Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-09 / 7. szám

1955 január 9, vasárnap NÉPLAP „Talán még most is »salad 4 „Beszterce ostromáénak margóidra A jobb áruellátásért ;1 nyíregyházi Textil UTag-ykereskedelmi Vállalat versenykihívása Mi, a Nyíregyházi Textil Nagykereskedelmi Vállalót dolgozói röpgyűlésen beszél­tük meg csatlakozásunkat a felszabadulási munkaver­senyhez. 1954. évi tervün­ket december 3-án teljesí­tettük, idei első negyedévi tervünket is előbb akarjuk befejezni. Legfontosabb fel­adatunkul a dolgozók jobb áruellátását, a kereskede­lem gyors kiszolgálását, az áru minőségének védelmét és a fogyasztók igényeinek széleskörű biztosítását tűz­tük ki. Beszerzési és értékesítési tervünket 6 százalékkal túl­teljesítjük. A költségeiméi a tervhez viszonyítva, 3 százalékos csökkentéit érünk el. Versenyre hívjuk ki me­gyénk nagykereskedelmi vállalatait és a szolnoki, va­lamint a békéscsabai textil­nagykereskedelmi vállala­tot. KAJATI SÁNDOR, igazgató DÄLYAI ANTAL, párttitkár TURÓCZI ISTVÁN, szb. elnök. A Kisker, Vállalat versenyjelhívása Mi, a Nyíregyházi Kis­kereskedelmi Vállalat dol­gozói, elhatároztuk, hogy csatlakozunk a felszabadu­lásig versenyhez. Udvarias, figyelmes kiszolgálásra, a jogos panaszok elintézésére teszünk ígéretet. Az alábbi versenypontok teljesítésére versenyre hív­juk ki a Népbolt Vállalatot: 1. A lakosság jobbminő- ségű, bő választékú áruellá­tása érdekében kiszélesítjük kapcsolatunkat a ktsz-ek­kel, fokozzuk őstermelői fel­vásárlásunkat, kapcsolatot teremtünk más megyék ke­reskedelmi és egyéb válla­lataival, hogy az ott feles­leges, de a tájegységünknek megfelelő áruféleségekkel kiegészíthessük készletein­ket. 2. Értékesítési tervünket 102 százalékra, beszerzési tervünket 104 százalékra teljesítjük. 3. Az összforgalmi költsé­geket 5 százalékkal csök­kentjük. 4. Az egy főre számított forgalmat, a tervhez viszo­nyítva, 5 százalékkal túltel­jesítjük. 5. Versenyünk legfonto­sabb pontja a szocialista tulajdon védelme. VÉGVÁRI MIKLÓS, igazgató DEMETER JÄNOS, párttitkár CZUCZOR GÉZANÉ, szb. elnök. ígérgetők November 15-én érkezett hozzánk a barabási általá­nos iskola igazgatójának levele. Arról értesíti szer­kesztőségünket, hogy az is­kola kútjának elkészítésé­hez még 1953 márciusában hozzákezdtek a Tatarozó Vállalat dolgozói, de még ma sem készült el. Káro­lyi elvtársat, a műszaki osztály vezetőjét kértük fel, hogy válaszoljon a ba­rabási iskolának. Meg is tette. Azt ígérte, hogy egy héten belül elkészül a kút. Szerkesztőségünk bízva a műszaki osztályvezető sza­vában, közölte Fiók János elvtárssal, az iskola igazga­tójával a választ. Nem is lett volna semmi baj, ha Károlyi elvtárs betartja adott szavát. De nem tar­totta be. Erről a napokban értesített bennünket Fiók elvtárs és levelében arról Eleven népi kultúráiét AJakon — ebben az ősi településű szabolcsi község­ben — vidám élet folyik a hosszú téli estéken is. A falu 10—12 fonóházánál már a sötétség beálltával g> ü- lekezni kezdenek a lányok az elmaradhatatlan, szala­gokkal díszített guzsalyok- kal. Nem telik bele sok idő, megérkeznek a legények is. Hétköznapokon a szorgos munkát legfeljebb a lá­nyok dalolása és a legé­nyek vidám évődése kí­séri, vasárnapokon azonban késő éjszakáig egymást kö­vetik a különféle játékok. Az egyik népszerű játé­kuk, amikor a kecskének, vagy halálnak öltözött fiúk meglátogatják a fonó­házakban dolgozó lányo­kat. Kedves régi szokás az >s, hogy a falu fiataljai az ajaki maskarát öltenek magukra és így tréfálják meg a fo­nóháziakat. A ajaki fonóestéken sok olyan dal csendül fel, sok olyan táncot mutatnak be a fiúk és a lányok, amelyek ebben a faluban születtek, s másutt alig, vagy egyál­talán nem ismerik őket. Ennek a gazdag népi kultúrának fenntartója és továbbfejlesztője az egy év­vel ezelőtt megalakult népi együttes, amely a falu leg­ügyesebb dalosait, tánco­sait tömöríti magába — fiatalokat idősebbeket egy­aránt. Jelenleg lakodalmi témájú népi játék előkészí­tésén dolgoznak, a falu pe­dagógusainak, elsősorban Adorján tanítónak és né­hány munkatársának veze­tésével és irányításával. — fonóházakban Úgy tervezik, hogy a „la- kodalmas”-sal ellátogatnak majd a szomszédos közsé­gekbe, sőt Nyíregyházára és Budapestre is. Még ebben az esztendő­ben hozzáfognak egy új játék előkészítéséhez is, amelyben a fonóesték da­lait, táncait és szokásait mutatják be. Az ajaki tanács segítsé­gére siet a fiataloknak. Le­hetővé tette, hogy kilenc gyönyörű népviseleti ruhát vásároljanak az együttes részére és most 6—8 cíterát készíttetnek a zenekar szá­mára. A legutóbbi tanács­ülésen tervbevették, hogy a tavasszal megkezdik a népi együttes út otthonának, egy korszerűen berendezett, szép új kultúrháznak az építését. Iglói Zoltán. számolt be, hogy még a mai napig sem készült el a kút, pedig a gyermekeknek nagy szükségük volna rá. Újra felhívtuk a műszaki osztály vezetőjét. Nyugod­tan ígéri továbbra is, hogy a kút „rövidesen” elkészül. Most már határidőt sem említ, csak úgy „általá­ban” mondja: „Hilóczki János főépítésvezető ígéri, hogy a kút rövidesen kész lesz.” Hát vegyék tudomásul a Tatarozó Vállalat vezetői, hogy az ígérgetésekből ele­günk volt, nekünk is és a barabási gyermekeknek is, akik már lassan két éve várják a megígért vizet. — ígéretekkel nem tudják szomjukat oltani. (b. i.) Hat év után újra lát­hatjuk a moziban a „Besz­terce ostromá"-t, amely Mikszáth hasonló című regényéből készült s mint tudjuk, egy hóbortos de- generált földesúr a fősze­replője. Mikszáth ebben a regényében a feudalista- kapitalista Magyarország urairól rántja le a leplet. Eszembe jut egy hat évvel ezelőtti esemény. Abban a ritka szerencsé­ben lehetett részem, hogy az akkor új filmet egy olyan ember társaságában tekinthettem meg, akiről éppen szó volt a mozi vásznán. Várom az előadás kez­detét, cigarettázom s hoz­zám lép egy nyurga, fur­csaöltözetű szőkehajú fia­talember, összecsapja előt­tem a bokáját s meghajol­va, bokázva tüzet kér. Tüzet adok. Megköszöni és kezet- nyujt. Kérdi ki vagyok. Kicsit meglepődöm, aztán elmormolom a nevem. — En pedig gróf Maj- láth... Néhány szót váltunk, aztán csengetnek s íme: egymás mellé kerülünk. Pereg a film, Mikszáth pőrére vetkőzteti a gróf Majláthokat­Egy délután éppen munkából érkeztem haza — így szól hozzám fele­ségem: Kérlek szépen, hozz egy vödör vizet ne­kem. Ilyen kedves szavak után, hogyne mentem vol­na azonnal a kútra? Mi a Tavasz- és a Hunyadi­utca sarkán lakunk, a legközelebbi kút pedig a Selyem-utcában van. Te­hát fogtam a vödröt és elindultam. Odaérve cso­dálkozva álltam meg. Né­zegettem a kutat, majd a másik oldalára mentem és magamban arra gondol­tam: milyen nagyszerűen átépítették ezt az egész alkotmányt. Közben egy idősebb bácsi is társult hozzám és most együtt csodáltuk a kút szép, nagy, új kerekét Amikor mindezt megelégeltük, így szólt hozzám társam. — Tessék csak fiatal­ember, maga jött előbb, töltse csak meg kannáját. Én udvariasan átenged­tem az elsőbbséget —bár még akkor nem tudtam semmit. Társam megfog­ta a kút fogantyúját — először egy kézzel, köny- nyedén — és igyekezett abból vizet kicsalni. Az­tán jól két marokra szo­rította és — akkor las­san megfordult kerék. — Segítségkérőén nézett rám a férfi, hát megfogtam a másik oldalon a kereket, így megtelt a kannája. — Barátságosan elköszönt és elment. Most már azon igyekeztem, hogy én is megtöltsem kannámat és hazavigyem a vizet. Igen ám, de hiába akartam haj­tani a kereket — nem ment. Próbáltam két kéz­zel és így csordogálva folyt a víz. Lassan meg­telt a kannám és —meg­törölve alaposan megiz­zadt homlokomat, haza­vánszorogtam. Arról nem akarok itt beszélni, hogy közben mit gondoltam azokról, akik ilyen szépen megfejelt kúttal ajándé­koztak meg bennünket. Gróf Majláth először iz- gelődik, mozgolódik a szé­kén, aztán krákogni kezd s félhangosan odasúgja: —• Felháborító... Bólintok. Ám valószínű­leg ő is és én is másra gondolunk. Az előadás végén csat­lakozik hozzám s pergő nyelven mesélni kezd: hogy a parasztok elvették a földjüket s ők most Pes­ten tengődnek a megma­radt ékszereken s talán nemsokára kénytelenek lesznek dolgozni. Én csak hallgattam, hadd beszél­jen. S odaértünk az akkor meg a Zsdánov utcán levő| szerkesztőség elé, amely1 homlokán Sztálin és Lenini elvtárs képeit hordta j] középen az ötágú vörös csillagot. — Hát én itt dolgozom| — mondom és biccentek a fejemmel. Gróf Majláth úr felpil­lant a szerkesztőség deko­rációjára, hirtelen rémü­let ül ki a szemébe, rám­mered, aztán gyorsan megfordul s mint a nyúl, úgy kezd szaladni az ut­cán ... Talán még most is szalad. >» S nem is igen fog meg­állni. S. I; Újév második napjan újra az a megtiszteltetés1 ért, hogy életem párjának! elmenjek vízért. Már messziről láttam, hogy két alak hajbókal a kút- nál. Egyik fel, másik le,j aztán megint az egyik1 fel,«* — és így folytató-, dik. Közel érve azt lá­tom, hogy egy idősebb' asszony és egy férfi húz­za így a vizet. Rögtön eszembe jutott előbbi ka-1 landom, na meg az is,* amit másoktól hallottamé Természetesen előnye is* van annak, hogy így „csi­nálták meg” a kutat. Egy­részt szórakozási lehető­ség, mert hiszen egy em­ber képtelen azt meghúz­ni és így párosával kell járni a kútra, így még a hosszú úton sem unatkozz nak, hanem vidáman be­szélgetve, gyorsan telik idő. Másik „előny” * gyermekeké — mentesít-1 ve lettek a vízhordástolj mert hiszen az egész kör-» nj'éken nincs olyan erős gyerek, aki meg tudná mozdítani a makacs kere­ket. Képzeljük csak el, ml volt addig, amíg nem fe-í jelték meg kútunkat? Egy idősebb néni is könnyért vihetett vizet és — unatJ kozott közben. Most egyik! sem áll fenn. Vizet nem vihet, de már ha elmegyj akkor meg nem unatko* zik, mert húzó-társról kell gondoskodnia. Nem akarom tovább* folytatni a históriát, del nem bírok ellenállni epyj ötletemnek. Szeretném] látni azt az embert, arointl meghúz egy dézsa vizeti aki így csináltatta meg! kutunkat. Bizonyos va-j gyök benne, hogy utánai ekrazitot tenne nyom bárt a kút alá. Kiss Sándor Nvíregyháza, Tavasz-utca. Egy dohánygyári munkásasszony élete UOKBÁNYA I. ház­hely 8 .szám. Egyszerű kis családi ház, mint amilyen sok van a szőlőkben. — Mégis más ez a ház, mint a többi. — Legalább is Krasznavölgyi Lászlóné- nak más. Ott ringatták a bölcsőben, hogyha sírt;* ott játszadozott a ház ud­varán a porban, ott élte ie örömtelen gyermek­éveit, onnan járt iskolába és ott ismerte meg az embereket, az életet. Ügy a szívéhez nőtt a meghitt kis családi fészek, mint a gyermek az anyja szívé­hez. Ha életében borús napok voltak, az otthon talai között hamar elfe­lejtette a rossz embere­ket, a fájó eseményeket. Nehéz volt az apa nélküli élet. Csak nagyobb ko­rában ismerte meg édes­apját a fényképről, aki az 1914-es háború áldozata lett. Már 12 éves korá­ban ő is dolgozni járt a dohánygyárba, mert krl- lett a kenyér és a ruha a családnak. A keserves munkával, sok fáradság­gal keresett fillérekből épphogy csak éltek. Hosszú barna baját nagylány korában szét­bontva viselte. Szerénysé­get, szolidságot tanult édesanyjától, akit nagyon szeretett. Aztán eljött az idő és kontyba kötötte a haját. Napszámos ember felesége lett. Most már ketten járták a rögös életutat, egymást segítve küzdöttek a mindenna­piért, a jobb életért. ESTÉNKÉNT lámpa vi­lágít a házban, mert a villanyfény még nem ju­tott el odáig a városból. Pilinszki néni, — a mama — a hideg téli estéken szívesen húzódik a tűz­hely mellé. Onnan nézi a szép bútort, meg a képe­ket, az unokákat. Em­lékszik rá, hogy mikor pólyások voltak, ő daj­kálta őket. Meg a szom­szédok! Bizony Ilonka és Erzsiké! ...sokszor a jó szomszédokra voltatok bízva, ha szüléitek mun­kába mentek! így emlékszik a nagy­mama unokái fényképét nézve, ahonnan azok hun­cutul mosolyogva néz­nek rá. Hej, de sok mindent ót kellett vészelni! — mond­ja a szemét törülve a 63 éves asszony. Ilonka és Erzsiké nem látják ezt, hiszen ők csak sötét este jönnek haza a városból. Mind a ketten a megyei tanácsnál dolgoznak. — Trénke pedig a városi ta­nácsnál van alkalmazás­ban. Jóravaló szép lá­nyok. Ilonka már meny­asszony! Az ő élete bizto­san szebb és könnyebb lesz, mint a szüleié volt a múltban. Ügyeskezű lá­nyok. Már a 14 éves Mar­gitka is úgy dolgozik, akárcsak egy felnőtt. — Édesanyja helyett ő látja el a háztartást. Főz, ta­karít és meleg ennivaló­val, meleg otthonnal vár­ja haza a családot. — Ök az én kincseim! — mondja büszkén az édesanyjuk. — Életem leg­boldogabb percei, ha lát­hatom őket, ha velük le­hetek! A szomszédok gyakran mondják Pilinszki néni­nek, hogy most már dol­goznak a lányok és az ember is szép fizetést kap mint fogházőr... — ma­radhatna otthon ... — Mondom neki, de hát nem lehet az én Icá­mat itthon marasztalni, úgy megszokta már a gyári munkát! — így vá­laszol a „nagymama”. — ÜGYESKEZÜ mun­kásasszony Krasznavöl- gyiné! — magyarázza Lo- jekné. — Évek óta együtt járunk dolgozni a gyárba. \jMost ne járnánk, mikor kifogástalan körülmények között, emberséges bá­násmód mellett dolgozha­tunk, — nem úgy, mint a régi huzatos színekben, a régi világ üzemében. — Busszal járhatunk mun­kába. Megszoktuk, meg­szerettük mi már a gyá­rat, — no meg a fizetés is elfér a háznál, amit a munkáért kapunk ... Az üzemben elismerés­sel beszéltek a vezetők Krasznavölgyi Lászlóné munkájáról. „A műszak­ban nem sok jobb mun­kás van nála” — mondta a műszakvezető. Sajben Pálné már csak 15 száza­lékkal teljesít többet, mint ő. Nagyon szép teljesít­mény 150 százalék! Krasz- navölgyiné nem is adja alább ennél. A napokban is, mikor felkerestük a munkahelyén, már a mű­szak első öt órájában tel­jesítette a napi előirány­zatot. Az esti műszakban vi­dáman dolgoztak a sza­porakezű asszonyok. — Krasznavölgyiné is köz­tük válogatta a dohányle­veleket. Baruha Erzsébet­tel dolgozik párban. Mun­kaközben a családról, a múltról és a jövőről be­szélgettek. Érte dolgoz­nak: a családért, a még boldogabb holnapéit és azért, hogy a múlt többé vissza ne térjen. O. A. Kis kút, kerekes kút ____5

Next

/
Oldalképek
Tartalom