Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-15 / 140. szám

<VlLáq prv/efáriái sülietek ! XI. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1954 JUNIUS 15, KE~J Szaniszló Mária, Cinke Lász*< lőné, Birta Irén és Batári Er-j zsébet Demecser községben az újonnan telepített tölgyfacse-( metéket kapálják, melynek lombjai alatt pihenhetnek pár év múlva. (Hammel József fölvételét _____________________________________\ DiSZ-isták, fiatalok, előre a kapásnövények gyomtalanításáért Pártunk IIL kongresszusa fő feladatként szabta meg a szo­cializmus építésével egyidejűleg népünk jólétének további emelé­sét. Népünk életszínvonalának emelése elsősorban a mezőgazda­ság terméshozamának emelésétől függ, melynek alapja napjaink­ban a jó növényápolási munka. Megyénk ifjúsága, DISZ-istáink több ízben bebizonytották, hogy a párttól kapott megbízatást fia­talos lendülettel, minden aka­dályt legyőzve végrehajtják. Ez ifjúságunknak a párthoz, népi demokráciánkhoz való hűségét bizonyította. Az elmúlt évben a párt megyei bizottságától kapott pártmegbizatást, az aratási és cséplési munkálatokat megyénk ifjúsága becsülettel teljesítette. Számos olyan ifjúsági brigád volt, mint a gávai területi szer­vezet önkéntes arató-brigádja, kik munkaidejükön túl 17 holdat arattak le társadalmi munkában. Tavasszal új pártmegbizatást kaptak DISZ-fiataljaink: vállalja­nak védnökséget a burgonyater­melés felett. A burgonyát elvetet­tük, s most a jó növényápoláson van a sor. A megyei DISZ- ak­tíva vasárnapi ülése értékelte az ez év februári DISZ-aktiva hatá­rozatának végrehajtását, melyet DISZ-fiataljaink kisebb hiányos­sággal teljesítettek. De nagy a lemaradás a növényápolási mun­kák végzésében. Éppen ezért a DISZ-aktíva úgy határozott, hogy megyénk ifjúsága elé a legfonto­sabb feladatként a növényápolási munkák gyors elvégzését állítja. Megyénkben most a növény­ápolási munkák végzésénél nél­külözhetetlen ifjúságunk ereje és lendülete. Kövessük a nyírszőlősi DISZ-fiatalok példáját, akik el­lenőrző-brigádokat alakítottak, melyek határjárással ellenőrzik a növényápolási munkákat. Erről tájékoztatják a párt vezetőit és a tanácsot. Személyesen keresik fel a növényápolásban elmaradt dol­gozó parasztokat. A fiatalok el­sősorban maguk mutatnak jó pél­dát a növényápolásban. DISZ-tagok, fiatalok, ifjú szak­emberek! Indítsatok harcot a több burgonya, kukoricatermés ér­dekében. Az aratási és cséplési munkálatokat úgy készítsük elő, hogy az aratás kezdetére me­gyénk területén kapásnövényeink gyomtalanítása biztosítva legyen. Ifjú Kommunisták! Legyetek kezdeményezői, élharcosai a jó növényápolási munka elvégzésé­nek és így készüljünk a szem- veszteségnélküli aratásra! Előre dolgozó népünk életszín­vonalának emeléséért, a pártunk III. kongresszusa határozatainak végrehajtásáért! Dolgozó Ifjúsági Szövetség Szabolcs-Szatmármegyei Szövetsége. A kongresszusi versenyben országos második lett a Faipari Vállalat A Keletmagyarországi Faipari Vállalat dolgozói kiváló teljesít­ményekkel köszöntötték a kon­gresszust. A dolgozók nemes ve­télkedésében kitűnt sztahanovis­ták és kiváló dolgozók szép ered­ményeik alapján kitüntetéseket kaptak. Nagy volt a vállalat dol­gozóinak öröme, amikor arról ér­tesültek, hogy a könnyűiparhoz tartozó faipari vállalatok közül a kongresszusi versenyben országos második helyezést értek el. Június 12-én, szombaton délután ünnep­ség keretében vették át a válla­lat dolgozói a könnyűipari minisz­ter kitüntetését, a díszes okleve­let. Ugyanezen az ünnepségen ad­ták át a vállalat 22 dolgozóiénak a sztahanovista oklevelet, további 10 dolgozónak pedig a „Helyi ipái Kiváló Dolgozója“ kitüntetést. A megyék nepálijai közötti versenyben a Szabolcs-Szatmármegyei Népbolt lett a győztes A Szabolcs-Szatmármegyei Nép­bolt Vállalat dolgozói elsőnek csatlakoztak a Keletborsodmegyei Népbolt Vállalat kongresszusi versenykihívásához. A verseny­ben, amelyhez 10 vállalat csatla­kozott, a verseny értékelése alap­ján a Szabolcs-Szatmármegyei Népbolt Vállalat érte el a legjobb eredményt. Az áruellátás javítá­sával az áruforgalmi, a beszerzési tervek teljesítésével, a pontos ad­minisztrációval és az oktatás te­rén elért eredményükkel elnyer­ték a vándorzászlót. Most töret­len lelkesedéssel harcolnak to­vább és eredményeik fokozására tettek ígéretet, hogy a vándor­zászlót megőrizhessék, Újabb üzemek és állami szervek vállaltak védnökséget termelőszövetkezeteink felett Lapunkban hírt adtunk arról, hogy a közelmúltban tsz. patroná- lási tanácskozás volt az SzMT. székházában. A vállalatok nagy­része csatlakozott a mozgalom­hoz. Napról napra újabb vállala­tok jelentik be, hogy szeretnének védnökséget vállalni valamelyik termelőszövetkezet felett. A me­gyei tanács mezőgazdasági osztá­lya hozzájárult a vállalatok ké­relméhez és így az alább felsorolt vállalatok a következő termelő- szövetkezeteket patronálják: a Magtermeltető Vállalat a bal- kányi Kossuth tsz-t, a Nemzeti Bank az újfehértói Rákóczi tsz-t, 'az Áchim tsz-t, a balsai Haladás tsz-t és a timári Petőfi tsz-t, a MÁV. Pályafenntartás a szélső- Haladás tsz-t, a KISzöV. a nyír- pazonyi Gerő tsz-t, a Vendéglátó­ipari Vállalat a nyíregyházi Úttö­rő tsz-t, a MESzöV. a tiszadobi Táncsics tsz-t, a Demecseri Ipar­telep a demecseri Remény tsz-t, az Úttörő tsz-t és a Dimitrov tsz-t, a Nyírbogdányi Olajfinomító V. a nyírbogdányi Dózsa és a Parti­zán tsz-t, a Népbolt Központ a kisvárdai Üj Élet tsz-t, a Füszért. Vállalat a tiszabezdédi Május 1 tsz-t, a Kereskedelmi Iroda a be- dőbokori Szabad Nép tsz-t, az Út­fenntartó Vállalat a kislétai Üj Élet tsz-t. stb.-.j Jó növényápolással a hő termésért A (iszodobi Táncsics fsz-ben Közvetlenül eső áfán gyomlálnád Tiszaőobon a Táncsics tsz. tagjai, amikor meg­állt az cső, nem mentek ugyan géppel, vagy lóvon- tatású gépikapával a földre, hanem egyéb mun­kát kerestek. Az egyik a kertészetben talált munkát, többen gyomlálták az egyénekre osz­tott területükben lévő gyomokat, szóval nem ültek tétlenül. És mi lett az eredmény? Az, hogy a kukorica első kapálását már június 4-re 100 százalékig befejezték. £s mi lett volna, ha napokat várnak az eső utáni fölszikkadásra? Félig sem tudták volna ezt a munkát elvé­gezni. De menjünk tovább. Befejezték a burgo­nya, napraforgó, dohány és cukorrépa első ka­pálását is. Sőt mi több, az elit-magrépa ka­pálásával is végeztek elsejére. A hajtatott bur­gonya harmadszori kapálása, a mák negyed­szeri kapálása szó nélkül dicséri a szövetkeze­tieket. Gyümölcsösük kezeléséről sem feledkeznek meg. Jelenleg a gyümölcsfák alját kapálják. Ha van idejük, az istállótrágyát hordják, hogy később ezzel se legyen bajuk, nem hagyják, hogy nagyobb mennyiség gyűljön össze portá­jukon. Nagy szükség van erre a földeken a talajerő pótlására. Mikor pedig eljön a trágya­szórás ideje, ott lesz a földek végén szarvasok­Kapával a bő termésért Nagycserkeszen az Uj Élet termelőszövet­kezet 15 hold cukorrépa második kapálását a hét derekán befejezte. A tagság egy része meg­kezdte a harmadik kapálást is, ebből a múlt hé­ten 10 holdat végeztek el. Ugyancsak befejezték 30 hold burgonya első töltögetését is. Arra is vigyáztak, hogy a napraforgó se maradjon gá­zosán, elvégezték első kapálását, a kukoricát pedig másodszor kapálják. * A buji Táncsics termelőszövetkezet tagjai befejezték 10 hold cukorrépa második kapálás sát. A múlt héten végeztek a burgonya második kapálásával is. Ezzel egyidőben végezték a nap­raforgó első növényápolási munkáit és a kuko­rica második kapálását. • A szabolcsi Szabadság termelőszövetkezetiek elvégezték 5 holdas eukorrépatáblájukon a har­madik kapálást. A kukorica sem gyomos ebben a szövetkezetben. 20 holdas burgonyatáblájukon a héten be­fejezték a harmadik töltögetést, amely szép ter­mést mutat. DISZ-FIATALOK MUNKÁBAN azon, hogyan lehetne ismét szép­pé varázsolni az elhanyagolt terü­leteket. Elhatározták, hogy új módszerrel figyelmeztetik a ha­nyagokat. Néhány nappal ezelőtt egy ha­társzemle alkalmával Kozma Zol­tán, Bodnár György, Gégényi Bé­la és még több dolgozó paraszt gyomos földje végébe sírhantot készítettek, amely azt ábrázolta, hogy nincs már gazdája a föld­nek, aki megkapálja. Gyorsan hí­A nyírbátori Vörös Csillag termelőszövetkezet nem panaszkodhat a DISz-fiatalok munkájára. A növényápolási munkák mellett van idejük kul- túrmunkára is. Nemrégiben az Állami Faluszín­ház vendégszereplését nézték meg a kultúrott- honban és ez sokat segített Moliére: Fösvényé­nek betanulásához. Nagy sikerrel mutatták be a darabot a járási kultúrházban, Nyírbogáton, Om­bolyon és Pócspetriben. A színjátszó csoport most két egyfelvonásost tanul, amellyel fel akarja ke­resni a járás községeit. NAGY BARNABÁS, a járási kultúrház igazgatója. A vásárosnaményi téglagyár DISz-fiataljai egyhangúlag fogadták meg: „A pártkongresszus tiszteletére naponta ötezer téglával adunk többet az országnak.“ A fiatalok becsülettel teljesítették adott szavukat. A kongresszus befejeztével nem ért véget lelkesedésük, munkakedvük, napról napra több téglát akarnak adni a lakóházak, üzemek, bölcsődék építéséhez. A fiatalok lelkes, becsületes munkája soha nem látott eredményt hozott a vásárosnaményi téglagyárban: egy nap alatt 50.200 darab téglát készítettek az előirány­zott 40.000 helyett. Szász Elek. Traktorosnap Tiszavasváriban Megyénk valamennyi gépállomása ünnepi dísz­be öltözött vasárnap, hogy méltóképpen ünne­pelhessék az első trakto­ros-napot. Előkerültek a nemzeti és piros színű zászlók, színes kendők és dekorációk, hogy az­zal díszítsék az épü­leteket. — Nagyha­lászban sátort készítet­tek a gyakran meg­eredő esőre számítva. Kultúrcsoportok szóra­koztatták a traktorosok ünneplésére megjelent vendégeket. Szólt a zene, húzták a talpalávalót. Űjabb fogadalmat tettek a kitüntetésben része­sült traktorosok, hogy a megbecsülést még jobb munkával viszonozzák. i * A tiszavasvári gépállo­más dolgozóinak is örök­ké emlékezetes marad ez a nap. Korán reggel az általános iskola fúvósze- npkara indulókkal kö­szöntötte a traktoroso­kat. A gépállomás és ál­lami gazdaság kapui fel­díszítve várták a község, a termelőszövetkezetek dolgozóit, hogy, közösen ünnepeljék eddigi ered­ményüket. Az ünnepélyt Áldott István elvtárs, a gépállomások megyei igazgatója nyitotta meg, majd a jutalmak kiosz­tására került sor. Har­minc kiváló dolgozó vet­te át a „Szocializmus Építésében Élenjáró Dol­gozónak“ című díszokle­velet. Elsőnek Bodor Gá­bor traktoros vette át, aki tavaszi tervét 341 százalékra teljesítette. Váltótársa, Juhász Mik­lós most is ott volt mel­lette. Mellén két sztaha­novista jelvény fénylett. Az egyik új, a vasárna­pi ünnepségen vette át. A gépállomás trakto­rosai közül négyen tel­jesítették 200, és 32-en 100 százalékon felül ta­vaszi tervüket. így ér­ték el, hogy a gépállo­más tavaszi tervét 105 százalékra teljesítette. — Most pedig a növényápo­lással harcolnak eredmé­nyük növeléséért. M. Tóth József egymaga 250 holdon végzett növény- ápolást eddig. Kónyik Lajos traktoros pedig G- 35-ös gépével egy nap alatt 36 holdon végez nö­vényápolást. Az ünnepélyen Ignác Sándor traktoros megfo­gadta, hogy ezentúl sok­kal több segítséget ad a fiatal traktorosoknak, hogy azok közül is minél többen érjék el' a szta­hanovista jelvényt. Az ünnepély után kö­zösen fogyasztották el ebédjüket a termelőszö­vetkezetek tagjaival és a meghívott élenjáró egyé­nileg dolgozó parasztok­kal, majd a község apra- ja-nagyja együtt szóra­kozott a bemutatott vál­tozatos kultúrműsor lát­tán, valamint a külön­böző sportrendezvénye­ken. Pontos, szorgalmas embereknek ismerik a vencsellői dolgozó pa­rasztokat a megyében. Sok új ja­vaslattal segítették elő a nagyobb termés elérését. Megszervezték a növénytermelésben a párosver­senyt, s vállalásukat határidő előtt teljesítették. — Az esősidő beálltával azonban alább­hagyott ez a nagy munkalendület. Néhány dolgozó paraszt elhanya­golta földjét. A termelési bizott­ság tagjai sokat gondolkoztak Nincs gyomos föld a vencsellői határban re futott a faluban az újfajta „te­metésnek". Mátyás Sándor még mit sem sejtve igyekezett korán reggel a dinnyeföldjére, amikor észrevette a szekérről, hogy a gyomos napraforgó földje végén nagy sírhalom díszük. Bosszan­kodva szedte le szerszámait, és a dinnye helyett egész nap a napra­forgót kapálta. Két napig sem tar­tott a szégyen a faluban, s már ismét megtisztult a gyomtól a vencsellői határ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom