Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-06 / 185. szám

1954. AUGUSZTUS 6, PÉNTEK NÉPLAP 3 A francia csapafok kiürítették a Hanoi nyugati körzetében lévő kikötőket Az indokínai francia gyarmatosítók haderői a fegyverszüneti egyezmény értelmében a Hanoi nyu­gati körzetében fekvő va­lamennyi kikötőt kiürítet­ték — jelenti az AFP. Ille­tékes katonai forrás szerint az e körzetben lévő kato­nai hidak leszerelése 48 órán belül befejeződik. Dr. Olts Jolin menedékjogot kért és kapott a Kémet Demokratikus Köztársaságban Grotewchl miniszterel­nök a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamará­jának szerdai ülésén beje­lentette, hogy Dr. Otto John, a nyugatnémet tit­kosszolgálat volt főnöke, aki nemrégiben Nyugat- Berlinből a német főváros demokratikus körzetébe me­nekült, menedékjogot kért és kapott a Német Demo­kratikus Köztársaság kor­mányától. Wöl^yxárógát — aíoniniáglya ? A július elejei tartós eső meg a sorozatos felhő- szakadások Németországban is hatalmas károkat okoz­tak. A kiáradt Duna, Isar, Inn és más folyók óriási területeket öntöttek el. Németországban többszáz hektárnyi terület ke­rült víz alá. A szennyes áradat egész városokat, fal­vakat öntött el, házakat, gépkocsikat sodort magával. Óriási területeken pusztult el teljesen az idei termés. Tízezrek voltak kénytelenek csupán puszta életüket mentve elhagyni otthonukat, amely jórészük számára végleg elveszett. Bajorországban több mint 50.000 embert űzött ki otthonából az árvíz. A kár itt előzetes becslések sze­rint félmilliárd D-márka. Az elárasztott 165.000 hek­tár szántóföldön szinte teljesen elpusztult a termés. A mezőgazdasági gépparkból nem maradt semmi, Lehetett volna-e megakadályozni az árvizet? — Nem — de méreteit csökkenteni igen! Csak éppen az kellett volna hozzá,-hogy a kormány idejé­ben felkészüljön a védekezésre: völgyzárógátakat épít­tessen, stb. De a bonni kormánynak másra kell a pénz: ka­szárnyák, repülőterek építésére. A gátak megerősítése helyett — robbantókamrákat vájnak a Rajna-menti védőgátakba, a Loreley-sziklákba, hogy a tervezett háború esetén még nagyobb víztömegeket zúdítsanak a nyugatnémet lakosságra. Csökkenteni lehetett volna a szerencsétlenség mé­reteit azzal is, ha — ugyanúgy, mint a Német Demo­kratikus Köztársaságban, vagy Magyarországon — az egész nép összefog s útját állja az áradatnak. Volt is rá kezdeményezés a lakosság köréből — de a szórvá­nyos kísérletek nem öltöttek szervezett formát. A kormány annyira tehetetlennek bizonyult, hogy még az olyan felháborító esetek is megtörténhettek, mint amelyről a hamburgi „Die Welt”, a legnagyobb nyu­gatnémet napilap is beszámolt. Hatalmas tömegek rohanták meg a Deggendorfba és Passauba induló autóbuszokat, de nem azért, hogy segítsenek, hanem hogy megbámulják és lefényképez­zék az összeomló házakat, menekülő asszonyokat, gyermekeket. Az eset az autóbusz-társaságok lelemé­nyességét bizonyítja: még az árvízből is hasznot húz­tak; különjáratot állítottak be „az árvízhez”. Passau- ban a hárem folyó városában kíváncsiakkal telt „gon­dolák” járták az elöntött óvárost. Az árvíz következtében a parasztok tízezreit fe­nyegeti a teljes csőd. A kormány vajmi keveset tesz megsegítésükre. A Német Kommunista Párt bajorországi tartomá­nyi vezetősége bizottságot alakított az árvízsujtotta lakosság megsegítésére. A párt felhívta a bonni kor­mányt: bocsásson haladéktalanul 200 millió D-márka gyorssegélyt az árvízkárosultak rendelkezésére, még­pedig a fegyverkezési költségekből! Elsősorban azt a 20 millió márkát, amelyből atommáglyát szándékoz­nak felállítani Münchenben. Az árvíz a Német Demokratikus Köztársaság te­rületén is jelentős károkat okozott. Kiáradt az Elba, a Weisse Elster, a Mulde és még több más folyó. Többezer hektár föld került víz alá, 23.000 embert kel­lett lakásából elköltöztetni. A legnagyobb károk Kari Marx-Stadt, Drezda, Gora és Lipcse körzetben keletkeztek. A víz város­részeket és falvakat öntött el, behatolt a bányákba és gyárakba. A károk még jóval nagyobbak lettek volna, ha a kormány nem készült volna fel már a felszabadulást követő évektől fogva az ilyen katasztrófák elhárítá­sára. Már 1946-ban megkezdődött a háborúban meg­rongálódott völgyzárógátak és védögátak rendbehoza­tala, a folyómedrek szabályozása. Uj völgyzárógátak épültek és épülnek. Az Elba-vidéken, a Weisse Elster, a Mulde meg a Saale-mentén épített 25 völgyzáró­gát az árvíz napjaiban 575 millió köbméter vizet tar­tott vissza. A NDK lakossága egy emberként sietett a veszé­lyeztetett területek megsegítésére. A párttagok szinte emberfeletti munkát végeztek s magukkal ragadták a pártonkívülieket is. Szovjet katonák, népi rendőrök éjjel-nappal harcoltak a pusztító ár ellen. Hónaljig vízben gázolva mentették a lakosságot, nem egy he­lyen saját testükkel állták el a betörő víz útját, míg a homokzsákok megérkeztek. A szolidaritás akkor sem szűnt meg, amikor az ár elvonult. Száz kilométeres körzetből érkezett mnukások segítik a gyárak rendbehozatalát, az utak újjáépítését, a megmentett gabona behordását. Jönnek az autóka­ravánok a termelőszövetkezeti tagok és egyénileg dol- g zó parasztok gabonájával meg egyéb élelmiszerek­kel. De nem késik a kormány segítsége sem. A kormány mindjárt az első napokban 10 millió D-márka gyorssegélyt bocsátott az árvízkárosultak rendelkezésére és egész sor intézkedést hozott a kárt szenvedett lakosság megsegítésére. Például rövid- és hosszúlejáratú kölcsönök kibo­csátását rendelte el és adóelengedéssel, illetve adó- csökkentéssel is segíti az árvízsujtotta lakosságot. Ve­tőmaggal látja el a parasztságot és segítséget nyújt az elpusztult állatok pótlásához, stb. A kormány előre is tekint, hogy elejét tudja venni egy újabb katasztrófának. A következő években hatalmas összegeket fordítanak a NDK-ban völgy­zárógátak és védőgátak építésére. Nem kevesebb, mint 50 új völgyzárógát építését tervezik, amelyek további 1050 millió köbméter víz tárolását teszik le­hetővé. Akkor már 1.6 milliárd köbméter vizet lehet visszatartani, ami az ideihez hasonló arányú katasz­trófa esetén is úgyszólván teljes védelmet nyújt. A szovjet kormány nyilatkozata a négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet összehívásáról Moszkva, (TASZSZ). Sz. A. Vinogradov, a Szovjet­unió párizsi nagykövete augusztus 4-én felkereste Mendes-Fcgnce francia kül­ügyminisztert. A nagykövet a külügyminiszter előtt a szovjet kormány megbízásá­ból a következő nyilatkoza­tot tette: „A genfi értekezlet bebi­zonyította, hogy az érdekelt hatalmak között a megol­datlan nemzetközi kérdé­sekről folytatott tárgyalások olyan pozitív eredményekkel járhatnak, amelyek össz­hangban állnak a nemzet­közi feszültség enyhítésének és a béke megszilárdításá­nak érdekeivel. Ennek alapján — mint is­meretes — a szovjet kor­mány javasolta Franciaor­szág, Anglia és az Egyesült Államok kormányának, hogy a legközelebbi hóna­pokban hívjanak össze ér­tekezletet. A javaslat sze­rint ezen az értekezleten részt vehetnének azok az európai államok, amelyek ezt kívánják, valamint az Egyesült Államok. A szov­jet kormány javasolta, hogy a Kínai Népköztársaság megfigyelővel képviseltesse magát. A szóbanforgó .érte­kezleten megvizsgálnák az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének kérdését. Kétségtelen, hogy ez az értekezlet nagyjelentőségű lenne a nemzetközi feszült­ség enyhítése és a nemzet­közi együttműködés tovább­fejlesztése szempontjából. A szovjet kormány ugyan­akkor figyelembevéve a szó­banforgó értekezlet fontos­ságát, hasznosnak tartaná, ha Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kormánya elő­zőleg együttesen megvitatná ezen értekezlet összehívásá­nak kérdését és az értekez­let eredményességét előse­gítő intézkedéseket. Ezért a szovjet kormány javasolja,: hogy ez év augusztusában vagy szeptemberében Fran-' ciaország, Anglia, az Egye­sült Államok és a Szovjet­unió külügyminisztere tart­son értekezletet avégett is, hogy folytassák a német kérdés megvitatását. A szovjet kormány ezzel kapcsolatban figyelembe ve­szi azt a körülményt is, hogy a német probléma alapvető kérdésében, nevezetesen a német egység helyreállításá­nak és a német békeszer­ződés megkötésének kérdésé­ben ezideig még nem sikerült megegyezni, mert úgy lát­szik, ehhez még nincs meg minden szükséges feltétel. Ennélfogva ebben a hely­zetben — a szovjet kormány véleménye szerint — a né­met problémával kapcsolat­ban újabb kísérletet kel! tenni a megegyezésre, min­denekelőtt abban a néhány kérdésben, amelyekre vo­natkozóan most el lehet érni az érdekelt felek szá­mára elfogadható megol­dást.“ Augusztus 4-én J. A. Ma­lik, a Szovjetunió londoni nagykövete Selwyn Lloyd angol külügyi államminisz­ter előtt és G. N. Zarubin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete Dulles amerikai külügyminiszter előtt tett hasonló nyilatkozatot. Külföldi hírek A Daly Worker írja: 23 ismert amerikai személyi­ség sürgönyben szólította fel az Egyesült Államok szenátusának tagjait, hogy tekintet nélkül pártállá­sukra, szavazzák meg Ralph Flanders szenátornak azt a határozati javaslatát, amely véget kíván vetni McCarthy hivatalos hatalommal való bűnös visszaéléseinek. Az „Ettelaat” című lap; jelentése szerint a Kazvin környékén lévő falvakban: pusztító árvíz következté-j ben 400 ember vesztette! életét. A „Keihan” és aJ „Poste Teherán” című la­pok jelentései szerint Ta-j rom-Szofla járás 12.000 la-‘ kosát (az „Ettelát” adatai1 szerint 40.000 lakost éhha- lál fenyeget). PETŐFI SÁNDOR EMLÉKMŰVÉNÉL Most százöt éve, ezer- kiyolcszáznegyvenkilenc jú­lius 31-én zajlott le a fe­héregyházi síkon a magyar gzabadságharc egyik legke- gyetjenebb, legszomorúbb ■kimenetelű csatája, amely­ben nyomtalanul eltűnt Pe­tőfi Sándor a nagy forra­dalmár költő. A legendáshírű Bem tá­bornok vezetése alatt küz­dő szabadságharcosok né- Ihányezer főnyi csapata, már az ütközet előtt tisztá­ban volt azzal, hogy hiába minden. Nem tudja legyőz­ni a többszörös túlerőben lévő ellenséget. De, mert nagy részt ettől a csatától függött a forradalom sor- ;sa, egyemberként ment a harcba, megpróbálni, ha kell élete árán is, a lehe­tetlent. A vitéz harcosok pár ágyúval s hiányos gya­logsági felszerelésükkel, szinte egy teljes napig el­lenálltak a Habsburg-di- nasztia uramát védelmező császári hadseregnek és Skariatin cári generális 16 ezer főnyi kozák lovas­ságának. De mit ért Petőfi lángoló lelke s a maroknyi csapat példátlan hősiessége, szem­ben az áradattal? Estefelé ez ellenfél kegyetlen, min­dent elsöprő rohamot indí­tott. Bem fáradt serege szétszóródott s fele ott ma­radt a harc mezején sebe­sülten, holtan. Ott esett el a világszabadság nagy köl­tője is. Holttestét a többi névtelen szabadsághőssel együtt, ott hányták bele a közös sírgödörbe. Petőfi vágya teljesült: „Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjú vér ki szívemből. S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva, Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap .....” „A hősöket egy közös sírnak adják” Kik érted haltak, szent világszabadság!” A 48-as szabadságharc elbukott ugyan, de Petőfi szent eszméi majdnem száz évvel halála után mégis diadalt arattak. Skariatin orosz generális egykori harcosainak unokái a „Pi­rosló arccal és piros zász­lókkal” menetelő szovjet katonák, az emberiség sza­badságának bajnokai, szá­munkra is kivívták a Pe­tőfi által oly sokszor meg­énekelt szabadságot, * 1954 július. Itt járunk Félegyházán az egykori csaták színhe­lyén. A falu Segesvár felé eső határában békésen cso­bog a Sárpatak gyenge erecskéje. Akárcsak százöt évvel ezelőtt, amikor Bem fáradt harcosai oltalmat ke­resve húzódtak fűzesei, bokrai közé. A dombok közt elhúzódó széles, ter­mékeny völgyben éppen a tömött kalászú búzát arat­ják a román, magyar és szász parasztok. Vígan dol­goznak, nem mint ahogy a hajdani zsellérek robotol­tak itt valamikor. Tíz éve már, hogy szabad emberek­ként élhetnek, dolgozhat­nak a szabad hazában, függetlenül attól, hogy mi­lyen nyelven beszélnek. — Szabadon, ahogy azt Pe­tőfi és Balcescu annakide­jén megálmodták. A falu sem a régi már. Megnőtt, megszépült. Ki­csiny zsupfedeles viskói eltűntek s helyükben tisz­tára meszelt cseréptetejű házak sorakoznak. A múl­té már a régi kastély is, amelyben az évszázadok folyamán annyit dőzsöltek az urak. A kastély kövei­ből emeletes iskola épüit a dolgozók gyermekei szá­mára. A fehéregyháziak büsz­kén beszélnek községükről. Ha idegennel állnak szóba, sohasem mulasztják el megemlíteni az államosítás óta rohamosan fejlődő len­gyárat, a község villamosí­tását, a kultúrotthont és az új tanyai iskolát, ame­lyek már mind közös erő­feszítésük eredményeként születtek meg. A falu lakóinak igazi büszkesége azonban a déli dombok egyikén magasba- nyúló Petőfi emlékmű. A több mint tíz méter magas történelmű nevezetességű emlékművet ápolt fenyőli­get és pompás virágok öve­zik. Ezek a virágok mind­mind a felszabadult mun­kásoknak és dolgozó pa­rasztoknak a lánglelkű sza­badsághős iránti szereteté- ből és gondoskodásából fa­kadtak. Sok évtizede már annak, hogy Petőfi Sán­dor hívei, csodálói ezt az emlékművet emeltették a nagy költőnek. De a falu­siak szerint az évek folya­mán még sohasem volt olyan szép, olyan sok szín­ben pompázó, mint a fel- szabadulás utáni években. A kis fenyőliget olyan páratlanul tiszta és csen­des, hogy jóleső érzés tölti el az embert mikor árnyé­kos ösvényein jár. — A fasizmus éveiben sok minden tönkrement — mondja Dakó Ágoston, az emlékmű gondozója. Mivel, hogy annak idején kerítés nem volt. a díszfenyők közt szinte állandóan gyermekek hancúroztak vagy tehenek legeltek. Bizony nem sok virág nyílhatott itt akkor. — A felszabadulás után a segesvári és fehéregyházi román, magyar és szász dol­gozók vasárnaponként ön­kéntes munkával gondos­kodtak Petőfi és a szabad­ságharc névtelen hősei sír­jának méltó módon való gondozásáról. Lebontották a múzem közelében lévő is­tállót és a düledező viskót, kerítését húztak, rózsafá­kat és szebbnél-szebb virá­gokat ültettek minden­hová. A régi, sok vihart kiállt emlékmű előtt lévő tér­ségben, a terméskőbe fog­lalt hatalmas bronztábla is Petőfi mostani megbe­csüléséről beszél. Ezt az emléktáblát a Román Nép- köztársaság második évé­ben, a nagy „respublicá- nus” halálának évszázados fordulóján helyezték el az! emlékműnél összesereglettí dolgozók. Az emléktábla felirata Petőfi halhatatlan soraival kezdődik: „Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok Síromnál éljent a respubücára...” A kétnyelvű felirat,: mintegy jelképe a román és magyar dolgozók testéri: barátságának, amelyet év­tizedek közös küzdelme s a felszabadulás utáni győzel-t mek forrasztottak össze. A kis múzeumban elhe-i lyezett emlékkönyv is azt' bizonyítja, hogy Petőfi népszerűsége még most 1® egyre növekszik. Románok, magyarok és németek, írók, munkások, művészek, diákok és parasztok százai zarándokolnak havonta sírj jához. Segesvár és Fehéregy-i háza több nyelven beszélő, de egy célért harcoló dol­gozói minden évben meg-i koszorúzzák július 31-én a „Világszabadság” lánglelkű kötőjének sírját. De meg-* emlékeznek Petőfiről ezen a napon világszerte a; szabad népek, akiket most százöt év távlatából is szüntelenül az emberiség békéjének megvédelmezé- sére lelkesít. Máthé András. (Az „Előre” c, lapból.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom