Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-19 / 143. szám
3 NÉPLAP 1955. JUNIUS 19. VASARNAP Nemzeti fejlődés és szocializmus Ma délelőtt a Csokonai Klubban (Arany János u.) Mód Aladár elvtárs, egyetemi tanár a TTIT országos főtitkára előadást tart „Nemzeti fejlődés és szocializmus’* címmel. Az előadást vita követi. 1955 Június 19 VASÁRNAP Egy évvel ezelőtt, 1954-ben, az Egyesült Államok áltat szervezett inváziós csapatok fegyveres támadást indítottak Guatemala ellen. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS. A Dunántúlon felhős idő, ml-hol túlnyomóan nappali Í3ihőkéoződé3. Több helyen kisebb’ eső. esetleg zivatar. Mérsékelt szél. A nappali hömérséidet alig változik. Legalacsonyabb nappali hőmérséklet vasárnap délnyugaton 20—23, máshol 23—26 fok között. SZOMBATON DEBRECENBEN a hő- mérsékleti maximum 23.5, a minimum 13.8 fok volt. Talajmentén 10.3 fokot mértek. Csapadék nem volt. A nap 9,2 hosszat sütött. HEGEDŰS ANDRÁS elvtárs üdvözlőtáviratot küldött az ENSZ alapokmány aláírásának 10. évfordulójára egybegyűlt közgyűléshez. AZ AFP HÍRÜGYNÖKSÉG JELENTI, hogy az amerikai szenátus pénteken este 63 szavazattal 3 ellenében ratifikálta az osztrák államszerződést. A ratifikálás ellen szavazott Janner, Malone és McCarty szenátor. A NÉFKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA a külügyminiszter előterjesztésére Szántó Zoltánt, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki és megbízta a varsói nagykövetség vezetésével. Egyidejűleg Drahos Lajos rendkívüli és meghatalmazott nagyköveire'- felmentette a varsói nagykö- vetséq vezetésére kapott megbízatása alól. A KOSSUTH GYAKORLÓ LEÁNY- GIMNÁZIUM június 20-án, hétfőn deltán 5 órakor tartja évzáró ünnepélyét. A HARMADIK BÉKEKÖLCSÖN negyedik sorsolását június 29-én déle tán 4 — 6 óra között rendezik meg Siófokon. JULIUS ELSŐ NAPJAIBAN új helyiségben. a Vörös Hadsereg útj-a 41. szám alatt nyílik meg a debreceni Népművészeti és Háziipari Bolt. A népszerű üzlet az új helyen még nagyobb választékban bocsátja a dolgozók és közületek rendelkezésére az országosan közkedvelt népművészeti tárgyakat, hímzéseket, szőtteseket. népi faragásokat, táncruhákat, f azekasárukat torontáli szőnyegeket, száda függöny-anyagokat, kötött-szövött, kosár- és fonásárukat. KÉZMŰIPARI cipők mértékutáni készítését Vörös Hadsereg útja 77. alatt megnyitott üzlethelyiségünkben négy hétre vállaljuk megrendelőinktől. Debreceni C;dó KTSZó (x) A KISKERESKEDELMI VALLALAT 1. sz. boltia f. hó 30-tól július 9-ig leltároz. Felhívjuk vásárlóink és a közületek figyelmét, hogy beszerzéseiket a leltározási idő figyelembevételével végezzék. A leltározás ideje alatt 14. 9zámú boltunk (Vörös Hadsereg útja 20.) áll vásárlóink rendelkezésér e. (x) ÉRTESÍTJÜK a szórakozni vágyó közönséget, hogy a honvéd-zenekar ismét hangversenyt ad a Vigadó külső teraszán folyó hó 19-én, ma délután 4 órakor, amelyre szeretettel várunk mindenkit. Kitűnő ételek italok ég cukrászsütemények állnak fogyaszrtóink rendelkezésére — A hangverseny után a belső kerthelyiségben Jani József tánczenekara játszik. A külső kertben pedig Szitái Béla cigányzenekara muzsikál. (x) Budapesti állandó útépítési munkára kövezöket, férfi segédmunkásokat, szállítómunkásokat azonnal felveszünk. Vidékieknek munkásszállást, munkaruhát, bakancsot adunk. Munkanaponként 10 Ft különélési pótlékot fizetünk, a családfenntartóknak. Üzemi konyhánk nincs, étkezést adni nem tudunk, szállásainkon főzési lehetőség biztosítva van. Felutazási költséget munkába állás után visszatérítjük. Kéthetenként szabad szombat van. Fővárosi Útépítő Vállalat Bpest, V. Belgrád rkp. 13-15 MA, VASARNAP DÉLELŐTT 12—2- ig Seress János II. kerületi tana'stag Poroszlay úti iskolában; Berecz Mihály II. kerületi tanácstag 12—4 óráig a Kismacson; délután 6—7-ig Szabó István II. kerületi tanácstag Mester u 22. szám alatti iskolában fogadóórát tart. HÉTFŐN délután 6 órakor Zsar- nóczai Sándor I. kér. tanácstag a vargakerti pártszervezetben, kedden 6 órakor Grandpierre Lajos városi és Kun Gergely III. kerületi tanácstag a Sernevál kultúrtermében (Diószegi út) tanácstagi beszámolót tart. TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK: Ma. vasárnap délelőtt 9 órakor Kokas Márton III. kerületi tanácstag a Szatai iskolában; 11 órakor Gere Miklós I. kerületi tanácstag a Szepesi iskolában; délután 4 órakor Debreczen Ferenc városi és Magyar István III. kerületi tanácstag a nagycserei tanácsházán; Bagi István városi és Berecz Mihály II. kerületi tanácsiig a kismacsi Béke TSZ központjában; délelőtt 9 órakor Kl&s Lajos városi és ifj. Szűcs Imre kerületi tanácstag a Mézeshegyi iskolában tart tanácstagi beszámolót. — Hétfőn, 20-án: délután 6 órakor Sólyom Istvánná városi és Olajos Zsi,gmond III. kerületi tanácstag a Rakovszky utcai Általános Iskolában; délután 7 órakor Szabó Lajosné városi tanácstag a Szabadság-telepi iskolában. 6 órakor Deák Ferenc II. kerületi tanácstag a nagyerdei VAOS2 üdülőben fogadóórát tart. AZ AP HÍRÜGYNÖKSÉG angol kormánykörök pénteki közlésére hivatkozva Jelenti, hogy Eden angol miniszterelnök megnívta Nehru indiai miniszterelnököt, hogy a jövő hónap elején, még a kormányfők genfi értekezlete előtt látogasson el Londonba. A G. FEJES ÉVA által vezetett munkaközösségi balett iskola, vizsga- előadása a színházban június 21-én 6 órakor lesz. (x) Színházi műsoi Ma az idény utolsó előadásai: 4-kor és 8-kor: A nagy ékszerész. Az 1954—55. idényre váltott szel-, vénybér letek érvényessége ezen a napon megszűnik. Június 20-tól nyári szünet. l^áríhirek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük az elvtársakat, nogy Hajdú-Bih-ar megyében a következő helyeken tartunk pártnapokat a nemzetközi helyzetről: Június 20-án, hétfőn este 8 órakor Dai vason Stozicski Ferencne, *:z MNDSZ megyei titkára; Csokin 5n este 8 órakor Gyökös Mihály, a negyei pártbizottság adminisztratív osztály vezetője; Uj ír ózon, este 8 órakor Pálfi Sándor, a Hajdú-Bthar megyei Építőipari Vállalat igazgatója Junius 21-én, kedden délután Hajdúdci-ogon Vigh József, a megyei tanács» elnökhelyettese. DEBRECENBEN Június 23-án csütörtökön délután fél 4-kor a Bútorgyárban Barczi Gyula, » megyei pártbizottság *isö titkára; a Hajdúsági Gyógyszergyárban délután 5 órakor Angyal Laszio, a megyei pártbizottság ipari osztályának munkatársa; a Lakatos és Gépipari Vállalatnál délután fél 5-kor Stozicski Ferenc, a megyei pá'Toi- zoltság ipari és közlekedési osztályára,. \ ezelöje. A VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük az elvtársiakat, hogy Debrecenben a napokban az alábbi helyeken tartunk pártnapokat a nemzetközi helyzetről: Június 20-án, hétfőn fél 3 órakor a Texti'gyárban Jánoska Sándor, a városi pártbizottság politikai munkatársa. Júnus 21-én, kedden fél 5 órakor a Dohánygyárban Baranyai György, a városi pártbizottság másodtitkára; fél 8 órakor az SZTK-ban Fodor József. a városi pártbizottság politikai munkatársa. Június 22-én. szerdán fél 3 órakor a Ruhagyárban Czipa Mihály, a városi pártbizottság ágit. prop. osztály vezetője; fél 6 órakor a Hajdú- Bihar megyei Építőipari Vállalatnál Pullai Árpád, a városi pártbizottság első titkára. Június 23-án, csütörtökön 4 órakor a Gépifermentálóban Seres Béla, a városi pártbizottság politikai munkatársa NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja Hajdú- Bihar megyei Pártbizottságának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség: Debrecen: Tóthfalusi tér 10. Havi előfizetési díj 11.— Ft. Szabadság Lapnyomda, Debrecen SPORT Hajilú-Bihar ifjúsági labdarúgó válogatottja ma lorökszenimlklóson Budapest IV. ellen szerepel A megyei ifjúsági labdarúgó válogatottak országos bajnokságáért folyó küzdelmekben Hajdú-Bihar csapata az elmúlt vasárnap szép győzelmet aratott Nógrád megye válogatottja ellen. Ma délután második mérkőzését játssza Törökszentmildú- son. Ellenfele Budapest IV. válogatottja lesz. DEBRECEN MAI SPORTMŰSORA LABDARÚGÁS. Bástya pálya 10 óra: D. Dózsa—D. Honvéd. — Építők pálya fii 9 óra: D. Vasas—Berettyóújfalui Vörös Meteor. Megyei bajnoki mérkőzések. HÁROMTUSA. Nagyerdei Stadion északi kapujánál, 8 óra: ösezievont megyei egyéni és csapatbajnokság befejező, terepfutás számának lebonyolítása. MOTORKERÉKPÁR. Nagyerdei Stadion 4 óra: A Közlekedési Törekvés meghívásos motorkerékpáros salak- pályaver senye. TORNA. Posta Iqazqatósáq Törekvés (Vörös Hadsereq útja) kézilabda- pályán 9 óra: Debrecen — Budapest. MA DÉLELŐTT FOLYTATJÁK A BUDAPEST-DEBRECEN VÁROSOK KÖZTI IFJÚSÁGI TORNÁSZ- VEP.SENYT Szombaton este 500 néző előtt kezdődött e' a Budapest—Debrecen városok közti ifjúsági férfi és női tor- nászver&eny. Az első n,ap nőknél korláton Budapest csapata 53.90. Debrecen pedig 49.90 portot ért el. Gerendán Debrecen győzött 55.45 ponttal, míg Budapest 53.30 pontot ért e1. Nőknél az első nap eredményei alapján 1.95 ponttal Budapest csapata vezet. Férfiaknál összesített eredményt értékelni nem lehetett, mert a fővárosiak két versenyzője — tegnap lefolyt érettségije miatt — csak ma végezheti el a szerenkéntl gyakorlatokat. A városok közti versenyt ma délelőtt 9 órától folytatják a Postaigazgatóság Törekvés pályán. Nőknél talaj és lóugrás, férfiaknál lólengés, nyújtó és lóugrás versenyszám lesz. A MAGYAR VÁLOGATOTT NYERTE A MOSZKVAI VÍZILABDA TORNÁT A moszkvai nemzetközi vízilabda torna pénteken a késő éjszakai órákban a Szovjetunió — Egyiptom mérkőzéssel fejeződött be. A szovjet együttes 6:1 arányú győzelmet aratott. A torna végeredményben — jobb gólaráimyal — a magyar csapat elsőségével végződött. A torna végeredménye: 1. Magyarország. 2. Szovjetunió, 3. Románia. 4. Olaszország, 5. Egyiptom. SZÉP női ruhák vékony alakra eladók, Szív utca 4. (3. ajtó.) BEKÖLTÖZHETŐ kertes családi ház eladó, Leinin- gen u. 19/d. Almos utcával szemben. KETTÖSZOBAS összkomfortos magánház beköltöz- hetöséggel sürgősen e'adó, Cserepes utca 24. ELADÓ Rákóczi u. 14. számú házi 3/4 része beköltözhető lakásokkal 105 000 forintért. ÓRIÁS fikusa 260 levelű eladó. Kar u. 37. KÉT darab 150 kilós sertés eladó. Kontsek u. 9. (Szabadság-telep). KORNVALD választott malacok eladók. Bokányi Dezső u. 15. Szabadságtelep. 150 kilós sertés eladó, Töhötöm utca 37. HÁZ 600 négyszögöles gyümölcsössel eladó, Jánosi utca 66. Érdeklődni Kinizsi u. 94. VÍZVEZETÉK, gáz, köz- pontifűtésszerelő tanulót felveszek. Barna Béla, Csapó u. 55. HORGASZBOTOK, sportkocsi, női és férficlpők eladók, Széchenyi u. 106. ELCSERÉLEM szoba, konyha, spelzos utcai lakásomat, nagyobb portáj u vagy összkomfortosra. — Gáz bent van. Faragó u. 10. sz. KAPTÁRMÉRLEG elzárha, tó mérörudas eladó. Vénkert, Sinay Miklós u. 10. sz. HALÖSZOBABUTOR kaukázusi dióból, kívül-beiül fényezett, modern eladó, Vadliba u. 7. Vágóhídnak 1200 nagyméretű új cserép, 45 db kupás eladó, Teleki u. 80. PERZSASZÖNYEG gyönyörű. hordárkocsi eladó, Rákóczi u. 60. EGY fehér mély gyermekkocsi eladó Jósika u. 13. sz. KÉT darab spalettás ablak és -ajtók eladók, István út 9. KÜLÖN szoba, konyhát elcserélem hasonlóval, víz villany bent van. WesseléEGY kövér sertés és egy ruhasziökrény eladó, Ma- róthy György u. 12. ELADÓ két ágy és konyhaszekrény, Kinizsi u. 100. KÉT darab 200 kilós sertés, 33 lapméter vízhatlan ponyva eladó, Dimitrov u. 16. ELADÓ kétszer egy szoba, konyhá9 ház szép gyümölcsössel, Csigekert u. 8. Jó állapotban lévő férfi kerékpár eladó, Pa:sirta u. 49. ELVESZETT a „Földmű- vesszövetkez-et raktára Hajdúsámson” bélyegzője, ami érvényét vesztette. MODERN festett háló és konyhabútor kapható, Arany János u. 2. AZONNAL beköltözhető villa Nagyerdőn, Egyetemnél eladó, Komlóssy út 36. MESTER utca elején cserével beköltözhető 1 szoba, konyhás lakással ház, vagy féí ház sürgősen eladó. Telefon: 12-72. ELCSERÉLNÉM utcai szobámat, szoba, konyháért, Bethlen u. 23. Érd-eklödni vasárnap délután 4-tői. SPECIAL varrógép műszerészit, aki Győrben kisipari műhely vezetését vállalja, megbeszélésre keressen fel. Enyedi, Nyíl u. 38. KÜLÖNBEJARATU bútorozott szobát keres szigorlóorvos, Sztálin krt. 74. Telefon: 16-75. EGY elsőrendű varrógép eladó, Hajdúszoboszló, Major u. 2. KOMBINÁLTSZEKRÉNY, ruhaszekrény, tűzhely, te- leajtó. fíkusz és egy nagy asztal eladó, Eötvös u. 116. ELCSERÉLEM utcai szoba, konyha, fáskamara és pincéből álló lakásomat nagyobbért, Fonatos u. 18. Árpád térnél. AH WESSELÉNYI u. 83. számú ház 1/3 része, beköltözhető, sürgősen eladó. BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó, szőlővel, gyümölcsössel. Érdeklődni Leiningen u. 59. POLITÚROZOTT szekrény, éjjeliszekrény eladó, Fonatos u. 6. Csapó utcai állónál* BÚTORÜZLETEMET Csapó u. 16. alól áthelyeztem Csapó u. 28. udvarba. Vétel és eladás. Váradi, Csapó u. 28. HALÖSZOBABUTOR festett eladó ás megrendelhető, Kossuth u. 60. SZÉP konyhaberendezés eladó, Szappanos u. 18., jobbra 1. ajtó. KAPARÓGÉP jó állapotban lévő eladó, Hajó u. 22. sz. ~REKAMIÉ 2 fotellel eladó, Sallai Imre u. 23. KOMBINÁLTSZEKRÉNY eladó, Boldogfalva u. 2. JÓZSA Rózsás-telep 481. számú családi ház azonnal eladó. 125-ös Csepel motorkerékpár, pirostankos eladó, Kígyó u. 38. EGY steppelt sport gyermekkocsi eladó, Lehel u. 35. sz. EGY szoba, konyha, előszoba, speizos lakással elcserélném egy szoba, k on yh a, el ősz ob a, k er í es, j ószágtartásos, házfel ügye- lői lakásomat a környékben. Péterfia u. 4. GYÜMÖLCSÖS házhely jóvizü kúttal, 473 négyszögöl Andrássy út 53. alatt eladó. KÖZÉPKORÚ gyermek- szerető nőt felveszek. Szabadság-telep, Sólyom utca 16. sz. 150—160 kilós zsír&er- tés eladó, Taizs, Ispotály tér 1. HÁROM darab 3.50 m-es vasgerenda eladó. Érdeklődni Komlóssy út 16. 8—9-ig ELADÓ két kövép sertés beadásba alkalmas, Görbe u. 13. ÜZEMKÉPES 200-as Zün- dapp motorkerékpár eladó, Bégány u. 14. 3+1-e-s Orion világvevő rádió eladó, Marx Károly u. 33 I. ajtó (Csillag u.) AZ ÁLLAMI Ipari Leány- középiskola 1950-ben végzett növendékei 1955. VI. 25-én este 8 órakor tartják 5 éves találkozójukat a nagyerdei Vigadóban. ELADÓ ház beköltözhető lakással, Marx Károly u. 9L sz* KÉT iskolás leánykát teljes ellátásra felveszek. Zongora van. Szigorú felügyelet, Szabadság útja 12., földszint. 125-ös Csepel új, bejáratott, kilométerórás eladó, Komlóssy út 44. ÜZEMKÉPES benzinmotor 5 lóerős eladó. Péterfia utca 26. PÁRNÁK, asztal, székek eladók, Domb ut 10. Kére sztép ül et. BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó, Kurucz u. 59. ELADÓ 180 — 200 kilós sertés, István út 42. MODERN diófa ágy felszereléssé! eladó, Bajcsy- Zsiliniszky u. 34. Rácz. KÉT darab 135 kilós eladó, Honvéd u. 44. JORKSIRI és kornvald malacok eladók, Piac u. 38. Lehotai. KÚTFÚRÁST, kútjavitást vállal Paligia Mihály ártézi és műkútfúró. Kútszív itcyú eladó, Eötvös u. 16. ELADÓ egy 3-1-1 rádió, Bern tér 21., házfelügyelőnél. BEADÁSRA alkalmas hízó eladó, Bethlen u. 4. BEKÖLTÖZHETŐ ház kerttel. nagy családnak is alkalmas eladó. Szávai Gyula u. 8. CSEPEL 125-üa teleszkópos kétikiömlös príma állapotban eladó, Berta u. 8. FEHÉR gyermek sportkocsi eladó, Tímár a. 12. Kovácsné. EGY családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni Kurucz u. 72. BÚTOROZOTT szoba két férfinek kiadó. elsejére. Sinay Miklós u. 16. HASZNÁLT bútorok vétele és eladása. Ugyanott kerékpár kölcsönzés. Hétköznap 7—19 éráig, vasárnap 9—13 óráig. Használtcikk KTSZ, Csapó u. 16. udvarban. AH ELADÓ kifogástalan bejáratott 250-es Pannónia motorkerékpár, Vörös Hadsereg útja 30. I. em. 1. ajtó. HONVÉD u. 81/b. számú háa eladó» MAGYARORSZÁG GYŐZELME A KOSÁRLABDA EB-N Maqyarorszáq — Srovjetuniö 82:63 (39:30). Harmincezer n-M. Vezette: Reverb&ri (olasz.) 6a Atakol (túrok). Kosáidobók: Hódi II. és Zsíros (20 — 20). Bánhegyi (18). Greminger (12). Bencze (7), Cselkó és Hódi [. (2 — 2), Czikán (1). illetve Lagia (15). SiUns (9), Mojsz«jev (9), Torban (7). Korkija (5). Ozerov (5). Sztoivkusa (3), Resev- nyikov (3), Vlaszov (1), Petkijavicius (1). Lenqyelorszáq —Juqoszlávia 67:59 (31:29). Csehszlovákia — Román!» 91:69 (48:36) TIZENKÉT GÓL ESETT A SZOMBATI KÉT MEGYEI BAJNOKI LABDARUGÓ- MÉRKŐZÉSEN Szombaton két megyei labdarúgó mérkőzést játszottak le Debrecenben. Ei'edmények. O. Vasútépítő Törekvés —D. Bástya 4:2 (2:1). A Vasútépítő jobb és ötletesebb játékával megérdemelten győzött. Még két 11-est (Szabó és Tisza) is kihagytak. A gólokat Szilágyi (2) és Rácz (2), illetve Némedi (2) szerezték. D Vörös Meteor —D. Állomás Törekvés 5:1 (1:1). A fiatalokkal felfrissített Meteor jobban bírta a hajrát. A mérkőzés csak az utolsó negyedórában dőlt el a Vörös Meteor javára. RÖVID SPORTHÍREK Debrecen város férfi és női kézilabdázói ma Miskolcon vendégszerepelnek. — Mai vidéki megyei bajnoki mérkőzések: Hajldúszoboszlói Szpartakuez—D. Építők, Hajdúböszörmény—Nádudvar. — AD. Szpar- takusz üzemi labdarúgóbajnokságában az Építőipari KTSZ áll az élen. a Bádogos KTSZ, a KIOSZ ég a Cipő KTSZ előtt. Mozik műsoro V|G: Ma háromnegyed 2, 4, 6 és 8 órakor hétfőn háromnegyed 4, 6 és 8 órakor: Északi Robinsonok. Kí- sérőműsor: Emlékezz ifjúság. — BeKE: Ma délután háromnegyed 2. 4, 6 és 8 órakor: Erősabb az éjszakánál. hétfőn délelőtt fél 10, fél 12 és fél 2 órakor: Északi Robinsonok, délután háromnegyed 4. 6 és 8 órakor: Liliomfi. — HÍRADÓ: Ma háromnegyed 2, 4, 6 és 8 órakor; Északi kikötő, hétfőn délután háromnegyed 4, 6 és 8 órakor: Titkos küldetés. — METEOR: Ma háromnegyed 3, 5 és egynegyed 8 órakor és hétfőn háromnegyed 3, 5 és egy- gyed 8 órakor: Északi Robinsonok. — KUNIKA: Ma fél 3 és 5 órakor, hétfőn fél 5 órakor: Vidám vásár. — STADION-KERT: Mia este 9 órakor és hétfőn este 9 órakor: Amikor a mezők virágoznak. — PETOFI-KERT: Ma este 9 órakor: Északi Robinsonok. Kísérőműsor: Emlékezz ifjúság, hétfőn este 9 órakor: Arlberg express. Mai matiné műsorok: VÍG: de. 11 órakor: Ezerarcú hős. BÉKE: de. 11 órakor: Tengeri karvaly. — METEOR: 10 órakor: Ezerarcú hős. — HÍRADÓ: 9 és 11 órakor: Hamupipőke. Rákosi-telep: Riadó a cirkuszban. Homokkert II.: Hintónjáró szerelem. Nyúlás: 3 Lamberti. — Kerekestelep: Zsurbin család. — Csapókért III.: Verdi. Munkásokat keresnek TÍSZAPAI.KONYARA, Kazincbarcikára, Budapestre építőipari segédmunkásokat keresünk. Szállás, étkezés biztosítva. Toborzási jutalom éves szerződésnél 200 Ft. Borsodi Szénbányászati Tröszthöz bányamunkára segédmunkásokat keresünk. — Szállás, étkezés biztosítva. Család- fenntartók évente 72 q szenet kannak ingyen. Nagy bátonyban 14 —16 éves fiúkat vajai iparitanulóknak keresünk. Fenti helyekre jelentkezni lehet járási műnk aer ő gaz d álk od á s - nál, Debrecenben Irányító irodába i Vörös Hadsereg útja 36. AH KOVÁCSMESTERT alkalmazunk saját szerszámmal. Jelentkezni lehet Debreceni Épület javító és Szerelő Vállalatnál Debrecen, Teleki u. 57. VÍZÉPÍTŐ mérnököt vagy technikust azonnal alkalmaz műszaki ellenőrnek a Hortobágyi Halgazdaság. Hortobágy-Halastó. ÁH MISKOLCI Mélyfúró Vállalat azonnali felvételre keres szakképzett fúróme-stereket és segédfúr ómeste- reket. Bővebb felvilágosítás a vállalat székhelyén, Miskolc, Laktanya u. 15. sz. AH DEBRECENI Gördülőcsapágy gyár felvételre keres nagy szakmai gyakorlattal rendelkező sz-erszám-ma- róst, szerszám-köszörűst és szerszám-esztergályost. Érdeklődni személyesen vagy írásban. Cím: Gör- düi Csapágy gyár saemélyaeti osztá- , jüt Debrecen, AU Hírek iiiaiiiitaiiiiiaiaiiiiiiiiiiiiiifiiiiitiiiiiíiiiiii Bábszínház műsora: Ma, vasárnap délután 4 és 6- kor: Többet ésszé1, Üssed- üs&ed burUcócska. Állandó Báb- üsígSáft iisseiii JkJás..