Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-22 / 119. szám
8 NÉPLAP 1955. MÁJUS 22. VASARNAP SPORT A szparlakiM elkészítő versenyekről i\Ia vasárnap rendezi a Megyei TSB a falusi sz.partakiád előkészítő atlétikai versenyének megyei döntőjét a nagyerdei Stadionban fél 10 órai kezdettek A fa usi szpartakiád előző évi versenyei azt mutatták; hogy falusi sportköreink elakészjileteiben. felkészülésében komoly hibák voltak. Még a Megyei TSB. de a Járási TSB-k sem Ismerték, hogy egyes versenyszámokban egy-egy községben ki a legjobb versenyző. Az MHK testnevelési rendszer próbázásai adtak volna valami tájékoztatást, do ezek a próbák nem jutottak a Járási TSB-k tudomására, csak amikor a személyi lapokat a 9 próba teljesítése után beadták. Ezeknek a hibáknak a kijavítására és a községek legjobb versenyzőinek nyilvántartására, majd ezeknek a versenyzőknek a rendszeres foglalkozásba való bevonása érdekében rendezte meg a Megyei TSB az előkészítő atlétikai versenyeket Az előkészítő versenyeken igen komoly eredmények születtek. Súly- lökésben a berekböszörményt Nagy József 11 m-t. a hárándi Nyéki Imre 11 tn-t. a nádudvari Balázs Lajos 10.11 m-t dobott. Női súlylökésben a biharkereeztesi Kiss Margit 7.81 cm-t. vagy női távolugrásban Jámbor Teréz (Földes) 4,5 m-t. az ül- mosdi Erdei 'Anna 4 m 2 cm-t. a nádudvari Tóftu Teréz 4 m-t ért el. De soro’oi lehetne még több jő eredményt amit az előkészítő versenyek folyamán értek el a járásokban a versenyzők. Ezek mellett az eredmények mellett a falusi szparta- kiád előkészítő munkáiban és előkészületeiben természetesen hiányosságok is vannak. Ilyen hiányosság, hogy a versenyeknél elmaradtak a torna előkészítő versenyek. A járásokban alig van egy-egy torna-csapat, amelyik rendszeres munkával készülne fel a falust szpartakiád versenyeire. Csak a derecskéi és berettyóújfalui járásban. Ez a Járási TSB-k munkájának Komoly hiányossága. Járási TSB-inknek sokkal nagyobb gondot kell fordítani a torna népszerűsítésére. nagyobb akarattal kell a szervezéshez fogni és azokat a nevelőket, akik torna szakosak, sokkal nagyobb mértékben be kell vonni a munkába, csak az ö segítségükkel lehet ezt a szép sportágat népszerűsíteni megyénkben. A további munkák sikerét csak úgy tudjuk biztosítani, ha a Járási TSB mellett a járási és községi rendező bizottságok és DISZ szervezeteink fokozottabb segítséget adnak községi sportköreinknek. Helyes a biharkeresztesi és berettyóújfalui járás szervezésének az a módja, hogy a DISZ szervezeteket mindenütt bevonták a munkába, sőt a legtöbb községben a rendező bizottság elnöke 5 DISZ -'zervezet titkára, vagy más vezetője. A mai verseny fokmérő lesz és azokat a versenyzőket, akik jó eredményt érnek el bevonjuk az ifjúsági keretek munkájába és biztosítani kívánjuk a további fejlődésüket ezzel is elősegítve sz atlétikának falusi dolgozóink körében való népszerűsítését, tömegesítését és minőségi fejlődését. Kárpáti Dezső MTSB előadó. J DISZ II. kongresszusának TISZTELETÉRE Hajdúnánáson a Körösi Csorna Sándor Általános Gimnázium növendékeinek majd 80 százaléka részvételével labdarúgó és atlétikai „olimpiát" rendeztek. A labdarúgó-döntőben a IÍI/b. osztály csapata 2:1 arányban legyőzte a IV. osztály együttesét Atlétikában 60 m síkfutás, távolugrál és gránátdobás szerepelt a versenyszámok közt. A lányok közt csapatban első 'ett a IIT/b. osztály, második a Il/b. osztály. Legjobb eredmények. 60 m síkfutás: Csáti 8.8 mp. távolugrás: Csáti 440 cm, gránátdobás: Kovács 36,5 m. A fiúk közt a IV/b. osztály lett a csapat- verseny győztese. Legjobb eredmé- nvek. 60 in Hkfutás: Víg 7,6 mp, távolugrás: Vfe 555 cm. gránátdobás: Zámbó 57 m A győztesek a gimnázium torna- vizsgáján bemutatót tartanak. DEBRECEN MAI SPORTMŰSORA LABDARÚGÁS. Kinizsi pálya. 4 óra: D. Állomás Törekvés—D. Vasútépítő Törekvés. 6 óra: D. Kinizsi — Püspökladányi Törekvés. — Előre pálya, P óra: D. Előre—D. Honvéd. — Bástya pálya, 9 óra: D. Vasas— Hajdúszoboszlói Szpartakusz. — Építők pálya 11 óra: D. Dózsa—D. Vörös Meteor. — Haladás pálya, 6 óra: D. Haladás—D. Bástya. Megyei bajnoki mérkőzések. ATLÉTIKA. Naqyerdei Stadion, fel 10: A falusi dolgozók szipartakiádja előkészítő versenyeinek megyei döntője. _ Délután 3 óra: Debrecen város_Borsod—Szöbolcs-Szatmár megyék közti felnőttek atlétikai viadala. KÉZILABDA. Naq'erdei Stadion, fél 12: D. Bástya—Bp. Törekvés. Nagypályás OS női mérkőzés. — A Bástya pályán 10 órától, a Vörös Meteor pályán 9 órától kispályás férfi és női megyei bajnoki mérkö- zések ÖKÖLVÍVÁS. MSZT Vörös Hadsereg útja 45. szám alatti nagytermében este 7 óra: D. Törekvés—Kaposvárt Dózsa. Felnőtt 0B mérkőzés. AZ ÓZDI VASAS-D. TÖREKVÉS ma délután özidon sorrakerülö NB Il-es labdarúgó mérkőzés második félidejéről a Debreceni Városi Tanács Hangos Stúdiója háromnegyed 6-kor helyszíni közvetítést ad a Tóthfaluesi téren. RÖVID SPORTHÍREK Mai vidéki megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzések: Nádudvar—D. Építők. Hajdúböszörményi Traktor— Berettyóújfalui Vörös Meteor. — Hajdúböszörményben ma reggel 8 órától a várós legelő területén agyaggalamblövő versenyt rendeznek. _ A püspökladányi járásban a járási DISZ bizottság és a JTSB ren- rezésében, három körletben, a DISZ II. kongresszusának tiszteletére labdarúgó körzeti mérkőzés lesz kezdő csapatok részvételével. — Hétfőn délután fél 6-tól a Postás pályán férfi, a Vörös Meteor pályán a női kézilabda válogatott keret edzést tart. — A IX. Férfi Kosárlabda Európa-bajnoksáq június 8. és 19-e közti küzdelmeinek idején, legalább 25 fő csoportos utazása esetén 33 százalékos kedvezménnyel lehet majd utazni Budapestre. CSOKONAI SZÍNHÁZ — NÉPLAP labdarúgó-mérkőzést, bonyolítanak le hétfőn délután fél 6-kor a nagyerdei Stadionban. A színház „labdarúgó-művészei” az emuit héten komoly edzésekkel készültek a találkozóra. Lothár Miklós, Virá- goi Mihály, Oszvald Gyula, Dóri József, a „Civil a pályán” főszereplője Soós Imre és a többiek fogadkoznak, hogy „elverik” az újsáqirókat. Majo meglátjuk . Színházi műsor Ma 3-kcr és Jé 8-kor Csárdáskirálynő. Kedden 7-kor Bánk bán. Szerdán. csütörtökön és pénteken 7-kor, szombaton 3-kor Sok hűhó semmiért. Szombaton 8-kor* és vasárnap 3-kor Csárdáskirálynő. Vasárnap 8-kor Sok hűhó semmiért. Munkásokat keresnek A DEBRECENI Mezőgazdasági Akadémia Tangazdasága vizsgázott lejháavezetőt keres. Jelentkezni lehet Kismacs 4. sz. Ali PARK kezeléshez értő hivatalsegédet felvesz a Kísérleti Fizikai Intézet. Bem tár 18/a. Ali KŐMŰVESÜKET éa segédmunkásokat felvesz a Debreceni Cemeut- áruipari Vállalat. Jelentkezni Vörös Hadsereg útja 34.. a Toborzó irodában. AH VILLANYSZERELŐKET, villanyszerelési szakmában jártas dolgozókat azonnali belépésre felvesz a Megye- vili. Debrecen. Vígkedvű Mihály u. 23. sz. AH NAGYOBB gyakorlattal rendelkező önálló szerszámszerkesztőt (mérnök vagy technikusi képzettséggel) felvételre keresünk. Gördülccsapágy- gyár. ÁH A HAJDU-BIHAR megyei Kéményseprő Vállalat Debrecen, Tímár u. 31. Debrecen és vidéki munkaterületre segédmunkásokat keres. AH KERESÜNK azonnali felvételre ács szakembereket, kerítésoszlop fara- gásához. Bérezés teljesítménybér szerint. Jelentkezés erdészetnél, Kartács u. 1. AH KÖSS SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST I Jo vételárat, előleget, mennyi- sé«i prémiumot biztosít az Al- latforgalmi Vállalat. Átvételi árak 1955. VIII. 31-ig 126-140 kilóig 20 Ft. 141 kilótól 22 forint előleg, állatdarabonként 400 Ft. Mennyiségi prémium 5—20 darab átadásánál kilónként 80 fillér. 21 darabon felül 1 Ft. — Prémium elnyerésére társulhatnak. Keresse fel az Állatforgalmi Vállalat helyi megbízottját. Köss 9ertéshizla'ési szerződést! NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja Hajdú- Sihar megyei Pártbizottságának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség; Debrecen: Tótbfaluss! tér 10. Szabadság Lapnyomda, Debrecen. Párthírek MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Május 23-án, hétfőn délután 5 ói akor az önálló tanulók SZKP tanfolyamának Szabó elvtárs konferenciát tart a Pártpktatás Házában. Anyakönyvi hírek Születések. Kiss József Szigligeti u. 1. József; Molnár Gusztáv Hajdú- hadház Éva; Rostás Albert Hajdú- hadház Mária; Váradi Zsigmond, Hajdúböszörmény. Marja Eszter; Ráca Antal, Hajdúböszörmény, Gábor; Cserép Imre Hajdúböszöi mény, Imre; Hadzsi Sándor Hajdúdorog, Sándor; Herman Ferenc Kádár-dülő, Ferenp; Szabó János Szabolcs u. 13. Anna Gyöngyi; Kovács Lajos, Vá- mospétrs István; Miskolczi János Haláp 85. Magdolna; Varga János Hajdúsámson, János; Labanca Vilmos Eötvös u. 23. Vilmos; Kárpáti István Szabadság út, Magdolna; Toldi Gusz. táv Bern tér 12. László; Márton Antal. Hajdúböszörmény. Zsuzsánna; Zagyva Lajos Kaba, Imre; Mezei Imre Berettyóújfalu, Éva Irán; Kerékgyártó József Polgár, József; Mile János Szerep. Irma; Moldován József Nagyiéta. Katalin; Bállá Imre Kunhalom u. 20. Ágnes; Bernáth József Sámsoni út 66. József; Hammel József Nyíregyháza. József; Jenéi József Hold u. 16. Piroska Brigi- ta; Nagy Sándor Szobosalai Papp István i 6 Sándor: Tóth Antiul Nyíl u. 1 16. Katalin Éva; S. Varga János Bellegelo 123 Erzsébet. Halálozások. Füstös Mihály Béke úíja 22. Sza >- Ilona Béke u. 42. Kiss Ferenc Rákóczi u. 32. Füzesi László Som u. 3. JUNIUS 5. Különvonat indul Miskolc— Lillafüred. Részvételi díj 28.80. Jegyek IBUSZ-nál válthatók. (x) F I G Y E L E M 1 Mlndetifé'e haszonvas szükségletet kielégít a MÉH. Megrendeléseket bármilyen vasíéleségek- re felvesz, Debrecen, Külsővásártér 3 Telefm: 12-19. Hírek «IIIIIIIIIIl III llllll 1811! Biliül; Slülliiüil lllllll HIHI Ilii HIIll !B18lll!lI!9ISlllI!!lf 18 !|l Kovács Dénes és Mándi Margit hangverseny!; Az Országos Filharmónia debreceni kirendeltsége, csütörtökön, május 26-án est© hangversenyt rendez a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében. Fellép Mándi Margit dalénekes ás a külföldön is nagy népszerűségnek örvendő Kovács Denes hegedűművész. Műsoron Mozart, Schumann, Strauss. Schubert, Kodály és több neves zeneszerző müve szerepel. Zongorán kísér Szabó Zsuzsa. ..........B 70 évvel ezelőtt, 1955 1885-ben halt meg Viktor Hugó író és Május költó _ VÁRHATÓ IDÖJA(/ RAS. Felhős, az év.w ^ szakhoz képest hűvös »dó. Több he- VASÁRNAP lyen eső. mérsékelt, időnként élénkebb szél. Várható legr magasabb nappali hőmérséklet- vasárnap 16—19 fok között. SZOMBATON DEBRECENBEN 18 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. A reggeli minimum 3,6, talajmentén 1,9 fokot mértek. Csapadék 0.2 mm es-ett 8 órán át volt napsütés. FOGADÓÓRÁK, Ma, vasárnap délután 5—6-ig Ákos Lászilóné II. kerületi tanácstag a Méntelepen. Csordás Ferencne 4 — 6-ig a Bem téri pártszervezetben fogadóórát tart. Hétfőn délután fél 3-tól 5 óráig Hüse Péter I. kerületi tanácstag a Béke u. 19. sz. alatti iskolában tart fogadóórát. A NAGYKŐRÖSI Konzervgyár június 10—30 között napi 150 mázsa friss üres zöld borsóhüvelyt ad el a Debreceni Hütőházban. Frissen silózva i« kiváló takarmány. A tejhoza- tnot lényegesen emeli. Érdeklődni a Nagykőrösi Konzervgyár termelési osztályán Nagykörös, Örkényi u. 65. Telefon: Nagykőrös 25. (x) MÁTÓL KEZDVE a távolsági autó- buszjáratok menetrendje megváltozik. Mától kezdve Hajdúszoboszlóra mindennap, Bükksaentkeresztre (Miskolcon át) minden munkaszüneti napon autóbuszjárat indul. K. K. ROGYJONOV, stockholmi szovjet nagykövet fogadást adott a svéd Riksdag küldöttségének tiszteletére, amely a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghívására látogatást készül tenni a Szovjetunióban. ZENEMŰVÉSZETI SZAKISKOLA hétfőn este 7 órakor növendékhangversenyt rendez az iskola hangversenytermében. Belépődíj nincs. A DOLGOZÓK GIMNÁZIUMA I. osztályába június 30-ig jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik a 17. évüket betöltötték, a VIII. általános, vagy IV. polgári iskolai bizonyítvánnyal rendelkeznek. Jelentkezni a Fazekas Mihály Gimnáziumban Hatvan u 44. szám alatt kell. NAGY BÉLA férfiszabóságát lakásán Nyíl utca 54. alatt folytatja. Telefon: 38-00. (x) KISS FERENC MÄV nyugdíjas asz- talos temetése 23-án 3 órakor lesz. (x) A L’HUMATINÉ JELENTÉSE szerint a francia kormány véglegesen meghatározta az 1955. évi hadikiadások összegét. Eszerint Francia- ország 1955-ben ezer milliárd frankot költ katonai célokra, harminc milliárddal többet, mint tavaly. MINDAZOKNAK, akik felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, Kovács Ferenc temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban részvéttel osztoztak, ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család. (x) ALIG használt férfiöltöny fekete é9 szürke eladó, Bocskai tér I. sz. bérház, II. e. 6. sz JÉGSZEKRÉNY fehér alsó felső hűtéssel, féltáblás eladó. Veres u. 18. KÉT darab kövér sertés eladó, Eötvös u. 76. EGY gáztűzhely eladó, Kígyó u. 17. RÁKÓCZI u.. 14. számú ház beköltözhető lakással eladó. ELADÓ: el páccá evő- eszköa, képek, íróasztal, fotel, kárlológép, ládák, Bem tér 28. BERKEL mérleg kifogástalan állapotban eladó, Csapó u. 83. EGY darab 180 kilós zsírsertés eladó. Lázár u. 19. sz. ELADÓ modern 2 + 1 Standard világvevő rádió, Pacsirta u. 19. MODERN fehér, mély gyermekkocsi eladó. Baross utca 11. KÖZÉPKORÚ gyermekszerető bejárónőt felveszek, Szemklinika. VAGONGYARNAL 2030 kvadrát föld két részben eladó, Homok u. 93. EGY modern konyhabe- rendezéa eladó, Nyíl u. 142. sz. KÉT félidős hasas korn- vald koca eladó, Méhes u. 33. Tócóskert. ELADÖ 2 darab 120 kilós hízott sertés. Kerekes- telep, Komáromi u. 21. EGY 120 kilós kövér sertés eladó. Szabó Kálmán u. 43. VARRÓGÉPET bobinosat karikahajósat felelősséggel javítok Hiányosat. töröttet vessek, Bem tér 11. (Volt Magosa György tér). EGY fél köbméter diófa- deszka eladó. Pacsirta u. 54. S7._ KÉTAJTÓS szekrény fehérre festett eladó. Arany János ti. 19. BANKI utca 4. számú ház minden elfogadható áron sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Brassäi u. IKER mély gyermekkocsi eladó. Gyermekszerető nőt vidékre felveszek, Eötvös u. 17. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI lakásomat szioba, konyha, spelz, pince jószágtartással elcserélem debreceniért. Érdeklődni Veres u. 28. V. ajtó. ELCSERÉLEM szoba, konyha, speizos lakásomat hasonló jószágtartésosért. Kertben is. Arany János U. 61. TÖBB száa liter saját termésű bor eladó, Legátus u. 5. Vargákért. ELCSERÉLEM szoba, konyha, elöszobás, jószág- tartásos lakásomat hasonlóval, Bercsényi utca környékén. Érdeklődni Bálint Papp utca 15. ELADÓ egy új női piros kerékpár, 125-ös Csepel motor, egy 5 lámpás Philips rádió Kincseshegy, Kálmánchelyt u. 20. KÚTFÚRÁST, kútjavítást vállal Paliga Mihály artézi és mükútfúró, Eötvös u. 16. Kútsziivattyú eladó. SPORTKOCSI és egy zománcozott tűzhely eladó, Dobozi u. 2 BUDAPESTI lakásomat elcserélem debrecenivel. Érdeklődni tehet Létai üt 34. Szabadság-telep. ELADÓ egy üj ebédlő- asztal, egy sezlon és prima női Singer varrógép Batthyány u. 3. I. ajtó. SÜRGŐSEN eladó azonnal beköltözhető 2 szobás, parkettes üj családi ház szőlővel. gyümölcsössel, melléképülettel. Ugyanott kétmázsás zsírsertés eladó. Liget tér 20. Csapókért Ku- ruca utcából. EGY 120 kilós hízó eladó, Mester u. 19. EGY világos cserépkályha eladó, Apafi u. 41. EGY szoba, konyha, előszoba és fürdőszobás lakást cserélek hasonló két szobással. Kígyó u. 24. ELADÓ diófa ebédlőszekrény és teljesen jó jégszekrény. Darabos u. 61. 250 cm3 Ariel motorkerékpár üzemképes állapotban eladó. Megtekinthető vasárnap délig. Rákóczi u. 25. sz. ELADÖ sürgősen azonnal beköltözhető családi ház, kertes gyümölcsös. Nyúlás, Urrétje u. 44. DISZNÓT ART AST felébe vállalok, Ilonvédtemető u. 4. sz. ELADÖ Miskolchoa 10 kilométerre családi ház 1000 négyszögöles kerttel és telekkel, amely áll kétszer két szoba, konyha, istálló és egyéb melléképületből. Érdeklődni lehet Sa- jöbábonyban, Kossuth u. 12. Dobos Istvánnál. ELADÓ Köntöskert, Sza- bölcs utca 41. alatti 600 négyszögöl telek niagas- törzsű pöszmétés, ökrös Sándcrné, Klinika Igazságügyi Orvostani Intézet. ELCSERÉLEM Nagyerdőn lévő szép nagy szoba, kamra, j ószag tar tásos lakásomat kis szoba,, konyhára. Simonyi út 29. KIS gyermek gondozását lakásomon vállalom, Hatvan u. 23., kapu alatt jobbra. Ali OLCSÓBÉRU szép utcai szoba, elöszobás lakásom (víz, gáz. W. C. bent van) elcserélném két szoba komfortossal, Groszmann, Honvéd u. 28. ASZTALOSMESTER elváL lal épület és bútorjavítást, alakítást Bethlen u. 42. Keresztépület. 125-ös feketetankos elől- hátul te’eszkópos motor- kerékpár eladó. Konyár 561. MÜLÉP, kaptárak és Hannemann rácsok eladók, Eötvös u. 2. JORKSIRI törzskönyvezett 100 kilóg kan disznó eladó, Széchenyi u. 34. VILLANEGYEDBEN bekerített házhely termő gyümölcsfákkal eladó. Hadházi u. 49. SZÉP utcai két szoba, konyhás disznótartásos lakásomat elcserélem hasonlóval, Lorántffy u. 20. 1. ajtó. 42-es mézpergető, mézesbádog, méhviasz eladó. MÁV Kolónia V/6. Tóth Ferenc. ELADÖ 12 személyes ezüst evőszköz. Gyermek- gondozást vállalunk, Péter- fia u. 11. Giolay. HOMOK u. 72. számú ház részben vagy egészben eladó. Cserével beköltözhető. ELADÖ egy szép fehér, mély gyermekkocsi, Kis- hegyesi út 46. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás lakásomat szoba, konyha, speizosért. Érdok- lödni vasárnap egész nap, hétköznap 4 órától. Deák Ferenc u. 10. Varga. EGY szoba, konyha, speiz, kamara, jószágtartá- so3 lakásomat elcserélem hasonlóval, vagy 2 szobásra, jószágtartás nélkül, Széchenyi u.„ 92. EGY szép keresztezett közel fialó elohasú koca eladó, Szondi u. 25. ELADÓ egyajtós jó jégszekrény, 10—12 évesre leánykaruhák és uborkásüvegek, Borosné, Hadházi u. 23. ÚJRA gumizzuk kitágult bokafix zokniját és pulóverét. Háziipari Termelőszövetkezet. Kálvin tér 2. AH EGY fodrászüzlet teljes berendezéssel, kirakattal, redőnnyel etadó. Balogh Kálmán. Hajdúszoboszló, Bethlen utca 9. AH BUNDÁK, szőrmék moly- talanítását vállalom, hívásra lakáson is. Katona szücstnester, Simonffy u. 2. sz. AH EGY kis családi ház eladó, Gftrgény u. 6. Rákosi- telop. VÖRÖS Hadsereg útján lévő 4 szoba hallos, összkomfortos lakást (megosztható) elcserélném két darab kisebb méretű kétszobás vagy 1 szobás ugyancsak belvárosi lakással, vagy esetleg 1 da- rab központi 2 szobás, komfortos lakással. Érdeklődni lehet Gördülőcsapágygyár munkáséi! átási osztály vezetőjénél. Hétköznaponként délelőtt 7-15 Óráig. AH ZONGORÁT páncéltőkést bérbevételre sürgősen keres a Debreceni Vendéglátó Vállalat, Rózsa utca з. sz. AH HASZNÁLT bútor, ruhanemű, szőnyeg, kerékpár, gyermekkocsi, vari ógép és műtárgyak, minden használt ingóság vélelo ég eladása, Hatvan u. 28. — Hasináltcikk KTSZ. Telefon: 17-54. AH 60—100 kilós süldők eladók, Zrínyi u. 9. AH 3 + l-e9 rádió kifogástalan állapotban eladó, Andrássy út 40. DEMBINSZKY u. 28. sz. ház eladó, beköltözhető. ELADÓ modern ebédlőbútor, akváriumok, minden felszereléssel, Pesti u. 2. IV. ajtó. CSALÁDI ház azonnal beköltözhető lakrésszel eladó, Csigekert u. 10. NAGYBOCONADI három család méh eladó, Árpa u. 15. Katz-telep. EGY 130 kilóg sertés eladó, Szálvásújfalusi utca ü. szám. EGY góré eladó, Uj u. U. sz. alatt. NAGY asztaltűzhely, fehér, mély gyermekkocsi eladó, Nap u. 19. ELADÖ egy új jégszekrény, Vígkedvű Mihály u. 60. sas. KÉTAJTÓS alig használt jégszekrény, ‘/rés kis mes- terhegedü, keményfa áz- tatódézaa, 25 literes tejeskanna, egy pár 40-es tú- ristabakancs eladó, Hatvan и. 46.. III. ajtó. VARÁZSSZEMES 3 plufz 2-es világvevő rádió eladó. Apafi u. 18/b. fehér csengő. FÉL háló, ebédlőszekrény eladó, Érdeklődni Kossuth u. 33., kapusnál lehet. EGRI 2 szobás lakást cserélek debrecenivel. Szo- boszlai út 24. ELADÓ táskaírógép, Árpád tér 48. UJ festett hálószobabútor eladó, Déli sor 15. EGY jő fehér gyermek- kocsi eladó, Caapó u. 28.