Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-19 / 143. szám
Mai izámbé! A DISZ II. kongresszusának levele az MDP Központi Vezetőségéhez (2, oldal) — A DISZ II. kongresszusának felhívása a magyar ifjúsághoz (3. oldal) — Három művezető a termelés növeléséért (4. oldlal) — Boldog emberek között (5. old.) Gond és öröm (6. oldal) XII. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM ARA : 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1955. JUNIUS 19. H Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség megyei értekezlete Ez év február 28-án a Magyar Szabadságiharcos Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség országos választmányának egyesített ülése kimondta a két szövetség egyesülését, és egy új szövetség létrehozását. A két szövetség egyesítésére a párt KV titkárságának 1955. január 24-i határozata alapján került sor. Ez a határozat elemezte és értékelte a két szövetség munkáját, és kimondta, hogy a 'honvédelmi tömegsport további megjavítása és kiszélesítése érdekében a Magyar Szabadságiharcos Szövetséget és a Magyar Repülő Szövetséget egyesíteni kell. A párt Központi Vezetősége és az országos választmány határozatának szellemében megindult megyénkben is e két szervezet egyesítésének gyakorlati végrehajtása. Megyei, majd járási kibővített választmányi üléseken, aktívaértekezleteken megtörtént az egyesülés kimondása és az ideiglenes elnökségek megválasztása. Ezek a küldöttértekezletekig, illetve a végleges elnökség megválasztásáig hivatottak a szövetség szervezeteinek irányítására. Ezután kezdődött meg a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség első országos konferenciájának előkészítése, melynek során ma érkeztünk el a megyei küldöttértekezlethez. Az értekezlet feladata, hogy értékelje a Szabadságharcos Szövetség II. kongresszusa óta eltelt négy esztendő munkáját és meghatározza azokat a feladatokat, amelyeket végre kell hajtani, hogy a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség széles tömegszervezetté váljon megyénkben. Igen jelentősek azok az eredmények, amelyeket a szövetség az alapszervezetek számának és a taglétszámának növelése terén elért. Nagymértékben megnőtt a szövetség népszerűsége, ismertté vált megyénk egész lakossága, főképpen a fiatalság körében. A DISZ-szel való együttműködése meghozta a várt eredményt. Az ifjúság széles tömegei bekapcsolódtak a két szövetség munkájába és részt vettek az elméleti és gyakorlati oktatásban, a különböző körökben, a szövetség által, vagy a DISZ- szel közösen rendezett lövész, járőr és egyéb sportversenyeken. A szövetség lehetőséget biztosított a kört végzett és alapképzettséggel rendelkező fiatalok továbbképzésére a klubok megalakításán keresztül, ahol színvonalas szakmai képzettséget sajátíthatnak el és versenyezhetnek a klubok csapataiban. Ma már négy klub működik megyénk székhelyén, melyek komoly eredményekkel és versenyeken elért első helyezésekkel büszkélkedhetnek. Az egyesülés, az országos konferencia előkészületei megmozgatták szervezeteinket, tagságunkat. A küldöttválasztó taggyűléseken és járási küldöttértekezleteken lelkes hangulat alakult ki, több versenykihívás és termelési felajánlás született az országos konferencia tiszteletére. Az eredmények mellett hibák is voltak szövetségünk munkájában. Legfőbb hiba a politikai nevelőmunka, a tömeg között végett agitáclóe munka elhanyagolása, amelynek következtében nem tudtuk bevonni a honvédelmi tömegmunlka különböző ágaiba a megye fiatalságának széles tömegét. Ez aztán gátjává vált mindkét szövetség további fejlődésének. Akadályozta a munkát az is, hogy a honvédelmi munkával két önálló tömegszervezet foglalkozott, ami megosztotta az erőket. Emellett hibák ■mutatkoztak a szövetség egyes vezető szerveiben, az oktatási munka minőségében és a tagság nevelésében is. Súlyos hiba volt az is, hogy alapszervezeteink jelentős része nem élt egészséges, szervezett életet, csak kiképzéssel és sporttal foglalkozott. A Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség létrehozása a honvédelmi tömegmunka egységes, egy központi szervből való irányítását jelenti, ami véget vet az eddigi megosztottságnak. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy az ifjúság egy szervezet keretében tudja elsajátítani mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a néphadseregben való szolgálatra, jól képzett védelmezője lehessen országunknak. Tehát a lehetőség megvan a további jó munkához, csak ki kell ■használnunk azt, végre kell hajtani azokat a feladatokat, amiket a párt KV határozata alapján a mai értekezlet megjelöl számunkra. Melyek ezek a főbb feladatok? Elsőrendű feladatunk tagságunk mozgósítása a párthatározatok végrehajtására, a népgazdaság] tervek teljesítésére, a termelékenység növelésére, az önköltség csökkentésére, az aratás, cséplés, begyűjtés időben való elvégzésére, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének elősegítésére. Nevelőmunkánk másik feladata a párt és a Szovjetunió iránti hűségre, a néphadsereg megszerettetésére való nevelés. Meg kell javítani a vezető szervek munkáját, hogy azok több gyakorlati segítséget adjanak az alapszervezetek jó munkájához. Törekedni kell a kiképzés számszerű növelésére is, mert jelenleg megyénkben elmaradás észlelhető ezen a területen. Különösen lövész, ejtőernyős, vitorlázó és motoros repülés, valamint modellezés terén kell növelni a részvevők számát. Ki kell szélesíteni a fiataljaink részéről igen kedvelt harci túrát, céllövő és járőr, a pákozdd ifjúsági és egyéb sportversenyek megrendezését. A fenti, szövetségünk előtt álló feladatok végrehajtása áldozatos munkát követel a vezető szervektől, elvtársaktól. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy olyan elvtársak kerüljenek a szövetség megyei vezető szervébe, a választmányba, akik szívesen vállalják ezt a munkát. Feladataink elvégzéséhez minden lehetőségünk megvan. Segít bennünket a párt, a DISZ, a néphadsereg, az egész dolgozó ■magyar nép — csak a szövetség vezetőin múlik, hogy olyan munkát végezzenek megyénkben, amellyel állandóan erősítik néphadseregünket, szabadságunk, békénk, függetlenségünk védelmezőjét. Pető Béla, a MÖHSZ ideiglenes megyei ünöks. Dicső pártunknak a DISZ édes gyermeke! Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a Ü1SZ 1L kongresszusán A DISZ II. kongresszusának péntek délelőtti ülésén a fiatalok forró lelkesedésétől kísérve emelkedett szólásra Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára. A tanácskozás részvevői hosz- szan ünnepelték a szónoki emelvényre lépő Rákosi elvtársat — ünnepelték nagy pártunkat, amely erői; nem kiméivé harcol a magyar ifjúság jövőjéért, a béke megvédéséért, a szocializmus felépítéséért. Rákosi Mátyás elvtárs felszólalásában ezeket mondotta: Kedves Elvtársak! Ifjú Barátaim! Engedjék meg, hogy mint a budapesti DISZ egyik küldötte, én is igénybevegyem a hozzászólóknak engedélyezett időt. {Nagy taps.) Mindjárt elöljáróban fel akarom hívni a DISZ kongresszus figyelmét arra az általános érdeklődésre, amelyet ez a kongresszus nemcsak pártunk, 3 Magyar Dolgozók Pártja tagjai, hanem az egész dolgozó nép körében keltett. Az egész ország figyel most arra, amit itt, ebben a teremben a dolgozó ifjúság szí- ne-virága mond és tervez. Mindenki számára világos, hogy ez a kongresszus cs határozatai új határkövet jelentenek a DISZ fejlődésében. r Nagy figyelemmel kísértük különösen az utolsó hónapokban a DISZ fejlődését és igaz örömünkre szolgált, hogy a tettek és a számok a DISZ további erősödéséről, új lendületéről adtaié hírt. Itt elsősorban a termelésben elért nagyszerű eredményekre gondolok, mert ezek a legjobb mutatói a jó DlSZ-munkának. Ha szabad nagy forradalmi költőnk, Petőfi szavait egy kicsit variálni: a legszebb szónoklatnál is többet beszél a tett — mondjuk a jelen esetben az a kétszázhúszezer tonna szén, amit a di- szisták terven felül juttattak a magyar dolgozó népnek, a szocializmus építéséhez, a béke megvédéséhez. A DISZ az utóbbi időben jelentősen megerősödött Ugyanakkor nem lehet lebecsülni az ifjúsági szövetség számszerű fejlődését sem. Tény, hogy közvetlenül a kongresszus előtti időben a DISZ taglétszáma 165 000-rel emelkedett. Ezen belül például Somogy megyében, amely sok tekintetben elmaradottnak számított, az utolsó hónapokban a taglétszám majdnem 50 százalékkal nőtt. Tehát jelentős fejlődésről van szó. Ez annál örvendetesebb, mert tudvalévő, hogy 6—8 hónappal ezelőtt a DISZ a jobboldal és a jobboldali elhajlók pergőtüzében állott és bizony a pártnak teljes mellel kellett kiállni a DISZ-ért, hogy megmutassa mindenkinek: a DISZ pedig a mi édes gyermekünk, nem hagyjuk cserben, ellenkezőleg, teljes erővel támogatjuk. (Hosszantartó, ütemes taps. Éljen a párt! Hurrá! DISZ, DISZ! Hurrá! felkiáltások. Mindenlki feláll.) Az azóta eltelt hónapok azt mutatják, hogy a DISZ ezektől a támadásoktól nem gyengült, ellenkezőleg, szorosabbra zárta sorait, új fejlődésnek indult és ez a legmegfelelőbb válasz minden hasonló támadásra. A beszámolóban és a hozzászólók szavaiban is megfelelő helyet kapott a szocialista építés, a termelés kérdése. És itt nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy milyen óriási jelentősége van számunkra az ifjak példa- mutatásának. Ez különösen azért fontos, mert hiszen az utolsó 20 hónapban azoknak a jobboldali hibáknak a következményei, amelyek pártunk és népi demokráciánk életének különböző területein jelentkeztek, bizony a termelésben is alaposan megmutatkoztak, és e bajok kijavításában nagy szerep vár a mi lelkes di- szistáinikra Nemcsak arról van szó, hogy vissza kell állítani a népgazdasági terv tekintélyét. A termelési terveket maradéktalanul teljesíteni, s ahol lelhet, túl kell teljesíteni, méghozzá pontosan minden mutatójával együtt — úgy, hogy a termelékenység nőjön, az önköltség csökkenjen, hogy javuljon a minőség. Takarékoskodni kell minden téren, mert bizony eddig ennek elég gyakran az ellenkezője történt. Vissza kell állítani az állampolgári fegyelmet, a munka- és a technológiai fegyelmet is és ezen a téren különösen a fiatalokra, a diszistákra számítunk. Vonatkozik ez természetesen az iskolákra, az egyetemekre is. Az utolsó 20 hónapban elég kár esett ott is és a mi diszistáink, akik az iskolákban és az egyetemeken dolgoznak, legyenek tudatában annak, hogy nekik is meg kell feszíteniük ;,z erejüket ahhoz, hogy az elmúlt húsz hónap hibáit kijavítsák, az elmaradást behozzák. Terveink teljesítésével kapcsolatban itt néhány talpraesett és helyes felszólalás mutatta, hogy milyen jelentősége van annak, ha a diszisták jól dolgoznak. Én csak egyetlen felszólalásra hivatkozom, Pozsonyi Tibor elvtárséra, aki elmondotta, hogy kezdetben mennyire lekezelték őket. De amikor netkigyürlíőztek a munkának, tanulmányozták a szovjet módszereket és a végén 280 százalékot értek el, a!kkor ugyanazok, akik kezdetben felülről lefelé „kisöcsémezték“ őket, jelentkeztek a brigádjukba munkára. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a példa nem egyedülálló. Különösen fontos most, az új ötéves terv küszöbén, hogy a dolgozók elsajátítsák az új technikát, a fejlettebb műszaki tudást. Semmi kétség, hogy ebben a tekintetben a mi diszistáink, a fiatalok előnyben vannak. Bennük még nincs úgy begyökerezve a régi, az ő fejük jobban fog, könnyebben tanulnak, és ha megértik a fejlettebb technika, a fejlettebb termelés jelentőségét, meg vagyok győződve róla, hogy nagy lökést fognak adni új ötéves tervünknek, melynek feladatai között ott van a szocializmus alapjainak lerakása, a szocializmus építése nemcsak városban, hanem a falun is. A mezőgazdaság szocialista átépítésén belül a legfontosabb a tsz-mozgalom Itt áttérek a mezőgazdaság szocialista átépítésének néhány kérdésére. Helyes, hogy a DISZ kongresszusa olyan széles teret szentelt a mezőgazdaság szocialista átépítésének. Egyre világosabb, hogy ez a parasztság fel- emelkedésének és ezzel együtt a szocializmus építésének egyik legfontosabb soronkövetkiező kérdése. Azért határozta el ezt a múlt évben pártunk kongresszusa és ezért fordít ekkora figyelmet rá a DISZ jelenlegi kongresszusa. A mezőgazdaság szocialista átépítésén belül természetesen a legfontosabb a termelőszövetkezeti mozgalom. Elsősorban erre kell a hangsúlyt helyezni és ebben a tekintetben ezen a kongresszuson nincs is hiba. Az a benyomásom azonban, amikor elolvastam a DISZ kongresszusának beszámolóit és a hozzászólásokat, hogy az elvtársak a döntő kérdés mellett kissé elhanyagolják a nem kevésbé fontos tényezőket, amelyek ugyancsak a mezőgazdaság szocialista szektorának további fejlődésével kapcsolatosak: az állami gazdaságok és a gépállomások ügyét. Nálunk a mezőgazdaság szocialista átépítésének egyik gátlója éppen az, hogy a gépállomások, s különösen az állatai gazdaságok nem állnak feladatuk magaslatán. Az állami gazdaságoknak mintagazdaságoknak kellene lenniük és mindenki tudja, hogy bizony ettől még messze vagyunk. A gépállomásokon is van elég megoldatlan nehézség. Ha ezen a téren nem tudunk alapos változást előidézni, akkor lassabban fog fejlődni a termelőszövetkezeti mozgalom is, annak ellenére, hogy ma már alig van megye, ahol (Folytatás a 2, etdalsn»