Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-22 / 145. szám
1955. JUNIUS . 22. SZERDA NÉPLAP 3 Nagyaktíva értekezlet a megyei pártbizottságon területét növelnünk. Éppen ezért most különös gondot kell fordíta- ni a lucernamag termelésének fokozására. E hibák összefüggnek azzal, hogy a kihelyezett agronómusok sem foglalkoztak megfelelően az állattenyésztéssel, egyesek meg egyáltalán nem törődtek azzal. Illetékes állami szervek, agronómusok kötelesek az állattenyésztéssel is foglalkozni. Felelősek azért, hogy silózással, a takarmány maradéktalan betaíkarításá- val, tehát olcsóbb, jobb takarmányozással, az állatfejlesztési terveik maradéktalan teljesítésével a határozat e részét végrehajtsák. (Folytatás a 2. oldalról) ben a nádudvari Vörös Csillagban 10 forintot fizettek ki. Meg kell említeni, hogy a tsz- eink kevés sertést hizlalnak. 1954- ben 8,4 százalék jutott 100 klh-ra, igaz, ez összfügg a kukorica vetésterületének csökkenésével. Néhány kivételtől eltekintve drágán, korszerűtlenül takarmányoznak. Még mindig idegenkednek a silózástól, a siló etetéstől, noha ez jó és olcsó takarmány. Ez évben már nagyobb figyelmet fordítottunk a kukorica és pillangós vetésterületére. A jövő évi tervezésnél még körültekintőbben kell a kukorica és különösen a lucerna Bátrabban kell fejleszteni a segédüzemágakat parasztoké, azonban mégsem lehetünk elégedettek. Roppant alacsony az egy egységnyi területre eső terméshozam. A fenti hibák gyors, energikus megszüntetésével érjük el, hogy növekedjék a termelés és az állati termékek 'hozama. Amellett azonban, hogy kihangsúlyozzuk, hogy fő feladtunk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek támogatása, továbbra is szervezni, támogatni kell az alacsonyabb típusú szövetkezetek és termelési társulásók létrehozását és fejlesztését. A szervezésnél a helyi körülményeket figyelembe véve okosan kell alkalmazni a KV. határozatában előírt 1000—1500 holdas irányszámokat. Ezek a számok nem jelentik azt, hogy ettől nem szabad eltérni, hogy a már megszilárdult és 1000—1500 holdnál nagyobb birtokon gazdálkodó tsz-ek elzárkóznak a felvételtől, a fejlesztéstől. Ellenkezőleg éppen a megszilárdult, a jól gazdálkodó tsz-ek kötelessége, hogy minden rendesen dolgozó parasztot, ha belépni szándékozik, felvegyenek a szövetkezetbe. A fejlesztés szerves tartozéka a birtokrendezés, a tagosítás. Nekünk is arra kell törekedni, hogy tsz községeket szervezzünk, és így egyszeri tagosítással rendezni tudjuk a birtokviszonyokat. Ezek elvtársak azok a főbb elvek, amelyeket a munkavégzés közepette soha nem szabad szem elől téveszteni. Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy dolgozó parasztságunkat bátrabban, az eddigieknél gyorsabb ütemben vezessük a felemelkedés útjára, a I szövetkezeti útra. Különös gondot kell fordítani a takarmány termelésére az öntözéses területen, mert öntözéssel sokszorosára növelhetjük a takarmányalapot. Fontos feladat, hogy megfelelően válogassák ki az állat- gondozókat, bátrabban vonják be a nőket és az ifjakat. Nem szabad eltűrni az egyenlős- dit, biztosítani kell a premizálást. Meg kell javítani a szakmai képzést. Az újonnan belépők pedig feltétlenül tegyenek eleget állatbeviteli kötelezettségüknek. Azok a tsz-tagok, akiknek háztáji állatállományuk a megengedettnél magasabb, adják el csoportjuknak állataikat. Ismétlem, a tsz-ek állatsflrű- sége a jövő évben el kell, hogy érje a megyei állatsűrűséget, sőt ahol lehetőség van rá, túl kell teljesíteni hozamban is az egyéni parasztok hozamát. Feladatunk, hogy a termelőszövetkezeteket sokoldalú gazdálkodást folytató mezőgazdasági üzemekké fejlesszük. Elsősorban a fő termelési ágaikat: gabonát, kukoricát, az állattenyésztést, ezen belül szarvasmarhatenyésztést kell fokoznunk, de emellett bátrabban kell fejleszteni a segédüzemágakat is, a hizlalást, tejfeldolgozást, a hal, a baromfi- tenyésztést, stb. stb. Ugyanakkor küzdjünk a termeléssel nem ösz- szefüggő, spekulatív jellegű tevékenység ellen. E lehetőségek maximális kihasználása biztosítja a nagy jövedelmet, a tsz-ek fölényét, a magas életszínvonalat. Megyénk tsz-eiben azonos munka után a tagok jövedelme nagyobb, mint a dolgozó Támogassuk az előkészítő bizottságok munkáját Elvtársak! Községenként elkészült a fejlesztési terv. Megvan mindenhol az a terv, hogy milyen mértékben, milyen erőkkel akarunk fejleszteni, új csoportot alakítunk, avagy pedig a meglévőt akarjuk fejleszteni. Elmaradás van azonban a népnevelők kiválogatása, felkészítése terén. Álláspontunk az, hogy az agi- tációs munkát a tsz legkiválóbb tagjai és funkcionáriusok végezzék. Úgy tudnak jó munkát végezni az agitátorok, ha ismerik a párt célkitűzéseit, a meglévő és környező csoportok eredményeit, és nem utolsósorban ismerik az alapszabályt. Nagyon vigyázni kell arra, hogy igazak legyenek az agitációs érvek. Sehol nem szabad megtűrni a ferde, vagy valótlan agi- tációt. Ismertetni kell az eredményeket, ugyanakkor bátran, kíméletlenül feltárni a hibákat. Tapasztalatunk az, hogy a kívülálló dolgozó parasztok legalább úgy ismerik a csoportok eredményeit, és hibáit, mint a csoporttagok, esetenként jobban, mint egyes csoporttagok. Érjük el, hogy nevelő munkával előre menjünk. A fejlesztést az önkéntesség szigorú betartásával végezzük, ismétlem azonban, az önkéntesség nem tétlenség, nem spontaneitás. Külön meg kell beszélni a párt határozatát, a fejlesztést az egyéni paraszt párttagokkal, a helyi népfront és a termelési bizottságokkal. Ismerjék elgondolásunkat, mondják meg véleményüket, segítsenek a község előre vitelében. A tsz-ek gyakrabban és bátrabban hívják meg qz egyéni parasztokat a közgyűlésekre, határlátogatásra. Az előttünk lévő munka végzésében kölcsönösen segítsenek egymásnak. Nem szabad megfeleldkezni az alacsonyabb típusú tsz-ek, (tszcs-k) termelési társulatok, előkészítő bizottságok segítéséről, előreviteléről sem. Ott, ahol erre megérett a helyzet, egyrészt azonnal szervezni kell az előkészítő bizottságot, másrészt a megerősödött bizottságokat tsz-é kell alakítani. Hasonlóan már most kell előre vinni az alacsony típusú csooor- ' tokát is. A termelőszövetkezetek eredménye nem választható el a gépállomások munkájától. A gépállomások munkájának minősége különösen ebben az esztendőben igen megjavult. Javult a gépállomások munkájának aránya az egyéni paraszt- gazdaságokban is. 1953-ban az összes gépállomási munkák 17, 1954-ben 23 százalékát végezték egyénileg dolgozó parasztok földjén. Ez az arány már most, a tavaszi munkákban is javult, de még mindig alatta van a lehetőségeknek. Sok javítani való van a gépállomások területén. Korántsem kifogástalan a munka minősége, helyenként eléggé hütlenül kezelik a köztulajdont, gyakoriak a lopások, egyes területen korrupció is tapasztalható. A gépállomásokon is megtalálható az osztályellenség. Nem sikerült még elérni, hogy minden dolgozó bekapcsolódjék a gépállomásokon a takarékosságért, az önköltségcsökkentésért folyó harcba. És végül, meg kell említeni, hogy különösen elhanyagolta a gépállomások agro- nómusaink egy része az állattenyésztést. Hegedűs elvtárs előadói beszédében a gépállomás munkájának fokmérőjét a következőkben állapította meg: „A gépállomás munkáját csak alkkor lehet jónak tekinteni, ha körzetében a termelőA gépállomások pártszervezetei titkárainak aktívabb tevékenységet kell kifejteni az egységes falusi pártvezetőségekben a falu politikai, társadalmi életének irányításában is. Az elért eredmények mellett komoly hiányosság, hogy a párt- szervezetek nem ismertetik a traktorosokkal megfelelően a tsz-ek megszilárdításában és fejlesztésében a rájuk háruló feladatokat. Emiatt sok traktoros nem érez felelősséget a tsz-szel szemben. Súlyos hiba az, hogy sok traktoros közömbös a tsz-eket érintő rágalmakkal szemben. A gépállomások pártszervezetei még nem nevelik eléggé a dolgozókat az osztályellenség elleni gyűlöletre. Meg kell szüntetni a liberális nézeteket a gépállomásokon, a tszcs-kbe beszivárgott ellenséges elemekkel szemben. Erélyesebben fel kell lépni a népvagyon védelmében a munkafegyelem betartásáért, a takarékosság, az önköltségcsökkentés érdekében. Jobb nevelőmunkával el kell érni, hogy a gépállomások összes dolgozója felelősséget érezzen a termelőszövetkezetek termeléséért, harcoljon a magasabb terméseredmények eléréséért. Most különösen azon kell őrködni, hogy a rendelkezésre álló növény ápoló gépek kapacitását kihasználják és a munkát kiváló minőségben elvégezzék. Alaposan készüljenek fel a kenyérgabona szemveszte- ségnélküli betakarítására. Ezen túlmenően véget kell vetni annak az évek óta ismétlődő jelenségnek és elméletnek, hogy nyáron nincs idő politikai munkára, mert sok a dolog. Ez évben nem szabad visszaesni a nyári nagy munkák idején, a mezőgazdaság szocialista szektorában a pártmunkának. A gépállomási pártszervezeteknek fokozottabb politikai kapcsolatokat kell teremteniük a tsz-ekkel, a gazdasági kapcsolat mellett még több segítséget kell adni a tsz-ekben folyó politikai munkához. Gépállomásaink kivívták a termelőszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok elismerését, megszövetkezeték termésátlagai jóval meghaladják azokat a terméseredményeket, melyeket a szövetkezeti tagok előzőleg, mint egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok elértek. Ez a terméstöbblet a gépállomás murikájának igazi fokmérője.“ Ezt úgy érhetjük el, hogy egyrészt tovább erősítjük a gépállomásokat politikailag, szakmailag képzett káderekkel, másrészt a már kintlévő káderek politikai, szakmai továbbképzését mégjob- ban biztosítjuk. A gépállomások pártszervezeteinek munkáját egyre inkább a termelőszövetkezetek pártszervezetei munkájának megjavítására kell irányítani. A gépállomások párttitkárai mind gyakrabban vesznek részt a tsz-ek különféle rendezvényein, tanácsaikkal, hozzászólásaikkal segítséget adnak. Hiba, hogy ezt a segítséget még nem a pártszervezet egész tagsága adja. A gépállomások pártszervezeteinek vezetőségei és a pártszervezetek szilárdabbak, szervezetileg erősebbek lettek. Növekedett a kommunisták felelősségérzete. Például a püspökladányi járás 98 kommunista traktorosából 91 túlteljesítette tavaszi tervét. Csökkent a gépállomásoknál a munkaerő fluktuáció a párttagokkal való foglalkozás következtében, (Még mindig magas, évi átlag 10—12 százalék.) becsülését. Tőlük megszokott következetességgel küzdjenek a meglévő hibák gyors megszüntetéséért, a még kiválóbb munka végzéséért, hiszen a gépállomások munkája nagyban befolyásolja a termelés alakulását. A mezőgazdaság szocialista átszervezésében komoly feladata van az állami gazdaságoknak. Az állami gazdaságok munkája egyes területén tapasztalható bizonyos javulás, a korábbi évekhez viszonyítva jobban megmunkálták a földeket, javult a munka szervezése. Gabonafélékből a megyei átlagnál magasabb termést értek el. Az állattenyésztés terén főként a tejtermelés mutat felfelé ívelő irányzatot. Az eredmények azonban a hibák mellett eltörpülnek. Az állami gazdaságok többsége nagyon rosszul használja ki a lehetőségeket, pedig tudott dolog, hogy náluk a legmagasabb a gépesítés foka és legtöbb a szakember, ennek ellenére pl. a Komádi Állami Gazdaság az elmúlt évben kh-ként 3 q-ás búzaátlagot ért el. Állami gazdaságainknál a búza előállítási költsége a tervezett 134 Ft helyett 233 Ft-ba került. A kapásokból — néhány kivételével — az állami gazdaságok minden növényféleségből kevesebbet termeltek a megyei átlagnál. Rossz a jószágállomány szaporulata, 100 szarvasmarha után a szaporulat 42, juh után 88. Még rosszabb a lóállomány szaporulata. Szinte kivétel nélkül súlyos hibák tapasztalhatók, az állami vagyon megbecsülése, a pénzügyi fegyelem betartásában. Az állami gazdaságoknál a figyelmeztetés ellenére sok ellenséges elem van, akiket sokszor „szakember“ köntöse alatt vesznek fel, és meg kell mondani, hogy legtöbb esetben a tudtunk nélkül az Állami Gazdaságok Minisztériuma küldi le, ezeket az embereket; Ezek a súlyos hibák összefüggnek az állami gazdaságok irányításával, a rossz tervezéssel, a gyenge pártmunkával. Tiltakozásunk ellenére az állami gazdaságok szántóterületének mindössze 4,3 százalékán termeinek ez év* ben is kukoricát. (A megyei átlag 22 százalék.) A Polgári állami Gazdaságban a terület i,l százalékán, Árkuson 1,9 százalékán. Ebből adódik aztán az, hogy az állami gazdaságok kénytelenek drága pénzen másutt takarmányt vásárolni. Emiatt már ez évben eddig több, mint 1 millió forint terven felüli kiadásuk van. Hangsúlyoznom kell, az igazgató, a főagronómus, az állami gazdaságok párttitkára személyében felelős azért, hogy a hibák gyorsan megszűnjenek, az átlagtermés a területi átlagtól magasabb legyen, és még ez évben az állattenyésztésben mind a szaporulat, mind a hozam tekintetében meghaladják a megyei átlagot. Minden feltétel megvan ahhoz, ami e követelmények elérését bizr, sítja, esetleg helyenként az akarattal lehet hiba. Mindenhol meg kell becsülni a jó szakembereket, támogatni kell őket, ugyanakkor el 'kell azonnal távolítani azokat az ellenséges elemeket, akik „szakember“ köntösében furakodtak be az állami gazdaságokba, ugyanakkor semmi szaktudásuk nincs, de azokat is, akiknek van szaktudásuk, s ennek ellenére a rájukbízott feladatot hanyagul, rosszul végzik el. Az állami gazdaságok dolgozóinak tudatában kell lenni annak, hogy az állami gazdaságoknak a mezőgazdaság szocialista átszervezésében nagyon fontos szerepük van. Példás, iránytmutató gazdálkodásukkal, mint mozdonynak a szerelvényt, úgy kell maguk után húzniok az egész mezőgazdaságot, ilyen értelemben is segíteni az átszervezést. A gépállomásoknak, állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek támogatni kell egymást, közös erővel kell mind nagyobb termelési sikereket elérni, s így a dolgozó parasztságnak a nagyüzemi gazdálkodás előnyét és fölényét kézzelfoghatóan megmutatni. „A mezőgazdasági termelésünk fellendítésének legkiemelkedőbb, mindent megelőző feladata — mondja a határozat — a kenyérgabona termelésünk olyan arányú fejlesztése, hogy dolgozó népünk ellátását a kenyérgabona minden termékével — mindenékelőtt kenyérrel — saját termésünkből zavartalanul biztosítsuk és rendelkezzünk gyengébb termésű esztendőkre, megfelelő tartalékkal.“ Tehát a legkiemelkedőbb, mindent megelőző feladat a kenyér- gabona termelése. Nagyon sokat hangoztattuk már eddig is a lehetőségeket, ismertettük az élenjáró csoportok és parasztok tér-, méseredményeit, ezen túl azonban nem sokat tettünk. Mivel magyarázható az pl., hogy az ólmosdi Táncsics, azonos minőségű területen 5 mázsával magasabb termést ér el, mint a kokadi Úttörő? Azzal magyarázható, hogy a Táncsicsnál jó volt az elővete- mény, időben, jó minőségben végezte el a szántási munkát, ülepedett talajba csávázott és jó minőségű búzát vetett, a tavaszi ápoló munkálatokat gondosan, időben elvégezte. Egyszóval, a Táncsics magáévá tette a párt javaslatát, az Úttörő pedig nem. Ez volt a magas termés „titka.“ A kenyérgabona termés hozamának növelése érdekében, alapelvként a' következőkre hívom fel a figyelmet: 1. A legszebb búzát most, aratás előtt kell vetőmagnak kiválasztani, külön kell tárolni, vetés előtt tisztítani és csávázni. 2. Lehetőleg a legjobb előve- temények után vessük a búzát és ha egy mód van rá, búza <Fo!ytatása a 4: ebiaSonl Erélyesen fel kell lépni a népvagyon védelmében a munkafegyelem betartásáért a takarékosság, az önköltségcsökkentés érdekében