Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-24 / 198. szám

NÉPLAP 1955 augusztus 24, szerda 6 Éjszakai csendháborítók ... A ,,fűttyös“ kisvasút A Beloiannisz tér és a Kossuth téri bérházak la­kóinak éjszakánként „füty- työs“ ébresztővel szolgál a MÁV. nyíregyházi keskeny- vágányú vasútja. Mi, sza­bolcsiak. szeretjük ezt a kisvasutat, hiszen fontos gazdasági és közlekedési forgalmat bonyolít le me­gyénkben. Szállítja a híres szabolcsi burgonyát, a gyü­mölcsöt és minden más me­zőgazdasági terméket. Tehát megbecsülésünk és szerete- tünk a kisvasutak iránt he­lyes és indokolt. A hiba ott van, hogy ezt a megbecsü­lést a kisvasutak mozdony- vezetői nem viszonozzák. Ezt a megállapítást kell tennünk, mert ha az ellen­kezője volna igaz, — akkor nem történne meg napról napra, hogy az éjszakai te­hervonatok mozdonyvezetői már a Beloiannisz téri meg­állótól kezdve pokoli fütyü­léssel dübörögnek végig a városon. Helyes a közleke­dési szabályzat betartása, nem is akarjuk ennek ellen­kezőjére rábírni a mozdony- vezetőket, mindössze arra szeretnénk kérni, hogy fü­tyüljenek halkabban, ne ré- mítgessék sivításukkal az alvó gyermekeket és ne za­varja fel éjszakai pihené­sükből a dolgozókat. Éjszaka oly kevés a for­galom a város területén, nem gondoljuk, hogy közle­kedési balesetet idézne elő, ha csendesebben fütyülné­nek . :; Nagyobb helyiség kellene a nyíregyházi TOTO-zónak! Totóznak a TOTó-zóban. Hozzák a sok szelvényt. Ki nem fér a ,,totóbolba‘* Kint is tippelhet mé?t Tippelnek a mérkőzésre* Jó is lenne nyerni! Sóhajtoznak; honnan kéne Nagy TOTó-zót venni!? Attól tartunk, ha ez így megy. Egy szombaton este Közfalastól ront a tömeg A szomszéd Üzletbe! (Soltéez Albert rajza.) 8 és félezer mozilátogató Augusztus 20-án és 21-én a nyíregyházi moziüzemek­nél összesen csaknem 8 és félezer mozilátogató szóra­kozott a filmszínházakban. A vásár területén felállított sátormoziban másfélezer embernél többen nézték meg az előadásokat. A múlt év augusztus 20. és 21-hez viszonyítva ebben az évben több mint 3f00 mozilátoga­tóval emelkedett a két nap moziközönségének száma. Apróhirdetések A Nagyhalá&e és Vidéke Kör­zeti Földmüveeszövetkfezét Isra.z_ gatósága értesíti azokat a so-rej egytulajdonosokaiti. akik augusztus 20-án a nagyhal ász i sportpályán megtartott foreo- lás alkalmával » nyeremény- tárgyakat nem vették át. kellő igazolás és a sorsjegy bemu­tatása ellenében azokat 30 na­pon belül a VI. ez. va.sboltban átvehetik. — 392. sz. Bore.ietry tejepkannát nyert. 381. sz. sorsjegy ébreszrtőórát nyert, 332. sz. sorsjegy világvevő rá­diót nyert. Építkezéshez 10 m-es fűré­szelt tölírysrerendák ce fenyő- deszka eladó. Jánkma.jtig. Cso­konai. Csepel 125 kcm-es motorke­rékpár eladó. Megtekinthető szombat délután Kos*suth utca 48. &zám. Eladó egy három ajtós diófa- szekrény. fehér sportkocsi. Színház u. 20. Kisteleki szőlőben 400 öl szőlő eladó. Érdeklődni: Maka- renkó u. 40. SI H l-szivatyú motorral el­adó. Kútfúrásokat, javításokat vállal Endresz. Kossuth utca 32. Telefon: 35—06. Mindenféle gumi.iavítást vál- lalok. Kossuth tér 13. (Volt Kiskorona udvar.) Lakatos. Két szoba, konyha, mellékhe­lyi séeek bői álló ház eladó. Goldberszer Sámuel. Oroe. Értesítjük a sertés beadás­ban. valamint szerződéskötés­ben kötelezett termelőket hocrv a 2 forintos nyári premium ki­fizetése augusztus 31-el mee- ezünik. Ezen időpontig kötele­zettségét teljesítse, hogy ré­szesülhessen 3. 2 forintos ked­vezményben. Gyenge eredmények születtek a falusi sportolók megyei szpártákiádján Háromszáz falusi spor­toló állott rajthoz az MTSB által megrendezett falusi dolgozók szpártákiád­ján. Az előző évek eredmé­nyeihez viszonyítva gyen­ge eredmények születtek a vexesnyek során. A női 100 méteren Román (Nyírbátor) 14.6 idővel szerezte meg az elsőséget. 2. Nagyné (Nyír­bátor), 3. Lukács (Kisvárda). Női magas: 1. Király (Nyír­bátor), 130, 2. Csülök íKis- várda), 3. Kondor (Máté­szalka). Gránáidobő nőink sem érték el az elmúlt évek szintjeit. Az elsőséget Fonalka (Tiszalök) biztosí­totta 46.92 dobásával. 2. Bokor (Nyírbátor) 45.87. 3. Kocsis (Vásárosnamény) 43.46. Női távolugrásban: 1. Román (Nyírbátor) 441 cm, 2. Bak (Csenge:-) 397, 3. Zatik (Mátészalka) 358 cm. 500 méteren Vedres (Vásárosnamény) futott be győztesként 1,40.4 perces idővel. 2. Angyal (Nyírbá­tor), 3. Barna (Nyíregyházi járás). A női súlylökést Bokor (Nyírbátor) jóval a szokott formáján aluli eredménnyel nyerte. Ered­ménye 9.17 m. 2. Zatik (Mátészalka), 3. Negléc (Nyírbátor). Férfi számokban 100 méteren: 1. Tóth (Nyírbátor) 12.6 mp. 2. Zsa- dányi (Nagykálló), 3. Boldi (Csenger). A 400 méteres távot Forró, nagykállói at­léta nyerte (58.6), 2. Nagy (Nagykálló), 3. Méhész (Nyírbátor). A férfi gránát dobásban: Német (Baktaló- rántháza) szerezte meg az elsőséget 64.41 m-es dobá­sával. 2. Zsadányi (Nagy­kálló), 3. Maticsák (Máté­szalka). A távolugrásban Tóth (Nyírbátor) 5.23 m. ugrásával biztosította az elsőséget, 2. Oláh (Vásá­rosnamény), 3. Tóth (Vá­sárosnamény). Súlylökés­ben első Bercsényi (Nyír­egyháza város) 19.91, 2. Laczkó' (Csenger), 3. Koz­ma (Kisvárda). Magasug­rásban: l. Laczkó (Csen­ger) 155, 2. Petruss (Tisza­lök), 3. Oláh (Vásárosna­mény. A spartakiád leg­szebb versenyszámát az 1000 méteres síkfutás nyúj­totta. Forró (Nagykálló) 2.45.6 idővel szép küzde­lemben szerezte meg első­ségét Méhész (Baktalóránt- háza) előtt. 3. Madár (Má­tészalka). Az összes versenyszá­mok után 126 ponttal a nyírbátori sportolók meg­érdemelten szerezték meg az első helyet. 2. Nagykálló 76, 3. Mátészalka 49 pont­tal. első alkalommal álltak rajthoz Nyíregyházán a Kinizsi sportkör modern, minden igényt kielégítő uszodájában. A versenyre meghívást kapott vala­mennyi vidéki sportkör, azonban egyedül a nagy­kállói úszók vettek részt a küzdelemben. — A 100 méteres felnőtt férfi gyorsúszást Hering 1.19.6 perces idővel nyerte. A második és harmadik he­lyet Papp, illetve Bercsé­Most vásároljon a 14 napos nyári vásár keretében Régi ár Vásári ár LEVÉLPAPÍRT forint mappás 3.40 2.50 „ 3.50 2.60 dobozos 12.— 9.— „ 79.— 59.— TÖLTŐTOLLAT Mont-Blanc 100.— 75.— Lánchíd, Luxus 76.90 57.70 Balaton 48.40 35.30 Tisza 30.89 23.10 és még 8-féle töltőtől1. precíziós körzőt I. P. 78.20 54.70 V. P. 168.60 118.— VII. P. 278.60 195.— XI. P. 423.40 396.40 és még 25-féle körző IGAZOLVÁNYTOKOT cseh import 6.— 3.90 „ 8.5 5.50 filmszalag 2.8C 2.20 SZÁMVETÖT (scsotti) 46.— 27.60 IRONOKAT grafit irón 7103 —.34 —.30 másoló irón 8819 —.75 —.20 tollszárat, tollhegyet, irónbeleket, ragasztót vásári áron Augusztus 20-tól szeptember 14-ig kaphatók a FÖLD- MÜVESSZÖVETKEZETEK, NÉPBOLTOK, KISKE­RESKEDELMI V. papírszaküzleteiben és az ÁLLAM] ÁRUHÁZ Írószer osztályán. Értesítjük kedves vevőinket, hogy augusztus hó 20-tól szeptember hó 4-ig a nyári vásár keretében 1000 ruházati és közhasználatú cikket alkalmi vásári áron hozunk forgalomba. — Tekintse meg és vásá­roljon ZÁHONYBAN, KISVARDAN, MÁTÉSZALKÁN és NYÍRBÁTORBAN lévő szakárudáinkban. SZABOLCS- SZATMÁR MEGYEI NÉPBOLT. Megyei minősítő úsxóversenyt rendesiek a Kinixsi sportkör usxodájóban Úszóink ebben az évben nyi szerezték meg. Mind­három a Nyíregyházi Tö­rekvés versenyzője. 100 méteres férfi ifjúsági rajt­jához csak Balogh (Nyh. Tör.) és Zborai (Nyh. Ki­nizsi) állottak, az elsőséget Balogh biztosította 1.10.8 idővel. A 100 méteres férfi mellúszást Kelemen (Nyh. Tör.) 1.24.4 idővel nyerte, 2. Ajler, 3. Burján, ugyan­csak a Nyh. Törekvés ver­senyzői. A 100 méteres női mell­úszást Rácz (Nagykállói FSK) nyerte 1.42.2 idővel, 2. Holik (Ny. Tör.) 3. Splé- nyi (Nyh. Kinizsi). 200 mé­teres ifjúsági férfi gyors­úszásban a győzelmet Papp (Nyh. Tör.) szerezte meg. 2. Hering (Nyh. Tör.) 100 méteres serdülő fiú gyorsúszásban: 1. Hering A. 1.15 idővel, 2. Bállá, 3. Balogh. (Valamennyi az Nyh. Tör. versenyzője.) 33 1/3 m fiú gyorsúszást Incze (Nyh. Kinizsi) 25.6 mp-es idővel nyerte. 2. Faze­kas (Nagykállói FSK), 3. Bán (Nyh. Kinizsi), 33 1/3 leány mellúszásban első Rácz, 2. Holik, 3. Polgár. A serdü­lők 100 méteres hátúszását Körtvélyfái nyerte 1.32 idő­vel. 2. Bállá. 3. Jeszenszki. Jámbor József. Szabolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztőbizott­ság. — Felelős kiadó: MDF Szabolcs-szatmar Megye, Bízott, sága. — Szerkesztőség: .Nyír­egyháza. Dózsa György u 5 ez Telefon: 11-70. 11-71 11-75. — Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. i. Telefon: 50-00.— Terjesztik- a Megyei Postabiva- 'al HirlaDOsztálva és a hirian. kézbesítő postahivatalok. Elő­fizetés- ooetahivataloknál és kézbesítőknél Havi «dőfizetési díi 11 forint xrbölos-Szatmár Megyei Nyom. lainari Vállalat Nyíregyháza. Felelős vezető: Szilágyi József A KISKERESXEDF-L MI VÄLLALAT nagvszabá sú két hetes nyári vásárt rendez augusztus 20-tól, kiárusítás:al egybekötve. Sok pénzt takarít meg, ha a két hét alatt vásárol. Néhány cikket közlünk a sok közül: Áru fajta: Vásár előtti ár: Vásár alatti ár: Doublé flanell — — — 79.60 52.80 Pique barchend — — — 55.80 43.10 Kisipari női ruhaszövet 130 cm. széles — — 130.— _ 85.— Az itt felsoroltakon kívül még sok száz más cikket árusítunk ki a két hét alatt. — AKI MOST VÁSÁROL JÓL JÁR! MIT LÁTHATUNK A MOZIKBAN? Nyíregyháza BÉKE MOZI: GORKIJ MOZI: KERT MOZI: aug. 24: Lamermoóri Lucia Ki a legjobb ember? aug. 24: Ki a legjobb ember? MÁTÉSZALKA: ÍISVARDA NAGYKÄLLÖ: aug. 23—24: aug. 24 25: aug. 23—24: Csók a stadionban Rózsa és csavargó Budapesti tavasz TISZALÖK: NYÍRBÁTOR: ! TISZAV ASV ARI: aug. 23—24: au^- 24: örökség a ketreobcn Fi8aró házasság aug. 23-24: Pioiue Dame KEMECSE: ÚJ FEHÉRTÓ: VÁSÁROSNAMÉNY: aug. 23-24: aug. 23-24: Hegyi tö titka Erdstüi Kül<5"ös dr<ikS<* FEHÉRGYARMAT: CSENGER: BAKTALÖRÁNTHAZA: aug. 24—25: Aug. 24—25: aug. 24—25: Déryné i ászaki kikötő Mágnás Miska

Next

/
Oldalképek
Tartalom