Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-25 / 199. szám
augusztus Zb* csütörtök NÉPLAP A csengeri járás 14 termeld szövetkezete befejezte a eséplést A Mezőgazdasági Igazgatóság jelentése szerint a csengeri járásban igen jó ütemben folyik a cséplés. A cséplocsaratok mindent elkövetnek, hogy gyorsan behozzák az esős időjárás okozta késlekedést, nehogy újabb, esőzés akadályozza az új kenyér betakarításának munkáját. Augusztus 24-én az alábbi termelőszövetkezetek fejezlek- be a eséplést: A tyukodi Kossuth, a szarnos- tatárfalvi Ady, a szamossályi Petőfi, a nagygéci Úttörő, az urai Sztálin, a hermánszegi Béke, a komlódtótfalui Két-Vadas Testvér, a tisztabereki Kossuth, a számos- becsi D’/.sa, a pátyodi Vörös Nyíl, a nagyhódosi Petőfi, a garbóiéi Dózsa, a méhteleki Petőfi és a ga- csályi Dózsa TSZ. A termésátlagok ebben a járásban is jóval nagyobbak a tavalyinál. Például a tyukodi Kossuth TSZ- ben .-9.40, a hermánszegi Békében 11.10, a méhteleki Petöliben 9.5 mázsa a termésátlag búzából . A csengeri járásban a cséplésnek ilyen gyors előrehaladása és a termésátlagoknak ilyen szép emelkedése egyaránt dicséretes dolog. Tudvalévő, hogy ez a járás kötött, mélyfekvésű s általában egy jó héttel később kell kezdeni és lehet befejezni a mezőgazdasági munkákat. A termésátlagok az ottani viszonyoknak megfelelően elég jóknak mondhatóx. A hasonló adottságokkal rendelkező fehérgyarmati járásra nem mondható el ugyanaz a csépléssel kapcsolatban, ami a csengeri járásról. Ez a járás korántsem tart ott, ahol a csengeri. A járás vezetői felelőtlenül ígérgetik, hogy ekkorra, meg akkorra fejezik be a eséplést. A helyzet az, hogy ezzel maguk sincsenek tisztában s úgy látszik, hogy véletlenre és az ösztö- nösségre • bízzák ezt, ahelyett, hogy urai lennének a helyzetnek és reálisan felmérnék a lehetőségeket. Ha pedig szükséges, segítséget kérnének. Legutóbb már talán az ötödik határidőt jelentették be, amely szerint esetleg augusztus 30-ra befejezik a eséplést. A megye és az ország dolgozói a fehérgyarmati járástól is elvárják, hogy az ország egyik legfontosabb kérdésében, a kenyércsatában nagyobb lendülettel állják meg a helyüket! Ä nyírbátori járás valamennyi községe begyűjtési párosversenyben van Járásunkban = 22 termelőszövetkezet és 650 egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt tett felajánlást arra, hogy államunkkal szembeni beadási és szabadfelvásárlási kötelezettségének határidő előtt eleget tesz. A verseny lelkes és élő, az egyik biztosítéka annak, hogy kötelezettségünknek eleget teszünk, vállalásunkat teljesítjük. Egymással versenyez mind a húsz községünk. Például Nyirbálták versenyre hívta Nyírlugost, Nyírvasvári Aporligetet, Teremet és Nyírbátort, Nyírgelsc Nyírmihálydit és Nyírgyulajt és így tovább. A verseny egyre több és több termelőt ragad magával. Oláh György begyűjtési csoportvezető, Nyírbátor. Banczik András elvtárs, a mandai Kossuth TSZ elnöke a nyíregyházi mezőgazdasági kiállításon díjat nyert négyhetes üsző borjúval. TrahtopistúU versenye A traktoristák megyei versenyében a három első helyezett nagykállói gépállomás dolgozója. A legutóbbi értékelés szerint Bogár János halad elöl 4515 mázsa termény elcséplésé- vel. Második Mogyorósi András 4332 mázsával, harmadik Nagy György 3281 mázsa, elcsépelt terménynyel. A nagykallói gépállomás műszaki vezetői égy’ új négysoros gépi vontatást! kapát szerkesztettek, amelynek a munkája nem csak megyére terjedő hírű, hanem országos hírű is. Az új kapa munkájáról meggyőződött tsz-tagok megszerették ezt a kapát. A nagykállói Vörös Zászló TSZ 224 kát. hold. vagyis kapás növénye teljes területéi gépi munkára szerződte. Újabb 2 millió 600.(100 forintot kapnak megyénk termelőszövetkezetei új beruházásokra, építkezésekre. Ez az ösz- szeg a régi termelőszövetkezetekre vonatkozik. — Igényléseiket a reális helyzetnek megfelelően a takarékosság elveinek betartásával készítsék el és mielőbb adják be a járási tanácsok útján. Az új, most alakult és az ezután megalakuló termelőszövetkezetek ezen felül igényelhetnek tehén-, sertés-, lóistálló és baromfiéi építésre anyagot és pénz- hitelt. Akár házilag, akár vállalati úton építkeznek, anyagot és pénzhitelt mindkét esetben biztosít részükre az állam. Fogadás Bukarestben a leiszabadulási évforduló alkalmából Bukarest, (TASZSZ). Abból az alkalomból, hogy Románia tizenegy éve szabadult fel a fasiszta iga alól, a Román Népköztársaság Minisztertanácsa augusztus 23-án nagy fogadást adott. A fogadáson megjelentek: N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagjai, a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének tagjai, a népi demokratikus országokból az ünnepségekre érkezett kormányküldöttségek vezetői. A fogadáson ugyancsak részt vettek: M. A. .Tepisov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott bukaresti nagykövete, a diplomáciai képviseletek Bukarestbe akkreditált vezetői, számos külföldi szakszervezeti és kulturális küldöttség. Az angol atomerőbizottság elnökének nyilatkozata London, (MTI). Sir John Cockroft, az angol atomerőbizottság elnöke a genfi atomerőértekezletről hazatérve, a londoni repülőtéren a következőket mondotta: A genfi konferencia sikere messze túlhaladta legmerészebb reményeimet. Soha nem láttam ehhez hasonló konferenciát. Délelőtt, délután, este egymást érlék az ülések. Nagyon sok felvilágosítást és tájékoztatást cseréltünk ki kölcsönösen. A Szovjetuniót nagy küldöttség képviselte, amelynek tagjai mindig hajlandók voltak nyilatkozni. Reméljük, hogy a konferencia jó eredményeket fog hozni. Mihelyt több tapasztalatunk lesz, és lesz valami új megbeszélni valónk, üjabb konferenciát fogunk tartani. Magas jövedelemre számítanak páfroliai Boldogulás Útja TSZ tagjai A pátrohai Boldogulá: Üt ja Termelőszövetkezet be. fejezte a eséplést. Ezzel egyidőben állammal szembeni kötelezettségének is eleget tett. Volt miből. A beadási kötelezettségének például ó-búzából tett eleget. Teljesítette a szabadfeL vásárlási kötelezettséget is. Nem maradtak el az állat és állati termékek beadásával sem. Alkotmányunk napjára, augusztus 20-ra egész kötelezettségének eleget tett a tsz. sertés-, vágómarha-, baromfi- és tojás beadásból is. Bőségesen jutott termén; a szövetkezeti tagoknak megvan a tsz. vetőmag alapja is. Minden tag met van elégedve keresetével Az előzetes számítások sze rint 70—80 forint jut munkaegységenként. Figyelemmel kísérik a szövetkezet munkáját, jövedelmének növekedését ez egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok is. Most lesz a szövetkezeti taggyűlés. Három egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt felvételét beszélik majd meg ott. Pivarnyik Sándor vb. elnök, Pátroha. rQönid külföldi hírek Párizs, (MTI). Nantes ti. zenötezer vas- és fémmunkása kedden reggel újra- kezdte a munkát, miután a rohamrendörök kiürítették a megszállt gyárakat és kivonultak a vái ősből. Mint ismeretes, a munkáltatókkal kötött megállapodás csak a dolgozók kizárásának felfüggesztéséről, valamint az üzem kiürítéséről szól. A bérkérdésben a tárgyalások szerdán folyta-, tódnak. * Delhi, (TASZSSZ). Az IKDINFO hírügynökség közölte.az Observer című londoni lap tudósítójának közleményét. Az Observer tudósítója azért utazott Godba, hogy tisztázza, „mit akar ott a lakosság“. A tudósító azt írja, hogy az indiai békés ellenállási mozgalom résztvevőit augusztus 15-én örömmel fogadták Goa lakosai. * Párizs, (MTI). Faure francia miniszterelnök, mint a londoni rádió jelenti, — kedden este kijelentette, hogy „Franciaország tartalékosokat fog behívni az északafrikai rendet helyreállító csapatok megerősíté- tésére“. * London, (MTI). Kedden este bejelentették, az egyiptomi csapatok főparancsnokságán, hogy az angolegyiptomi szerződés értelmében az összes angol és egyiptomi csapatok körülbelül november 12-ig elhagyják Szudánt. Goa felszabadításáért Párizs, (TASZSZ). A francia nép ezekben a napokban ünnepli a hitleri megszállás alól történt fel- szabadulásának évfordulóját. Párizs 1944 augusztus 23—25-én. szabadult fel, A francia főváros számos körzetében St.-Denisben, Auber- villeben és más munkáslakta peremvárosokban koszorút helyeztek el az ellenállási mozgalom nőseinek síremlékére. ♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦*♦♦♦♦♦♦•« „Azon munkálkodom,....” című tegnapi cikkünkben éfe’es információ alapján névcsere történt. A posta- hivatal vezetője Németh Alajos. A vállalatoknál ezekben a napokban vitatják meg a technika fejlesztésének kérdését. A nyíregyházi Útfenntartó Vállalatnál megtartott aktíva értekezleten 70 küldött vett részt, köztük 30 szakszervezeti bizalmi. ■ Szarvas Ernő vállalati igazgató elvtársnak beszámolójából megértették, hogy újítási és ésszerűsítési javaslatokkal kell segíteniük a vállalatnál a technika fejlesztését. Éltékes javaslatokat tettek a különböző hiányosságok kiküszöbölésére, a munka gazdaságosabbá tételére. Facsar Balázs például a béralap megtakarítás érdekében javasolta, hogy a vállalat minden munkahelyén valósítsák VJj Delhi, (Új Kína) A Goa felszabadításáért küzdő bizottság határozata alapján a békés ellenállási mozgalom keretében szombaton hetven indiai önkéntes vonult be Goába. A bevonulok egyik csoportját alkották a határon összegyűlt — ezerötszáz — indiai önkéntesnek. Teking, (Új 'Kína) A Kínai Békebizottság vasárnap üzenetet intézett az Indiai Országos Báketa- nácshoz, amelyben támogatásáról biztosítja az indiai népet Goa felszabadítására irányuló küzdelmében. Az üzenet kifejezi a kínai nép felháborodását és tiltakozását az augusztus 15-én lezajlott tömegmészárlás miatt, amelynek során a portugál gyarmati hadsereg és a rendőrség több mint kétszáz fegyvertelen indiait ölt meg Goá- ban és hangoztatja, hogy ennek ellenére India végül mégis diadalmaskodni fog. Az ázsiai és V csendesóceáni térségek összekötő békebizottsága vasárnap nyilatkozatot adott ki a fegyvertelen indiaiak ellen Goában elkövetett tömeggyilkosságról. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a portugál gyarmattartók ezzel az erőszakos cselekményükkel megsértették az emberiesség elveit és á nemzetközi érintkezés szabályait. A továbbiakban biztosítja az indiai népet a békeszerető emberiség ro- kenszenvéről és támogatásáról Goa felszabadításáért vívott küzdelmében, amely a portugálok minden erőszakossága ellenére végül is diadalra jut. * Üj Delhi, (Új Kína) U Nu burmai miniszterelnök kijelentette, hogy a portugáloknak nincs joguk indiai területhez. A Press Trust Of India teljes terjedelmében közli azt a nyilatkozatot, amelyet U Nu szombaton tett a rangúni lapokban és amelyben a burmai miniszter- elnök a goal eseményeket „könnyen lángralobbanó szikrának ’ minősíti. U Nu „megdöbbentő politikai' tüneménynek” nevezi, hogy miután Nagy-Britannia és Franciaország kivonult Indiából, a portugálok továbbra is ragaszkodnak olt,-. maradásukhoz. „Az ázsiaiak nem tűrhetik a gyarmatosítást, sem Portugália, sem bármely más ország részéről” — mondja U Nu nyilatkozat. * új Delhi, (Üj Kina) A Press Trust Of India jelentése szerint Nehru indiai miniszterelnök szombaton kijelentette: az indiai kormány lépéseket tesz, hogy biztosítsa Goa és' egyéb Indiában lévő portugál gyarmatok mielőbbi- felszabadítását. Nehru a kongresszus párt Uttar Pradesi szervezete .végrehajtó tanácsának Szingapúrban tartott értekezletén _ mondott beszédet. A miniszterelnök hozzáfűzte: a goai felszabaditási mozgalom nemzetközi problémát jelest;-’1 «35Katonai díszszemle és a dolgozók felvonulása Bukarestben jai, a népi demokratikus országokból érkezett kormányküldöttségek vezetői. L. Salajanu altábornagy, a fegyveres erők miniszterének első helyettese a csapatok megtekintése után beszédet mondott, amelyben éltette a béke és a szocializmus hatalmas táborát, a Szovjetuniót és a Román Népköztársaságot. társaság- Minisztertanácsé-! nak elnöke, N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bi-' zottságának első titkára, Petru Groza, a Román Nép- köztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének ■ elnöke. Gh. Apostol, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára, a Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tag-1 Bukarest, (TASZSZ). Augusztus 23-án, Románia felszabadulásának TI. év-, fordulóján az ünnepélyesen feldíszített Sztálin téren ka- j tonai díszszemlét tartottak, amelyet a bukaresti dolgozók felvonulása követett. Délelőtt kilenc órakor a központi emelvényen elfoglalta helyét Gh. Gheorg- hiu-Dej, a Román Népköz- • J Értékes javaslatokkal segítik a teehsükes fejlesztését as Útfenntartó Vállalat dolgozói ! meg az egyösszegű munka- ! utalványozást. Beregszászi ! József bányavezető egy olyan vagonrakó gépet állít elő, ami naponta 20 ember nehéz fizikai munkáját fogja felszabadítani, illetve helyettesíteni. Nagy Kálmán egy olyan talicskát készít, ami segíteni fogja az útőrök munkáját, mun- ! kaerő és anyagtakarékosság I mutatkozik ennél az újításinál. Számos hozzászóló kö- ! zött Fekete Mihály, Géczi I Mihály, Nagy Kálmán, Pa- i lágyi József, Gégényi Mi- : hály is értékes javaslattal j segíti a megalakított mű- , színterv bizottság munkáját. Tóthfalusi Ferenc üb. elnök.