Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 280-309. szám)
1954-12-12 / 295. szám
NÉPLAP 1954 december 12, vasárnap, Qwilalom JHíméiztt Otvlüka Harassthy József i Rigmus egy nyírbogdányi disznótorról Egész héten dimbes-dombos nagy Szabolcsban jártam, egyik este Nyirbogdányban Tóth Mihálynál háltam... Becsületes szorgos kezű gazda a javából éppen most lett katonatiszt nagyobbik fiából. Népes család, van még otthon egy fia — két lánya, megérett már mind a kettő a menyasszonyságra. Szép nevük van hallgassák meg, megérik a strófát; ismerjék a Tóth-lányokat: Katalint és Klárát. Pisti fiú a legkisebb anyja szemefénye „éltanuló‘‘ érmet tűztek tavaly a mellére ... Vége lett a vacsorának kopogtattak halkan, csupán Klára hallotta meg a nagy edényzajban. El is pirult, mikor mondta, hangosan, hogy: — tessék! —. - legény jött, ez természetes ezért szó se essék. Rázendített hamarosan harmonikájára, meg az öreg gazdának is táncra állt a lába. Egyszeribe vége szakadt aztán a zenének, bár a vidám fiatalok reggelig lennének. Tóth Mihály szólt: — tegyük hát el magunkat holnapra, kipihenten ébredjünk fel, majd a disznótorra! — — A mindenit Rigmus Pista így mondtam magamnak — Jó helye lesz holnap itten a vándorbotodnak!, — Zsíros lesz még a vége is új vándor pálcámnak, lesz rajta mit harapdálni kóborló kutyáknak. Ahogy ezt így kigondoltam mondta is a gazda: — maradjon itt István öcsém, meghívjuk holnapra. ;. — Megköszöntem szívességét, ' búcsúztam végtére s felmásztam a feltornyozofi párnák tetejére ... Csöndes éj volt, ólomfelhők úsztak fenn az égen. Aludt már a boldog család, csak én voltam ébren. Lám mily kevés elegendő egy kis boldogsághoz: Álmokban már készülődtek a disznóvágáshoz. Pisti talán azt álmodta, hogy szombat napjára kiszakadt a kisangyalkák duzzadt tolipárnája. Hó nélkül a disznóölés alma, íze nélkül, Pistikének igaza lett mert havazni készült... Mihály bátyám szíves szavú vendéglátó gazdám mosolyogva álmodozott jó vastag szalonnán. Majd felriadt, tán az álom azt mutatta néki, megtalálta rejtett borát párja: Rozi néni!... Rozi néni csendben' aludt, boldogan álmodta: hadnagy fia Budapesten akkor ült vonatra. Disznótoros vacsorára együtt lesz a család, mily kicsiből lesz a nagy-nagy családi boldogság ... A két Tóth lány forgolódott biztos azt álmodták, már az ízes forró gőzű gulyáslevest hordják ... Kínálgatják türelmetlen arcuk égő lázban egyik lábuk a konyhában másik már a táncban. Felébredtem hajnaltájban hű... de álmélkodtam: felkelt már az egész család csak én lustálkodtam! Váltig mondtam: — elfáradtam, s elnyomott az álom, merthogy gyalog mentem végig tegnap Nyírbogdányon ... — Még csak szót se vesztegessen — így dorgált a gazda, Vendég maga István öcsém, itt a disznótorba! — — Nosza Klára!... kínálgasd csak —■ ízlett a pálinka mintha parázs csúszott volna végig a torkomba. Kezdődött is!.., csalogatták kifelé a hízót oly kövér volt, hogy az ólról levették az ajtót. Arasz vastag szalonnája kitömte a hátát, .• » földön húzta dupla fodrú lengő nagy tokáját. — Megálljunk még! — így a gazda — hozd a bütyköst Klára szükségünk van úgy gondolom egy kis repetára!... — Mert a hízó bivalyerős fogni kell ám rajta na, még egyszer édes lányom van még itt pálinka!.., — Rozi néni fejet csóvál mérgeskedve futkos. — Meglásd Mihály bajt hoz reánk a pálinkás bütykös! — Neki estek a hízónak s Katalin meg Klára szélsebesen befutottak a belső szobába. Megrémült a kövér disznó utcu ki a kapun, jó sokáig zavargattuk végig a nagy falun ..; Csizmánk orra bitlett-bottlott, nem talált az útra, menjen rá a „szabolcsi baj“ arra az italra. Kiszenvedett nagynehezen szegény hajszolt pára,. nemsokára szalmalángon pirult kövér háta. Sürgött, forgott minden ember én is munkát kértem — Kend csak vendég — szólt a gazda így tehát csak néztem. Hogy a szavam ne felejtsék, nem mondottam még el, többen lettünk délutánra két deli legénnyel. Hogy kik azok, nem lesz nehéz, gyorsan kitalálnii bár a két lány jobban tudja Katalin, meg Klári... Egyszerre csak Mihály bácsi elkapta a frakkom: — csitt! hogy Rozi meg ne tudja hol .a dugasz borom. Eldugtam az asztal alá egy csattos üvegbe jó lesz majd a disznótoros nagy vacsora közbe... Ne higyjék, hogy szűkölködtünk addig is a borban öniözgették egyre-másra a füles csuporban. Esteledett, kolbász-hurka zsír volt már a hízó, amikor csak váratlanul nyílt az utcaajtó. Megérezte Rozi néni teljes lett a család ölelgeti, csókolgatja tüzérhadnagy fiát. — Ismerkedjünk! — adtam kezet s katonás lett hangom: — én vagyok a Rigmus Pista krónikás a rangom! — Alig pár szót beszélgettünk hívogatott Klára: — Szaporábban gyülekezzünk már a vacsorára! — Minek mondjam, úgy is tudják toroskáposztára bort kíván a magyar ember s adták egyre másra. Ereztem, hogy hónom alját csattos üveg nyomja, alighanem Mihály bácsi külön dugott bora. Jól meghúztam elfordulva — Magasságos egek!..; Hiszen nem bor volt a nedű, hanem bizony ecet! — Fanyar képem dehogy értik, csak az asszony tudta, amikor már Tóth Mihály is betyárul meghúzta .. Lett nevetés, Balogh koma kimondta a végszót: — Ecet helyett használhatják Tóthéknál a vinkót..; — Restelkedtünk, de a szégyent hamar elvetettük, bánatunkat újabb pohár ■ borral öblögettük. Nemsokára örvendeztem: — javul a látásom — amit előbb egynek láttam az most nékem három!... Körülöttünk vígan voltak ropták már a táncot, kipirultan forgolóztak Tóthéknál a párok!.. * Látogatás Berki Nándor szobrászművésznél POLGÁRI ISKOLÁS gyermek volt még, itt Nyíregyházán, amikor már elhatározta, hogy képzőművész lesz. Képzőművészeti könyveket szerzett, ezenkívül minden lapból kivágta a szoborképeket és összegyűjtötte. — Egyiket-másikat meg is mintázta belőlük. Aztán már az sem elégítette ki, hogy mások munkáját másolja, hanem saját elképzeléseit kezdte megvalósitani. EGY-EGY BARÄTJA szívesen állt modellt. A középiskola elvégzése után egy ideig nem tanulhatott, nem volt rá lehetősége, de tovább képezte magát. Anatómiai könyveket vásárolt ezeket az ismereteket .elsajátítva, nagyobb dologhoz is hozzá mert fogni. Néhány síremléket is készített ebben az időben, amelyek az alvégesi és az északi teme- í tőben vannak. Az agyag [ mellett kerámiával is fog- j álkczott. mert ez jövedelmező volt, s ennek jövedelméből indulhatott a képző- művészeti főiskolára. Ott Bory Jenő, majd Pátzay Pál növendéke volt. Több pályázaton nyert első díjat és több munkáját vásárolta meg már ilyen fiatalon az állam. „A szenes ember“, „A harmadosztályú utas“ a kiemelkedőbbek ebből az időből. A DECENTRALIZÁLÁS sorai* Nyíregyházára kerül Budapestről. Csupán régről Ismert emberek keresik fel, s a művészetkedvelő fiatalok. Mcgmutogatj.ik munkájukat, véleményt, tanácsot kérnek, amit meg is kapnak. Egyre több a tanácsot kérőknek a száma, s akkor támad az ötlete, hogy ösz- szc kell fogni a fiatalokat, tanítani, foglalkozni kell velük. így jön létre a képzőművészeti szabadiskola. Ismerkedve a várossal, a város életével, látja azt is, hogyan élnek Nvíregyházán a művészek. Képzőművészeti élei ebben a nagy városban nincs. Mindegyik művész éli a maga életét, de nagyon kevés kapcsolata van a tömegekkel, a dolgozókkal. Megalakítja a képzőművészeti munkacsoportot. Megkezdik munkájukat. — És amióta itt vagyok Nyíregyházán, az eltöltött idő csupa harc, — mondja kicsit fáradtan, szomorúan. — Kezdek lassan belefáradni már ebbe. Pedig ha van tennivalója egy szobrásznak egyáltalán ma, akkor Szabolcsban igazán van mit tennie. TERMÉSZETESEN az eltöltött idő alatt is állandóan dolgozott. Érdekli az ember. Minden ember, aki a társadalomban hasznos munkát fojt ki. Főleg szabolcsi problémákon dolgozik, Szabolcsnak mezőgazdaságából, iparából meríti témáit. Ilyen szob—i a „Dohányfűző“, „Almaszüret“. Szabolcs haladó történelme is érdekli, Esze Tamással foglalkozik. Már több szobrot mintázott meg róla, s reméli, hogy a legközcleb- binél ezt a problémát már tökéletesen meg tudja oldani. Jelenleg az irodaházba kerülő két domborművön dolgozik. Terveit a Képzőművészeti Alap bíráló bizottsága elfogadta és most az eredeti ragvságot mintázza meg. Ee'vik alkotása a „Szocialista mezőgazdaság“, másik „A acialista építőipar“. — Amikor terveiről kérdezzük, mosolyogva válaszol, s szinte benne van ebben a mosolyban, hogy sok mindenre volna szüksége a további munkához. Az egyik legfontosabb lenne, ha végre Nyíregyházán már műteremben dolgozhatnának a képzőművészek. Ez nemcsak úgy biztosítaná fejlődésüket, hogy közösen dolgoznának, hanem úgy is, hosr-if egy-egy fővárosi művészt is vendégül láthatnának, egy-két hetet itt tölthetne. így a fővárosi művészekkel is szorosabb volna a kapcsolat. Ezenkívül a dolgozókkal is többet találkozhatnának, mert a készül*? munkák megtekintésére és megvitatására meghívnák őket az üzemekből, tsz-ekből és így egymást segítve, nevelve. tanítva, jobb munkát végezhetnének. „Szeretném még elérni,— mondja befejezésül Berki Nándor szobrászművész, — ha Nyíregyházán is nyílna egy képzőművészeti múzeum. Akkor biztosítva látnánk azt, hogy az a kis fácska, amit mi kilenc evvel ezelőtt elültettünk, továbbra is fejlődni, terebélyesedni fog.“ SZENTESI MAGDA. 4
