Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-17 / 246. szám
4 NÉPLAP 1954 október 11, vasárnap ^WíLcdűm * JHíwé&zet * DC^Ltika Én még abból az időből Ismerem, amikor a legte- kintélyesebb házak egyike volt a nyíregyházi piacon. Kidüllesztette mellét a katolikus templom felé, mint egy „tirpák“‘-gazda, akinek városi fekvőségein kívül tanyája is van a város határában, ahol a nyarat tölti. Ahonnan gyönyörű négy lovon vágtat be a poros Nyíregyházára. Benczúr Gyula is csak Krúdy Gyula: BENCZÚR GYULA HAZA mester. Sötétségben nem születnek nagy festők. A napsugár, mint földi és égi színeknek teremtője, tanítja meg a festőket az ő csodálatos látásaikra. A Benczúr- tanyán volt napsugár bőven. Talán egyéb sem volt. Benczúr Gyula szobra Nyíregyházán. született ebben a házban, de az első igazi napsugarat odakünn pillantotta meq a nyíregyházi tanyákon, az akácfák alatt napraforgókkal szegélyezett mezőkön, ábrándos, messzi legelőkön, ahol a Benczúr-tanya feküdt, Ez a szikrázó, nyírségi napsugár ragyogott fel először a gyermek szemében. Ez a dúsgazdag, árnyék- talan fényesség, amely egész esztendőben a bőség szárújából ömlött a Nyírségre, tanította meg az első színekre, azokra a csodákra, amelyeket palettájáról későbben vásznakra festett a mint napsugár, mert hiszen itt az egész élet mindig a szabad ég alatt folyt. A náddal födött, apró ablakit házba csak télen mennek be az emberek. Az eső zuhogását is az eresz alól hallgatják. Gyerek, háziállat, ember ott nő fel azon a tágas udvaron, amelynek kerítése az égboltozat, határai a sóhajtó kukoricástáblák az óriásfejű szénaboglyák őrizöi a bakter- képű napraforgók és az ócska szűrben álldogáló madárijesztők. A Benczúr- tanyára csak egy-két fa jutott a gróf Károlyi-féle erdőtelepítésből, amely Nyíregyháza alatt a sóstói erdőt létrehozta. A Benczúr-tanya ősi állapotban volt, mint az első honfoglaló „tirpákok“ találták, amidőn Békéscsabáról és Szarvasról ide vándoroltak. Ezeknek a lutheránus vallású, tót nyelvű, de magyar érzésű tirpák ősöknek volt az unokája Benczúr Gyula. A tirpák nők színesen öltözködnek. Benczúr Gyulának az anyja is hordta azokat a szoknyákat, kendőket, amelyeken feltalálható minden szín, a pusztai napszállal színétől a tavaszi rétek zöldjének színéig. Benczúr Gyula gyermekszemeivel nem is látott maga körül másképpen öltözött nőket, mint ilyen fejedelmi pompájúnkat, akik vasárnapon- kint, mikor a városi nagytemplomba mentek, vagyont érő ruházatot vettek magukra. Csupa barna nő, akiönarckép nek termete olyan karcsú, mint a honfoglaló magyarok nyílvesszője. Arcuk oly napsütött, mintha az Árpádok óta barnítaná a napsugár. Szemük oly mélabús, mint azoké az ős asszonyoké, akik sátraikból a harci kalandokra járó férfiak után nézegettek. De daliásak a férfiak is e tájon. Az anyák, mielőtt fiukat szülnének, megcsodálják a szemhatáron lengő nádasok karcsú óriásait. A férfiak között sok a sasorrú, büszke tekintetű. A lovat ma is úgy szeretik, mint amikor szekereÉdesanyja arcképe ken vándoroltak hazát keresve. És olyan színes, cifra gúnyákat viselnek, mintha Szvatopluk udvari emberei volnának. Szerencsés keveréke ez a fajta a szlávság- nak és magyarságnak. A férfiakban a szlávok munkabírása, józansága, szorgalma egyesült a magyar büszkeséggel és honszerelemmel. Ebből a fajból, amelyet már a honfoglalók is a Tisza mentén találtak: származott Benczúr Gyula. Ebből a törzsből, amely életének nagyrészét ma is a napsugaras mezők, pompás rétek, színüket változtató nádasok közt tölti: fogant az a csodálatos festői tekintet, amely a legcsodálatosabb színeket is ismerte. Legfeljebb a telet töltötte a Bcnczúr-család a város közepén fekvő házban. A gyószerész ház ablakaiból nézegette a kis Benczúr I a katolikus templom hosszú árnyékát, a sárga városházát és a piros kakasokkal telt piacot. Csodálatos nagy tél volt mindig a Nyírségen. A mély hó elborította a várost, szélestalpú szánokon járnak be a hetivásárra a cifrabundás tanyaiak, a híres talyigások is leszállnak gyors kétkerekűikről, az új borok kiforrtak és piros arcuk lesz a gazdag Nikel- szkyeknek, a híres Ben- cscknek a város ősi polgárainak. Juhászbundás, bet- lehemes fiúk jönnek vizitbe piros papírcsákókban a kis Benczúrhoz, míg a nagyeszű Riszdorfer úr, a barna honvédatillás városi főjegyző, a család barátja, elgondolkozva tapogatja a gyermek fejét „vájjon mi lesz ebből a fiúból?‘‘ És a hivatalból piros- plajbászt hoz ajándékba a fiúnak, ha Benczúréknál borkóstolás, vagy disznótor van. Persze, manapság már a régi ház is levetette a vastag nádfedelet, mint a legtöbb nyíregyházi ház. Az ablakok nagyobbodtak, a katolikus templomot eltolták Benczúr Gyula háza elől a piac közepére, a vidám patikárius a másvilágon hallgatja délelőttönként a nyíregyházi pletykákat: a szobában, ahol a kis Benczúrt először megfürösz- tötte Fitkonideszné, a városi bábaasszony: vidéki vásárosok nyújtóznak a söröspoharak mellett. Csak a tanyákon, az úgynevezett „bokor tunyákon ‘ ragyog Benczúr Gyula korabeli csodálatos napsugár, a játszadozó kis „tirpák“ gyermekekre, az asszonyok tarka-barka öltözeteire, a férfiak kivarrott ködmönei- re, ezüst lebegésű nyírfákra, álmodozó mezőkre. CHOPIN Ma van 105 éve annak, hogy meghalt Fryderyk Chopin, a világhírű lengyel zeneszerző, a zenei romantika egyik legeredetibb stílusalkotója. Chopin mesterien szólaltatta meg a lengyel népi zenét polonézeibcn és ma- zurkáiban. Merőben eredeti műfajokat teremtett a csodálatos Balladákban, Pré« lüdökben és Hangverseny- etűdökben. Teljesen egyéni a Noktürnökben és Kerin« gőkben is. Csaknem min-* den jelentős művet zon.go« rára írt, ezért is nevezik a „zongora poétájának". A népi Lengyelország ke-1 gyelettel őrzi Chopin ha« gyatókát. Varsóban újjáépi« tették az egykori Ostrogski« palotát, itt helyezték cl a különböző Chopin-intczmé« nyéket. Ebben a palotában működik a Chopin Társa« ság, amely a Nemzetközi Chopin-verscnyck szerve« zője. A lengyel fővárosban Chopin-kerületct létesítem nek, ez lesz a lengyel fővá-t ros zenei életének központ-* ja. ’*»■*«*’ Színház Október 20-án és 21-én este íél nyolc órai kezdet«1 tel a József Attila kultúr« házban a debreceni Csoko«' nai Színház művészei elő-j adják Huszka: „Gül baba“ című operettjét. A nagy ér«j deklődésre való tekintettel jegyek elővételben kapha«' tök. RATKÖ JÓZSEF: Panaszkodó anya Jó anya, mért panaszod, hogy jaj de nehéz ez az élet? — Míg te a gyermekeid sírva, jajongva szülöd, gondolod-e, tudod-e, hogy édesanyánknak, a honnak szép gyerekét, a jövőt szülni, vajúdni nehéz? Baroía Mihály: KOVÁCI fi OKÚ Koraőszi délután volt. Az ég felhőtlen, mozdulatlan, akár egy kifeszítelt, kékszínű sátorlap. Egyszer csak alkonyat- tájt délnyugatról szél támadt. Előbb olyan kis por- tyázó, kószáló fuvallat volt, de mihamar megbizonyosodott, hogy vihar készül. Pillanatok alatt olyan porfelhő kerekedett, hogy az ember alig látott, meg aztán telehordott szemet, szájat, azzal a jóféle nyíri homokkal, — élesrecsi- szolt, apróra őrölt kvarckristály szemecskékkel. Jött a vihar fújva-sű- völtve, ördögtáncot járva — maga előtt űzve-hajtva a kormos, szürke felhőket, nagy durrogások, morajlások, csattogások közepette. A falu teli lett kiabáló, jószágokat hídogáló, szaladgáló esmberekkel. Vágtatva jöttek a lófogatok. Nagy sírással, visítással iparkodtak a csürhéból előrefutott kocák, meg malacok. A kis csibék riadtan futottak a vészt- sejtően virtyogó kotlók alá. A tanítói lakással szem- benlévő iskola ajtaja döngve csapódott be és nagy csörömpöléssel tört darabokra az irodai riyit- vahagyott ablak. A libák magasan repülve, éktelen nagy gágogással menekültek az útról, s igyekeztek valami eresz alá jutni. — Egyik asszony a gyermekét kiáltotta hazafelé, másik meg a szellőzni kitett ágyneműt cipelte befelé. Az öregasszonyok imádkoztak, hogy csak a jóisten ne adna csapást, jeget, pusztító időt... Már a kertek alatt látszott a nagy, sötét függöny, s hallatszott az erős suhogás. A levegő hirtelen lehűlt és érzett az esőszag. Egymásután borultak tel a szérűkben a boglyák, sőt egész háztetőket emelt le a vihar és repített tova, mint valami sapkát. A cserepes tetejű házakat is kikezdte az idő és ledobálta a földre. Reszketve lapultak a torony aljában a szalmásfejű kis házak és várták sorsuk fordulását. Hiába sírt, zokogott a kis falu gyermekszavú harangja, a tompa, kékesszürke felhők egyre vastagodtak és ereszkedtek léié, egész alacsonyra. — Most úgy látszott, mintha a kéményekre, háztetőkre nehezednének, amikor megnyílt az ég alja és haragos-vörös tűzfény lobbant a pici falura. Aztán — mintha valami láthatatlan kéz jelt adott volna, — megkezdődött a fenséges, félelmetes nyitány. Mélyről felzengett, egyre erősödő morajjal, hogy majd éles csattanással re- megtesse meg a földet. Zúgott, jajgatott, dörgött és csattogott, akár egy komor szimfónia. * Az igazgatóék a konyhaablakból szemlélték az ítéletidőt, a megeredt záport. Már túl voltak az ebéden. Az igazgatónéasz- szony mosogatott, férjeura meg törölgetett. így szokták meg harmincötesztendős házasságuk alatt. Nem lehetett az asz- szonyt magára hagyni, mert rövidlátó volt. Egyetlen lányuk is férjnél. Alkalmazottra a kis tanítói fizetésből nem futotta, így hát „magad uram, ha szolgád nincs“ elv alapján bizony minden munkában segítették egymást. Nem volt olyan úgynevezett ..asszonymunka“, amit az igazgató el ne végzett volna: főzött, a jószágot ellátta, sepregetett, szóval mindent. Míg a lánya ki« esi volt, sose hagyta, hogy a felesége fürössze ,,, És csodálatosképpen, egy cseppet sem érezte magát kisebb embernek. Sőt. Korán megtanulta: ha élni akar, dolgoznia kell. Megszokta az anyai ház« ban már a házi munkát: a mosogatást, a főzést, a tö« rölgetést, sepregetést, —< hiszen gyermekkora óta azt csinálja. öten voltak testvérek, Valamennyien fiúk — és ő köztük a legkisebb. És milyen szerencse, hogy anyja háziasnak nevelte, milyen nagy hasznát vette később is, tanítónöven« dék korában. Mivel hogy taníttatni nem bír« ták, — hát beadták szülei olyanféle szolgadiáknak, amolyan sepregető, ételhordó diáknak a konvik- tusba. (Folytatjuk.) Jött a vihar fújva, süvöltve ...