Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-19 / 143. szám
1835. JUNIUS 19 VASÁRNAP N ÉPLAP 5 (B&Ldrg, (Ldibtt'tLk kbzűit AVAQY Ml UJSAQ DANCSHÁZÁN! ÉPÜLŐ ÚJ HÁZAK IA KISHEGYESI ÚTON 1 meg 30 forintra számítanak, vagy még többre. — Tavaly azért volt annyi baj a tagsággal — adja meg a felvilágosítást id. Herczeg Imre, a népfront-bizottság helyi elnöke, a tsz egyik alapító tagja — mert nagyon megkavarta őket Nagy Imre politikája. Sokan kiléptek a tsz-ből, akik pedig bentmaradtak, azok közül is legtöbben bizonytalankodtak, az ellenség szavára hallgatva csak immel-ám- mal dolgoztak. A gyengén sikerült zárszámadás azonban kijózanított mindenkit, s ma az elsők vagyunk a járásban. J> '—Egyenes út a boldogulda felé — Most már nem féltem a tagságot — folytatja a továbbiakban Imre bácsi — mert ha idén roeg- ízlelte a jó munka ízét, biztos, hogy jövőre se mond le arról. — De nem ám ... nem bizony — hangzik innen is, onnan is a helyeslés. A szemekből, az arcokról sugárzik, hogy megtalálták végre az egyenes utat, most már csak arra kell vigyázni, hogy ne térjenek le róla és egyre előbbre haladjanak rajta a boldogulás felé. Élénkül a társalgás, mindenki újat, érdekeset akar mondani az életükről. Nem a magáéról, hanem a közösről. Elvetették a száznapos kukoricát... 90 holdról betakarították a szálastakarmányt... kölesük is lesz idén bőven ... 80 ezer forintot hozott a gyapjú ... és még ki tudná észben tartani, mi minden előkerül. Vidám arccal, csillogó szemmel mesélnek. Boldog emberek — gondolom magamban, s úgy érzem, hogy napokig is örömest, boldogan elhallgatnám őket. Hát ilyen egyszerű a bolodgság? Varga Benedek. Aki régebben járt a Kishe- gyesi út elején, az emlékszik, hogy a volt Dávid Malom előterében mindig szántóföld volt — és egy csomó kőtörmelék. Ma ugyanezen a helyen már félig kész, vagy befejezéshez közeledő házak sorakoznak. Nem is egy-kettő, körülbelül harminc. Egy egész kis település. ÉRDEKES, hogy a készülő házak táján délelőtt és a kora délután építőmunkást egyet sem lehet látni. Csend van. Csak a piros téglarakások és a félig felhúzott falak virítanak a napfényben. Másnap, harmadnap ugyancsak ez a kép. A házak mégis épülnek, nőnek. Tegnap például még az egyik sarki házon csak a gerendák voltaik felrakva, ma azonban mór a cserepek is a helyén vannak. Egy másik helyen ugyancsak friss fundamentum feketéjük. Munkaidőben senki sem dolgozik és mégis emelkednek a falak? A dolog egyszerű. A házak építői kivétel nélkül munkás emberek. Kőművesek, vasutasok, vagy hivatalba járók, akik a napi nyolc órai munka után újra foglalatoskodáshoz látnak, hogy felépítsék kis családi házukat. Délután négy óra után szekercecsattogás, szekérzörgés. vidám füttyszó csendül fel a Kishegyesi út elején és csak késő este, besötétedéskor halkul el. AZ EGYIK TELKEN Baírtha József épp a fundamentumot ássa. Idősebb ember, talán már 50 éves. Az ásó azonban szaporán, fáradhatatlanul jár a kezében, pedig a munkahelyén nem ásóval dolgozik. Hivatalsegéd. — Tavasszal telket kaptam a várostól, — mondja — egészen olcsón, 800 forintért. Az államtól kapok kölcsönt, az anyagot ezen veszem. Huszonöt év alatt kell a pénzt letör- leszteni. őszre már ide költözünk. Egyedül itt is nehezen boldogul az ember, nehezebben megy a munka. De a segítség ezen a tájon, ebben a most formálódó új közösségben sohsem késik. Bácsi József ács például falat akar rakni. Nem sikerül sehogy sem. Töpreng, töpreng, — de már jön is a szomszéd, Luther Sándor. Kőműves, így hát gyorsan helyreigazítja a hibát. Aztán jönnek a többiek is, persze szomszédok mind. Kerül asztalos, vízvezetékszerelő, még festő is közöttük, hát segítenek egymáson. így épülnek fel itt a Kishegyesi út elején a családi házak, egy nagy család segítő keze nyomán. ÖRÖMBEN éppen ezért nincs hiány. Balogh József főmozdonyvezető például most a világ legboldogabb emberének érzi magát. Pár nap és beköltözhet saját otthonába. Büszkén magyaráz, amikor a jövőről beszél. — Nehéz volt, sokat kellett szaladgálni, küszködni, de megérte, — hangoztatja. Amire vágytam, az megvan. Kész a ház. Lesz benne víz, gáz, rádió, fürdőszoba. Ősszel a ház elejére gyümölcsfákat ültetnek. Befejezésül csak annyit : helyes volt, hogy a városi tanács kiosztotta a Kishegyesi út e'°- jén lévő területet. Ma harminc ember, harminc család örül ennek. így is egy lépést tettünk előre a lakásprobléma merni- dásában, amely még sok családot, s velük mindnyájunkat foglalkoztat. Sz. L. 113 ===== a ===== I == I r—r- - I ==; 1: SZABÓ PÉTER IRMÁIK 68 000 f.o ritife) s tartozása A tartozás rendezése becsületbeli kötelesség, különösen az, ha az állammal szembeni tartozásról van szó. Vannak azonban még sajnos olyanok, aki«, nem így gondolkoznak, akik évről, évre szabotálják az adóflzelést, a beadást. Miért? Pontosan azért, mert népi demokratikus államunk a dolgozó nép érdekét szolgálja, az ő érdekeik pedig nem azonosak az ország túlnyomó többségének, a dolgozók millióinak érdekével. Nézzük meg közelebbről, kik ezek az emberek? Szabó Péter Debrecen, Veréb dűlő 53. szám alatt lakó 66 éves kuláknak 1949-ben még 42 hold földié volt, jelenleg 23 holdon gazdálkodik. Zsugoriságára jellemző, hogy két asszonyt már kiéheztetett maga mellett, a harmadikat most éhezted. Ezzel azonban már nem lesz könnyű dolga, mert a harmadik asszony nála is fösvényebb. Most az egyszer emberére akadt, megtalálta zsák a foltját. Szabóról ismerősei közt az a hír járja, hogy igen szereti a szilvapálinkát, de azért egy fél decit soha meg nem inna. csak három centet, mert az olcsóbb. A környéken úgy ismerik, hogy „a ravasz kulák“. Az az idő azonban már elmúlt, hogy sunyi rókatermészetét a hatóságokkal szemben a maga javára tudná gyümölcsöztetni. 1949-ben, amikor 42 hold földjén négy bérlő gazdálkodott, s ő kényelmesen, munka nélkül élt a mások verejtékéből, a bérletek járadékából, akkor különböző fondorlatokkal azt. akarta bebizonyítani a pénzügyi hatóságoknak, hogy évi jövedelme összesen 4865 forint. Természetesen nem hitték el, hiszen azt még a laikus is tudja, hogy 25 aranykoronós földekből, Debrecen határának legjobb földjeiből 42 hold nem 4865 forintot jövedelmez. Szabó Péter 1952-ig minden évben fizette az adót, s úgy, ahogy rendezte a beadást is. Akkor azonban megmakacsolta magát, s az elmúlt hárem év alatt alig fizetett néhány forintot az adóba, ezért hátraléka 42 000 forintra növekedett. Begyűjtési hátralékának értéke pedig 1955. márciusában már meghaladta a 15 000 forintot. Ebben az összegben nincs benne a hízottsertés tartozása, mély újabb 11 000 forintot tesz ki. Es hogy ne tudjanak behajtani rajta egy fűiért sem, ezért tudatosan fizetésképtelenné' tette magát. Házán, tanyáján és földjein kívül rövid idő alatt túladott minden ingóságán, még a lakását is bérbe adta, s ő maga egy kis kamrában lakott. Állatot évek óta nem tartott, még egy tyúkot sem, úgyhogy a végrehajtók Szabó esetét a legreménytelenebbek között tartották nyilván. A nép államának igazságszolgáltatása azonban megtalálta , a helyes intézkedést a 'kötelességek teljesítése alól kibúvó Szabó Péter és hozzá hasonló kuláktársai megfékezésére. Az 1955. évi április 22-i Magyar Közlönyben ugyanis rendelet jelent meg, mely kimondja, hogy azoknál a ku- lákoknól és üzérkedőknél, akik önhibájukból hosszabb idő óta nem teljesítették beadásukat, nem fizették az adójukat, és a hátralék rendezésére alkalmas beadási cikkük nincsen, ott az illetékes tanács elárvereztetheü az adós ingatlanait. Debrecenben •■». II. kerületi tanácsnál május 6-án már megszületett a határozat, hogy Szabó Péternél árverezte mi kell. Röviddel azután a tanács feladatta a kulák Bartók Béla úti házát, s az érte kapott 59 000 forintot lefoglalta a kulák több év óta felgyülemlett tartozásának törlesztésére. 1 < A II. kerületi tanács nemrég újabb hat kutaknak küldte el az árverési értesítést, köztük Csige Imre, Macs, Ujosztási lakosnak, akinek köztartozása 31 000 forint, Tóth László Debrecen, Csokonai utca 29. szám alatti lakosnak, aki 27 000 forinttal tartozik az államnak, és Balogh Miklós Debrecen Kétmalom utca 10. szám alatti kuláknak, akinek adó- és begyűjtési hátraléka 35 000 forint. Az értesítést tett követi, példa erre Szabó Péter házának eladása. Vége tehát a türelemnek. Az állammal szembeni kötelességeik teljesítését szabotáló kulákok, a Szabó Péter-féle népellenségek nem egy esetben megtették azt, hogy szemébe nevettek a végrehajtónak. Az új árverési rendelet azonban elveszi kedvüket a nevetéstől, és most már kétszeresen is meggondolják, hogy érdemes-e tovább halogatni az állammal szembeni tartozásaik rendezését. «■* nek akkor man szerencséje, ha jó termést takarít be. A jó termést pedig két kezük szorgos munkájával biztosíthatják elsősorban. Zötyög tovább az erős vasalt szekér a döccenőkkel teli mezei úton. Kiadós eső volt az éjjel, így hét sehol egy lélek a széles határban. A felázott földeken a mozdulatlanságot csak a faluból idetévedt galambok zavarják meg, itt-ott. No, meg az örökké mozgó, egymást kergető szürke felhők az égen, melyek alján most is ott csüng az eső lába. Úgy vonulnak el ezek az egymásba gomolygó sötét foltok az ember feje fölött, mintha a ha- ragvó természet ütésre mért öklei lennének. És mikor sötétségük súlyétól zsákmányra éhes sasként buknak rá a szomszéd falu apró házaira, ütés helyett mégis simogatést, rombolás helyett megújulást visznek a tavaszi határ száz színben pompázó növényvilágának. Mikor a kukoricatábláihoz érünk, az elnök, mezőgazdász és brigádvezető, mindhárman egyszerre akarnak beszélni. Végül is a brigádvezetőé lesz a szó. — Nyolcvankét hold kukoricánk van, Tavaly bizony nagyon rossz volt a termés, mert a tagságot egyenként kellett a munkára agitálni. A kukoricát aratáskor egyeltük és kapáltuk is egyben. Törésig aztán nem járt ember a tengeri földön. Most meg már több mint egy hete befejeztük az egyelés utáni második kapálást is. A kukoricaföldeken túl gyönyörű látvány tárul elénk. A Szekér megáll egy percre, s mi mindnyájan felállunk, hogy jobban lássuk az előttünk elterülő hatalmas búzatáblát. 300 hold őszi búza, haragoszöld, hullámzó búzatenger. Hamvas, világos föl- , tokát fest hullámaira a fürge madárként csapódó dévai szellő. A tájat nézzük, s nem tudunk betelni vele. /J vY* * idén okosabbak lesnünk — és géppel araiunk — Megadja 'a 10 mázsás átlagot — töri meg a csendet Jámbor elvtárs, a mezőgazdász, — de ha jó idő lesz rá, tán még többet is. Tavaly 3 kilogramm búzát osztottunk munkaegységenként, s ha a < fogadott kézi kaszások nem vittek volna el 317 mázsát, akkor 4 kilónál is többet oszthattunk volna. Idén okosabbak leszünk és géppel aratunk. Delet harangoznak a falu tornyában, mikor tpvább indul szekerünk. Az egyéni gazdák parcellái felé vesszük az utat. — Azt is meg kell nézni — mondja Herczeg elvtárs — mert csak így mérhető le az egyéniek és a tsz tagok munkája közötti különbség. Rövid tájékozódás után megállapítjuk, hogy a csoport földjén minden különb, mint az egyénieknél. Vígan kocog a két sárga, úgy látszik tudják, hogy innen már hazafelé vezet az út. Átvágunk a legelőn, megkerüljük a falut, s néhány perc múlva a tsz udvarán vagyunk. Itt is akad érdekesség: 32 személyes lóistálló, melyet saját erőből építettek tavaly, meg kovácsműhely teljes felszereléssel, amelyben idén január óta folyik a munka. Kezdek belezavarodni a dolgokba. Mindenütt szebbnél szebb eredmények, az irodában a járás legjobb termelőszövetkezetének járó vándorzászló, melyet egy hónappal ezelőtt kaptak meg, körülöttem elégedett arcok... De hogy csinálták ezt egyik évről a másikra, hiszen tavaly még alig hogy éltek. A zárszámadáskor egy munkaegység értéke mindössze IC és fél forint volt. idén Bizonyéra mindenki gondolkozott már azon, hogy mi a boldogság, hogyan lehet azt elérni, s az emberek között kik azok, akik igazán, szívből boldogok? Egy elfakult, ósdi, ha jól emlékszem, angol közmondás szerint nem az a boldog ember, akinek mindene megvan, amit kíván, habéul az, aki nem kíván olyat, amije nincs. Nem tudom, mikor született ez a „bölcs mondás“, azonban egészen bizonyos, hogy nem szegény emberek találták ki, hanem azok, akiknek mindig meg volt, amit kívántak, akiknek érdeke volt terjeszteni az efajta népámító mákonyt, mert kevesebbe került hazug filozófiát gyártatni, mint kenyeret adni az ehezők kezébe. Egészséges észjárású ember azonban soha nem íiitte el, hogy a szegénység, az igénytelenség a boldogság forrása. Kik tehát az igazán boldogok ...? asdag termés as VJ Élet I ermelösxOvet kezet földjén Bagosl. Elek, a dancsházi Uj Élet TSZ elnöke ott ül mellettem a szekéren és boldog, hogy a szövetkezet jó munkájának az eredményeivel dicsekedhet. És ugyan mit árulnak el Herczeg Károly növénytermelési brigádvezető lelkes magyarázatai a növényápolásról, ha nem boldogságot, a jól végzett munka örömét. Pedig egyikük sem híve a szegénységnek, még kevésbé a fejlődés legnagyobb ellenségének, az igénytelenségnek. — Nézze meg az elvtárs ezt a cukorrépát — fordul felém a fiatal fogatos fiú mellett ülő Jámbor József, a Nagyrébéi Gépállomás kihelyezett mezőgazdásza, mikor kocsink a tsz 20 holdas cukorrépa táblájának elejéhez ér. A látvány valóban megérdemli, hogy jól megnézzük. Az út két oldalén gyönyörűen ápolt cukorrépa föld terül el. A répatövek fölött ágaskodó levélkoronák akkorák, hogy a szomszéd répák leveleivel ölelkeznek, s a sorok közét már csaknem teljesen befödik. — Tavaly ilyenkor — mondja Jámbor elvtárs — még csak az egyelésnél tartottunk. Ősszel aztán nem is lett több holdanként 50 mázsa cukorrépánál. Az idén azonban másképp láttunk a munkához, s május 12-re befejeztük az egyelést. Azóta pedig háromszor megkapáltuk mind a 20 holdat. Ha most kiásnánk a répát, a tavalyi terméseredményt mér megkapnánk, őszre meg, ha valami elemi csapás közbe nem jön, elérjük a holdankénti 200 mázsás termésátlagot. Az elnök, meg a brigádvezető büszkén bólogatnak a mezőgazdász szavaira, bizonyítják, hogy úgy igaz, ahogy Jámbor elvtárs mondja. Közben megvidámodik a két sárga, s a szekérrázás torkunkra forrasztja a szót. Néhány percre elhallgatunk. De Herczeg elvtárs jobbra-balra forgó élénk tekintete most is beszél, mintha mondaná, hogy ott a hajlatban azt a magkendert nézzem, olyan eztán az egész környéken nincsen Az elnök elvtárs is arra pillant, az ő tekintete azonban messze kémlel. Túl a kenderföldön, az ég peremére festett távoli határ csipkés szélét figyeli, mintha onnan akarná kiolvasni h szerencséjüket. ti ■—/* .ntó-vrtö ember szerencséje“,.. Kár pedig azt a szerencsét olyan messze keresni, hiszen itt van egész közei, itt van a két kezükben. Csak jó erősen meg kell ragadni, mint ahogy megra- g:d‘ák az elmúlt hetekben a kapálást Mert a szántó-vető ember-
