Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

1955-06-17 / 141. szám

1955 JUNIUS 17 PÉNTEK NÉPLAP A SZOBOSZLÓ! QÉPALLOMAS felkészült az aratásra, cséplésre Az aratás napja Közeledik. A kalászok telnek. Az őszi árpa ítt-ott már le is hajtotta fejét, jeléül annak, 'hogy nemsokára kasza alá érik. Sürgős feladat tehát, hogy szerte a megyében mindent jól előkészítsenek az aratás napjára. Az aratás gyors munkát kö­vetel és nem tűr halasztást. Ha marad a munka, fokozódik a szemveszteség — sok-sok má­zsa gabona pereg a földbe, ha nem idejében vágja a gép, a kasza a gabonát. Az aratás nagy erőpróbája lesz a hajdú-bihari gépállomá­soknak. Derekasan fel kell ké­szülniük, hogy megnyerjék ez évben Is a gabonacsatát és még jobb eredményt érjenek el, mint az elmúlt esztendőben. A felkészülésben élen haladt a Hajdúszoboszlói Gépállomás, Az aratógépek, arató-cséplőgé­pek kijavítva várják a munka­kezdést. A napokban tartott gépállo­mást tanácsülésen Árva András, az ebesi Vörös Csillag Termelő­szövetkezet elnöke elmondotta, hogy az idén a növényápolási munkánál meggyőződtek arról, hogy a gépállomás jó munkát végez földjeiken. Az első kapá­lásnál 70 holdat műveltettek géppel, de a jó munka eredmé­nyeként a második kapálásnál már lényegesen nagyobb terü­letre szerződnek. A tanácskozáson kidomboro­dott, hogy az aratógépektől, arató-cséplőgépektől való itt-olt még tapasztalható idegenkedés gyökere az, hogy nem hozzá­értő emberek kezelték több he­lyen a múltban a gépeket. Nem a gépekben, hanem az emberek­ben volt tehát a hiba. A gép­állomás ezt most kiküszöböli, s jó szakembereket állít minde­nütt a gépekhez, hogy ne le­gyen gépkiesés, gyorsan halad­jon a betakarítás. Bordán András, a szoboszlói Petőfi. TSZ elnöke, valamint Szarvas Sándor, a szoboszlói termelési bizottság elnöke a gépállomási tanácsülésen elis­meréssel nyilatkoztak a gépál­lomás aratási-cséplési munkára való felkészüléséről. I í- A, Rapohin elvtárs felszólalása a DISZ II, kongresszusán ! fl szovjet ifjak és lányok ' további sikereket kívánnak magyar barátaiknak Jól ismerjük a munkában, sportban kiváló magyar fiatalok nevét A szovjet ifjak és leányok test­I véri szeretettel figyelik a magyar I ifjúság sikereit az új, boldog élet J építésében. Mi tudjuk, hogy min­* lenütt a nagy építkezéseknél, a ♦ nehézipar óriásainál, a villamos- j erőmüvek létesítésénél, a ter­♦ melőszövetkezetek szervezésénél } — mindenütt ott vannak a ma- | gyár fiatalok, s velük együtt a í magyar ifjúság élenjáró csapata, * i Dolgozó Ifjúság Szövetsége. t A Dolgozó Ifjúság Szövetségé- J nek legjobbjai, a munkában nagy- szerű eredményeket elérő ifjak I és lányok nemcsak az önök or- | szágában Ismertek. A szovjet if­• júság is Ismeri a szocialista mun- I :<a hősét, Jelenszki János elvíár- J ?at, Mészáros elvtársat, Molnár ♦ István vájárt, PorubszSky Lajos J Kossutih-díjas esztergályost. Mesz- ( ;ze az ország határain túl is is- í merik Császár Sándor brigádjá- ! nak sikereit és más kimagasló t eredményeket. Ismerjük a mező- I gazdasági munka olyan élenjáró ! harcosait, mint Csillag Anna, Ge­♦ rencscr Rozália és ifj. Süveges Dániel traktorista. A népi demokratikus rend kor­látlan lehetőségeket nyitott meg a magyar ifjúság előtt, hogy ki­bontakoztassa képességét és tu­dását, elsajátítsa és előbbre vi­gye a szocialista ideológia tala­ján fejlődő nemzeti kultúráját. A népi hatalom ugyanakkor meg­teremtette a sportolás lehetőségét is. önökkel együtt büszkék va­gyunk a magyar sportolók nagy sikereire; a mi hazánkban is szé­les körökben ismert Fenyvesi Máté, Kocsis Sándor, Bozsik Jó­zsef, Papp László, Kovács József, Tumpek György és sok más ma­gyar sportoló neve. A szovjet ifjak és leányok egész szívükből kívánnak ifjú magyar barátaiknak további sikereket az élet minden területén: munkában, tanulásban, s abban a harcban, amelyet a Magyar Dolgozók Párt­ja vezetésével népük a szocializ­mus győzelméért folytat. (Taps.) TÍZEKET---------------—.......—g. Á DISZ II. KONGRESSZUSÁHOZ D szoviet ifjúság mindig a kommunista épitbmunka legnehezebb területein dolgozik A hajdúnánási DISZ fiatalok üdvözletét és üzenetét továbbí­tom azzal kifejezve, hogy a DISZ II. kongresszusa alkalmá­ból városunkban 6 traktoros brigád vesz részt a DISZ Köz­ponti Vezetőség által indított traktoros versenyben. A ver­seny élen az Ifjú Gárda bri­gád áll 139,68 százalékos telje­sítményével. Az elmúlt napikban a tégla­gyári DISZ fiatalok vállalták, hogy a kongresszus ideje alatt terven felül naponta 2 ezer tég­lával többet gyártanák. Becsü­letükre legyen mondva, válla­lásukat az első nap teljesítet­ték. A Tedelyi Állami Gazdaság­ban sem tétlenkednek a fiata- Uk. Bögre Erzsébet mun­kacsapata kongresszusi hetet szervezett, melyhez 15 munka­csapat fiataljai csatlakoztak. A lendületes versenynek már az első nap mutatkozott eredmé­nye: Takarmányrépa 'kapálás­ban 211 százalékot értek el. Nem mamdiak el a többiek sem, 'kitettek magukért. Ezt bi­zonyítja Zsuga Miklós munkacsapatának eredménye, mely 192 százalék. Kovács Sándor, D. Nagy Zsu­zsanna, P app Z suzs án- n a növényápolásban részvevő munkacsapatai is 170—180 szá­zalékot teljesítettek. A termelő­szövetkezeteik — a December 21, Micsurin, Kossuth, Táncsics, Dózsa, Haladás — fiataljai is egymással versenyezve végzik a legsürgősebb, legfontosabb munkát: a növényápolást. Úgy érezzük, hogy ezekltel a kiváló eredményekkel, a lendü­letes versennyel mi is hozzájá­rulunk a DISZ II. kongresszu­sának sikeréhez. A továbbiak­ban azon leszünk, hogy a kong­resszuson születendő határoza­tokat egységesen, egy ember­ként valóra váltsuk. A kongresszusnak kívánunk valamennyien további jó mun­kát, a szocializmusért, a bé­kéért, mindannyiunk boldog életéért. L. AMBRUS MARTON, a DISZ hajdúnánási titkára. Kereskedelmi állandó bizottságok tapasztalatcseréje Tegnap délben, Fenyvesi Gá- borné vezetésével tapasztalat­áé C re Debrecenbe érkezett Bu- capcst Főváros Tanácsa keres­kedelmi állandó bizottságának tizenöt tagja. Az állandó bizott­ság tagjait Debrecen Város Ta­».«-.»«►e •'«■I«** nácsa kereskedelmi állandó bi­zottsága fogadta. A vendégek boltokat, üzemi konyhákat láto­gatnak, megnézik a piacot s egy megbeszélésen átadják, illetve átveszik a kereskedelem 'erén bevált jó tapasztalatokat. 1 Drága Barátaink! A Szovjet- j unió ifjúsága együtt az egész • szovjet néppel lelkesen munkól- 5 todik a ’kommunista építőmunka ) nagy terveinek valóraváltásín. A 2 Szovjetunió Kommunista Pártjá- ! nak vezetésével hazánk dolgozói ♦ r nehézipar állandó,, szakadatlan ! ’ejlesztésáért harcolnak. Ezen a ! ,zilárd alapon sikeresen fejlőd- ! lek az ipar és a mezőgazdaság 2 különböző ágai. A nagy Lenin, * akinek nevét a Komszomol viseli, ♦ 'rra tanít, hogy a kommunista jfjúsági szövetség legyen roham- í -sapat, legyen mindenben élen- ! iáró, kezdeményező. A komrnu- j lista pirt arra hívta fel a Kora* 2 izomol figyelmét, hogy még aktí- ! /abban vegyen részt az egész 1 ;zovjet ifjúság élén az állami, í gazdasági és kulturális építőmun­• kában, az ország társadalmi és J lolitiikai életében. f A szovjet ifjúság számára ha­2 tyemánnyá vált, hogy a kommu- ; lista építőmunka legnehezebb, t rgfelelősségteljesebb területein 2 ín!soz/ék. Jelenleg hazánkban ; iagv számban épülnek vasbeton- i zerelékgyárafc. Az ifjú hazafiak 2' ízezrei mennek c nagy épüké- i ísekre és ezeket az epítkezése- í :et sajátjuknak, Komszcmol- 1 építkezéseknek nyilvánították, r ismeretes az elvtársak előtt, hogy • i szovjet nép a kommunista párt í vezetésével nagy jelentőségű fel- t idat megoldásán munkálkodik. !l9G0-ra évi gabonatermelésünket 1 ízmdlliérd púdra emeljük és 2 megkétszerezzük állatán omá­! lyunlkat. A falusi Komszomol ♦ ; tervezetek figyelmüket arra 2 isszpontosítják, hogy segítsék a * col’hozok, gépállomások, szovho­♦ ..ok pártszervezeteit e nagy je­lentőségű feladatok megoldásá- 2 ban, a gabonatermelés fellendité- ! rében, az állattenyésztés növelé­1 lében. 2 Nagy munka folyik a szűzföl- ! :lek és a parlagon hagyott földek megművelése érdekében is. 1956-ig mintegy 28—30 millió hektár új földet fogunk megmű­velni. Ez hozzávetőleges oontos- sággal olyan hatalmas földterü­let, amely megegyezik Francia- ország és Olaszország együttes szántóterületének nagyságával. A párt és a kormány felhívó-- sóra — hogy rövid idő alatt fel­törjük a parlagon hagyott földe­ket —, elsőnek a komszomolista ifjak és lányok válaszoltak. A Komszomol szervezetek megbízó­levelével több mint 200 000 ifjú és leány indult el a szűzföldek meghódítására. Keményen, min­den akadályt leküzdve harcolnak azért, hogy a hazájuk által rá­juk bízott feladatot eredménye­sen valóravéltsák. Az ifjú gabo­natermelők egy része nagyszerű munkájával a múlt évben ki­vívta azt a jogot, hogy részt ve­gyen a Szovjetunió össz-szövet- ségi Mezőgazdasági Kiállításán. A Komszomol aktívan segíti a kommunista pártot, hogy a nép­gazdaság számára olyan kultu­rált kádereket neveljen, akik el­sajátították és jól sajátították el a technikát. Fiatal mérnökök, ag- ronómusok, tanítók, orvosok, iro­dalmárok és művészek az egész néppel egyetemben részt vesznek a kommunista társadalom építé­sében. ■ A kommunista párt — a szov­jet fiatalság bölcs tanítója és ne­velője —, úgy tekint a Kcmszo- molra, mint a párt tartalékára és segítőjére. A pártnak a Kom­szomol iránt megnyilvánuló ha­tártalan bizalma szárnyakat ad a szovjet ifjúságnak, a saját erejé­be vetett biztonság magasztos szellemét plántálja belé, az ifjú­ságot a kommunizmusért vívott harcra lelkesíti. A Komszomo!- nak, az egész szovjet ifjúságnak leghőbb kívánsága, hogy mindig és mindenben kövesse a kommu­nista pártot, hogy odaadóan es híven szolgálja népét. A lenini Komszomol minden módon segíti a pártot, hogy a szovjet ifjúságot a haza önfelál­dozó szolgálatának, a kommu­nista párt iránti odaadásnak, a Szovjetunió népei megbonthatat­lan barátságának szellemében ne­velje, hogy az ifjúságba beoltsa a szovjet emberek legjobb tulaj­donságait: a munka szereteiét, a bátorságot, a rettenthetetlensé­get, a kommunizmus győzelmébe vetett hitet és azt a készséget, hogy minden nehézségen és aka­dályon győzedelmeskedjék. A proletár-internacionalizmus elvei­hez híven a Komszomol a jövő­ben is fejleszteni fogja baráti kapcsolatait a népi Kína, a Ma­gyar Népköztársaság és vala­mennyi népi demokratikus or­szág ifjúságával. Továbbra is szé­lesíteni fogja barátságát a kapi­talista, a gyarmati és függő or­szágok demokratikus ifjúságával­5 V3T a világ ifjú nemzedékének ragyogó liéketíemonsirációja Ezután a varsói VIT-ről szólt egymásnak a ragyogó, boldog élet Rapohin elvtárs, amelyre a szov­jet ifjúság is lelkesen készül — A VIT eszméi közel állnak egész ifjúságunkhoz, és érthetőek szá­mára — mondotta. — A VIT a világ ifjú nemzedékének ragyo­gó demonstrációja a béke megvé­désének, a népek jobb jövőjének jegyében. A szovjet ifjúság jól ismeri a magyar művészek és sportolók sikeres szereplését az eddig megtartott viliágifjúsági ta­lálkozókon. Forrón kívánjuk, hogy a magyar ifjúság küldött­sége a varsói Világifjúsógi Talál­kozón újabb nagyszerű sikereket érjen el. (Nagy taps.) Drága Barátaim! Az örök test­véri barátság szálai fűzik össze a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság népeit és ifjúságát. E barátságnak történelmi múltja van. Országaink népei történel­mük folyamán, régtől fogva, nem egy ízben segítették egymást a szabadságért és függetlenségért vívott harcban. Különösen meg­szilárdult és megerősödött né­peink baiátsága a Magyar Nép- köztársaság megalakulása óta. Testvéri barátságunk alapja az a forró, őszinte kívánság, hogy se­gítséget és támogatást nyújtsunk építésében. Éljen a dicső magyar ifjúság és élenjáró csapata, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége! (Hosszantar­tó, lelkes, nagy taps) Erősödjék és virágozzék az országaink né­pei és ifjúsága közti megbontha­tatlan, örök barátság! (Ütemes, nagy taps, a részvevők helyükről felállva kiáltják: Éljen a Kom­szomol!) Éljen a magyar nép szervezője és vezetője, a Magyar Dolgozok Pártja! (Fergeteges, hosszantartó, ütemes taps, felki­áltások: Éljen a párt!) Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy átadjam önöknek a Komszomol Központi Bizottságá­nak szerény ajándékát, egy film- vetítőgép-felszerelést és a „Nyug­hatatlan ifjúság“ című, legújabb szovjet ifjúsági filmet, amely a kommunisták első nemzedékének harcáról szói. (Ezután Rapohin elvtárs átadta az ajándékot Sza­kai: Józsefnek, s a részvevők ha­talmas tapsa és hurrázása köze­pette megölelték egymást. Fel­csendült a dal: „Ajkunkon vidá­man űj nóta csendül;:a kül­döttek együtt, éneklői,) 3 ......... . 1 A Hajdúszoboszlói Gépállomás 33 cséplőgépe kijavítva várja az új j búza cséplését i A DISZ II. kongresszusa- I '! nak első napján — mint már í 1 hírt adtunk — felszólalt 4 Alekszej Arhipov ic s} 'i Rapohin, a Komszomol ? i | Központi Bizottságának tit- ■ • < ■ kára, a szovjet küldöttség |; J vezetője, aki többek közt a|, | következőket mondotta: (• hűnket, a Komszomol-delegáció ;agjait itt-tartózkodásun'któl kezd­ve öveznek. i Kedves Elvtársak! ) Engedjék meg, hogy a Lenini • Kommunista Ifjúsági Szövetség | is az egész szovjet ifjúság nevé- j >en átadjam önöknek és önökön j keresztül az egész dicső magyar [ifjúságnak forró testvéri komszo- I nolista üdvözletünket. (Nagy j taps.) Engedjék meg, hogy kö- 'szöntsem önöket e nagy jelentő- I ségű esemény, a DISZ 11. kong- | resszusa alkalmából. Szívből kö- > 5zönjük önöknek a meghí- jvást, a szívélyes fogadtatást, és i ízt a szeretetet, amellyel ben-

Next

/
Oldalképek
Tartalom