Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-05 / 131. szám
2 NÉPLAP 1953. JUNIUS 5. VASARNAP A szovjet-jugosziáv kormánynyilatkozat világvisszhangja Pedagógusokat Hintettek ki tegnap a debreceni ünnepségen Béig rád (TASZSZ). Valamennyi jugoszláv lap június 3-i számában első oldalon közölte a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányának és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának nyilatkozatát. A Borba vezércikket szentelt az eseménynek. Az összes lapok fény- képfelvételekben örökítették meg a nyilatkozat aláírásának emlékezetes pillanatát és részletesen beszámoltak az okmány aláírásáról, e melvet mindkét ország és az egyetemes béke szempontiából egyaránt nagy jelentőségűnek jellemeznek. Varsó. A szovjet—jugoszláv nyilatkozat — hangsúlyozza a Tri- buna Ludu — újabb pozitív hoz- záiárulást jelent a nemzetközi feszültség enyhítésének világszerte százmilliók számára kedves ügyéhez. Párizs. A lapok vagy teljes egészében, vagy bő kivonatban közük a Szovjetunió és Jugoszlávia kormányának nyilatkozatát és hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások eredményei igen nagy betartást gyakorolhatnak a nemzetköz: események további alakulására. A burzsoá sajtókommevátokban visszatükröződik az az elégedetlenség, amelvet a szovjet.— ui- g.-sriáv tárgyalások sikeres befejeződése keltett a népeit tözötti barátság igazi megszilárdításában nem érdekelt nyugati körökben. A Figaro közli, hogy a három nyugati hatalom kormányai sürgős tájékoztatást akarnak s szovjet—jugoszláv tárgyalás ikról és evégből hazarendelték a belgrádi nagykövetei két. Az Aurora vezércikket ten ri a szovjet—jugoszláv tárgyalások eredményének és kénytelen elismerni, hogy a tanácskozás egészében véve sikeresen ért véget. Nagy cikket szentel a nyilatkozatnak a Franc-Tireur című 'ap. Kiemeli, hogy a közös nyilatkozat „megpecsételi a megbékü’ési“ a Szovjetunió és Jugoszlávia közölt és megmutatja „a Szovjetül-') és Jugoszlávia közötti nyílt *■ dést a nemzetköz; politika te ír tén“. A Franc-Tireur eüsmoii, hogy 'ez az eredmény csak örömet kelthet, mert elősegíti az európai béke megszilárdulását. A VHvmanité hangsúlyozza, hogy a belgrádi tárgyalások eredményei örömmel tölthetik el a béke híveit, azokat, akiknek szilárd meggyőződése, hagy a kölcsönös megbecsülés és a kölcsönös előnyök alapján siestei nélkül műiden állam között >ziiátd kapcsolatokat lehet teremteni. London. Valamennyi angol lep vezető helyen közli a szovjet—jugoszláv tárgyalások befejezéséről szóló jelentéseket. A Times szerkesztőségi cikket szentel a tárgyalások eredményeinek. A IVeivs Chronicle és a Daily Mail szemleíróinak cikkét közli erről a témáról. A kommentárokat áthatja a szovjet—jugoszláv tárgyalások eredményes befejezésével kapcsolatos ingerültségük. Az angol külügyiminisztériumban június 2-án este nem voltak hajlandók kommentárt fűzni a szovjet—jugoszláv nyilatkozathoz, amíg azt gondosan nem tanulmányozzák. New York. Valamennyi reggeli lap vezető helyet biztosít a szovjet—jugoszláv kormánynyilatkozatnak. A lapok washlngtoTJj-Delhi (Uj Kína) Nehru indiai miniszterelnök, leányának, Indira Gandhi asszonynak társaságában június 4-én reggel repülőgépen elindult Uj-Delhiből szovjetunióbeli látogatására. Nehru először Poonaaban, majd Bombayban szakítja meg útját. Bombayból június 5-én utazik ni tudósítóinak jelentései azt bizonyítják, hogy bizonyos körök nemcsak a szovjet—jugoszláv tárgyal,ások eredményei, hanem már a tárgyalások megtartásának ténye miatt is elégedetlenkednek. Ezek a tudósítók és szemleíróik különféle találgatásokba és feltevésekbe bocsátkozva a tárgyalások jelentőségéről és arról a befolyásról, amelyet a szovjet— jugoszláv tárgyalások a nemzetközi 'helyzetre gyakorolnak — felfedik az amerikai diplomáciának azt a törekvését, hogy Jugoszláviát ne tekintsék önálló és független tényezőnek a nemzetközi színtéren, hanem olyan államnak, amely állítólag köteles lenne az amerikai külpolitikai vezetést követni. B é c s. Az österreichische Volksstimme megállapítja, hogy a belgrádi megegyezés mindkét országnak arról az óhajáról tanúskodik, hogy kölcsönösen erősítse és mélyítse baráti kapcsolatait. Több lap, köztük a Neues Österreich azt írja, hogy Francia- ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Állatnak belgrádi nagykövete a közeljövőben találkozik a jugoszláv kormány tagjaival, hogy megvitassa „a szovjet küldöttséggel folytatott tárgyalások befejezése után kialakult politikai helyzetet“. Prágába, ahonnan külön szovjet repülőgépen utazik Moszkvába. Az indiai miniszterelnök körülbelül 16 napot szándékozik a Szovjetunióban tölteni. Hazatérőben látogatást tesz Lengyelországban, Ausztriában, Jugoszláviában, Olaszországban és Egyiptomban. A negyedik pedagógusnap alkalmából tegnap kitűnően sikerült ünnepségen köszöntötték Debrecen dolgozói az új típusú ember formálóit, a derék pedagógusokat. Már a kora délelőtti órákban a Hajdű-Bihar megyei Tanács végrehajtó bizottsága tartott fogadást tiszteletükre, majd a Pedagógus' Szakszervezet ünnepi diszebéden látott vendégül igen sok pedagógust. Délután több mint ezer tanító és tanár jelenlétében az Alföldi palota előtti szovjet hősi emlékmű megkoszorúzása következett. Itt Papp Lajos, Debrecen Város Tanács oktatási osztály vezetője tartott rövid megemlékezést, ezután a hála és kegyelet emlékezéséül megkoszorúzták a hősi emiléikiművet. A Központi Kultúrotthon,ban megtartott ünnepségen zsúfolásig megtelt a nagyterem. Bencsik István, a Hazafias Népfront debreceni bizottságának elnöke tartott megnyitót, majd Tatár Kiss Lajos, Hajdú-Bl'har megye Tanácsának vb. elnöke mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy ez az ünnepség ismét bizonyságát adja annak, mily nagy megbecsülésben részesülnek a pedagógusok, akiknek döntő többsége tisztában van azzal, hogy az új ember formálásában mily fontos szerep vár rájuk. Végül Debrecen és Hajdú-Bi- har megye dolgozó népe nevében valamennyi tanítónak és tanárnak további munkájához jó egészséget és még szebb sikereket kívánt Tatár Kiss Lajos elvtárs. Ezután az oktatásügyi miniszter képviseletében 28 pedagógusnak az „oktatásügy kiváló dolgozója“ jelvényt és oklevelet, valamint az ezzel járó 1000—1000 forintot átnyújtotta a megyei tanácselnök. A kitüntetettek nevében Kalmár Zoltán, a Balmazújvárosi Általános Iskola igazgatója mondott köszönetét. „Kiváló tanár“ kitüntető círúrt kaptak Kálmánchey Tibor, Debrecen, Fazekas Mihály Általános Gimnázium igazgatója, Kassai Ernő, Debrecen, 15. sz. Gépipari Technikum tanára, valamint Ozsváth András konnádi általános iskolai igazgató. „Kiváló tanító“ kitüntetést kapta Lelkes Gézáné, Csötomő. Az „oktatásügy kiváló dolgozója“ címmel kitüntetettek névsora: Borbély Endre, Fischer Miksáné Juricskai Pálné, Kiss Tihamér dr Komcrőczy Györgyéé, dr Papp'Géza, özv Papp Józsefné és Zsigó Károly Debrecen. Farkas Béla Biharke- resztes, Tokaj' Gyula Nagyiéta Pó- sialaki László Kába, Nagy Lárzló Hajdúszoboszló. Huszti Elek Hajdúszoboszló, Molnár Lajosná Blharkererz- teg, Petrásovics János Biharkeresz- tes. Bél es Józsefné Told, Tenyei József Hosszúpályi. Tarsoly József Komódi, Kalmár Zoltán Balmazújváros Tegdes T ászló Ebes Szepestanya fi! Bánki Gáborné Ebes Szepesianya 3. Juhás- Sándor Kismarja, Molnár László Polgár Papp Kálmán Püspökladány, Kiss András Debrecen, Kiss Katalin Hajdúböszörmény, Rettegi Istvánná Püspökladány, Birl Gábor Hajdúböszörmény. Szocialista kultúráért kitüntetést kapott Nagy János Debrecen és Markocsány Viimosné Bagamér. — Népművelés kiváló dolgozója kitüntetést kapott Tarcsi István " Berettyóújfalu Ezután üdvözlések következtek. Az MDP Hajdú-Bilhar megyei és Debrecen Városi Párthizoti-sága nevében Baranyai György, a Debreceni Városa Pártbizottság másodtitkára köszöntötte a pedagógusokat, majd Orbán László. az oktatásügyi miniszter helyettese nagy tapsok között üdvözölte Debrecen és a megye pedagógusait a negyedik pedagógusnap alkalmából. Több üdvözlet hangzott még el, majd közel 100 C00 forint pénzjutalom kiosztása következett. Mintegy 600 debreceni és megyei pedagógus kapott pénzjutalmát. Hehru indiai miniszterelnök elindult szovjetuniókén útjáig TANÍTÓMRA EMLEKEZEM így mondtuk falun... Milyen édesden tudtuk mondani: „tanító úr“. S mennyi bizalom, megbecsülés csengett ebben a megszólításban: tanító úr! A félelem és szeretet hangján és érzésével szökött ki ajkunkon a szó. Talán még olyankor is mondtuk, amikor nem kellett volna, de csak neki, csakhogy hatalmas termetéről, óriási emberségéről valami verődjön vissza ránk. S nagy, fekete szeme vessen rárúk egy biztató pillantást! Olyan jól esett, hogyha ez a szempár nem szikrázott haragosan !... Ritkán is haragudott, talán éppen ezért szerettük, különös tisztelettel. Oh, mikór búrnyasz, bozontos fejünkre tette párnás, vastag, széles és meleg tenyerét, s lecsusztatta nyakunkon! A símogatása sürítette vérünket — és így éreztem mindig, — de az is biztos, hogy lelkünk borzát is le- simitotta vele, Az is igaz, hogy nem válogatta ki, ki milyen ruhájú, milyen lábbelijű, kinek és melyik „kedves gyermekem“-nek simítja meg fejét, arcát, nem volt neki sohse kiválasztottja. Nagyon, de nagyon szigorú volt, mint a nagy természet és olyan jóságos, mint a hófehér búzakenyér. S most már le is írtam portréját, nevét sem szégyellem. Szűcs Lajos András tanító volt ez a felejthetetlen ember életemben. 0, be sok emberi értelmet tanultam tőle. Nemcsak úgy, mint iskolás gyermek, hanem mint ember. Többet adott ő, mint a foglalkozása kívánta. Sokkal, de sokkal többet. Ahogy egész valója, hivatásszere- tete diktálta. S reá emlékszem őszinte tisztelettel, kegyelettel ma, úgy tartom, hogy ez a nap születése és nevenapja is. Sajiios már meghalt. Emlékét idézem, mert megérdemli, reá szolgált egész életében. Egész egyénisége, élete példája lobogó fáklya volt. Égett égett szakadatlan s sz a fény ma is itt lebeg előttem, s míg élek, mindig látni fogom. Negyedszázada már, hogy édesden mondtam neki: „tanító úr“. Tanító volt a szó legigazibb értelmében, s édesapánk is ügyben, aki felelős volt a gyermekért, minden lépésünkért. Szűcs Lajos Andráson kívül volt még több jó tanító is, de ő mégis más volt. Más, egészen más . .. Többet adott nekünk, többet tanított meg nekünk, mint amit a szigorú tantervezet előírt. Ha történelem óra volt, nemcsak a leckét kérdezte fel, hanem széles skálában, zengő hangján zúgta a nemzet történetét, — saját felfogásában — és ez több volt és más volt, mint a tankönyvbe írott. Dózsa György vezette parasztháborút nem úgy magyarázta, hogy „Dózsa lázadás“, hanem kihangsúlyozta és aláhúzta: Dózsa forradalom!... S azt is hozzá magyarázta, miért folyt akkor a tengernyi vér. S tőle hallattam először szavalni ezt a mondatot: „Dunának, Oltnak egy a hangja...“ A természetrajzot sem csak a könyvből tanította csupán. Gyönyörű kertjében — otthon — vagy az Vltetés-i gyümölcsösben gyűjtött bennünket maga köré, ott beszélt, magyarázott, tanított bennünket. Nem untuk öt soha. De azért, mert ő se unt, hanem nagyon szeretett minket. Mentünk vele erdőre, mezőre, tiszaparlra, s ha ki mertük engedni a szánkon valamilyen kívánságunkat, addig ment, míg nem teljesítette. Ezermester volt. Lakatos, asztalos, műszerész, festő, s ki tudja milyen szerszámokkal felszerelt műhelyében, vagy szép kis kertészetében, — amely valóságos botanikus kert volt — töltötte iskolán kívüli ideiét „kedves gyermekeivel“ — tanítványai között. S miközben beszélt nekünk erről, vagy arról, a növényről, számoltatta velünk a kivágott fák évgyűrűjét, s egyre tisztább és nagyobb ablakot nyitott előttüvik a természet csodálatos világába, addig hol az egyik, hol a másik gyermek a dohányzacskóját dörzsölte, hogy pipadohánya egyforma apró kocka legyen ... Mert igy égett jól a kis csibukjában, így volt igazán jó illata is. Mintha most is látnám előre álló egyenes kis csibukját rezegni fogai között, ahogy jön- megy hátrakulcsolt kezekkel, a körülötte kucorgó „kedves gyermekei“ között. Hogy tudott ez a nagy, hatalmas ember a gyermeki lélek hárfahúrjain játszani? Értette a ki nem mondott szót, látta a meg nem történt cselekedetet, belelátott a gyermeki lélek teljes világába. Ssiilíe túrássá, mágnese volt ennek az Ízig-vérig nevelőnék, tanítónak. A legkisebb eredményen, szépségen, igazságon is tudott lángolóan lelkesedni. Aklcor volt legboldogabb, ha örömet szerzett, igazságot osztott kicsinek, nagynak, s titokban, tálán ő sem tudta, — nem tudom honnan vettük —- Kossuth Apánknak neveztük őt. Emlékszem ■— 25 éve már — nagy divat volt a „Jojó“. Az a kis kerék, amely a gyermek vagy a felnőtt ujjúra akasztott spárgán le-fel szaladgált. Szűcs tanító úr tudta, s érezte, hogy a sok pénztelen gyermek úgy vágyik egy ilyen szinte elérhetetlennek hitt kis játék után. Szűcs Lajos András „tanító úr“ szinte egy egész héten át, tanítás után Jojót esztergált saját kezével, saját esztergapadján, saját fájából, legalább ötvenet. Valamennyit, valamilyen színre befestette. Pirosra, kékre, zöldre, sárgára. Micsoda boldogság öntötte el a gyermekek lelkét, s mikor már mindenki jól tudott játszani, jojó-versenyt rendeztünk, ő volt a versenybíró... Nagyon szeretett korcsolyázni. De hát csak neki volt egyedül korcsolyája s a jégen is köztünk szeretett lenni. Úgy érezte jól magái, ha mi is láttuk korcsolyázó tudományát. Elgondolta egyszer magának, hogy minden kedves gyermekének tolás korcsolyát csinál. S a tervet tett követte. Persze mi is segítettünk. Gyalultunk, fűrészeltünk, ő vette a deszkát, meg a vasat, a talpa alá, meg szeget is hozzá, s néhány nap alatt mindenkinek volt a lába alatt parányi kis szánkó, kezében tolóbot, s repültünk, korcsolyáztunk. Vasárnap valóságos karnevált rendeztünk a holt-Tisza tükörsima jegén. Úgy ment előttünk, száguldott köztünk, mint egy vezér. Úgy vigyázott ránk, mintha valamen y- nyien gyermekei lettünk volna. Hétfőn azonban szigorú, a tanulást, a munka maradéktalan elvégzését követelte meg. S mindenki azt kapott tőle bizonyítványába, amit megérdemelt. Ssücs Lajos András, ez a nagyszerű ember nem volt sem több a többi embernél, sem kevesebb, csák talán magasabb! Egy egész fejjel... Tudós volt, a maga nemében. A gyermeki lélek tükrében nézte örökké önmagát. Nagy szive volt, amelyben elfért a világ, a kedves gyermekeinek sírása, kacagása. Jóságos nagy kezében a mogyorója pálca is fehér kalács volt, mert annaük szánta ő. Nem ismert lehetetlent. Velünk együtt sportpályát, ha kellett házat, sőt egy egész világot épített. Emberi, bejárhatatlan világot. S én, vagy mind, akik kinőttünk ‘keze közül, s elsodort az élet vihara ahányónkat annyi felé, ha visszavisszatértünk, elmentünk hozzá, csupán egy-két jó szót váltani. Minden ilyen találkozódkor szemlátomást halványult c fényesen lobogó lélek. A közel 40 éves tanítóság után összeroppant hatalmas teste, elégett, kifárdt ez a drága lélek. Halála előtt néhány hónappal azt mondta nekem: — Higgye el kedves öcsém, nem vártam ezt a hamari öregséget. Dolgozni szeretnék még. S lassan, rövideket lépve haladtunk egymás mellett, s nem akartam hinni a szememnek, hogy egy ilyen ember görbebotra támaszkodva, betegen, korai öregen kénytelen menni az iskolába és még mindig tanítani. Zavarba jöttem és nem mertem mondani néki, hogy én még most is ked- ves gyermeke vagyok neki. Nem mertem mondani, hátha őt hozom zavarba, hogy nyugodtan tegezzen tovább, úgy mint valaha, annyi sok éven át, hiszen tanítóm volt. 1952 nyarán végiképp leesett lábáról. Szinte a katedráról tették betegágyába, s behozták ide, Debrecenbe meghalni. Én már csák a temetés idejéről értesültem. Mire odaértem — hogy mégis megkérjem utoljára őt, az ízig-vérig hűséges tanítót, hogy megmondjam neki: tegezzen engem, míg én is élek. Ráborult koporsójára a kegyetlen hant, eltakarta őt szemem elől, s nem tudtam elmondani neki• többé soha: Tanító úr! Kedves gyermeke maradóik, míg élek, s gyermekeimnek is átadom drága emlékét. FÁBlAff SÁNDOR
