Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-04 / 103. szám

a NÉPLAP Í955. MÁJUS 4. SZERDA SPORT *—--------------------------­(Sportuluser, ntájtu else jéit A május 1-i sportműsor sze replöinok egyik csoportja (Tudósítónktól.) Ha vasárnap este, a május elsejei sportműsor befejeztével bárkitől megkérdeztük, mi tetszett legjobban a sportdéluténon, egyöntetűen azt felelték az emberek a Kinizsi — Hajdúszoboszlói Szpartakusz labda­rúgó-mérkőzés. Sokan még szabad­koztak is, hogy ők bizony nem sze­relmesei a labdarúgásnak, sőt oly ritkán látnak mérkőzést, hogy leg utoljára akkor voltak kint a Diószegi úti sDorttelepen, amikor a D. Törek­vés még az NB I-ben szerepelt. (Haj, pedig az nagyon régen volt — — A szerk.) egyszóval a labdarúgó­sport iránti elfogultsággal nem lehet őket megvádolni, de most, mégis ez a „focimecss” — ez volt a legszín­vonalasabb, legizgalmasabb, leg­szebb. legüdébb színfoltja a sport- programnak — állították valameny- nyien. A május elsejei műsor bizony ez évben nem volt olyan gazdag, mint eddig szinte minden esztendőben a felszabadulás 10 évében. (Ezzel per­sze nem kisebbíteni akarjuk a lab­darúgó-mérkőzés nívóját, hisz Deb­recen legjobb labdarúgó szakembe­rei szerint sem volt az utóbbi idő­ben Ilyen nagyiramú, változató.' mérkőzés a nagyerdei Stadionban.I Nem tudjuk, mi volt az oka. de a rendezőség most nem törekedett olyan változatos és nívós sport- programra. mint eddig bármikor. Voltak kitűnő számok: dicséretet ér­demel a Csokonai Gimnázium leány tanulóinak szalagtánca (tanár: Kal­már B-láné). a Tanítón u.-d.ö labda- gyakorlata (tanár: Horváth Sándor­nál, az általános iskolák növendékei­nek közös szabadgyakorlata (tanár: Vermes Lászlóná és Nagy Jenő), nagy izgalmak között folyt le a Nép­lap serlegéért kiírt 15x100 m-es váltó­fűtés. amelyben óriási küzdelem után a végig vezető Mezőgazdasági Aka­démiát az utolsó métereken győzte le a D. Haladás utolsó futója. Igen tetszett a közönségnek a lovasbe- muíató is, bár az égő . tűzön való átugrás sokakban jogosan visszatet­szést keltett. Biztatta a nézősereg No- vákot is, a kerékpárosok üldözőverse­nyében — a D. Postás versenyző rá­szolgált a bizalomra, harmadiknak végzett az igen erős mezőnyben. De nézzük a sportdélután árnyol­dalát ... A műsor leggyengébb szá­ma a motorkerékpáros bemutató voll. Szégyenkezhet érte a moto­ros társadalmi szövetség, hogy ilyen nívótlan számmal állt ki a közönség elé. A legjobbakat — Lévayt és tár­sait hiába kerestük a versenyzők között — nem tudni miért nem in­dultak. A lelátón ugyan találtak ma­gyarázatot: biztos nem jár ezért tisz­teletdíj — mondották sokan a bosz- szankodók közül. Ráadásul a moto­rosok ügyességi száma egészségügyi szempontból is erősen kifogásolható: egy zsinórra felfűzött virstlit kellett leharapni a versenyzőknek — gusz­tus kellett erre a nagy porban — arról nem beszélve, hogy egy-egy virstlit három-négy motoros is meg­próbált leharapni — ami esetleg csak az ötödiknek sikerült. .. Nem nyerte meg a közönség tet­szését a Tóth Lajos vezette torn ász- bemutató sem. Május 1-én eddig mindig a tornászok voltak fénypont­jai a programnak. Most, cppei ellenkezőleg. Nem hisszük, hogy Debrecen tornászai egy esztendő alatt ennyit visszafejlődtek volna. In­kább felkészületlenségről beszélhe­tünk . . . Ezeket az apró bosszúságokat is jóvátette azonban — a labdarúgó­mérkőzés. A két sportszerű csapat találkozója igazságos döntetlenben végződött. Nyerhetett volna a Kini­zsi Is, a Szoboszló is. A debreceni csapat az első félidőben, Hajdúszo­boszló szünet után diktált rendkívül nagy iramot. Három egészen kitűnő csatárteljesítményt láttunk: Farkas­tól és G. Nagytól (D. Kinizsi), illetve Szabótól (H. Szpartakusz). NB Il-es színvonalú játékot nyújtottak. Átla­gon felüli teljesítmény láttunk Szalóki ll-től, helyenként Mohácsi­tól (H. Szpartakusz), valamint a Kini­zsiben Lukácstól. Mindkét csapat nagy-nagy dicsére­tet érdemel, kitűnő szórakozást sze­reztek a nézőseregnek. Hadd álljon itt a csapatok összeállítása. Megér­demlik a játékosok, hogy nevük vas­tag betűkkel szerepeljenek az újság­ban: D. Kinizsi — Hajdúszoboszlói Szpar­takusz 2:2 (2:1). Vezette: Fülep. D. Kinizsi: Kovács — Fehérvári, Pozsonyi, Bányai — Lukács, Makó — Somlai, Farkas, Szilcs, G. Nagy, Szabó. — Hajdúszoboszlói Szparta­kusz: Rétvári — Mohácsi, Szalóki II., Kozma — Egri, Szalóki I. — P. Szabó, Szabó L., Németi, Domokos, Somogyi. A megyei labdarúgó bajnokság 1. H-szoboszló állása 9 7 2 20: 6 16 2. D. Haladás 9 7 1 1 21: 4 15 3. D. Honvéd 9 6 1 2 21: 5 13 4. D. Kinizsi 9 6 1 2 22:12 13 5. D. Vasútép. 9 5 1 3 19:15 11 6. D. Bástya 9 3 4 2 23:11 10 7. D. Vasas 9 4 2 3 21:13 10 8. D Előre 9 4 1 4 9:13 9 9 P.-Iadány 9 4 1 4 8:14 9 10. D. Dózsa 9 3 2 4 21:22 8 11. D. Építők 9 3 — 6 12: 9 6 12. D. V. Meteor 8 2 2 4 7:11 6 13. B.-újfalu 9 3 — 6 11:23 6 14. D. Állomás 9 2 1 6 9:20 5 15. H.-bösz. Tr. 9 1 2 6 8:15 4 16. Nádudvar 8 — 1 7 5:44 1 A MAGYAR LABDARUGÓ VÁLOGA­TOTT ÉS A BP. KINIZSI CSÜTÖRTÖ­KÖN UTAZIK ÉSZAK-EURÓPAI VENDÉGSZEREPLÉSRE A norvég, srvéd, dán éa finn válo­gatott ellen készülő magyar labd i- rúgó válogatott csütörtökön utazik el Budapestről. Az észak-európai mérkőzésekre a következő játékosok utaznak: Kapus: Oláh, Danka, hátvéd: Bu- zánszky. Lóránt, Lantos, Várhidl, Hegyi, fedezet: Bozsik, Szojka, Cser- nai, csatár: Sándor, Kocsis, Hideg­kúti, Puskás, Tóth II., Csordás, Ti­chy, Palotás, Szintesük. Fenyvesi, a Bp. Kinizsivel utazik és a stockholmi svéd—magyar válo­gatott mérkőzésre érkezik a svéd fővárosba. A Bp. Kinizsi csütörtökön reggel utazik a dániai vendégszereplésre. SZOVJET —AMERIKAI SÚLYEMELŐ VERSENY Világbajnoki előkészületeik során az amerikai súlyemelők nyáron a Szovjetunióban vendégszerepelnek. TOTÓEREDMÉNYEK A 12 találatos szelvény: 1, 1, 2, 1, 1, 1, 1. 1. 1, 1, 1. 2. 12 találatot 296 pályázó ért el, nyereményösszeg egyenként 2100 fo­rint, 11 találata 8473 pályázónak voit, nyereményösszeg egyenként 73,75 forint, a 10 találatos szelvé­nyek száma 4o 740 drb. a nyere­ményösszeg egyenként 17,50 forint. VERESS GYŐZŐ UJ ORSZÁGOS CSÚCSOKAT EF.T EL AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI SÚLYEMELŐ BAJNOK­SÁGON Budapesten bonyolították le az or- ságos ifjúsági súlyemelő bajnoksá­got, melyen a debreceni versenyzők kimagasló eredményeket értek el. Váltösúlyban Veress Győző (D. Hon­véd) 305 kg-mal, új országos csúccsal bajnokságot nyert. Nyomásban 65 kg-al is új országos csúcseredményt ért el, szakításban 82,5, lökésben 117,5 kg-os eredménye csúcsbeállltüs. A régi csúcsokat is Veress tartotta. Félnehézsúlyban Molnár Imre (D. Honvéd) 260 kg-al (77.5, 77,5, 105 kg) második helyezést é-t «1 Hírek sieiaiaiiiBiiirBiB-iiüiiisigiBüiiisiiiiiaisiBiaiaiitiiaismiiiiiiüüiiisifiiiitiiiüaüiaiBíii A DISZ Központi Vezetőségének határozató A DISZ Központi Vezetősége határozatot hozott arról, hogy falun a területi alapszervezetek, városokban és Budapesten a vá­rosi, Illetve kerületi DISZ bizottságok az önként jelentkező VIII. osztályos úttörőket, ez évben — május 22-ig ünnepi gyűléseken vegyék fel a DISZ soraiba. t*árthírek MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ SZKP I. évfolyam önálló ta­nulóinak Szabó elvtárs .május 5-én, csütörtökön délután 5 órakor konfe­renciát tart a Pártoktatás Házában. VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Felsőfokú propagandisták részére pénteken délután 5 órakor prop. konferenciát tartunk a IV. témából a Pártoktatás Házában. PÁRTOKTATÁS HAZA HÍREI Május 5-én, csütörtökön délután fél 6 órakor „Az 1955-ös népgazda, sági terv” címmel előadás lesz párt­aktívák, gazdasági és tömegszerve­zeti vezetők részére a Pártoktatás Háza 4-es szobájában. Tartja: Bedö Gyula, Központi Előadó Iroda tagja. AZ NB II. KELETI CSOPORTJÁBAN vasárnap egy mérkőzést Játszottak. Eredmény: Békéscsabai Építők— Ceglédi Törekvés 3:0. Az NB II. Ke­leti csoportjában ez a helyzet: 1. Bp. V. Met. 10 8 1 1 33:10 17 2. Gödöllő 9 7 2 — 23: 7 16 3. Szeged 10 6 4 — 16: 7 16 4. Bp. Törekvés 10 6 3 1 16: 7 15 5. Salgótarján 10 6 2 2 15:11 14 6. K. Horivéd 10 3 3 4 12:15 9 7. Cegléd 10 3 3 4 18:25 9 3. űzd 10 2 4 4 14:16 8 9. Kistext 10 3 2 5 14:18 8 10. Debrecen 10 2 4 4 6:10 8 11. Bp. Szikra 10 2 3 5 9:10 7 12. K. Dózsa 10 2 3 5 11:17 7 13. Nyíregyháza 9 2 3 4 7:13 7 14. Miskolc 10 l 4 5 9:19 6 15 Pereces 10 1 4 5 9:22 6 16. Békéscsaba 10 2 1 7 9:17 5 Elmaradt mérkőzés: Gödöllő — Nyíregyháza. RÖVID SPORTHÍREK Törekvés vál. — Vasas vál. 6:2 (3:1). Hétfőn délután lejátszott ba­rátságos labdarúgó-mérkőzés. A gó­lokat Bánki 2, Váradi 2. Vince és Sándor, illetve Balogh és Tisza lőt­ték. — D. Bástya — Bp. MAHART 11:7, Bp. HAHART—D. Vörös Meteor Nem­zeti Bank 11:9. Női asztalitenisz or­szágos bajnoki mérkőzések. — u. Bástya —Békéscsabai Építők 12:1 (5:1). Nagypályás női országos baj­noki mérkőzésen Mák irányításával (hét gólt dobott Mák) ilyen ai ány- ban is megérdemelten nyertek a debreceniek. — ö. Traktor — Bp. Ganz Vasas 17:2. Országos nagypá­lyás II. osztályú bajnoki férfirnéP- kűzés. — Kosárlabda eredmények. D. Törekvés—D. Haladás 57:50 (22:24). Ezzel a győzelemmel a vas­utasok megszerezték a tavaszi első­séget. Ld. Farkas, Vasa, Pipó 11 —11, ill. Székely 11; Nyíregyházi Kinizsi — D. Építők 52:43 (23:21). Járműjavító — D. Dózsa 60:31 (14:11). Mindhá­rom férfimérkőzés vö t. — Vasárnapi NB l-es labdarúgó eredmények: Szolnoki Légierő—Diósgyőri Vasas 2:0 (0:0), Bp. Vörös Lobogó—Pécsi Dózsa 1:0 (0:0), Szombathelyi Törek­vés—-Bp. Dózsa 3:2 (1:1). — Auszt­ria—Svájc 3:2 (1:2). Bernben leját­szott országok közli válogatott lab­darúgó-mérkőzés. Színházi műsor Ma szünnap. Csütörtökön és pén­teken 7-kor, szombaton 3-kor Sok hűhó semmiért. Szombaton 8-kor Pillangókisasszony. Vasárnap 3-kor és fél 8-kor Csárdáskirályníí. Hét­főn 7-kor Ármány és szerelem. 1908-ban halt meg Türr István szabadságharcos tábornok. VARHATÓ IDŐJÁ­RÁS. Felhöátvonu- lások, több helyen záporeső, zivatar, mérsékelt nyugati, délnyugati szél. A nappali hőmérséklet keleten csökken, nyugaton emelke­dik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán 20—23 fok között. DEBRECENBEN kedden 29 fokig emelkedett a hőmérséklet. 11,6 órán át sütött a nap. A reggeli legalacso­nyabb hőmérséklet 9,5 fok volt. Eltemették Dr. Tóth Dénesi Kedden délben 12 órakor nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára dr. Tóth Dénest, a Zene- művészeti SzaJúskola tanárát, ne­ves zenepedagógust és zenekriti­kust. A gyászoló családon, az is­merősökön kívül eljöttek ravata­lához a megye és a város kultu­rális életének képviselői. Az egyházi szertartás után a Debreceni Zeneművészeti Szakis­kola kórusa, és a Debreceni Népi Együttes énekkara gyászdalokat, majd Gulyás György, a Zenemű­vészeti Szakiskola igazgatója a tanári kar, Ecsedi Anna a tanít­ványok nevében vett búcsút dr. Tóth Dénestől. A gyászszertartás után a holttestet elhamvasztot­ták. ________ MA DÉLELŐTT 10-től délután 2-ig Kolozsvári Lajos vb titkár a megyei tanács (Irodaház) I. emelet 101. sz. szobájában, Maticska József II. kerü­leti tanácstag délután 5—7-ig Ven­dég utca 10. szám alatt. Rácsai János II. kerületi tanácstag 5^7-ig a Rá- kosi-telepi kultúrházban fogadóórát tart. Munkásokat keresnek VASSZAKMABAN jártas raktárke­zelőt gyakorlattal felvesz a Nö­vényvédő Állomás, Mikepércs. AH A PALLAGl Tangazdaság keres azonnali belépésre fejő tehenészt. Kiközvetítés végett jelentkezni kell a városi tanács munkarő gazdálko­dási csoportnál. ÁH VILLANYSZER ©LÖT, aki önállóan dolgozik azonnal felvesz a Vágóhíd. HÁROM segédmunkást kőműves mellé, egy szobafestőt és egy maró vagy köszörűs gépmunkást felvesz az Orvosi Műszer gyár. AH RAKÓDÓ munkásokat felvesz a Debreceni Hűtőipari Vállalat, Dió­szegi út 3. AH JÉGHORDÁSHOZ fuvarosokat kere­sünk Debreceni Hűtőipari Vállalat, Diószegi út 3. AH MÁJUS 1-R0 megjelent Komorőczy György: ,,Debrecen város története” című könyve VAJDA JÁNOS KÖLTÉSZETE cím­mel dr Nagy János tanár tart elő­adást a Szabadegyetem előadásso­rozatában 1955. május 5-én, csü­törtökön délután 6 órai kezdettel a Déri Múzeum előadótermében. A PRESS TRUST OF INDIA jelenté­se szerint megtalálták az amerikai és csangkajsekista ügynökök mester­kedése következtében április 11-én lezuhant indiai repülőgép újabb kí- kilenc áldozatának holttestét. Az ed­dig megtalált holttestek száma 12-re emelkedett. A lezuhant repülőgép roncsait aa indokínai hatóságoknak adták át. A kutatás tovább folyik. PRÁGÁBAN Sztálin-emlekművet avattak május 1-én. A „MŰVÉSZI FÉNYKÉPEZÉS TIT­KAI” előadássorozat soronkövetkezö előadása május 6-án, pénteken elma­rad. Ugyanez az előadás május 13- án, jövő héten pénteken., lesz. MINDEDDIG PÉLDA NÉLKÜL ÁL­LÓ LÉGI KATASZTRÓFA történt hétfőn Svédországban. A Reute, jelentése szerint Norrköping köze­lében a ködben összeütközött a svéd légierő négy léglökéses va­dászgépe. Mind a négy gép lezu­hant, a pilóták a baleset áldozatai lettek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Berety- tyóújfalul Járási Tanács vb. mező­gazdasági osztály pályázatot hirdet a járásban 6 községi agronómusi állás betöltésére. A pályázók részle­tes önéletrajzot, szakmai képességük megjelölésével a Berettyóújfalui Já­rási Tanács mezőgazdasági osztály vezetőjének címezve küldjék be. (x) FELEJTHETETLEN jó férjem el­hunytéval mindazoknak, akik teme­tésén megjelentek, ezúton mondok köszönetét, Szentjóbyné. (x) Mozik műsora VÍG: háromnegyed 4, 6 és 3 óra: Hűség próbája. — BÉKE: délelőtt fél 10, fél 12 és fél 2 óra: Érettségi bi­zonyítvány, délután háromnegyed 4, 6 cg 8 óra: Érettségi bizonyítvány. — METEOR: háromnegyed 3, 5 és egynegyed 8 óra: Érettségi bizo­nyítvány. — HÍRADÓ: háromnegyed 4, 6 és 8 óra: Puccini. Népnevelő-mozik műsora: József Attila-telep: Trubadúr. — Nyúlás: Hűség próbája. — Erőmű: Riadó a cirkuszban. NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja Hajdú- Bihar megyei Pártbizottságának |-pja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség: Debrecen: Tóthfalussi tér 10. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbe- sitó postahivatalok. Előfizetés: pos­tahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11— Ft. Lapnyomda Debrecen 1955 Május 4 SZERDA JORKSIRI kan nagy faj­ta tiszta vérben, tenyész­tésre kiváló, 8 hónapos ket­tő eladó, Király Ferenc utca 8. Sámsoni úti vám­nál. ELADÓ lakómentes, be­költözhető családi ház. Bíró u. 10. Szabadság­telep. HASZNÁLT háló- és kony­habútorok, egyes ruha- szekrények eladók, Kinizsi u. 10. Zsibcgónál. ÁPRILIS 30-án kit há­roméves pejcsikó elveszek. Egyik kanca, másik heréit. Heréknek • csillaga van. Aki megtalálja értesítse Halász László Hosszúpályi, Debreceni utca 37. szám alatti lakost. 130 kilós sertés beszol­gáltatásra alkalmas eladó, Busi utca 17. KALAPON 2 hold föld eladó, Apafi utca 139. KÉT méhcsalád nagybo- conádi kaptárak, keretek, mézeskanna, egyéb felsze­relés és egy cselló eladó, Apafi u. 97. 10 hónapos koca eladó, Vig, Kossuth utca 51. KÉT darab 140 kilós kö­vér sertés eladó, Csapó utca 49. KÉTSZEMÉLYES reka- mié, 1 ágy, 1 szekrény, 1 éjjeliszekrény eladó, Eöt­vös u. 27., húzós csengő. MÉRLEGKÉPES könyvelő elhelyezkedne május köze­pén történő belépés mel­lett. Hajdúszoboszló, Kos­suth utca 35, ÍRÓGÉPEK szakszerű, gyors javítása kölcsöngép- pel Rétinél, Vörös Hadse­reg útja 61. Telefon: 40-69. KÜLÖNBÖZŐ bútorok, háló, ebédlő, konyhabútor eladó, Erőss Lajoc u. 20. EGY Singer varrógép eladó. Budai Ézsaiás u. 59. 150 kilós hízott sertés eladó, Faiskola utca 15. FEHÉR, mély gyermek- kocsi matraccal eladó, Er­zsébet utca 37. SINGER süllyesztés női príma varrógép eladó, Si- monffy utca 59. BÁNOMKERTBEN 782 négyszögöl gyümölcsös el­adó. Érdeklődni lehet Haj­dúszoboszló, Luther utca 4. sz. BEKÖLTÖZHETŐ ház­rész külön bejárattal el­adó, Szeremlei utca 8. GÁZTŰZHELY fehér zo- máncos, gázrezsó, perme­tező 3 méteres, asztaltüz- hely, állítható gyermek­szék, házi fagylaltgép, füg­gönytartók eladók, Porosz- iay üt 32. 3 ajtó9 piros szekrény eladó, Legányi utca 17. ELADÓ egy 103. ipari Singer varrógép cs a Gáz­gyár utca tí. alatt 1304 négyszögöl kerti föld. Ér­deklődni Teleki u. 71. ELVESZETT háromhóna­pos süldő, nyomravezetőt . jutalmazom. Takácsné. Te- j íeki u. 76. NAGY méhk-aptárt jó be­épített családdal megvétel­re keresek, Cegléd utca 7. BEJÁRÓNŐT azonnalra felveszek. Érdeklődni 9 és 5 óra után. Darabos utca 10. sz. HÍZOTT sertések eladók 200 és 140 kg, Vadliba utca 13. sz. ELCSERÉLEM budapesti egyszobás lakásomat deb­recenivel. Érdeklődni Mes­ter utca 21. ELADÓ azonnal beköl­tözhető ház üzlethelyiség­gel együtt, Bethlen utca 36. sz. EGY darab 150 kilós kövér sertés eladó, Vadli­ba utca 35. JÓ kereseti lehetőséget biztosító Vitos francia gyártmányú harisnyaszem- szedőgép eladó. Esetleg megegyezés szerint zene­gépért. vagy motorkerék­párért elcserélhető. Érdek­lődni 4 órától, Színházi átjáró bérház 4. fszt. 2. SPORTKOCSI olcsón el­adó, Cserepes u. 8. ELADÓ beköltözhető házi 600 négyszögöl telekkel sürgősen, Hajdúsámson, Rákosi Mátyás utca 98. PAPLANFROKÁT és pap­lan varróráma eladó, Da­rabos utca 28. NAGYBOCONÁDI méh- kapíárak és kiépített kere­tek eladók, Kismacs állo­máson. 150 kilós sertés eladó, Kertész utca 7. ELADÓ beköltözhető ház Csigekert utca 29. SZÉP háló- és konyhabú­tor eladó, Eötvös utca 44. ELCSERÉLEM nagy szo­ba, konyha, speizos laká­somat szoba, konyhával belvárosban, Malvin utca 9. II. ajtó. Érdeklődni dél­után 2-től. FUTÓRÓZSÁK, remek ró­zsák kaphatók, Citromfák, pöszmétefák oltása. Mester utca 21. Kertész. ELADÓ jégszekrény, pin­ceajtó, bakkfürész. Ara”'" János utca 3. ÁH EGY darab 135 kilő« hú­zott sertés eladó, Honvéd utca 52. ÁH REKAMIÉK, fényezett székek és diófurnéros fé­nyezett asztalok kaphatók. Debreceni Asztalos és Kár­pitos KTSZ, Vörös Hadse­reg útja 68. AH Í5 méhcsalád eladó. Ér- dejlődnf Konyár 276. Sán­dor Ferenc. Ugyanott per- getChöi végtelen csigát veszek. ÁH RENTÁBILIS darálóüzem Debreceni Asztalos és Kár- lődni Arany János utca 10 Igaznál. ATI ELADÓ 2 hold föld tanya nélkül is. Diószegi út 215. Sell-tanya. ÁH HALÓBUTOR, fényezed eladó. . Homok utca 105 Megtekinthető délelőtt 12 órától. AH NAGYOBB Jégszekrényt veszünk, lehetőleg cukrá­szatit jó állapotban. Cse­mege Vállalat Túróüzem, Csapó utca 65. . AH EGY fehér, mély gyer­mekkocsi eladó, Nógrády M. 6. (Fatelepnél).

Next

/
Oldalképek
Tartalom