Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-29 / 204. szám
1954 augusziu- 80, Woai litp NÉPLAP 7 Nem túlzás talán ? Paszabon az iskola udvarára szállásolták be a termelőszövetkezet lovait azzal a felkiáltással: „a tanító úgyis szövetkezeti tag, ráér rájuk vigyázni.” Szerény ember Tanító: Mi járatban elnök elvtárs? Elnök: Néhány elsőosztályost hoztam tanító elvtárs, elférnek a többi gyerekek mellett. Már megszokta A szórakozott kémiai tanár bemegy az italboltba: — Kérek egy pohár H20-t! Az italbolt kiszolgálója: Sajnos kérem nincs, de a jövő héten lesz. O már tudja Hozzál akkor Mert kedves jó , elvtársaim, nekünk, a nép hivatott vezetőinek mindig nagyon szerényeknek kell lennünk. Nem szabad kérkednünk eredményeinkkel, amelyeket a szociaiízmus építése során elértünk. Vegyenek rólam példát az elvtársak. Kérdem én maguktól: hallották tőlem valaha is azt, hogy dicsekedtem volna? Sohasem, sohasem kedves elvtársaim! Pedig nekem igazán lenne mivel dicsekedni. De nem, én nem dicsekszem. Soha nem is tettem. Hivatkoztam én valaha arra, hogy ezt a vállalatot én hoztam létre éj jel-nappali munkával s ha ez a vállalat, a Kacsalábtisztító és Fényező Vállalat nem jött volna létre most én sem lennék igazgató?! No, ügye? Soha nem dicsekedtem népi demokrati kus gazdasági szervezői érdemeimmel! S talán elmondtam én valaha is kérkedve azt, hogy nappalt éjjelé.,, azaz éjt nappallá teve gyötrődök, kínlódok itt az íróasztal mellett s oly nagy áldozatokat hozok, hogy még a munkahelyekre való kijárásról is lemondok. Csak ülök, ülök és gondolkozom, hogy miként virágoztathatnám fel az én, azaz pardon, a mi vállalatunkat?! Nem, ügye ezzel sem kérkedtem soha! És sorolhatnám így tovább érdemeimet, küzdelmes eredményeimet, verítékes munkám gyümölcseit, gyöt rődéseim magzatjait, de nem teszem. Isten ments, elvtársak! Távoltartom ma- gam az öntömjénezés éseeh bizakodottság ördögétől,'go- Ezek engem, soha de: soha nem tudnának megkörnyékezni. Mert drága elvtársaim, ezt minden szerénység nélkül kijelenthetem, én nagyon, de nagyon szerény ember vagyok.., KARINTHY FRIGYES: HIVATAL A híres magyar humoristának most megjelent „Omnibusz” című kötetéből közöljük ezt az írást a Horthy-rendszer hivatalairól. — Horgászni mégy édesapám? kém is halat... — Jó, kislányom, hozok. — De akkor vigyél magaddal pénzt is,,, neFeltalálta magát (iBt A tanulmányi felügyelő meglátogatja az egyik iskolát és végighallgatja a Hl-ik osztály számtan óráját, Megkérdi Jancsitól: — Ha ezerből elveszünk 460-at, mennyi marad? Jancsi nem szól egy szói sem, hallgat, Tanítója nem tudja elképzelni mi van vele, — mert mindig tud. A felügyelő újra kérdi: Mennyit kell 385-höz adni, hogy 850 legyen? Jancsi újra hallgat. nBC) *— Jancsi, próbáljunk úgy beszélgetni, mint a bárátok — mondja a tanulmányi felügyelő, Jancsi megszólal: — Hát öregem, én nem tudok semmit. Bocsánat, hogy személyeskedem, de alábbi esetet s az ő tanulságát nem tehetem közkinccsé anélkül, hogy Szerény Személyemet, e Sorok íróját, kihagyjam belőle, lévén Igénytelen Illető a tragikus hőse történetnek és tanulságnak egyaránt. Tehát képzeljék el Alázatos Alakomat egy nagyforgalmú hivatalban, ahol alá kell íratni valami nyomtatványt egy ablak előtt, — sokan szoronganak és ácso- rognak, kezükben e nyomtatvánnyal, türelmetlen nyaknyújtogatással várakoznak, hogy sorra kerüljenek. Az ablak mögött rosszkedvű hivatalnok üti a pecsétet, nem rokonszenvez túlságosan csődülő ügyfeleivel, legalább annyira únja őket, mint ahogy ők Unják az egész ügyet. Ennek megfelelően többször keményen rászól a heveskedők- re: — Ne tessék tolakodni. Várjon a sorára. Mikor a lassan vonagló emberkígyó, ahogy nyeli a méteres távolságokat, közeledik az ablak felé Jelentéktelen Jelenségemmel, már csak négyen vagy öten állanak előttem, magam sem tudok ellenállni a türelmetlenségnek, amelyet a hátulról erőszakoskodók nyomása is fokoz, furako- dok egyet. A hivatalnok észreveszi és nem kerülöm ki végzetem, erélyesen rámkiabál: — Ne tessék tolakodni. Várjon a sorára.-i. De ugyanebben a pillaNyakig a pácban Ez itt. Adenauer úr, a bonni kancellár, akit, úgy hisszük, nem kell külön bemutatni, mert eléggé ismert alak ahhoz, hogy közútálat- nak örvendjen. Ismerik őt, mint a bonni kancellárt, ismerik, mint hadvezért, aki revansra vágyik, ismerik, mint politikust, aki alázatos hajbókolássai szolgálja ki amerikai gazdáit. Nem is erről szeretnék beszélni, hanem új oldaláról bemutatni Adenauer urat. Mert akár hiszik, akár nem, Adenauer úr a világ legszerencsétlenebb emberei közé tartozik. Erről még keveset hallottunk. Hogy miért? Elmondjuk. Már gyermekkorában súlyos csapások érték a kis Konrádkát. Ezek a csapások egyrészt az apa, egyrészt az anya felől sújtottak le nehéz pofonok képében, amiért Konrádka nagyon szeretett nyalakod- ni. Ez a nemes jellemvonása különben a mai időkre egészen kivirult, s most már hatalmas mértékben végzi ezt. Odaadta az amerikaiaknak Nyugat-Németországot, s most azon töri a fejét, hogyan lehetne ehhez hozzácsapni Németország másik részét is. Szóval úgy történik, mint kiskorában, csak egyelőre a pofonok maradnak el, bár már a német nép készülődik erre, és minden bizonnyal a nyalás arányában megnövekedik a pofonok nagysága is. De más szerencsétlenségek is érték a kis Konrádkát. Ezek közül az egyik legjelentősebb az, hogy gyermekéveinek során a dada többször fejreejtette őt és ez az idők folyamán felment tizenháromra. Súlyos helyzet volt. Hisz ez szerencsétlen szám. Nem volt, mit tenni, most már akarattal, mégegyszer fejre kellett ejteni. Szóval kijutott neki bőven. Ámbár a bonni körökben suba alatt azt beszélik, hogy ez a körülmény Adenauer számára nem is szerencsétlenség, hanem szerencse: ennek az esetnek megtörténte nélkül sohasem lehetett volna kancellár. De térjünk közvetlen napjainkra és meglátjuk, hogy a gyermekkor tovább kísért. Adenauer úr ma sem sokkal szerencsésebb. Egy ideig ugyan úgy, ahogy mentek a dolgok, de az utóbbi időkben végkép elromlottak. A Dr. John-ügy pedig betette az ajtót. Hívatta az amerikai követ is, hogy csináljon valamit. Itt is, ahol eddig ilyen barátságosan elbeszélgettek vele: „hogy, idefigyeljen, apa, jó lenne, ha így, vagy úgy csinálná“ — most azt mondták neki: „Vagy megváltozik a helyzet, vagy mehet a fenébe, Mister!” Ettől a beszélgetéstől aztán Adenauer úrnak sok rossz éjszakája lett.' Csak forgolódott ágyában és különböző rémképeket látott, — amelynek egy volt a tartalmuk: kirúgták — hiába ivott meg esténként két kanál keserűsót is langyos vízben. .'. ............. natban észreveszi a nyomtatványon, amit lobogtatok, Szemérmes és Igénytelen Nevemet. Abban a pillanatban, mintha elvarázsolták volna, elpirul, átszellemült mosoly fut át zord vonásain. Még fel is emelkedik kicsit a helyén, mintha át akarná adni. — Talán... talán a híres író... rokona? — suttogja egészen meghatva, rajongó tekintettel. Kiegyenesedem. No hiszen, — villan át rajtam, kár volt nem előbb szólni. Itt annyira tisztelnek, hogy már a rokonomnak is külön bánásmód és kivételezés dukál, — mit fog ez szólni, ha megtudja, hogy izé . .. úgyszólván .., ezüst tálcán nyújtja a pecsétet legalább is. — E... e... nem kérem.., én magam vagyok az.,, —* vetem oda könnyedén, kissé orrhangon. Mire a hivatalnok visszaül a helyére, iratok fölé hajol és anélkül, hogy rámnézne, erélyesen rámkiabál: — Hót ne tessék tolakodni. Várjon a sorára. # Önök csodálkoznak. Én is csodálkoztam. Egy hétig törtem a fejem a rejtvény megfejtésén. De most már megfejtettem. A dolog világos. Akinek olyan előkelő rokona van, mint Szerény Személyem, avval lehet kivételezni, — de milyen előkelő rokona van Szerény Személyemnek ? Nyíregyházi furcsaságok Egy ilyen éjszaka született meg a nagyszerű mentőgondolat. Ez egycsapásra ellensúlyozná a John-ügy el. Felkelt, lázasan járkált,;;;a szobában. Igen, ezt kofl •tenni. Azonnal hívatta a..titkár rát és közölte vele: elfogató parancsot kell kiadni Max Reiman ellen. Megeléged-lien dörzsölte kezét: ez jó húzás volt. Már le akart feküdni, amikor eszébe jutott: megtelefonálja a „gazdának“. Tár csázott. Jelentkezik a „gaz- da‘‘ és azt mondja: éppen hívni akartam magát. — Jó híreim vannak, — vág közbe Adenauer, — lecsukjuk Reimant. Ez jól ellensúlyozza ............. A „gazda“ közbevág: — Hagyjon békét, maga szerencsétlen, — ordítva folytatja, — inkább azon gondolkozzék, mit csinál most, mert Schmidt Witt- mack, a maga pártjának szövetségi képviselője — átment ... Adenauer nem tudott válaszolni, hátra hanyatlott, kezéből kihullt a telefon. Hiába, ő az egyik legszerencsétlenebb ember a világon. ráf — Az nevet— aki utoljára nevet, mondta egyik ismerősöm a múlt hetpn mikor jót nevettem rajta, mert ugyancsak megjárkáltatták éP' hivatalos igazolásért. . A mondás hamarabb beteljesedett, mint ahogy gondoltam volna. Egy vagyoni bizonyítványra volt szükségem. Elmentem a Városi Tanácshoz. Ritka vendég vagyok a tanács épületében, s ezért nem ismerem a járást. Már éppen megakarok valakit kérdezni, hogy segítsen rajtam és mondja meg, hogy hol találhatom meg azt a hivatali szobát, ahol a szükséges okmányt megkapom, — mikor megláttam a falon a tájékoztatót. ötletes és nagyon jó szolgálatot tesz — jegyeztem meg magamban. Végigfutottam a sorokat és megtaláltam amit én keresek. „Bizonyítványok emelet 22.” adja tudomására az ügyfélnek a tábla. Felmegyek az emeletre. Rövid keresés után megtalálom a 22-es szobát. Ránézek az ajtóra kiszögezett táblára. „Gondnokság.” Itt valami tévedés lehet, hiszen a tájékoztatón nem ezt olvastam. Benyitottam a szobába, hogy végetvessek a töprengésnek. Tényleg a gondnokság volt. Itt aztán kiokosítottak, hogy a keresett hivatali helyiség 16-os szobában van. Még nem vesztettem el a türelmem. Megkerestem a 16-os szobát. Hasonló ügyben már vártak néhányan. Mikor rámkerült a sor, elmondtam az ott ülő elvtársnőnek, hogy vagyoni bizonyítványra van szükségem. Elhozta a szükséges iratot?. — kérdezte kedvesen. Ekkor kezdtem csak kétségbeesni, mert lakásbejelentőn és néhány, személyazonosságot igazoló iraton kívül semmi nem: volt nálam. Gyorsan megkaptam a felvilágosítást — Először lemegy az elvtárs» földszintre az adóhivatalba,, ott megkeresi azt a szobát,, ahol a lakóhelyének illetékes adóügyi csoportja van és kér egy igazolást. Másod-! szór hoz a vállalattól egy munkaadói igazolványt —• Aztán elhozza magával a lakónyilvántartó könyvet és 10 percen belül kézhezkap- ja a szükséges bizonyítványt. Egy délelőtt tartott, míg1 kisebb-nagyobb bonyodalmakkal megszereztem a, szükséges igazolásokat A! vagyoni bizonyítvány sajnos még mindig nincs aj kezemben, mert közben a városi tanácsnál vége lett a! hivatalos időnek. Már mindenbe beletörődtem, csakj azt nem tudom még, hogy mi szükség van vagyoni bizonyítvány kiállításához laJ kónyilvántartó könyvre. Eztl mondja meg nekem valaki?1 Kéked i György Nyíregyháza. — Hallatlan, és még maga; a vezető-tanár? — Én? Azt hittem maga az.:j
