Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-27 / 22. szám
Csak az idejében végzett szakszerű munka biztosít nagy termést Bemutatták a „Téli alma-termesztés* című színes magyar filmet í \ísmüépító Vállalat as ájahh vsat lakosók kósőtt Tegnap délelőtt a nyíregyházi Béke-moziban bemutatták a megyénkben készült „Téli alma-termesz- és” című új magyar szak- tűmet. A bemutatón részt vettek, megyénk párt- és tömegszervezeteinek vezetői, ott volt Varga Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, West- sik Vilmos Koss.uth-díjas kutató, tanácsok, állami gazdaságok szakemberei, számos termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó paraszt. Időszerű teendők a gyümölcsösben A íiimbemutatót dr. Molnár Jenő, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg, majd rövid bevezetőt tartott Nagy Sándor megyei kertészeti íelügyelő. — lágy Sándor a napi teendőkre hívta fel a figyelőiét, elsősorban is a téli mechanikai munkákra. Sok helyen azt hangoztatják, hogy nem alkalmas az idő i faápolásra. Ezt a pató- pálosdi felfogást a mátészalkai állami gazdaság példája megcáfolja, ahol e héten is állandóan folyt a védekező munka. Jól végzett mechanikai munka nélkül íeljesértékű tavaszi permetezést nem végezhetünk. A télből . már kifelé, haladunk, 'a várakozásra árnyoldala is, amire a hatóságoknak, szakembereknek fel kell figyelni és a helyes mederbe kell terelni a telepítést. Sok kétes fajtájú csemete kerül ültetésre. Különösen nagy veszély van a szőlőtelepítés terén. Az egyénileg dolgozó parasztok előszeretettel telepítik a direkttermő fajtá- kat( Noa, Feri). Ezt elsősorban törvény tiltja, mert rontjuk vele a magyar bor hírnevét, de orvosilag kimutatott tény is, hogy a direkttermő fajták bora magas faszesz tartalma miatt igen ártalmas az egészségre. j Ezután elsötétült a ie- ! rém és megkezdődött a j film vetítésre. Ssaboics-szatmári gyümölcsösök a mozi vászntin Egy téli szobai képpel indul a film. A . barátságos szobában gyönyörű szabolcsi Jonathán almával kínálja vendégét egy pesti háziasszony. Almaevés közben a nagyszerű gyümölcs termelésére terelődik a szó. A beszéd nyomán a vásznon megjelenik az almások telepítése. A helyes sor- és tőtávolság rajzban való ismertetése után a fiatal fák évenkénti korona-alakításával folytatódik a film. A film szerkesztői nagy helyet szenteltek a szakszerű téli mechanikai munkálatoknak. Nagyszerűen rzékelteti a vásznon megjelent kép, hogy a le nem kapart odvas repedésekben milyen jó helyet lelnek a Vártevők áttelelő alakjai. Megismerkedhetünk a film tanulmányozásakor a Nagy Sándor-féle Uo- ronaalakitó és termőre való metszéssel. Valamennyi kártevő elleni védekezésre is feleletet kapunk a film kockáin: külön csoportosítva, hogy melyek ellen keli ideg-, vagy gyomorméreggel védekezni. A film befejező részében megjelennek a helyesen kezelt sza bölcs- szatmári tsz-ek és egyéni termelők gyümölcsösei, ahol szakszerűen végzik a gazdag szüretet. Láthatjuk többek között a sóstóhegyi Vörös Csillag, a nyírbogdá- nyi Partizán dúsan termő gyümölcsöseit, amint a i szorgos munkáskezek arany atérő almahegyeket laknak nagy óvatossággal. Bemutatja a film, hogy a nagyüzemi gyümölcstermelés mellett nem szabad elhanyagolni az egyénileg termelők házikertjeit sem. — Bállá Sándor dombrádi és Badacsonyi Tivadar kér- semjéni dolgozó parasztok 1953-ban több vagon export almát adtak az államnak. A film végén látjuk, amint a világhíres szabolcsi Jonathánt egyenként selyempapírba csomagolják, hogy értékes gépek és ve- gyianyagok ellenértékeként elinduljon a külföldi piacokra. Téli alma exportunk 90 százalékát a sza- bol.es- szatmári almáskertek adják. Uzsoki elvtárs zárszava Az építőipar területén megkésve bár, de lelkesedéssel csatlakoztak a vállalatok dolgozói a Rákosi Mátyás Müvek által kezdeményezett felszabadulási munkaversenyhez. A késés oka, hogy későn kapták meg a vállalati terveket. A napokban a Vízműépítő Vállalat tiszalöki főépítésvezetőségének dolgozói is megtették felajánlásukat április 4 tiszteletére. Csendes Antál építésvezető többek között így szólt munkatársaihoz: „Az ország szeme újra Tiszalök felé irányul. A tiszalöki erőműépítkezés az egész országban, de más országokban is a munka fogalmává vélt. A jó hírnév arra kötelezi az építkezésnél dolgozókat, hogy becsületes, jóminőségű munkát végezzenek.” Több mint 300 dolgozó véleménye szerint született meg az alábbi felajánlás: „A magasépítési munkáknál a kábelcsatornát, az Irodaépületet, és az állomás kerítését, valamint a esőcsatorna építési munkálatait március 31 helyett március 25-re befejezzük. Az eröműcsarnok alsó szintjének betonozását, az első szint összes falazasi és vakolási munkálatait már- cfus 31 helyett március 2£-re, a felvizi oldalon a. burkolómunkákat március 15 helyett február 28-ra, a díszítő munkák elkészítését, a műkő felrakását és a hajózsilipnél az ütköző gerendák elhelyezését április 30 helyett március 31-re befejezzük. A kézi földmunkák január és február havi tervét havi 5.000 köbméter helyett 6.000 köbméterre teljesítjük, a márciusra előirányzott 8.000 köbmétert pedig 9.600 köbméterre teljesítjük. A dózerekkel dolgozó brigádok teljesítménye még a havi ütemezés szerinti 4.500 köbméter helyett 5.000 köbméter lesz és így az előirányzott munkát 5 nappal előbb fejezik be. Az erőmű-épületben a kapcsollócellák vasalásának elkészítését és beszerelését (11 nappal határidő előtt) február 20-ra elkészítjük. Az első és második szakasz turbina vasszerkezeti tartozékait, valamint a kábelcsatornák készítését március 30 helyett március 1-re, továbbá az I., II., III. számú turbinák vaskorlátainak készítését és felszerelését) március 15 helyett március! 5-re bevégezzük. Az erőmű-építkezés dől-: gozói nevében: Kérik Gábor párttitkár. •Járcsics István: üb. elnök. László Endre főépítésvezstő.”; A nyíregyházi Antal bokorban a dolgozók egységesen fejezték ki tiltakozásukat Nyugat-Németország új rafelfegyvérzésé ellen, az angol-amerikai imperializmus háborús törekvéseivel szemben. 150 dolgozó paraszt írta alá a negyedik magyar békekongresszus elnökségének címzett tiltakozást, amely a többi között kijelenti: „A nyíregyházi Antal bokor dolgozó parasztsága aggódva figyeli az imperialisták háborús mesterkedé-l sét. Kérjük a békekongresz-i szust, hallassa a mi tiltá-l kozó szavunkat is. Tiltakozunk a Nyugat-i Németország újrafelfegy-j vérzésé ellen. Tiltakozunk! az atomfegyverek gyártása ellen. Tíz év eredményeit akarjuk megvédeni. A tavaszi mezőgazdasági muw kák időbeni elvégzésével id segítjük a béke védelmét.“! Az István-malom 11 dől-] gozója szintén aláírta a! békeívet. Hit valósítottak meg felaiánldsuKDóii a Ntjíriiogdáiiiü Kóolalipari Vállalati dolgozói? Megyénkben elsőként a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat dolgozói csatlakoztak a felszabadulási munkaversenyhez. A dolgozók lelkesedéséből fakadó értékes felajánlásokat a Néplap december 23-i számában közöltük. Azóta többször is írtunk a vállalat jó munkájáról. Most arról számolhatunk be, hogy a felajánlás január 20-ig esedékes részét többségében teljesítették. Rába László íervosztályA filmveítés után zárszót Uzsoki elvtárs, a megyei pártbizottság titkára mondott. Uzsoki elvtárs elmondotta, hogy a párt Sza- bolcs-Szatmár megyében mindig az elsőrendű kérdések között foglalkozott a szabolcsi homok aranyával, a téli almatermeléssel. Hangsúlyozta beszédében, hogy a szabolcsi alma nemcsak a nemzetgazdaság szempontjából jelentős, hanem a termelőszövetkezetek és egyénileg termelő parasztok sajátos érdeke is minél többet és jobbat termelni. Az almatermelést szakszerűen folytató termelőszövetkezetek zárszámadási adatai mindig megmutatták, hogy a mi megyénkben egyik fő üzemágnak az almatermelésnek kell lenni. Ezt igazolják a nyírbogdányi Partizán, a fényeslit- kei Fürst Sándor, a szamosbecsi Dózsa, a tatárfalvi Ady és még egy sor termelőszövetkezet több éves tapasztalatai. Erről tanúskodnak a filmen is látható Bállá Sándor dombrádi és Badacsonyi Tivadar sza- moskéri egyénileg termelők eredményei is. Az öt mázsa, rozs helyett azonban a 100—150 mázsa alma nem magától terem egy holdon. Gondos, szak szerű, szorgalmas munka gyümölcsei ezek az eredmények. Ez a film is azt a célt szolgálja, hogy a tudomány'és a szabolcsi parasztok páratlan tapasztalatait a legszélesebb körökben megismertesse, s a híres szabolcsi almatermelést még híresebbé tegye. A párt, az állam a védekezőszerek és egyéb anyagi támogatások mellett ezzel a filmmel is segítségére siet a szabolcsi almatermclők- nek. hogy ismerkedjenek meg a ! legkorszerűbb eljárásokkal, amivel almatermelésünk színvonalát már ebben az esztendőben is jelentősen emelhetjük. Uzsoki elvtárs befejezőül felhívta a megjelent pártós állami funkcionáriusokat, valamint a szakembereknek a figyelmét ennek a filmnek a propagálására és a filmen, valamint az an- I keton hallottak gyors to- I vábbadására. j Legfontosabb teendő ! most a téli erőművi munkálatok szakszerű mielőbbi befejezése és a gyümölcsösök talajának trágyázása. Erre a munkára kell az erőket szervezni a termelőszövetkezetekkel és termelési bizottságokban, hogy mire eljön a kikelet, egyetlen fa se legyen ápolatlan megyénkben. Csikós Balázs. A laskodi mezőgazdasági állandó bizottság tagjai elhatározták, hogy a körzeti agronómussai karöltve fokozottabb felvilágosító munkát végeznek a több termelés előmozdítására. Arra törekszenek, hogy a községben minél több gazda fészkesen vesse a kukoricát és a napraforgót. A korai burgonya biztosítása érdekében pedig minél több vetőgumót csíráztassanak. A Méneslátó dűlő futóhomokos részének megkötésére 8 holdon fásítanak, 10 holdon pedig csillagfürtöt termesztenek az apaállatok takarmányozására. E területek és a többi tar- talékíöldek megművelését egyaránt haszonbérleti szerződések útján fogják biztosítani, Nyírjákó község dolgozó parasztsága többek között a tél folyamán pótolja a hiányzó szőlőkarókat és rendbehozzák gazdasági felszereléseiket, a hiányzó szerszámokat és anyagokat pedig megvásárolják a földművesszövetkezetben. Vetőmaghiányukon egymásközti cserével segítenek. 12 hold burgonyát fészkesen, 10 hold kukoricát pedig négyzetesen vetnek. A" szűkös takarmányellá- tottság miatt az átteleltetés biztosítása érdekében mozgalmat indítanak a takarmányszalma szecskázására és pácolására. Hetenként egy szakelőadást tartanak. A felsorolt és más verseny- pphtok alapján párosversenyre hívták ki Nyírkércs községet. vezető közölte, hogy a féld ajánlás 1. pontjában vállalt kötelezettségeket nem tud* ták megvalósítani A nagy* lengyeli nyersolaj fehér* áru hozamának normáhoa viszonyított növelésével es előirányzatnál 17 tonna] gázolajjal adtak többe» népgazdaságunknak. A fel* ajánlás esedékes részét 236.3 százalékra teljesítet* ték. A tóahnológiai tüzelő* anyag felhasználásának 0.T százalékos csökkentését válj lalták és a vállalásban szeJ replő mennyiség január 20-ig esedékes részét V tonnával túlteljesítették. —J Ezt a felajánlást 133 százaJ lékra teljesítették. A ne* gyedév végéig vállalt 15 tonna finomított parafinJ bői 5 tonnát teljesítettek. AJ 60 tonna présolaj többlet térd melésből nem érték el a> várt mennyiséget. A trakj torolaj fínomítási veszteséi csökkentésével a felajánlás! esedékes részét két tonnáj val, 16 százalékkal túlteije* sítették. Előreláthatólag hold nap befejezik havi tervüd két. A kocsiálláspénzt 99 százalékkal csökkentették. A fűtőolajos tartály beépíd tését a fűtőolaj rendszerbej valamint a gyógy benzin-j alapszedő tartály bekötésé a vezetékrendszerbe csaj februárban valósítják megj Világ fifaletá^aí egyesülhetek! N »SL__. ||1 a| iÉj jg&gM, Ili Ilii .1 mai számban s Interjú Kovács Istvánnal, a megyei népfront-tágéitÍBb™8*-*" Twi TOpfiir ioSPwfflPlr ság titkárával. (2. oldal.) JCüClliü. A földművesszövetkezet — a fala nagy tömegszcrvcWm ÄISsBfiS MSÍ mk 38$ D. V. Szkolbelein akadémikus válaszai Starobeen iuui .11 ji jn'.s' i iniui ..... .... amerikai újságíró kérdéseire az atomenergia felhasználásáról (3. oldal.) XH. évfolyam, 22. szám A KA 30 F|[ L|;|{ 1955 január 27, csütörtök _ s.______________________________ ___________________________J 150 aláírás az Antal bokorban nincs idő, néhány hét és itt lesz az első permetezés ideje. a műtrágyának nem a zsákban, hanem a földben a helye. A műtrágyát még a bóra ki kell szórni, hogy az olvadó hóval a talajba juthasson. Elmondta Nagy Sándor, hogy az elhanyagolt Tisza- és Számos-menti gyümölcsösök felújítása megkezdődött. Ezt a munkát teljes erővel tovább kell folytatni. Befejezésül megemlítette, hogy örvendetes látni, milyen telepítési láz van j megyénkben, azonban ennek van nérni j A dolgozó parasztok is jobb munkával készülnek a felszabadulás ünnepére