Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-26 / 228. szám
4 V«m'AP 1954 szeptember 26, vas érnap mmmmmammm—mmmmm* c4z íifé h az űlmuék Gondolatok a könyvhét előtt \fem kerülik el messze •a* igazságot azok, akik egy nép műveltségi szintjét az olvasott könyvek számával mérik meg. Szinte kísérteties pontossággal jelentkezik a diagnózis: sokat olvasó nép magas kultúrával, mély emberséggel, nagy aktivitással rendelkezik, nemzeti problémáit is könnyebben tudja megoldani, — viszont a könyvek megvetése mindenütt a züllést, a műveletlen- séget, a szellemi és anyagi bomlást, nemtörődömséget jelenti rendszerint. Az államnak, különösen pedig a szocialista államnak, sokszorosan visszatérül a könyvtárakba befektetett összeg, mert a könyvek olvasói észrevétlenül lesznek különb emberekké, jobb munkásokká, tisztább jellemekké, harcosabb és öntu- datosabb dolgozókká, a szocialista rend megbízható építőivé. ~Xf incs a társadalmi bom^ ’ lásnak csalhatatlanabb jele, mint az irodalmi élét iránti közönyösség, a könyvek megvetése, a gondolatok, az eszmék iránti közömbösség. Ezt a szomorú tünetet veszi észre Móricz Zsigmond, amikor a huszas évek közepén arról számol be újságcikkében, hogy az akkori Magyarország egyik legtekintélyesebb paraszt városában, Hódmezővásárhelyen egész augusztus hónapban egyetlen könyvet sem adtak el a könyvkereskedők. Az író, a gondolkodó megállt, és szégyelte magát az egész város, az egész magyar társadalom helyett. A magyar kultúra halálharangkondu- lását érezte ebben a kis jelenségben is, és komoran vetette fel a kérdést; „Kinek írunk?... minek írunk? Vagy csak önámítás ez az egész magyar irodalom?... Ki vesz bennünket komolyan, írókat?..,“ Majd még komorabbá válik a hangja, amikor kénytelen ezt a lesújtó képet általánosítani. „Ha egy regényt kinyomnak 3000 példányban, úgy kell kalkulálniok (a kiadóknak), hogy Hódmezővásárhelyen senki sem fog belőle megvenni egyet sem; jebb egyet vesznek, Szegeden kettőt..., Kisújszállásra még a híre sem jut cl az új könyveknek. Rabára még az a hír sem, hogy könyv van a világon..." C zegény Móricz Zsig- mond! Mennyire hiányzott az ő világában az olvasók melegítő szíve, szomjazó mohósága, bátorítása, kritikája. Ma már megtalálná mindazt, ami után vágyakozott: a szépre, az igazságra éhes olvasók tömegeit az egész országban. Vagy úgy gondolja valaki, hogy nincs igazunk? A nyíregyházi könyvesbolt raktárában csak egykét napig, néha csak néhány óráig pihennek a könyvek. Mohó sietséggel vásárolják a friss könyveket a magános olvasók és a j különféle könyvtárak könyvtárosai. A Móricz-so- rozat szép példányaiért valóságos közelharcot vívnak az olvasók, a vevők nap, mint nap, és aranyért sem lehet ma már megkapni egyetlen régebben megjelent példányt a sorozatból. Ugyanez vonatkozik a magyar klasszikusok mostanában megjelent minden művére. Vagy gondoljunk hirtelen az Olcsó Könyvtár példátlan népszerűségére. Valóban, valami nagyon fontos dolog történt itt. A kultúrforradalom talán ezen a területen hozott legkézzelfoghatóbb eredményeket: olvasóbb nép lett a magyar, a kultúra megindult a legfontosabb hajszálcsöveken, a könyveken át a nép felé és a szépirodalmat lassan követni fogják a többi művek is: a tudományok, a technika és a művészetek. Hitünk szerint ez a jelenség csak kezdete valaminek: a nép öntudatának egy fronton való jelentkezését bizonyítja. Diztató dolog a könyvtá- rak olvasottsága is a megyében, bár ez az átlag országosan nem a legkiemelkedőbb. Augusztus hónapban — amikor parasztságunk szorgos elfoglaltsága miatt alig tud olvasni — állami könyvtárainkból összesen 45.406 db hogy Debrecenben is legfel-' könyvet vett ki 33.495 olvasó. És az olvasók száma nem. fogy, hanem állandóan emelkedik. A bizalom általában megnőtt a könyvtárak munkája iránt. Szívesebben mennek a városi és falusi könyvtárakba, mint ezelőtt egy esztendővel. Érdemes ezt az olvasóközönséget, az új olvasókat az íróknak is megkeresni. — Napjainkban elmondható juk: valóban igyekszik megtalálni az író és olvasó egymás kezét. Ma már a mi megyénkben sem ritka jelenség pesti íróval találkozni. A közelmúltban egész sereg író fordult meg Nyíregyházán és a megye más helyein előadás vagy téma- gyűjtés céljából. A z alkotással való -tij- szerű olvasói találkozások tanúi lehetünk majd a könyvhét alkalmából a megrendezésre kerülő könyvankétokon. A Megyei Könyvtár október 9-én Veres Péter: „Rossz asszony“ c.. művét, a nagykáltói Járási Könyvtár pedig október 3-án az „Almáskert“ c. munkát beszéli meg, vitatja meg olvasóival. Megye- szerte számos ilyen könyv- ankétot rendeznek községeinkben és járásainkban. Az Ünnepi Könyvhét alkalmával eljönnek közénk a budapesti írók. Nyíregyházán Szabó Pál és Fábián Zoltán író beszél majd terveiről, munkásságáról az október 3-i ünnepélyes megnyitó alkalmával. Kis- várdára Czine Mihály fiatal „József Attila“-díjas kritikusunk látogat él. Reméljük, hogy Mátészalka sem csalódik, és valóban megérkezik Képes Géza műfordító, költő szülővárosába, hogy személyesen nyissa meg a könyvhetet. Valamennyi pesti vendéget nagy szeretettel várják a megye dolgozói. Hisszük, hogy ezzel is élőbbé, komolyabbá tesszük azt a kapcsolatot, amely az író és olvasó között feltétlenül helyes és gyümölcsöző. SÁRDI BÉLA. Bosszaukodom, mci-t megkezdődött az őszi vetés e métriff. a kievárdai U.i Blet t&s. földjén állni kell traktorommal. A erénél lom ás íösré- d észének bejelentettem, hojrv rotez a traktorom, azonban mé£ most sem jött ki azt iu*K- javítani. — mondotta Csontos etvtárs Hovtín Jozsei levelező elvtársinknak. * mert öreer szüleimnek a Tűsén més: most sem adta ki a. 72 mázsa bányászutalványra járó szenet-. A Derecesi bányavállalat eddi:: minden honaDban elküldte a nyíregyházi Tuzeonck a ezéncédillát, hogy a. séü.vői tele?> ki tudja adni a pxenet, — írja levelében Tamás Jolán három testvérével a nerecosi bányából. * mert eeyre több dolsroaó oa- naeekodik .iouosan ír siitoioarra a kenyér rosia minőséuo miatt, r'éldául Ijjfciiértóii olyan !a- uo» kenyeret kapott a iöMmü- ves«!<mtkeaet hocv azt étke- séere teihaiunálni nem lehetett. — írja Doniéi Mihály. Mészöv, dolgozó. * mert már nagyon várjuk, hogy községünkben is meg tudjuk nézni a Trubadúr című filmet, melyet régen mederé r- tek. A dolgozók már jóélőre biztosították jegyüket az előadásra. azonban n iilmet még most eem kaptuk meg. Helyette olyan filmeket küldtek, amiket már többször ját#rottak filmszínházunkban. — írja- Póez János Baktalórántházáról. mért Nagy kallóból Mán dókra. két napig utaztam. A vagonban holmijaimmal élő állatot is vittem. Mátészalkán a kocsirendezőt kértem, hogy a legközelebbi vonathoz kapcsolják vagonomat az élő állatok miatt-. Tere© Sándor kocsiten. dező nem kapcsoltatta a, vagont a szerelvényhez és így a felelőtlen munka- miatt 80 kilométeres utat két nap alatt tettem meg. — írta Fere-nczi Anna Mándo-król. * mert az új fehértói III. Kongresszus tsz. gazda* ágában lévő általános iskolát már tataroz- tatni kellene. A tatarozással egyidöben helyes volna mindjárt. biztosítani a 80 gyermek ivóvízellátását is. — közölte velünk B. Nagy Sándor. Levelezőinknek üzenünk Paczak Imre, Kisvárda; A kért dinit levélben megírjuk. Tóth László, Nyírtelek: Az ügyet kivizsgáljuk. Lakatos Béla, Demeoser: Felesége keresse lel a- munkaerő- irányító hivatalt. (Nyíregyháza, ltákóczi-u. 12.) Molnár Józsefné, Nyirgyulaj: Intézkedünk. Dr. Pálos György: KéréEének szívesen tettünk eleget. Varga József. Helyben: írja meg. milyen munkakörben dolgozott. Ágoston Mihály, Vitka: Intézkedünk. levélben válaszolunk. Dudás György. Senyö: Panamát kivizsgáljuk. Molnár Ferenc, Mátészalka: Panaszát kivizsgáljuk. Zalka Hété mésodlk elbeszéléskötet« is me9jelenik a könyvhéten Ivanov és más elbeszélések A tizenegy írásból álló, második összegyűjtött elbeszéléskötet jellegében, témájában, széles nemzetközi vonatkozásaiban, rokonságot mutat az előző kötettel. Zalka műveit — a témakör és élményanyag sajátos volta — a magyarnyelvű irodalomban majdnem egyedülállóvá teszi. A kötet egységét az író humanizmusa, az emberért és az emberben folyó harc ábrázolása biztosítja. Zalka írói hagyatéka kiegészítő, szerves része annak a hősi életpályának, melyet Zalka, a forradalmár az emberiség haladásáért, felszabadításáért végigküzdött. Az elbeszélések az első világháború idejétől kezdődően elvezetnek az orosz- országi front felbomlási szakaszán keresztül, a szovjet élet kezdeti, helyreállítási időszakának nehézségeit feltáró ’'hétköznapokig'’. A kötet egészének hőse a kisember, az egyszerű közkatona, akinek fejlődése, szemhatárának tágulása sok esetben éppen az író jelenlétében történt. Az író elvezet Franciaországba, Ausztriába, a Szovjetunió területére, de van hazai vonatkozású írás is a kötetben. A most kiadásra került elbeszéléskötet színesíteni fogja könyvkiadásunkat. Olyan lapok ezek a nagy történelmi eseményekről, a munkásmozgalom látszólag szürke, de valójában nagy hőseiről, akiknek sorsa, emberi fejlődése a megírás művészi erejével mély benyomásokat, gazdag asszociációs lehetőségeket ad az olvasónak. Tanuljunk oroszuk » béke és haladás, a népek barátságának világnyelvén Tavaly Nyíregyházán 20 orosznyelvtaníoiyam kétszázon felüli hallgatója tette le vizsgáját, s most alig várják október elsejét, amikor az MSZT körében újból megkezdődik az orosz nyelv tanítása. Örökké emlékezetünkben marad Morvái elvtárs, a MÁV. fűtőház őszhajú, mosolygós arcú főnökének szava, amikor kijelentette a tavalyi tanfolyamok beindulása alkalmával: „Szeretnék már ott tartani, hogy Gorkij műveit az író nyelvén olvashassam, a szovjet vasutasok életét pedig nyelvükön megjelenő folyóiratokból ismerjem meg.” Hasonló feledhetetlen élmény volt az is, mikor a helyi Erdőgazdaság dolgozói a haladófokú tanfolyam elvégzése után már a Pravdá-t olvasták és gyakorlásképen a hivatalban egymás között orosz nyelven folytattak beszélgetést. Az orosz nyelv tanulása a magyar dolgozó nép nemzetközi kapcsolatainak erősítését szolgálja. Segít abban, hogy szorosabbra fűzzük a barátság szálait népünk hatalmas szövetségesével és önzetlen barátjával, a Szovjetunióval. Segít abban, hogy eredményesebben tudjuk felhasználni a Szovjetuniótól kapott gépeket, műszaki és egyéb segítséget. Az orosz nyelv a szovjet kultúrának, a világ leggazdagabb, élenjáró kultúrájának a nyelve és ezért áz orosz nyelv ismerete életszükséglet mindazok számára, akik harcot folytatnak népünk boldogságáért. Az MSZT felhívással fordul mindazon dolgozókhoz, akik ez évben részt kívánnak venni az orosz nyelv tanulásában, jelentkezzenek az MSZT városi titkárságánál. Bori Endréné. Van-e burgonya lbrányban? Üjra élénkebbek, forgalmasabbak az ibrányi utcák. A burgonyával, kukoricával megrakott szekerek nyomában vastag porfelhő száll a magasba. A betakarítás kellős közepén vagyunk. Erről beszélt hétfőn Erdei Mihály elvtárs is, a községi tanácselnök. A burgonyának 50 százalékát szedték fel Ib- rányban, szerinte. Dícséret- reméltó ez az igyekvés. De talán még nagyobb százalékát is betakarították már burgonyájuknak, mert a szedés mindig előrébbjárt, mint a jelentés. Annál nagyobb a szégyenkezés a begyűjtési hivatalban. Ugyanis hiába szedték fel az elvetett burgonya 50 százalékát Ibrányban, burgonyabeadási tervüket mégis 32 százalékra teljesítették. Gondolkozni kezdtem, vájjon mi az oka ennek? Erdei élvtárs szerint kevés a burgonya. A begyűjtési hivatalban is ez a hang járja. Meg az, hogy „kezdetén“ Vannak a betakarításnak. Vájjon van-e burgonya, vagy valóban kevés termett belőle? Kakuk József bácsi feleségével burgonyát válogatott az átvevőhely előtt. Az asszony zsörtölődött, mert tudta előre, hogy az apró burgonyát nem veszik át beadásba. Ezért volt a haragja férjére. — Hogy fizet a burgonya? — kérdeztem. Mintha titkot árulnának el, úgy készülődtek a válaszra. Végülis az asszony válaszolt. — Negyven mázsa körül termett, — és ránézett férjére, mintha bizonyítékát kérné szavának. Az nem is váratott magára. — 1200 ölön termett, — mondta Kakuk bácsi és végigmért tekintetével. Aztán újra felegyenesedett, kíváncsian nézett rám és némi bizon3'talanság is sugárzott arcáról, de újra megszólalt. — A beadás meg 375 kiló, — és újra folytatta a válogatást. — Mennyit adnak mázsánként a burgonyáért szabadon? — viszem tovább a szót. — Százhúszig — vágta rá rögvest Kakukné, — de a háznál csak százat. A vömnek, Imre Jánosnak is eny- nyit Ígértek a héten. Pedig negyven mázsát kínált eladásra, de száz forintnál nem adtak többet, — mondotta Kakukné, s ezzel én búcsúztam is. Akaratom ellenére meghallottam, hogy a vasúton növekszik a forgalom a darabáruként feladott burgonyából. Azt is megnéztem. Valóban, úgy van, hogy ugyancsak szorgalmazzák az ibrányiak a vasúton történő burgonyaszállítást. És nem apró burgonyából! Nyíregyházára sem hoznak apró burgonyát. Pedig a piacra is bőven jut az ibrányi burgonyából egy-egy hetipiac alkalmával. Csak az a hiba, hogy sokan a beadási kötelezettség teljesítése előtt járják burgonyájukkal a piacot. Visszamentem a tanácshoz. Megnéztem, hogy Kakuk bácsi veje, Imre János teljesítette-e már beadását burgonyából. Bizony nem. Pedig a múlt héten már 40 mázsát árult. Aztán elmondtam, amit hallottam. Vagyis azt, hogy burgonya van bőven, másutt a hiba. Mert Imre János nem egyedüli a faluban, aki 6—8 nappal a szedés után ron 1 beadását burgonyából. De hol van hát a hiba mégis? A BEGYŰJTÉSI Állandó bizottságról Két esetben már ülésre sem jöttek össze az állandó bizottság tagjai. Hogy mi az oka ennek? Mert nem törődik tagjaival sem a párt- szervezet, sem a tanács. Pedig szorgalmas emberek a tagjai. L. Szászi Simon — az áb. elnöke —, Nagy Béni, Tar Imre, Németh Bálint, mind jó gazdák. Csak arra sem érdemesíti őket a tanács, hogy elbeszélgessen velük összejövetelük fontosságáról. így aztán nem is dolgoznak semmit, s különösen nem végeznek felvilágosító munkát. Ezt elmondhatjuk a tanácsról is. Csupán annyit tettek, hogy legutóbbi tanácsülésükön felolvasták az őszi kapások begyűjtésének tervszámait. — Na, ettől aztán nem javul a munka, ezzel nem lesz teljesítve tervük. Még csak fel sem szólítottak egyetlen termelőt sem hivatalosan, hogy pótolja mulasztását. Pedig törvény van a kapások begyűjtésére. Szedés után három nap múlva köteles beadni 'az államnak járó részt a-termelő. Ha elmulasztja, a tanács hivatalból felszólítja kötelességteljesítésre. Utána pedig felemelik 10 százalékkal beadását. És ha erre sem hajlandó rendezni tartozását, úgy a vb. határozatot hoz a helyszíni behajtásra. így kellene. De Ibrányban csak annyit tettek, hogy néhány termelőnél megállapították, hogy felszedte burgonyáját és udvarán tartja az államnak járó részt. Ezzel az eljárással sem emelkedik a begyűjtési százalék. A pártszervezetről Szabó Tamás elvtárs, a községi pártbizottság titkára, amikor a begyűjtés felől érdeklődtem, mindenről kezdett beszélni, csak éppen az őszi kapások begyűjtéséről nem. Alig tudtam szóhoz jutni, mikor sorolta, hogy mikor, hol, hogyan foglalkoztak a begyűjtéssel. De csak általában. Konkrétan még egyetlen esetben sem volt szó a kapástermények begyűjtéséről, se a pártvezetőségi üléseken, — igaz, ezek gyakran elmaradnak, -— sem taggyűlésen. Hogy milyen a verseny- mozgalom? Arra egyetlen példát. A tanácsháza előtt a kapásnövények beadásáért megdicsértek között ott volt Tóth Sámuel, Gulácsi György és még páran. Ez eddig rendben van. Viszont a szégyentáblán ott volt Kulcsár Béla és ifj. Bene László. Megkérdeztem, miért vannak kiírva, miből vannak hátralékban. — A begyűjtési hivatalban nem tudták. Azt mondták „általában“ hanyag. Csodálatos, hogy egyetlen burgonyahál- ralékost sem találtak a táblára, pedig bőven van. Szabó elvtárs sokkal helyesebben tenné, ha nem „általában“, hanem konkrétan tűzné napirendre a kapások begyűjtésének kérdését, és nem szólamokat, mint például a „szocializmus építése falun megkívánja, hogy teljesítsük beadási kötelezettségünket“ stb., hanem konkrét agitációs érveket alkalmazna. És erre nevelné a pártszervezeteket, a kommunistákat. A politikai munkán, a felvilágosító szón kívül sokkal éberebben vigyázzon a pártszervezet a törvények betartására és figyelmeztesse a tanácsot, ha nem a törvények szerint jár el. <N. T.)