Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-18 / 194. szám
2 NÉ Pt A P 1955 augusztus 18, csütörtök A rakamazi Cipész KTSZ augusztus 20-ra befejezi havi tervét Nemcsak megyénkben, de országosan jóhírű a rakamazi Cipész KTSZ. A szövetkezet 1947-ben alakult 18 taggal és ma már 1 millió 823 ezer forint értékű Vagyona van. II. negyedéves tervüket is 16 százalékkal túlteljesítettek, és az önköltséget az előző' negyedévhez viszonyítva 5.5 százalékkal csökkentették.' A III. negyedévi tervüket' legalább 20 százalékkal túl akarják teljesíteni, ami biztosítéka lesz annak, hogy éves tervüket decemt bér 20-ra befejezik. Augusztus 15—20-a között Alkotmány műszakot szerveztek. .A ktsz-tagok között 14-en kapják meg a sztahanovista oklevelet. . —; Fazekas Frigyes elvtárs 200 százalékos teljesítést vállalt, és 230-—240 százalékot teljesít. A sztahanovista jelvény elnyeréséért harcolnak. Kell is- a jó munka, mert a szövetkezetnek á III. negyedévben 2000 pár gyermekszandált és 12 ezer pár gyermek szárascipőt kell gyártania. 5 népművészeti és háziipari szövetkezet dolgozói törlesztik adósságukat A Szabolcs-Szatmár megyei .Népművészeti és il|-. zilpari Szövetkezet túlteljesítette az I-ső negyedévi tervet. A II. negyedévi terv- teljesítéssel azonban adó-, f’k mai adtak. Ezt követően a július havi tervet is csak 67.2 százalékra teljesítették. Harcot indítottak az adósság .törlesztéséért; Alkotmányunk ünnepének; tiszteletére felajánlást leitek, hogy augusztus 30-ra törlesztik adósságukat, s az augusztus 31-ig esedékes tervüket 100 százalékra teljesítik. A vállalás teljesítése nagyobb részt . a munkások jó munkáján múlik. A kötőrészlegnél kitűnik jó munkájával Gutt- mann Mór és Nyitrai Zsig- mond. Az összeállító részlegnél Nácz Miklósné, — aki nemrég kapta meg a sztahanovista oklevelet, — átlag 138 százalékot, teljesít. A paszabi részleg központjában Tóth Borbála 180 százalékon felül teljesít, Tarjáni Ilona népművész pedig túlszárnyalta a 200 százalékot. Újabb gépekkel bővülnek gépállomásaink gépparkjai Még javában folyik a gép teszi könnyebbé, gyorcséplés, de a gépállomások megyei igazgatósága már az őszi betakarítás előkészítő munkáin szorgoskodik. Áldott István igazgató, Sallai József főmérnök és Málnást Lajos főagronómus a betakarítási munkák szüneteiben jegyzeteikkel felfegyverkezve, asztalhoz ülnek, s mint ahogy a hadvezérek rendezik a térkép fölött tűzfegyvereiket, úgy irányítják ők a termelés gépeit, hogy sikeresen szánjanak harcbá a gyors és jó betakarítás érdekében. A tiszaszalkai, — tisza- vasvári, — tyukodi gépállomások körzeteiben lévő termelőszövetkezetek, egyéni gazdák földjein összesen- 6 darab fűkaszálógép vágja majd az árterek dús füvét, a határban termett takarmánynövényeket. Ugyanezek a gépállomások egy- egy darab járvasilózógépet is kapnak, melyek 10 órai teljesítménye 2 katasztrális hold. A legtöbb burgonyát termesztő körzetek gépállomásai: Kisvárda, Nyírmada megkapják a legújabb szov- jetgyártmányű burgonyaszedőgépet. Ezenkívül 20 daráb gépi vontatásé há- . ’•omsoros cukorrépalazítósabbá Kölesén, Tiszavasvá- riban és a megye más gépállomásának környékén a cukorrépaszedés fáradságos, hosszadalmas munkáját. A fehérgyarmati, deme- cseri, tiszavasvári gépállomások két darab nagyteljesítményű „Rigol“ ekét és két darab sáncoló ekét kapnak a nagyszabású gyümölcstelepítési munkákhoz. 50 darab új' traktorpótkocsi gyorsítja majd a betakarított termények szállítását a megye területén. Ezeken kívül még 10 darab kendervágó géppel lesznek gazdagabbak a Szabolcs-Szatmár megyei gépállomások. A megye 60 kombájnját napraforgó kombájnná ala'sják- át, ezzel a szárvá- ■gj", behordás, cséplés munkáit egy munkafolyamatba fogják össze, ami ugyancsak sok munkáskezet szabadít fel más, sok kézimunkát iaénvlő őszi terményféleségek betakarításához ..; „Szüleim szegény földműves munkások voltak.' Hát éves koromban elvesztettem őket. A rokonok tartottak. ök is szegény munkások, vagyontalanok Voltak, nem bírtak eltartani. Sokszor kint a határban, szalma alatt húzódtam meg gyermekkoromban. Nem volt, aki befogadjon, mert mint gyermek, nem tudtam dolgozni, — írja a francia- országi dohánygyári munkásokhoz levelében özv. Jan- csurák Andrásné, a nyíregyházi dohányfermentálógyár dolgozója. — 10 éves koromban, mint kis cseléd kaptam munkámért kenyeret.- Sokat nélkülöztem, rongyosan és éhesen. Többet sírtam, mint ettem. Már 16 éves koromban férjhez mentem, egy nincstelen munkáshoz. Dolgos kezünkön kívül semmink sem volt. Semmire sem haladtunk. Férjem elvitték katonának a háború kitörésekor. Én mint munkásasz- szony, nem éltem különb életet, mint a katonák. Ügy sorakoztattak minket ász1 szonyokat, lányokat a gyárban, mint a katonákat. Napjában csak egyszer ’-fettünk, mert messze volt, á munkahely. A lakás- és villamosbért hasunkon kel-, lett megspórolni. Háború után — mire kislányuhk megszületett — a férjemet hentesüzemben a villany--' húsdaráló agyoncsapta. Vigasztalás volt számunk-- ra, hogy a szovjet hadsereg szabadságot hozott, s lehetőség nyílt arra, hogy magunk teremtsük meg saját jólétünket, boldogságunkat.“ * „Gyönyörűen felszerelt és modernül berendezett a mi gyárunk. Most már nem a temetőszélén, esszük meg az ebédet, — mint a múltban — hanem a szép üzemi ebédlőben. Városunknak büszkesége a dohányfermentálógyár és mi, dolgozók szeretjük és becsüljük ezt a gyárat.. Emlékszünk még a felszabadulásra és az azelőtti időkre. Kézimunkán alapuló üzemben dolgoztunk egész nap anélkül, hogy lehetőség' lett volna rá, hogy legalább a dohányport lemossuk magunkról. Ma már öltözőnk, mosdónk és fürdőhelyiségük van. Boldogok . vagyunk, .hogy ilyen körülmények között élünk és dolgozunk. Meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy életünk továbbra is ilyen maradjon“ — írja levelében Somogyi Ferencné. * Vajda Miklósné dohánygyári munkásasszony az albániai dohánygyári munkásoknak írt levelében a következőkét sorolja: „A múltban háztartási alkalmazott voltam. Kevés munkabérért tűrnöm kellett az úriasszonyok szeszélyességét. Éjféltől-éj félig tartott a munkaidő. Fiatal eveim cselédeskedéssel teltek el. Mióta a dohányfermentálógyárban dolgozom, nyugodt és elégedett az életem. Az utóbbi időben betegeskedtem. Mégis milyen megbecsülésben részesülök: egészségi állapotomnak megfelelően, könnyű beosztást kaptam. Már 49 éves vagyok, még sokáig szeretnék dolgozni ebben ,a gyárban azért, hogy életem továbbra is ilyen jó legyen.“ A múlt utálata és a jelen szeretete, a munkaszeretet tükröződik Gyurics Jó. zsefné levelében, amit a lyoni dohánygyár dolgozóinak küldött. „Két éve dolgozom a nyíregyházi dohányfermentálógyárban. A férjem is itt dolgozik a fel- szabadulás Után épült szép nagy gyárban, amelyre mindannyian büszkék vagyunk. Van gyermekotthonunk, ahová nyugodtan hozzuk gyermekeinket.- Nekem is öt gyermekem van akiket az otthonban tanítanak és napi egy forintéri háromszor bőséges, jó étkezéssel ellátnak. ■ Jelenle' egyik fiamat ..üdülni vittél nyaralóhelyre, Mi is öter voltunk testvérek, de összehasonlíthatatlanul más volt a mi sorsunk. Anyám csak velünk volt -elfoglalva és bizony apám; keresete ■ kis- darabka kenyerét biztosított- számunkra.“ * „15 éve válogatom , a dohányt —■ írja levelében Jelenő vies Sándorné. —Géczi László műszakjában dolgozom a villany fonó-szalagnál. 15 évvel ezelőtt még kopott pajtában, a sarokban ülve válogattam a doT hányt, fojtogatott a dohánypor, — most egészséges körülmények között gépekkel végezzük a munkát. A válogatás szalagrendszerrel történik. Munkamódszeremet most a mellettem dolgozó Hajcsák Júlia ifjúmunkásnak adom át. Ő még gyakorlatlan a dohányváloga. lásban. így érthető, hogy amikor beosztották munkába, csak 63 százalékot teljesített. Két hete, amióta átadom munkamódszeremet, már 137 százaléknál tart.“ & „Fiatal szakmunkás- vagyok a dohányfermentáló- gyárban. Igyekszem jól dolgozni. Esténként a. kultúrteremben ifjú társaimmal jókedvűen táncolunk. Nemrég a megyei táncversenyben az ÉDOSZ üzemek között elsők lettünk. Jó munkánkért a vállalat vezetősége ingyenes üdülésben részesített. Balatonalmádiban üdültem két hétig. Munka után szórakozunk a kultúrteremben — van szép 1 klubszobánk, ping-pong termünk uszodánk — szóval minden aminek egy szocialista üzemben kell lennie. Mini fiatal, csak az idősebb dolgozóktól hallom, hogy ők hogyan éltek a múltban. M csak a jelenről tudunk. Azi akarjuk, hogy továbbra ii ilyen vidáman, szabadon é: boldogan élhessünk. Jó munkával építjük t még boldogabb jövőt.“ Rmii nem ért az ember A nyirmudai gépállomás Nyírmada község részére négy cséplőgépet biztosított. Az egyik rövidesen kiesett a munkából, mert e hó 5-én eltörött a szalmarázó tengelye. A gépállomás nem késett újat rendelni, s addig is, míg az új alkatrész megjön, megkísértették a töröttet javítás után üzembe helyezni. Ez már másnap tönkrement, tovább nem használhatták. Várták a megrendelt tengelyt, amely oly igen fontos lett volna, mert egy gép kiesése a négyből jelentős veszteséget okozott. A megrendelés szabályszerűen, cikkszám szerint történt, — tévedés kizárva. A földművelésügyi minisztérium illetékes anyagbeszerző vállalatának ügyintézője nyilván megértette, hogy a rendeles rendkívül sürgős, s igyekezett is eleget tenni annak. Már nyolcadikén megérkezett a várt szállítmány. Most már csak azt nem értik a gépállomáson, hogy mit kezdjenek azzal a törekrázó tengellyel, amit a vállalat a megrendelésre leküldött? Igaz, hogy nem sok a különbség, a rendelés szalmarázó tengelyt kért, és tengelyt is kapott, s hogy ez nem szalmát, hanem töreket ráz, az olyan mindegy. — Fontos, hogy ráz, és hogy itt van. Csak éppen használni nem lehet, amíg el nem törik, a törekrázót, mert egy gépbe sem kell a felesleges. Egy kis adminisztrációs hiba, kár ennek a dolognak nagy feneket keríteni. Az igaz, hogy naponta legalább 150 mázsa termény maradt így csépelet- lcn, egy hét alatt 10 vagon. De ami késik, nem múlik. Régentc csépéltek télen is, minek annyira, de any- nyira sietni? Különben is, behozzák ezt a veszteséget a gépállomás dolgozói, mint Pehely Miklós, aki 200 százalékos normát teljesít, s csak négy-öt órát alszik naponta, hogy meggyorsítsa a cséplést, eleget tegyen a párt és a kormány felhívásának. Vágy talán nem egészen így van? — yb Műszaki nagyaktíva értekezlet a Dohányfermentélógyórban ii. Természetes szárításban is rendkívüli feladataink vannak. A természetes szá- ritópajták akuttá váló problémája a fakérdés és a szárítópajtákat borító deszka kérdése megoldást kell nyerjen. A dohánytermelési szakembereknek és építészeknek össze kell fogni, hegy a faanyagot helyettesítő tökéletes megoldásra jussunk. Gondolnunk kell itt a betonpillérek alkalmazására, nádpallók felhasználására, esetleg Heraklit-le- mezek alkalmazására. — A fermentálás gépesítése és korszerűsítése, a meglévők felszerelése, tökéletesítése, számtalan technikai feladatot jelent. Az azonnal megoldandó feladatok közé tartozik a beváltott dohányanyag nedvességének csökkentésére- irányuló törekvés. Legközvetlenebb feladatunk a X. szárító felhasználása, a nedves dehányanyagok szárítására, illetve előkondícionálására. A munkához már elkészítettük a technológiai tervezetet, azonban ezt újból át kell vizsgálnunk. Ez a feladat szorosan összefügg a minőség, valamint a fer- mentálási kapacitás kérdésével vállalatunknál. A külföldi piac igényének megfelelően TUF fermentálást is kell folytatnunk, ahol kettős fontosságúvá válik a feladat, mivel egyrészt hazai gyárainkat szivaranyaggal, és külföldi vevőinket jó minőségű vágóanyaggal kell ellátni. Molnár elvtárs hangsúlyozta . beszámolójában, hogy mindezeknek a , feladatoknak megvalósítása érdekében a vállalat valamennyi dolgozójának sokkal nagyobb : aktivitással kell résztvenni a technika fejlesztésében, mint eddig. Üjabb, jó javaslatokra és újításokra van szükség. Ki kell bővíteni a műszinterv- be vett . eddigi szempontokat: a mechanikai vasállvá- nyc.k módosítása, présszek- rények átalakítása, nagyméretű mechanikai kamrák kisméretűvé való átalakítása, a mechanikai rakodótér növelése, betonút létesítése küisö telepről, mechanikai állványok kerettel való ellátása, rúdvisszahordószalag létesítése a gépi fermentáló üzemben, a mechanikai üzem cementbcrító lapjának megerősítése, a mechanikai földszint átalakítása, villamostargonca pótkocsikkal való ellátása, és mechanikai feljáró építése villamos targoncához. Jelenleg műszintervünk kevés témakört ölel fel. Foglalkoznunk kell á vagonmozgatás kérdésével, az anyagmozgatás gépesítésével, mechanikai szinteken, a fermentálás technológiájának tökéletesítésével, a műszerezettség kérdésével. Hiányzik a szervezésre vonatkozó újítási javaslatok egész tömege. De hiányoznak a hulladékképződés csökkentésére vonat-i kozó javaslatok is. — A moszkvai Gépipari Minisztérium kötelékébe tartozó II. gépüzem szerszámlakatosa, Andrej Ja- kuskin, amikor megindította a mai műszintervek alapját képező termelési' veszteségek elleni harcot, 16 tagú brigádot alakított. A brigádban sztahanovisták, mesterek, mérnökök,' technikusok, tervezők vettek részt. A brigád hat csoportra oszlott, s egy-egy csoport meghatározott területen tanulmányozta a termelési veszteségek okait, s azok megszüntetésének sztahanovista módszerét. Ezek a csoportok a műhely egész kollektíváját bevonták munkájukba. E példából kiindulva. meg kell alakítani vállalatunknál az újító brigádokat. Műszaki kis-bizott- ságokat fogunk szervezni. Vállalatunknál vezetőknek, munkásoknak aktívan segíteni kell a korszerű technika alkalmazását és törekedni kell a kézimunka gépesítésére. Jól felépített tervek és technológiák fegyelmét meg kell valósítani. M|g kell szüntetni a gépek es berendezések felesleges állását. A karbantartási munkálatoknál meg kell szüntetni a kisipari módszereket. Helyesen kell megszervezni a gépek javítását. Növelni kell a műszaki kultúrát, hogy az új technika alkalmazása vállalatunknál az eddigiektől sokkal szebo eredményekhez vezessen. (Az értékes beszámolót tér. mékeny vita követte. A hozzászólások ismertetésére holnapi számunkban viszszatérünk.) HÍREK Lengyelorszé§b6l Űj iskolák és óvodák építése Varsóban A lengyel fővárosban az év végéig 13 óvodát és 14 iskolát adnak át rendeltetésének. Egyidejűleg olyan tíz iskola és tizenkét óvoda építése is folyamatban van, amelyek a jövő évben készülnek el. *■ Üj falusi moaik Az idén 270 új mozit létesítenek, főképpen a falvakban . Az állandó mozikon kívül 67 vándormozi létesítésére is sor kerül. Új filmszínházzal gazdagodik a többi között Nowa- Huta is, Lengyelország első szocialista városa. 259 mázsa 25 szérűn egy nap alatt Az encsencsi gépállomás két cséplőgépvezetője, Szőke István-és Zákány Mihály versenyre léptek egymással. A legutóbbi értékelésnél csak 50 mázsa különbség, volt a két cséplőcsapat között. 15-én Szőke István csapata rekord-teljesítményt ért el. Egyénileg dolgozó parasztoknál csépelt, 25 szérűn 259 mázsát. Ezzel a versenyzászló jelenleg nála van. Azonban a Zékány-csaput is igen bizakodik, hiszen a különbség nem nagy. A versenyzászló mellett még egy hordó sör is jár. a. cséplés végén a győztesnek. A zászló mellett tehát azért is megy a harc, hogy kié legyen a hordó sör, Múlt — jelen — jövő Dohánygyári munkások élete régen és most