Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-284. szám)

1954-11-12 / 268. szám

HíFLAP

19S4 november IS, péntek

PARTÉPÍTÉS

Szüntessék meg Tyukodon az emberekkel Taló rideg bánásmódot

Megjavul így a pártok tat ás is

K. Nagy elv társ propagandista és Kiss elvtárs a járási pártbizottság oktatási felelőse beszélgetnek. A hallgatók már kezdenek türelmetlenkedni. Várják a foglalkozás megkezdését.

— Most mit csináljak? — mondja zavartan Nagy'elv- társ, amint körültekint.

— Ezek lennének az én hallgatóim? Itt van a sok •pedagógus.

— Ok is, meg a többiek is. Ez tanulság legyen a ’számodra — válaszolja ko- ímolyan az oktatási felelős |és leveti a nagykabátját. ’Megfésülködik.

— Ha már így történt, •megtartom én helyetted .. . és kész. Jegyzettömböt vesz elő zsebéből.

Nagy elvtárs közben feláll. Üdvözli a hallgatókat.

— Kedves elvtársak! Elnézést kérek. Nekem a felkészülésem nem volt jó. De •ígérem, hogy a többi szemináriumra felkészülök.

És most az oktatási felelős veszi át a szót. „Ha már összejöttek az elvtársak, nem akarjuk, hogy úgy menjenek el, hogy ne halljanak semmit” — mondja bevezetőben.

így történt, hogy a propagandista helyett a járási pártbizottság munkatársa tartotta meg az első előadást.

*

Megkezdődött az első foglalkozás az SzKP történet első évfolyamán a tyukodi pártalapszervezetben. És valóban, mintahogy Kiss 'elvtárs a bevezetőben mondotta, éppen hogy csak hallottak valamit az elvtársak. Nem volt jó az előadás. — Nem tanultak belőle a hallgatók. Nem kaptak segítséget a tananyag feldolgozásához. Nem csoda, hisz Kiss elvtárs nem volt felkészülve ilyen esetre. Csak „nagyvonalakban érintette” azokat a kérdéseket, amelyekkel alaposabban kelleti volna foglalkozni.

¥

Miért történhetett ez így? Hol van a hiba? Mi •az oka annak, hogy hanyagul kezelik a pártoktatást ’Tyúkodon. Kezdjük talán ‘az elején. Meg kell mondanunk őszintén, hogy a vezetők már a hallgatókkal rosszul foglalkoztak. Így szólították fel őket a tanulásra:

„Tyúkod községi MDP Vezetősége.

Értesítés.

Értesítjük Varga István tyukodi lakost, hogy megkezdődött a politikai iskola. Minden párttagnag kötelessége megjelenni, hogy állandóan képezze magát. Ezért tartsa kötelességének a megjelenést e hó 9-én este 7 órakor az iskolában.”

Az iskolavezető nem be- j szélt hallgatóival. Most, az: első foglalkozáson tudta meg egyesektől, hogy nála1 fognak tanulni. Varga elv- társsal beszélt ugyan, de ezi annyiból állt, hogy megkér- • te: szóljon a többieknek is hogy jöjjenek a foglalkozásra. A 64 éves elvtárs a vacsoráját hagyta ott, hot?' kötelességének eleget tegyen. De bizony hiába vitíí el az értesítést Becző Isi ván egyéni dolgozó paraszthoz, meg Bereczi Júliához., Nem jöttek azok el. És1 nincs is mit csodálkozni!

ezen. A hallgatók jogosan várják el a vezetőktől, hogy emberi módon beszéljenek velük. Sajnos, Tyúkodon még most is bürokratikus módszereket alkalmaznak. És ez gátolja az oktatás munkájának megjavulását. Még mindig a kisbíróval értesítik ki a konferenciák hallgatóit az oktatás időpontjáról. Ezen a helytelen munkamódszeren a párt- szervezet vezetőinek sürgősen változtatni kell. Nem véletlenül hiányzott a hallgatóknak csaknem fele az első foglalkozásról. A hiányzók közül is inkább az egyénileg dolgozó parasztok. Pedig szívesen tanulnak. Persze, bántja őket a furcsahangú „meghívó“. A magyar ember nem szereti az utasítgatást, parancsolgatást. Elég volt neki ebből a múlt világban. Azt kívánja, hogy megértessék vele a dolgokat. Megmagyarázzák azt, hogy miért szükséges tanulnia.

Baj az, hogy a tyukodi pártszervezet vezetői úgy gondolkodnak, „hiába mennénk el az elvtársakhoz — úgy sem jönnek el“. Ez a nézet igen helytelen és káros. Helytelen azért, mert temondanak a rendszeres politikai felvilágosító munkáról, árt a pártnak, nem segíti elő a pártszervezet tekintélyének emelését, nem viszi közelebb a vezetőket a dolgozókhoz.

*

Tehát nem sikerült jól az első foglalkozás. Ennek a fentelmondottak az okai,

melyeket sürgősen ki kell javítania. A következőkben arról is gondoskodjanak, hogy fütött terem álljon rendelkezésre. Legyenek asztalok, ahol nyugodtan jegyzetelhetnek. Ezek csak apróságok, de lényeges dolgok, barátságossá és kényelmessé teszik a tanulást. Aztán a pártszervezet még a mai napig sem rendelte meg a III. pártkongresszus rövidített jegyzőkönyvét, azt a legfontosabb irodalmat, mely az egész oktatási évben alapja a tanulásnak.

Nem a hallgatókban van tehát a hiba. Ök szívesen tanulnak. Hiszen nem azért hozott magával jegyzetfüzetet Bodó, Harsányi és a többi elvtárs.

Sürgősen lássanak hozzá a vezetők a hibák kijavításához. Beszélgessenek az elvtársakkal. Minden hallgatót keressenek fel. — K. Nagy elvtárs is alaposan, lelkiismeretesebben készüljön a foglalkozásokra. — Rendszeresen keresse fel hallgatóit és segítse azokat tanulásukban. A tanulók azt a nevelőt szeretik, tisztelik, aki példát mutat a munkában, tanulásban, fegyelmezettségben. Egyszer s mindenkorra szüntessék meg Tyúkodon az emberekkel való rideg, bürokratikus foglalkozást. Váltsa fel ezt a nagyobb bizalom, az emberek sokkal nagyobb megbecsülése és szeretete. Csak így javíthatják meg az oktatási munkát Tyúkodon.

Farkas Kálmán.

A választási elnökségek és a választókerületi bizottságok

soronlévö feladatai

A választási elnökségekben és a választókerületi bizottságokban országosan többszázezer dolgozó munkálkodik a választások előkészítésén. A bizottságok többségükben már az eddigiek során is igen jelentős munkát végeztek. Feladataik zömét azonban a választások előtti napokban, illetőleg a választás napján kell végrehajtaniok.

A választási elnökségek soronlévö legfontosabb feladata a szavazatszedő bizottságok megalakítása. — Ezzel kapcsolatban fordítsanak különös gondot arra, hogy e bizottságok tagjai maradéktalanul megismerjék feladataikat.

A választási elnökségek ellenőrizzék: hogyan jelölték ki a szavazóhelyiségeket, megfelelő-e azok berendezése, (urnák, fülkék, stb.) E munka során vegyék fel a kapcsolatot a helyi népfront-bizottsággal, s közösen gondoskodjanak a szavazóhelyiségek feldíszítéséről, környékük rendbetételéről.

A választókerületi bizottságok kísérjék figyelemmel, hogy működési területükön vannak-e olyan ideiglenesen bejelentett személyek, akik a választás napján is ott tartózkodnak majd. Hívják fel az ilyen személyek figyelmét, hogy a szavazáshoz szükséges tanúsítványt az állandó lakóhelyük szerinti tanácstól mielőbb kérjék meg.

■ Mind a választási elnökségekre, mind a választó- kerületi bizottságokra a választás napján hárul a legnagyobb feladat. A választás lebonyolítása szempontjából működésük nagyon fontos. Ezért szükséges, hogy feladataikat a választás napjáig alaposan, részleteiben megismerjék, a részükre kiadott tájékoztatót rendszeresen, közösen tanulmányozzák. Emellett gondosan tanulmányozzák át a községi tanácsok végrehajtó bizottságainál megtalálható, a választásra vonatkozó nyomtatvánvokat is.

Fábián Zoltán ?

JÁNOS BÁCSI

(ANEKDOTA)

(2.) — Hé! Hát nincs itt senki?! — Mégiscsak disz- nóság. Biztosan alszik az éjjeliőr. Majd ad 6 neki holnap, ilyen csákiszalmája módon őrizni a köz vagyonát.

— Na-na, én is itt vagyok — lép elő János bácsi. — Kit keres az elvtárs?

— Éppen magát, — vág vissza ingerülten az ellenőr.

— Akkor jó, mert itt vagyok. Láthassa.

— Engedjen be!

— Azt lehet, csak papír kell hozzá.

— Miféle papír?

— Hát afféle. Dokument. Mert igazolvány nélkül a kapun egy lélek se ki, se be.

Az ellenőr nyugodtan a zsebébe nyúl. „Leülsz, kis öregem, ha meglátod, hogy a megyeközpont ellenőrével osztozkodtál“ — heherészik magában. De egyszerre végigfut hátán a hideg. A fenét! Nincsenek nála az igazolványai, pedig van vagy egy tucatra való. Nyúl a másik zsebébe — semmi. Üres minden zsebe. Őrület. Vgorkaszerű arca még hoszszabbra, még vékonyabbra nyúlik az izgalomtól. Cin- gár karjával csapol, s kapkod egyik zsebétől a másikhoz. Hasztalan. „Ezt jól megcsináltam“ — dühöng magára. A másik kabátjában maradtak az igazolványai, meg az útirendelvénye. Az este nagy álmosan elfelejtette átrakni. „Törné ki a nyavalya ezeket az éjt- szakai vonatokat!“

Ahogy telik az idő, s az igazolvány mégsincs sehol, nyugtalan lesz János bácsi is. A végin valami sötét alak keveredett ide. Jobb lábával parányit hátrább moccan, mintha , csak szenet akarna lapátolni és lejeb’o csúsztatja kezét a boton. Húzni kellene az órát a következő kulccsal, ehelyett még mindig itt idéütnked- nek.

— Gyerünk mán, gyerünk azzal az igazolvánnyal!

Kétségbeesetten kergeti gondolatait Sziklay Pál.

Most vagy kibeszéli a dolgot, Vagy ácsoroghat reggelig a libalegelön.

— Kedves elvtársam, — kezdi imigyen. Folytatja azzal, hogy milyen borzasztó, amikor az ember álmos és összecseréli a kabátjait, illetve, elfelejti átrakni a holmit. egyikből a másikba. Beszél az otthonmaradt kabátról, a szürkéről, amelyben az igazolványok vannak, s amely spicces fazonú és kétsoros; beszél erről, a barnáról, amelyre kívül vannak rávarrva a zsebek és bár nincsen bennük az igazolvány, az útirendelvény, de így sportszabású, s ez illik az utazáshoz, beszél a hallatlanul rossz közlekedésről, meg arról, milyen remek menetrendet szerkesztene ö. ha egyszer rábíznák, éjjel nem is járna vonat, csak nappal, hiszen szegény vasutasoknak is mennyire fárasztó ez, pedig legfőbb érték az ember ... Szóval beszél, beszél, dől belőle a szó, akár megcsapolt hordóból a sör.

A Klaniczay-féle irodalomtörténetet tanulmányoztam otthon, csendben — mohó igyekvéssel, mert tanulni csak csendben lehet és idő, pláne a „csendes idő“ ritka madár.

Elég az hozzá, hogy nekivetkőztem a tanulásnak, mert bizony konferencia- tüztávolba értem és mi tagadás, szorít a cipő.

Kopogtak.

— Tessék!

— Jó estét kívánok.

— Magának is szomszédasszony ... — mert ő volt a vendég.

— Mi járatban?

— Jöjjenek el az elvtársak a III-as számú iskolába — jelölőgyűlés lesz.

— Mikor?

— Ma este.

— Hánykor?

— Hatkor.

— Ott leszek.

S azzal elmentek; tudniillik, ketten voltak: a szomszédasszony, meg egy fiatal lányka.

Magamra kaptam a kabátom. Pár perc alatt ott voltam. Az egyik tanterem teli emberekkel.

Vájjon milyen lesz? Nagyon izgatott a dolog, hiszen nem mindennapi eset ez. Történelem ez, mégpedig igazi, valódi, népi. valódi demokratikus történelem, hiszen Julis néni. Márta néni, a fűszeres, a tanító, a városi tanácsdolgozó, vallásra, nemre, korra való tekintet nélkül... a kerület dolgozói mindJÓI VÁLASZTOTTUNK

mind egyek: magyarok, hazafiak, akik bíznak a Hazafias Népfrontban, a tanácsválasztásban, bíznak a jövőben! Meg nem mondom a nevét az elvtársnak, aki köszöntő szóval megnyitotta a gyűlést. Majd javaslatot tettek egy háromtagú elnökségre, a gyűlés levezetésének idejére. Azután az elnökség egyik tagja: Orosz Mihály, a megyei tanács dolgozója pár szót szólt a régi választásról, s az újról: az új kormányprogramról, a

III. pártkongresszusról, határozatairól. Beszélt a célokról, melyek voltaképpen az emberi igények kielégítésének, az emberi boldogság megvalósításának céljai. Hiszen nagyiparunk jelentős része ma már könnyűipari, textil- és élelmiszeripari cikkek gyártására állt át. Minden erővel azon leszünk mos’ már, hogy erőnk legjavával, szívünk minden dobbanásával akarjuk is valóra váltani pártunk, kormányunk legfőbb törekvését, az emberibb élet megteremtését.

Orosz Mihály lelkes szavai után megkezdődött a jelölés.

Pillanatnyi feszült csend támadt, olyan gondolatérlelő, akaratelhatározó,

mérlegelő csend. Érzeti, szinte megfoghatóan, láthatóan, érzékelhetően a nagy felelősség: Vájjon méltó-e szavamra? Vájjon hű lesz-e hozzánk, a nép ügyéhez. Megreccsent a pad.

— Én ördögh elvtársat javaslom.

— Én is őt jelölöm — így a másik. — Ismerem, becsületes ember. Méltó bizalmunkra!

— Kívánják, hogy elmondjam életrajzomat? — pattant elő valahol elől az első sorokból a kérdés.

— Kívánjuk! — hangzott egy szájból a válasz.

Vékony, szemüveges, ló- derikabátos ember állt tel! Ismerős még a kisgyűlé- sekről. Szimpatikus embernek látszik.

Vájjon mit fog mondani — kíváncsiskodtak a tekintetek a vékony, szemüveges embert méregetve, ismergetve, szavait lesve.

— Dunántúlon születtem. Iskoláimat Pesten végeztem. 1946-tól MKP tag vagyok. Dolgoztam egy ideig a baktalórántházi tü- dőszanatóriumban, majd a városnál. Jelenleg is ott dolgozom a városi tanács tervezési osztályánál...

Kérem... tegyenek fel kérdéseket, készséggel válaszolok — hangzott az egyszerű, nyílt, őszinte szó. Szinte meleg lett a teremben. A bizalmatlanság szürke köde mihamar felszállott. Szétkergette ennek a megnyerő, rokonszenves embernek néhány szívből jövő szava. És ha a szavak szívből jönnek, igazak, jól tudjuk, mindig révbe jutnak.

— Elfogadjuk! Elfogadjuk! — hangzott a sok lelkes igenlés a padokból.

Látom ám, hogy baloldalt egy alacsony köpcös kis ember váltig rázza a fejét. Nem szótartogató, ki is vágja egybül:

— Jó, jó, hogy jelöljük. ’Szén nem úgy van az! Nicsak!... Talán tán mondaná meg az elvtárs nekünk, hogy miként akarja, vagy tudja majd képviselni az ügyünket?

... De nem úgy általánosságban mondja, mert azt kiolvashatta az ujság- bul is. Mink a saját véleményére vagyunk kíváncsiak.

— Hahaha! — cseng a kacagás.

— Na, ezt jól megmondta.

— Igaza van.

Aztán elcsendesedtek.

A szemüveges ember se lehet igen félős, mert rögtön feltalálta magát és igen ügyesen, talpraesetten adogatta meg a választ.

Erre már a tamáskodó is bólogatni kezdett. Hiába na. Jogában állt ta- máskodni. Utóvégre is nem kis dologról van szó.

— Nyújtsa fel a kezét az, ki Ördögh elvtársra szavaz.

Minden kar a levegőbe emelkedett.

— Tehát egyhangúlag jelöljük Ördögh elvtársat tanácstagnak — hangzik az elnöki szó.

— Köszönöm a bizalmat: Igyekszem ennek megfelelni.

Végül Gerlei elvtárs jelöléséhez való csatlakozásról esett szó. Öt megyei tanácstagnak jelölték. Vélemények, javaslatok

hangzottak el mellette, úgy hogy hozzájárult a körzet a javaslathoz.

Azután felhangzott a nemzeti ima, felzengve, szállva, lobogva, múltat, jelent összekötve, jövő reménységét villantva!

..Balsors akii régen tép Hozz reá vig esztendőt Megbünhödte már e nép A múltat, s jövendőt...“

BÁRÓT A MIHÁLY.

*0

SS