Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-27 / 73. szám
2 NÉPLAP- 1955. MÁRCIUS. JJ". VASAK:' U járási titkárok országos értekezlete ( Folytatás az 1. oldalról) Ez mind azért történt, mert a Begyűjtési Minisztérium a megyei begyűjtési hivatalvezetők, de a tanácsi szervek és a pártszervek -sem ellenőrizték megfelelően a begyűjtési apparátus munkáját. Ezután a begyűjtési szervek feladatairól szólt Szobek elvtárs, végül a pártszervek támogatását kérte a begyűjtési szervek munkájában. Vladár József, a szécsényi járási DISZ bizottság titkára felszólalásában többek közt a következőket mondotta: Azt hiszem minden egyes DISZ funkcionárius nevében mondhatom, hogy Acs elvtárs referátuma nagy lépéssel fogja előre vinni a DISZ munkájának megjavítását is. Ha megnézzük, nemcsak az állami szervek részéről, hanem nagyon sok esetben a pártszervezetek vezetősége résziről is sok helytelen nézettel találkozhatunk a DISZ munkájával kapcsolatban. Járásunkban is előfordult ilyen jelenség. Nóg- ’•ádszakólon például maga az alapszervezeti párttitkár mondotta. hogy a DISZ-szel nálunk nem lehet semmit sem kezdeni, nálunk a fiatalság csak táncolni, szórakozni akar. Meg kell mondani, hogy ez nem fedi a valóságot, mert a nógrádszakáli fiatalság is, ha feladattal bízzuk mág, azt örömmel vállalja. Arra kérném az itt jelenlévő titkár elvtársakat, hogy szívleljék meg és segítsék a maguk területén, hogy valóban minden egyes állami és tömegszervezeti vezető foglalkozzék az ifjúság nevelésével. A jövőben mi is ennek szellemében fogunk dolgozni. A továbbiakban arról a jobboldali elhajlásról beszélt, mely szerint egyesek azt akarták, hogy a párttól elszakítsák a párt aranytartalékát, az ifjúságot és a népfront irányítása alá akarták helyezni. Járásuk ifjúsága azóta még egységesebb lett. A járási DISZ értekezleten elhangzott az is, hogy taglétszámunk nem kielégítő, a járás területén mind több és több DISZ tagot kell toboroznunk, mert ez egyik legfontosabb előfeltétele annak, hogy a DISZ erős bázis legyen a járásban. Azóta, s különösen a Központi Vezetőség határozata óta taglétszámunk állandóan növekszik. Fiataljaink példamutatóan részt vesznek a mezőgazdasági munkában, részt kérnek a tsz-ak segítéséből. Fiatalok mennek, hogy segítsenek dolgozó parasztjainknak aratni, csépelni, de nemcsak a termelőszövetkezetek tagságának, hanem az egyénileg dolgozó parasztoknak, is. A fiatalságban hatalmas erő rejlik. De ezt az erőt nekünk jól 'kell gyü- mölesöztetni. Szeretnék most röviden foglalkozni a járási DISZ bizottság irányító munkájával. Meg keli mondanunk egészen őszintén, hogy a mi járásunkban sem volt eddig kielégítő a járási DISZ bizottság munkája, mert nem volt járási választmány, nem volt járási végrehajtó bizottság és nem a kollektív vezetés elveit érvényesítették a munkában, hanem az egyszemélyi vezetést, ami sok helytelen dolgot idézett elő. Azonban most már megvan a járási választmány is, megválasztottuk a végrehajtó bizottságot is, s rendszeresen megbeszéljük, megszabjuk az előttünk álló feladatokat. Én a szécsényi járás ifjúsága nevében ígérem, a magam nevében pedig fogadom, elv- társnak, hogy teljes erőnkkel harcolunk a párt Központi Vezetősége márciusi határozatának végrehajtásáért. (Taps.) Ezután a megjelentek hosszantartó lelkes tapsa közben Rákost Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára emelkedett szólásra. Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása Rákosi elvtárs a szocialista iparosítás és a nehézipar fejlesztésének jelentőségéről beszélt, majd rátért a mezőgazdaság kérdéseire. — Az elvtársak ne felejtsék el — mondotta többek között — a föld 70 százaléka egyénileg dolgozó parasztok birtokában van és mert s?.igorúan az önkéntesség alapján kívánjuk fejleszteni a termelőszövetkezeteket — még hosszú esztendőkön keresztül tíz- és százezrével lesznek egyénileg dolgozó pa i'asztok. Ha erről elfelejtkezünk munkánkban, olyan benyomás keletkezhet, hogy a párt és a kormány most kevésbé törődik az egyénileg dolgozó parasztokkal. Az ilyen helytelen vélemény elterjedése nagyon komoly károkat okozna a népi demokráciának és természetesen magának a parasztságnak is. — Ezt a tévhitet feltétlenül el kell oszlatnunk. Ragaszkodunk és ragaszkodni fogunk a Központi Vezetőség határozatához, amely, világosan rregmondta, hogy változatlanul támogatjuk az egyéni pa-j rasztságot, úgy, ahogy ezt az 1953. júniusi határozatban és pártunk III. kongresszusán kifejtettük. A párt mindig azt hirdette, hogy a dolgozó parasztság felemelkedésének útja a szövetkezés. Amíg azonban az egyénileg dolgozó paraszt önként, a szövetkezetek vonzó példájának hatására el nem határozza magát a belépésre, addig mindenben a kezére járunk, hogy a lehető legtöbbet termelhesse. Ebből a célból rendelkezésére bocsátjuk Aúndazokat a gépeket. termelőeszközöket, amelyek többtermelésre serkentik, termelését elősegítik s ezzel élet- színvonalát emelik. Az elmúlt másfél esztendő alatt — mondotta a továbbiakban Rákosi elvtárs — az egyénileg dolgozó parasztság egy részében az a nézet alakult ki, hogy mi tulajdonképpen lemondtunk a termelő- szövetkezet fejlesztéséről, vagy legalább is hosszú évekre elnapoltuk. Ezért, ha valóban egészségesen, az önkéntesség szigorú betartásával akarjuk a szövetkezeteket növelni — és csak ezen a módon lehet — akkor az elvlár- saknak nagyon alapos politikai meggyőző munkát keli folytat- niok a termelőszövetkezetek érdekében. Rákosi elvtái-s rámutatott arra is, hogy nem elég csak a szövetkezetek számszerű növeléséről beszélni, rendkívül fontos feladat a miár meglévő szövetkezetek további javítása. Feladatunk a meglévő szövetkezetek további erősítése Kevés szó esett arról a tanácskozáson, hogy még sok a fegyelmezetlenség, a szövetkezetéken belül, ami az egyénileg dolgozó parasztságot taszítja és nem vonzza. Nem beszéltek eleget arról, hogy sok helyen baj van a háztáji gazdaságok körül és nem tartják be az idevágó szabályokat. Az állatállomány fejlesztésének kérdése nem merült fel fontosságának megfelelően.. Márpedig az állatállomány fejlődése szorosan összefügg a szövetkezet jövedelmezőségével és — ami ezzel párhuzamos — a szövetkezet vonzóerejével. Keveset hallottunk a családtagok beléptetéséről, holott ismeretes, hogy egy sor szövetkezetben sok a föld és kevés hozzá a munkaerő, mert a családtagok jelentékeny része nem dolgozik a termelőszövetkezetbein. A mi feladatunk a meglévő szövetkezetek további erősítése, hogy vonzó példájuk meggyőzze az egyénileg dolgozó parasztságot. Mégegyszer ismétlem: óvakodni kell attól, hogy az egyénileg dolgozó parasztságnak az legyen most az érzése, hogy a termelőszövetkezetek fejlesztése miatt nem kapja meg mindazt a támogatást, ami termelésének — és 'ami ezzel jár — jövedelmének fokozásához sziilcséges. Az elvtársak ezt ne tévesszék szem elől s gondoslcodjanaik továbbra is, hogy az egyéni gazdaságok termelését is elősegítsék. Befejezésül Rákosi elvtárs — többek között — a kővetkezőket mondotta: Megállapíthatjuk, hogy valamennyi hozaászóló helyeselte és örömmel fogadta a Központi Vezetőség márciusi határozatait. Mi is tudtuk, éreztük, hogy nemcsak pártunk, de az egész dolgozó nép várta e határozatokat, melyek megvilágítják a gazdasági és politikai munkában a követendő utat. Az idei jó tervteljesítés, a legközelebbi hónapok jó politikai és gazdasági munkája veti meg az alapját az új ötéves tervnek. Meg vagyok győződve róla; ha az elvtársaik mélyen tanulmányozzák a Központi Vezetőség határozatát és annak minden részletét lelkiismeretesen végrehajtják, akkor az eredmény nem marad el s csakhamar a jól végzett munka eredményeiről, új sikerekről és győzelmekről számolhatunk be. (Hosszantartó, lelkes taps.) A Magyar Dolgozók Pártja járási pártbizottságai titkárainak országos tanácskozása Vég Béla, az MDP Központi Vezetősége titkárának zárószavával ért véget. (MTI) Á köztársasági tanács ratifikációs vitájának folytatása ★ A FELSZABADULÁSI MŰSZAK HÍREI ★ A MEGYEBEN ÖSSZESEN 49 lásipari szövetkezet tett felajánlást április 4. tiszteletére. A legutóbbi értékelés szerint a szövetkezeti dolgozók már 464 286 forint értékű munkát elvégeztek. Figyelemre méltó eredményeket értek el az utóbbi napokban a Debreceni öntözési és Talajjavítási Vállalat dolgozói. A Földi szerelőbrigád 144, a Budai vári motorszerelő brigád 140, a Gáli hegesztő brigád 140. a Tasnádl idom- készítő brigád 149, a Prém ívhegesztő brigád 253 százalékos teljesítményt ért el a múlt hé'en. Egyénileg Bánhidi József esztergályos, Szilágyi Géza akkumuiá- torszerelő, Bálint István autószerelő, berecaki Sándor, Kareszek Tibor kovácsok és Kecskés András autószerelő bizonyulnak a legjobbaknak. A DEBRECENI MŰANYAG- FEUDOLGOZO JÍTSZ dolgozói eddig 27 ezer forint értékű terven felüli munkát végeztek el. A legjobb dolgozó címet Salamon Bernát érdemli meg, aki állandóan 200 százalék felett teljesít. Gelberger Menyhért 5000 forintos újítással segíti a terv teljesítését. Kommunisták! Harcoljatok a párt politikájának minden élte.* dítcse ellen! Leplezzétek le a szocializmus építését veszélyeztető jobboldali, ellenséges nézeteket! Munkások, munkásnők, ifjúmunkások! Erősítsétek a munkás- paraszt szövetséget! Adjatok több, jobb és olcsóbb gépet, szerszámot, ' "t r. fel” clgozóinak. Párizs (MTI) A köztánsasági tanács pénteki esti ratifikációs vitájának további részében a Debu- Bridel gaulleista szenátor felszólalásában kijelentette: — Akármit is. igyekeznek mondani a szerződés beiktatásának hívei, Adenauer nem demokrata és Franciaország iránt semmiféle jóakarattal nem viseltetik. Nagyon különös, hogy neki, Debu- Bridelnek kell most a köztársasági tanácsban megvédenie a német szocialisták helyes érvelését a francia szocialisták ellen. A német fiatalság alkotja majd a 12 felállítandó német hadosztály tagjait, de vajon kit: lesznek a ká derek? A káderek nácik lesznek. Önök ezt a német ifjúságot a német mLitarisanus kezébe adják mondotta. Commin jobboldali szocialista szenátor támadta a párt balszárnyát. „Németország felfegyverzése elkerülhetetlen és a szerződések ratifikálása olyan feladat, amit teljesíteni kell“ — mondotta. Leo Hamon, az MRP-ből kizárt szenátor (Szerk. megj.: azért, zárták ki, mert a német felfegyverzés ellen foglalt állást) kijelentette, hogy a szerződések elfogadása Franciaország számára súlyos vereség lenne és közölte, hogy teljes erővel állást foglal a Franciaország nagyhatalmi helyzetéről lemondó álláspont ellen. Henri Torres, Szajna megye gaulleista szenátora élesen támadta Pinav külügyminiszter állításait, amelyek szerint, ha Németországot nem Franciaország beleegyezésével fegyverzik fel, akkor az angolszászok „nélkülünk, sőt ellenünk is felfegyverez-, hetik“. A szenátor a továbbiakban éles hangon kijelentette: ebben az esetben ahelyett, hogy a kormány ratifikálná a szerződéseket, tiltakoznia kellene szövetségeseinknél az ilyen tervek ellen. Ez az érvelés látható zavarba hozta Faure miniszterelnököt, akt azonnal felállt és közölte: a kormány nem azt mondja, hogy a szövetségesek a németeket nélkülünk, vagy ellenünk fegyvereznék él. Ha egy napon Németország' ellenünk fegyverkezik fel, ez nem a mi szövetségeseink ösztökélésére történnék. Ha megtagadjuk Németország felfegyverzését, akkor a szövetségesek mégis felfegyverezhetik Németországot arra hivatkozva, hogy ezt a felfegyverzést öt évig elfogadtuk. Lehetséges az is, hogy a szövetségesek a periférikus stratégiához folyamodnának. Ezt Franciaország nem akarja. Torres szerint ez az • érvelés egyáltalán nem helytálló, majd így fejezte be beszédét: „Kénytelenek vagyunk a legesélyesebben megtagadni a német felfegyverzést.“ Yvonne Dumont kommunista szenátor a miniszterelnök azon bejelentéséről beszéit, amely sze-' rint Franciaországnak atombombákat kellene gyártania. Ez a kormány csatlakozását jelenti ahhoz a politikához, amely megelőző há- borűt javasol — mondotta Yvonne Dumont. Elfogadni a párizs: szerződéseket azt jelenti, hogy a katasztrófa-megoldást választjuk.. A kormány előzőleg semmit sem tett, hogy a tárgyalásokat elősegítse. Le Guyon gaulleista Szenátor szerint a ratifikálás azt jelenti, hogy megnyitják az utat a fegyverkezési versenynek, tehát a háborúnak. Ezután több. a szerződések mellett állástfoglaló kormánypárti' szónok lépett a szónoki emelvényre, majd Aube tengerentúli független szenátor a tengerentúli népek nevében beszélt. Bejelentette, hogy a szerződések elleti, vagy módosító javaslat mellett szavaz. Hajnali 3 óra után az ülést felfüggesztették. A vitát szombaton délután folytatták. A köztársasági tanács szombat délutáni ülése előtt úiabb módosító javaslatot nyújtottak be Párizs (MTI) A köztársasági ta-1 rasztpárti szenátor újabb _imnács szombat délutáni ülése előtt már a nyolcadik — módosító ja- Debu-Bridel, volt gaulleista. Leo!vaslatot nyújtottak be a közíár- Hamon, volt MRP és Morei pa- sasági tanács elnökségéhez. A köztársasági tanács szombat délutáni ülése Párizs (MTI) A köztársasági tanács szombat délutáni ülését négy órakor nyitották meg. Az általános vitát a szombatra virradó éjszaka befejezték s most a tanács a szerződések szövegét szakaszonként vizsgálja meg. Chaintron kommunista szenátor szót emelt a kommunista csoport által beterjesztett előzetes halasztó indítvány mellett. - A kommunisták javaslatáról kézfelemeléssei szavaztak. Sok szocialista és gaulleista szenátor szavazott mellette, de a köztársasági tanács többsége — mint várható volt — elvetette a javaslatot. - x A bárándi Útidra és a Rákóczi ISZ befejezte a tavaszi búza és árpa vetését Alig várták a bárándi termelőszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok, hogy az idő kiderüljön és hozzákezdhessenek a munkákhoz. Munkakedvük megmutatkozik abban is, hogy a község tavaszi búza vetési tervét március 24-én teljesítették a bárándiak. A munkában az Úttörő és a Rákóczi tsz-ek tagjai mutattak jó példát, befejezték a tavaszi búza és tavaszi árpa vetését. Az Úttörő TSZ 7 hold tavaszi búzát, 20 hold tavaszi árpát és 10 hold borsót vetett el. A Rákóczi TSZ 3 hold tavaszi búza é.s 25 hold tavaszi árpa elvetésével mutatott példát. Az Úttörő TSZ tagjai nem pihennek. Ezekben a napokban az őszi búzát és az őszi árpát hengerezi.k. Nagyobb termést akarnak elérni ebben az évben. A bárándi termelőszövetkezetekbe a Központi Vezetőség határozata óta 22 új tag lépett be. Igen nagyarányú a belépés az Úttörő Termelőszövetkezetbe, ahová az elmúlt hetekben 16 dolgozo paraszt kérte felvételét és lépett be. Március 24-én korán reggel a tsz elnökére várt Görgős Vin- céné 3 holdas dolgozó paraszt. Felvételét kérte a tsz-be. x Gaál Zsigmond tudósító Báránd II megye isz-ei 4073 hóid őszi kalászost fejtrágyázfak Helyenként vetik már a tavaszi árpát, a napraforgót és a cukorrépát is. A berettyóújfalui járásban a tsz-ek 7 hold napraforgót, a derecskéi járásban 2 hold cukorrépát vetették a napokban. Árpát a megye termelőszövetkezetei 904 holdon, zabot 6G holdon, ebből 63-aí a berettyóújfalui. 3-at a derecskéi járásban vetettek, el. A vetéssel egy időben végzik a fejtrágyázást is, hogy elősegítsék vele a gyengén telelt őszi vetések fejlődését és gazdag termést arassanak. Eddig 4073 hold őszi kalászost fejtrágy áztak • meg. -