelni kívánja — vagy talán valamikor kí­vánták a járás községeit — nyilván azért állították a táblát. De hogy ez nem megy, azt bizony elárulja a néhány, régen lesett köz­ségnév. Ha már itt ez a tábla, jó lenne használni. No, nemcsak Nagykállóban van ez így, haríStn Üjfehér. tón is. Azzal a különbség­gel, hogy itt személ;»ek ne­veit hirdetné a versenytáb­la. Csak éppen az idő foga olvashatatlanná tette, az élenjárók neveit. A mellette Vörös csillag a gyár kapuján lévő táblán — mely az ál­lami gazdaság tulajdona — még az első negyedév élen járóinak fényképével trak- tálja a gyanútlan érdeklő­dőt. Nem hisszük, hogy a második negyedévben nem voltak kiváló munkások az állami gazdaságban. Hamár a rossz példáknál tartunk, a nyírmeggyesi versenytáb­lát is megemlítjük. Ügylát­szik Nyírmeggyesen a be­gyűjtés dolgozói saját gyö­nyörűségükre készítettek versenytáblát. Mert az a ta­nács épület folyosójának végében, a begyűjtési iroda előtt áll. Vele szemben a fal mellé téve egy másik tábla is arról beszél, hogy jobb lenne kint a dolgozó­kat lelkesíteni, i Jó példaként kell meg- j említeni a bökönyi verseny­| híradót. Itt augusztus 2-án I a július 29-i nap begyűjtés- i ben élenjáróit hirdeti a ver­senytábla. Jó lenne, ha na­ponta kiírnák az újabb és újabb élenjárókat. De ez meg így bizonyítja, hogy Bökönyben törődnek az agi­táció eme eszközével. A népművelési szervek különösképpen, de a helyi szervek is felelősek a ha­nyagságért. Naponta eljár- | nak e táblák előtt, s még- ! sem törődnek velük. Pedig I e nagy munkák idején még I sokkal hasznosabbak, mint I máskor, mert a verseny- 1 szellem elképzelhetetlen, j élő, eleven verseny nyilvá­nosság nélkül. gyen az ország, a gyár, hogy becsületes munkáért tisztességes béri kapjanak, megbecsüljék munkájukat, egyenlő jogú, egyenlő ér­tékű emberek legyenek. — Huszonöt évig izzad­tam, fáradtam eredmény nélkül. — mondotta Licsák Ferenc, amikor a régi idők­ről kérdezősködtünk. Kezé­vel legyintett, mintha el­akarná űzni a panaszos múltat. Arca felvidult ké­sőbb, amint a jelenre tért. — 1945 óta itt dolgozom eb­ben az üzemben. Rövid ideig még a Máyerszkiéké volt a gépgyár, — de meg valósult álmunk és nemso kára miénk lett ez az üzem is. Munkás volt a mostani vezetőnk, és valamennyien mintegy nagy család, egy­mást megértve dolgozunk. — És jól dolgoztak, — tegyük hozzá az idős szak­munkás szavaihoz. Tized­szer nyerték el az élüzem címet. Az eredmény eíéré-j séhez Licsák Ferenc jó munkája is hozzájárult. A rendezett normát a múlt hónapban átlagosan 21 szá­megkeressük a hozzádva. ostcrnyelet. A o»ior-madzag me* örült, szépen eifészkzi; dött a kisfiú zsebében. Aztán mentek, mend: géltek megint. De éppen csak egy ki cslt mentek, a kisfiú meg botlik s néz a lába alt Hiszitek, nem hiszi te! egy apróka ládikóba bot lőtt! — Ez ám csak valami — gondolta magában. - Ebben bizonyosan csud holmi van! És mindjárt a vállár, vette, úgy bandukolt to vább. Bandukolt, bandukol! pedig már nagyim fárad volt. El Is határozta, leül pihen egyet. Hát amint a fűbe tele pedett, érzi, hogy vatam hegyes böki a nadrágját Nézi, hogy micsoda? hál egy kicsi kulcs. Nem ií kicsi, icipici! — Ejnye! — gondolja — tán csak nem a ladiké­hoz való kulcs ez? Mivelhogy a ládikár volt egy icipici kulcslyuk Fogta mindjárt a kul­csot, jót füttyeníett, rajta, aztán bedugta a kulcs­lyukba. Na mit gondoltok, mi történt? Azt mondta a zár, hogy — kitt-katt — és máris kinyílt a iádikó fedele. Huj, de mi volt benne! Azt találjátok ki! Benen volt egy szamár­fül, meg egy ostornyél... A kisfiú menten vissza­rakta a fület a helyére, a madzagot a nyélre — az­tán gyi szamár — meg sem állt hazáig, szamár- háton vágtatott, az ostor­ral meg (Surrogott. Itt a vége, fuss el véle! Ha a ladikéban egyéb is lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Mészöly Miklós. Kar vezető hépxő tanfolyam indult Augusztus 1-én d. e. 10 órakor volt a megnyitója a Megyei Tanács Népműve­lési Osztálya által rendezett karvezető képző tanfolyam­nak. A két hétig tartó tan­folyamon 20 pedagógus vesz részt, akik a népművelési, karvezetői munkában ed­dig is kivették részüket. Vikár Sándor a tanfolyam tanulmányi vezetője nyitot­ta meg a tanfolyamot. A megnyitón felszólalt Gacsó László népműv. oszt. veze­tő, aki hangsúlyozta a tan­folyam fontosságát és üd­vözölte a hallgatókat, vala­mint Tőkey Károly nép­műv. csop. vezető, aki a tanfolyam rendjét ismer­tette a hallgatókkal. Ezután megkezdődtek az előadások, melyeket Vikár Sándor, Sipeki Pál, Krecsák László, Danes Lajos, Straky Tibor tartanak­4 A Iádikó Venni M Eladn! K Cse- Ä rélni 1 f Hirdessem a Néplapbomi lett a vállalatnál üzemi párttitkár. Tettekre buzdító szavaival, és személyes pél­damutatásával is élenjáró a\ munkában. Még 12 százalék \ hiányzik a 200 százalékhoz, \ — ahhoz, hogy augusztus'. 20-ig célkitűzését elérje. Az elsők között volt, akik ki­szegezték a gyárra az Em­ber vörös csillagát. Még ebben a hónapban az új gyár kapujára szege­zik ki a vörös csillagot. Nagy ünnep lesz az a nap az üzemi munkások életé­ben. Az élüzem cím tized- szeri elnyerésének ünnep­lésével együtt ünneplik az új üzembe való költözést. Az új üzemet több. mint 7 millió forintos beruházással építették. Korszerű műhe­lyekben, korszerű termelő­eszközökkel még jobb mun­kát végezhetnek majd ott a munkások. Szép nagy kul- túrházuk, üzemi fürdőjük, öltözőjük és sportpályájuk is lesz. Még több lehetőség lesz alkotó kezdeményezé­sek kibontakoztatására. újabb munkahőstettek vég­zésére. Még nagyobb helyt­állással harcolnak majd érte, hogy a gyár kapuján mindig ott ragyogjon busz- \ keségük, a vörös csillag. OROSZ ANDRÁS zalékkal túlteljesítette. Nevei l az élenjáró munkások ne-1 ] vei között szerepel. Kerese-1: tével is meg lehet elégedve, j ( Azt mondja: beosztással, \ ■ megelégedett életet él a családjával. # Gztahó István 36 éve dolgozik a szakmá­ban, a hegesztőpisztollyal. Idős ember már, de ügye­sen és biztosan kezeli c. szerszámot. 6 is sokat tud­na beszélni arról, hogy mi­lyen volt a munkások hely­zete a felszabadulás előtti években. Beszél is társai­nak róla. Különösen a fia­taloknak mondja el, hogy miiyen volt a helyzet a Máyerszki-féle gépgyárban. „Aki élt abban a nyomo­rúságos rendszerben, az kü­lönösen igazán tudja érté­kelni a mostani világot.“ — mondja. Sztahó István 170 száza­lékot teljesített a múlt hó­napban. 1600 forintot ka­pott a jól végzett munká­ért. Most két hétre üdülni ment a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe. 17 éri Béla elvtárs abban az évben született, I amikor József Attila a 1 „Munkásokhoz“ című ver- '■ sét írta. Harcos múlt után „De — elvtársaim — ez a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött, Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagára, szerelve igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegezi az Ember vörös Csillagát.’' József Attila, a munkás- [ J osztály és az egész dolgozó nép nagy költője | a „Munkások“ című versé- i ben írta ezeket a sorokat. A Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat dolgozói közül sokan éltek abban az idő­ben, amikor a költő versbe öntötte a munkások pana­szát, álmát. Licsák Ferenc géplakatos évtizedeken ke­resztül nem tudott elhe­lyezkedni gyárban. A sima­pusztai Csengeri-féle ura­dalomban dolgozott, mint kommenciós cseléd. Az ura­dalom gépállományát javí­totta. Sovány megélhetés, panaszos kenyér volt a munkabére. Próbálkozott időközben miskolci üzemek­ben is elhelyezkedni, de ott sem, volt különb a munkás sorsa. Az urak, — a birto­kok és gyárak tulajdonosai — hét bőrt lehúztak volna a munkásról az odalökött bérért. S ha követelőztek, — le is út, fel is út — volt a válasz. JJizony nehezen várták a Licsák Ferencek, a munkások, hogy övék le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom