Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-15 / 193. szám
ft E P L A P J 954 augusztus 15, vasárnap p Á B T ft p I t s _______ » A* 1954—55-ös pártok tatáss év előkészítése „Pártszervezeteinknek minden erőt összpontosita- niok kell a kongresszus határozatainak végrehajtására. Ennek sikeréhez elengedhetetlenül szükséges, hogy egész párttagságunk és elsősorban a pártaktíva el- mélyülten tanulmányozza a kongresszus gazdag anyagát, hogy mélyebben megértse pártunk politikáját“ — mondja a KV 1954 júniusi határozata. Ennek érdekében az 1954 —55-ös pártoktatási év a kongresszus határozata tanulmányozásának éve lesz. Ez a körülmény sajátosan fontos szerepet juttat a pártpropagandának, a párttagok marxista-leninista nevelésének. Mint minden kongresszus, úgy pártunk III. kongresszusa is történelmi jelentőségű pártunk, népi demokráciánk tovább fejlődése, a szocializmus építése szempontjából. A kongresszus határozatainak következetes végrePártszervezeteinlcnek új módon kell Vezetni az új szakaszban Az új szakasz politikájának egyik sajátossága: a párt és a tömegek közötti kapcsolat megszilárdítása. Ez az adminisztratív ügyintézések és a parancsolgatások felszámolását követeli meg. Ahhoz, hogy pártszervezeteink új módon tudjanak vezetni, a kongresszus alapos és részletes tanulmányozása szükséges. A kongresszus határozatai pedig világosan megmutatták', a tömegek vezetésének tő módszere a meggyőzés. A tömegeket akkor képes a párt meggyőzéssel vezetni, ha politikánk helyes, érthető, világos és azt megértetjük dolgozó népünkkel. Tehát politikai munkánknak, egész propagandánknak hatékonynak kell lennie, hogy céljainkat a tömegek céljaivá, politikánkat az egész nép politikájává tegye. Tömegnevelő munkánk akkor jár sikerrel, akkor meggyőző, ha biztosítjuk eszmei tisztaságát, ha a párttagod akik nevelik népünket, mindenekelőtt maguk jól megértették politikánkat, a marxiz- mus-leninizmus eszméit. Pártszervezeteinknek alkotó módon kell tanulmányozni a kongresszus határozatait, ami azt jelenti, hogy a megszabott egységes irányelvet a helyi és sajátos viszonyokat figyelembevéve alkalmazzák működési területükre. A kongresszusi határozatok ilyenirányú alkalmazása nem kis mértékben attól függ, mennyire sikerül magúkévá tenni a Kongresszusi anyagok tanulmányozását, mennyire sikerűi a párttagsággal megértetni a tanulás jelentőségét. Ez A propagandisták megnő vei* * edett szerepe gandistákra van szükség', akik lelkesedéssel, odaadással, nagy tudással és hozzáértéssel tanítják párttagjainkat. Igazságunk szenvedélyes szeretetétől fűtve — elmélyítik hallgatóikban pártunk politikájának győzelmét, fejlesztik bennük a kommunista tulajdonságokat és kérlelhetetlenül harcolnak minden ellenséges nézet ellen. Pártszervezeteinknek ezért az új oktatási évben a régi propagandisták közül azokat bízzák meg propagandamunka végzésével, .akik az elmúlt évben is eredményesen végezték munkájukat és sok tapasztalatuk A propagandisták tanulása A propagandisták, hogy munkájukat minél eredményesebben tudják végezni, a nyár folyamán egyéni és bentlakásos iskolán tanulmányozzák át az MDP III. kongresszusának anyagát. A propagandisták jó felkészítése és a tanulás sikere a párt-végrehajtóbizottságoktól és az alapszervezetektől függ. Ezért nem lehet számukra közömbös a propagandisták nyári továbbképzése. Már most vannak olyan helytelen nézetek egyes propagandisták részéről: ,,egész évben oktattam. égés? nyáron pihenni akarok“. Másrészt a kongresszusi anyag számos fontos bonyolult elméleti kérdést tartalmaz, amelyeket esetleg nehezen értenek meg a propsgandisÁ tanulás népszerűsítése párttagjaink között Pártszervezeteinknek nagyon sok lehetőségük van arra, hogy a tanulást népszerűsítsék. Számos példával rá lehet mutatni arra: milyen volt. a gépállomás, termelőszövetkezet, üzem termelési eredménye, ahol a hallgatók a tanulás segítségével értették meg egyéni és társadalmi érdekük ósz- szefüggését. A pártcsoportvezetők és népnevelők segítségével magyarázzák meg: felelősségteljes pártmunkájuk csak akkor jar- hat eredménnyel, ha rendszeresen növelik elméleti és politikai műveltségüket. A tanulásban is érvényesülni kell a vezetők és pírtaktí- vák példamutatásának. Az márciustól 124 dolgozó kereste i*el Nyíregyházán a fog-adó órát tartó városi tanácstag-ókat A pártoktatási év sikere elsősorban a propagandistákon áll, vagy bukik, Ez az ismert igazság talán sohasem volt döntőbb, mint most, amikor a kongresszusi anyag jó feldolgozását és annak alkotó módon való alkalmazását • kell tanítanunk pártoktatásunkban. Éppen ezért a párt legképzettebb, legfejlettebb tagjait kell a propagandamunka végzésével megbíznunk. Az elmúlt oktatási év tapasztalata is azt bizonví- totta, hogy a propagandisták többsége magasszínvonalú szemináriumokat, konferenciákat tartott, és jó munkát végzett. Jeszenszki István nyíregyházi propahajtását csak úgy tudjuk biztosítani, ha a párttagok megértik és magukévá teszik annak irányelveit, megtanulják: hogyan járulhat hozzá ki-ki a maga területén a határozatok sikeres végrehajtásához. Ehhez pedig a kongresszusi anyag mélyreható és sokoldalú tanulmányozása szükséges. A kongresszus határozatai világosan megmutatták: céljaink elérésének alapvető feltétele pártunk ideológiai és szervezeti egységének további erősítése. Az akarat és a cselekvés egysége pedig akkor szilárd a pártban, ha minden páitmun- kás, aktivista, párttag megértette és egyformán értelmezi pártunk politikáját és annak elvi alapjait. Ezáltal teremtjük meg azt az eszmei, elvi szilárdságot a párttagokban, amely eleve kiküszöböli az ingadozást, a bizonytalanságot, a párt politikájának eltorzítását. különösen megszabja az új oktatási év jelentőségét. A járási párt-végrehajtóbizottságok és alapszervezetek jó része helyesen látja a kongresszusi anyag tanulmányozása előkészítésének jelentőségét, A nyírbátori járási párt-végrehajtóbizottság magáévá tette az oktatási év előkészítését. Valamennyi tagja és munkatársa kollektíván segíti elő. Igyekeztek a párt, állami és gazdasági mukate- rületen dolgozó legképzettebb elvtársakat propagandamunkával megbízni. A párt-végrehajtóbizottság segítő munkája nyomán az alapszervezetekben is mindjobban megértik az új oktatási év előkészítését és rendkívüli fontosságát. Penészleken, Nyírvasváriban figyelembevéve az önkéntesség alapját, a propagandistákat és a hallgatókat már kiválogatták. A nyírbogét! termelőszövetkezetben a pártszervezet meggyőző munkája nyomán a tagság maga kérte az oktatásban való részvételét. — Azonban vannak még olyan járások, mint a kisvárdai, ahol csak az utóbbi napokban kezdtek az oktatási év előkészítéséhez. Munkájukra inkább a kapkodás jellemző, Kevés gondot fordítottak a propagandisták képzésére is. A propagandisták nyári továbbképző tanfolyamára 10 elvtársbói csak egy jött bé. Ez azt mutatja, hogy sürgős fordulatot kell elérni a kisvárdai járásban. A párt-végrehajtó bizottságának és az alapszervezeteknek magukévá kell tenni az oktatási év előkészítését. gandista az SZKP II. évfolyamán tanított 18 elvtársat s az összefoglaló után hallgatói egyöntetűen jelentkeztek továbbtanulásra A városi párt-végrehajtóbizottság figyelembevéve a tavalyi tapasztalatokat — ahol jó a propagandista, ott jó az oktatás is — a város legjobb, legképzettebb elvtársait bízta meg propagandamunka végzésével. A kongresszusi anyag tanulmányozása az új oktatási évben még többet vár propagandistáinktól, mint az elmúlt évben. Ez azt jelenti: a párt nagyobb követelményt és felelősséget vár a propagandistáktól. Éppen ezért olyan propaNyíregyházán, március elejétől mostanáig csupán a városi tanácsházán megtartott fogadóórákon 124-en keresték fel a tanácstagokat, hogy elmondják panaszaikat, észrevételeiket és javaslatokat tegyenek a munka megjavítására. Az elhangzott panaszok, javaslatok kivizsgálását a tanács azonnal megkezdte és áz esetek többségében egy héten belül írásban értesítette az ered, . ínyről a fogadóórákon megjelent' dolgozókat. De a bonyolult ügyekben is 15 napon belül intézkedik a tanács és csak a legritkább esetben fordul elő ennek a határidőnek a túllépése. Nem ritka eset már az sem, hogy kisebb dolgokban a fogadóórát tartó tanácstag azonnal és önállóan intézkedik. A gyors ügyintézés növeli a dolgozók bizalmát. Egyre többen keresik fel a tanácstagokat. Éppen ezért van a párttagok nevelésében. Nagyszámban erősítsük a propagandisták sorait értelmiségiekkel, akik magasabb általános műveltségi színvonaluk, marxista- leninista képzettségük hasznosításával elősegíthetik pártoktatásunkban az ideológiai munka fellendítését. Mivel a kongresszusi anyag tanulmányozása az eddigieknél sokkal magasabb követelményt támaszt propagandistáinkkal szemben, pártszervezeteink csak olyan elvtársakat bízzanak meg, akik azt szívesen, önként vállalják s meg van hozza a megfelelő felkészültségük. hiba, ,— ami gyakran előfordul még, — hogy az egyes tanácstagok mulasztásából elmarad a fogadóóra. Ha minden tanácstag szívügyének tekintené, hogy pontosan eleget tegyen ennek az igen fontos megtisztelő kötelezettségének, még több segítséget kaphatna a tanács munkájához. A példák azt bizonyítják, hogy a dolgozók törődnek városukkal. Kéri József panasz tárgyává tette, hogy amíg a város több parkja és utcája szépen rendezett, parkosított, a Petőfi-kert és maga a szobor környéke is igen elhanyagolt állapotban van. A tanács utasította a Városgazdálkodási Vállalatot a park rendbehozására. — A Damjanich- utca dolgozói utcájuk megnyitását kérték. A tanács a végrehajtó bizottság elé terjesztette az ügyet, ahol jogosnak találták a dolgozók kérését. A szerkesztőség postája Több levél érkezett, I amelyekben élenjáró mun- < kások, dolgozó parasztok köszönetüket küldik a róluk megjelent cikkekért. Nagy örömet okoz nekünk minden egyes levél s csak annyit akarunk mondani: megtisztelő, nemes feladatunk, hogy a megye élenjáró dolgozóiról írjunk. Nincs szebb feladata a kommunista újságírónak, mint az, hogy ilyen emberek munkájáról adjon hírt s példaképül állítsa őket a többiek elé. Mi ezzel a megtisztelő érzéssel írunk megyénk legjobb munkásairól, dolgozó parasztjairól, értelmiségi dolgozóiról. Levelezőinknek üzenünk Kéri József, Nyíregyháza: Augusztus 20-i cikkét felhasználjuk, Crünfeld József, Mátészalka: Értesítését megkaptuk, Tóth Ibolya Nagykálló.: Panaszát elintézzük. Kovács György, Alak: Iiletékeeeknél eljárunk. Boros Cyula Záhony: Bármikor forduljanak hozzánk. Iszlai Ferenc, Nyírmeggyes: hereiét közöljük. Király József, ör; Köszönjük a javaelatot. elfogadjuk. Dr. Szeghő István, Nyíregyháza; Sérelmének utánanézünk. Kerekes. Vaia: Felhívását közöljük. Dr. Fónyi endre, Nyírbátor: Tudósítását leUuwenál.iuk. Kolozsi György vásárosna- mény: Cikkét a mezőgazdasági rovat közli. Szarka Károly, Cemzse: Cikkét felhasználjuk. Póoz János, Baktalóiánthá- za: Az értékes cikket a kultúr- rovat köz-li. Ember György, Záhony: A tudósítást felhasználjuk. Török István, Mátészalka: Panamát sürgősein kivizsgáljuk. Treitli István, Baktalóránt- háza: A cikkét közöljük. Márton László, Fehérgyarmat: A tudósítást felhasználjuk. Moraz Ferenc, Magy: Kérdésére levélben válaszolunk. Orosz Mihály. Nyíregyháza: Él teaítéaét megkaptuk. Nagy János, Nyírbátor: Levélben válaszolunk. Tóth Sándor, Balkány: Leveiét közöljük. Danko Aladár, Nyíregyháza: A levelet közli a,z ipari rovat, Cém Imre Kocsord: Ügyét sürgöeen kivizsgáljuk. OKISZ, Budapest: Cikküket közöljük. Tóth Cyörgy, Nagykálló; Észrevételeinek hangot adunk. Mártott László, Fehérgyarmat: Híreit közöljük. Vajda Mihály, Nyirbéltek: Tudósítását felhasználjuk. Román Lajos. Nyirbéltek: A köz««: készülődéséről írni fogunk. Szabó József. Ceszteréd: Leveleit megkaptuk és felhasználjuk. H Molnár Károly. Tiszavas- vári: A mezőgazdasági rovat a cikket felhasználja. Szabó Cyula. Aporliget: Az észrevételeit köszönettel vettük. közöljük. Tóth Cyörgy, Nagykálló: A Nyíri Pajkos a hibát szóvá t€fiZÍ. Cza» Kálmán, Újkenéz: Intézkedünk. Levelezőmozgalmunk Az elmúlt héten — augusztus 9-től 144g —- 243 levél érkezett szeukesztőeégünk címére. JJz idő alatt 120 levelet közöltünk lapunkban. Különböző szervektől 17 választ kaptunk, amelyben a dolgozók be.ielen- -ésci nyomán tett intézkedései, (set közlik. Leveleaőértekezletet Nagv- kállóbaa. Mátészalkán ée Nyír. szőlősön tartottunk, ahol megbeszéltük levelezőinkkel és olvasóinkkal lapunk munkáját. Paszabon a DlSZ-fiata- lok segítséget adnak a be- hordásban, tarlóhántásban és másodvetésnél. * A tiszavasvári Munka termelőszövetkezet halastava már szűknek bizonyult, ezért a halakat a mintegy 23 holdas vízzel borított rizsl'öldön tenyésztik tovább. Egy hónap múlva, amikor a vizet elvezetik a rizsről, a halakat is kifogják és értékesítik. Hírek a megyéből A nagyhalászi Alkotmány termelőszövetkezet tagjai 15 mázsás átlagterfnést takarítottak be ősziárpából. —■ Búza és rozsterületükön is gazdagon fizetett a termés, bőven jut előleg egy- egy munkaegységre. * A nyíregyházi Béke és Dózsa filmszínházakban a Vidám Vásár alkalmából; ma délelőtt is két előadást tartanak 9 és 11; órai kezdettel, csökkentett heiyárak mellett. * A 61/2 Építőipari Válla-’ lat Tokaji-úti építkezésé-! nek dolgozói alkotmány- műszakot indítottak. Érté-) kés vállalásokat tettek^ amelyek általában tervtől-: teljesítésre, munkaidő anyagmegtakartásokra vonatkoznak. * A nyíregyházi járásbíró-: ság augusztus 10-én Gáván a feketevágások leküzdése érdekében helyszíni tárgyalást tartott. Natkó Sán- dorné kulákot kétrendbeli engedélynélküli állatvágással elkövetett, a közellátást veszélyeztető bűntett és árdrágító üzérkedés bűntettében mondották ki bűnösnek. Ezért másfélévi börtönre, 3 évi jogvesztésre, és 500 forint pénzbüntetésre; ítélték. Ugyanilyen bünte-; tcssel sújtotta a járásbíróság Pásztor Gyula volt ku- pecet. Ebben az ügyben/ rajtuk kívül még nyolc! vádlottra róttak ki súlyosabb büntetést. * A nyírtassi Szabad Nép| termelőszövetkezet tagjai] fejenkint 50 kiló búzával segítik az árvízkárosultja-/ kát. A búza pénzértéke ta-! gonkint 140 forint, * A nyíregyházi gyors- ésr gépíró, irodakezelői szakiskolában a javítóvizsgák augusztus 23-án reggel 8 órakor lesznek. * Augusztus 20-án avatják' fel Baktalórántházán ünnepélyes keretek között a kultúrotthont. Ezzel egyidő- ben egésznapos mezőgazdasági kiállítást rendeznek^ este pedig a kultűrotthon- ban rendeznek ünnepi műsort reggelig tartó tánccal egybekötve, * A kemecsei járás termelőszövetkezetei 152 holdon végezték el a kukorica, 15 holdon a napraforgó pót- oeporzását. * Nyíregyházán a Báthori- utca 30. szám alatt rendezik meg szeptember 25-én az országos gépíróversenyt, majd október 10-én az országos gépíró bajnokok versenyét. A versenyek nevezési határideje: szeptember 15. * A nyíregyházi maradék, bolt tegnapi forgalma meghaladta a harmincezer forintot. • A piaci rend megteremtése érdekében a városi tanács kereskedelmi osztálya Deák Ernő, Szedlár And- rásné, Nagy Béláné, Magna Andrásné, Sirman Antalné, özv. Erdei Istvánné, Tar- cali Jánosné és Kurtyán Istvánné iparengedély nélkül árusító kofákat súlyos pénzbírsággal büntejde. táink — és így inkább abbahagyják a tanulást. Mindenekelőtt tehát arra van szükség, hogy a párt- szervezetek vezetői megértessék a prooagandistáink- kal, hogy a jövő évi feladatoknak csak akkor felelhetnek meg becsülettel, ha már a nyár folyamán a legnagyobb gonddal felkészülnek. A tanulás pontos betartása különösen nagy fegyelmet kíván az egyéni tanulásban résztvevő propagandistáktól. Pártunk ez- irányú tanulási rendszere nagy bizalmat kölcsönöz propagandistáink részéi e. A párt bízik abban, hogy a szabad, kötetlen tanulással propagandistáink jól felkészülnek. És erre a bizalomra propagandistáinknak rá is kell szolgálniuk. egyszerű párttagok és tagjelöltek csak úgy fogjak követni őket, ha látják: vezetőik is szorgalmasan tanulnak. Valamennyi pártszervezet legfontosabb kötelessége, a többi feladatok mellett most, hogy a kommunistákban és a pártorjuvtili aktívákban élénk érdeklődést keltsen a kongresszusi anyag tanulmányozása iránt. A marxizmus-leninizmus eszméi alkotó eszmék. Hatalmas mozgósító erejük van, a dolgozókat a szocializmusért vívott harcra lelkesítik. Rakita Györgyné, a Pártoktatás Háza vezetője.