Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-16 / 115. szám
'UlLóuj pmUeiáryni cfjj^&iidiaUk / XI. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM ÁRA ő« FILLÉR 1954 MÁJUS 1«, VASÁRNAP Jó munkaszervezés nélkül nincs sikeres növényápolás Május meghozta a várt meleg, esős időt. A múlt hetekben íöldbekerült magvak napok alatt kiserkentek. A cukorrépa mellett ott sorol már a napraforgó, legtöbb helyen kiütötte orrát a kukorica is. A szép egyenes sorok azonban napok alatt eltűnhetnek szemünk elől, mert a föld „édes gyermeke1“, a gyom hétszer úgy növekszik, mint a kultúrnövény. Kapa kell a földnek a gyomok irtására, de ahol kevesebb a gyom, az esők miatt ott is sürgős a kapálás, vagy a boronálás. A termelőszövetkezetek többsége az elmúlt 2—3 év alatt helyes tapasztalatokat szerzett a növényápolás megszervezésére. A turistvándi Rákóczi termelőszövetkezetből azt írja Lengyel József tsz-elnök, hogy a múlt évben a rossz munkaszervezés miatt csak 10—15 mázsa kukoricájuk termett holdanként, cukorrépából pedig 65—70 mázsa. Az idén 25— 30 mázsás kukorica- és 200 mázsás cukorrépatermést akarnak betakarítani. Ügy gondolkoznak — és helyesen, — hogy a jó termés legfontosabb előfeltétele most a terület egyénekre való felosztása. A legtöbb szövetkezetben a vetés befejezése után el is végezték ezt a munkát. Legnagyobb hiányosság a nyírbátori járásban van, ahol május első hetében csupán a szövetkezetek 25 százalékában osztották fel egyénekre a területet. A területfelosztás fokozza az egyéni felelősséget, meggyorsítja a munkát, alapja az egyéni verseny kialakulásának is — végeredményben a többtermelés ügyét szolgálja. Azokban a termelőszövetkezetekben, ahol bandázás folyt, — nem volt a terület egyénekre kiosztva, — legtöbb helyen nyári napokban is 8—9 órakor kezdődött meg a munka, mert egymásra várt a munkacsapat. A bandamunkában a rosszul kapált sornak nincs gazdája, az egyénekre kiosztott parcellán azonban a ki nem vágott fű azonnal árulkodik. A növényápolás idején minden dolgos kézre szükség van, még akkor'is, ha csak egy órát tud segíteni. Ahol a nagyszámú család, vagy egyéb körülmények nem engedik meg, hogy a feleség is állandóan dolgozzon a termelőszövetkezetben, az egyénekre kiosztott terület lehetőséget nyújt arra, hogy főzés után 4—5 órára kiszaladjon segíteni. Az egyéni verseny pedig el sem képzelhető területfelosztás nélkül. A turistvándi Rákóczi tsz-ben a kapások felparcellázása óta lelkes versengés folyik. Farkas András, Fóti József, Bak Sándor, Mandics János kihívták egymást versenyre, 200 mázsa cukorrépát akarnak termelni egy holdon. A termelőszövetkezeteket az ellenség a legtöbb esetben azzal rágalmazza, hogy a lustáknak kedvez, azoknak is any- nyi munkaegységet írnak, mint a szorgalmasaknak. A területfelosztással megszűnik az egyenlősdi, igazságosan lehet a teljesítményt mérni, a jövedelmet elosztani. Senki sem mondhatja aztán, hogy a lusták érvényesülnek a tsz-ben. A területfelosztást általában úgy végzik a termelőszövetkezetekben, hogy egy-egy tagra egyenlő nagyságú területet mérnek ki minden növényből. Ez nem a leghelyesebb eljárás, bár százszor jobb, mint a bandamunka. Vannak öregebb, fiatalabb, kisebb, nagyobb családú tagok, így másmás a teljesítőképesség is. Azok a családok, ahol két-három serdülő gyermek is van, akik répaegyelésben, más köny- nyebb munkában segíteni tudnak, sokkal több területet képesek megművelni, mint egy magános özvegyasszony. Természetesen ilyen egyenlőtlen területfelosztást csak a legszigorúbb önkéntesség alapján végezhető el. A növényápolás meggyorsításának fontos pillére a nők lehető legnagyobb mérvű munkába állítása. A szamostatár- falvi Ady termelőszövetkezetben már évek óta napköziotthonba adják a gyermekeket a termelőszövetkezeti tagok. A kapálást, mondhatni, teljes egészében nők végzik, a férfiak kaszálnak, ekekapáznak, permeteznek és egyéb nehezebb munkát végeznek. A sóstóhegyi Vörös Csillag tsz-ben, is a női kezek szorgosságának köszönhették a múlt évben a 40 mázsás kukoricatermést. Természetesen a területfelosztás, a nők munkába állása még nem minden. A jobb termés elérését szolgálja a gépállomással kötött szerződés is. Sok drága kézi munkát tud a gép megmenteni ezekben a szorgos napokban. A kétszeri kapáláson felül minden kapálás kukoricából 3—4 mázsával, cukorrépából 15—20 mázsával emeli a terméshozamot. A tervek túlteljesítése esetén a szövetkezeti tagok minden negyedik mázsa terményt prémiumként kapják meg. A beadási kötelezettség, az adó nem emelkedik több termés esetén sem, tehát a többlet teljes egészében a szövetkezetben marad, így nemcsak az egynegyed rész szolgálja közvetlenül a tagok jólétét, hanem az egész. A növényápolás tehát most-a legfontosabb munka. Nem véletlen, hogy a demecseri gépállomás dolgozói, a nyírbog- dányi Partizán tsz. tagjai és a dolgozó parasztok megye- szerte a kapálásra irányítják figyelmüket a kongresszusi héten. Jól megértették: az időben, jól végzett növényápolás, a jól szervezett munka elengedhetetlen, ha gazdag termést akarunk betakarítani. A mai számban : A kongresszus küldötte (2. oldal) Nagy erőforrás (6. oldal) Nyíri Pajkos (7. oldal) Schmall József kőműves brigádja építi a tiszavasvári téglagyár új, 450 légköbméteres teg laégető kemencéjét. Az új egc- tökemenee egy millió 600 ezer forint beruházással épül. A 23 5, Építőipari Vállalat végzi az építési munkálatokat. Schmall József és brigádja teljesíti kongresszusi felajánlását. 150 százalékos tervteljcsítést vállaltak és ezzel szemben áprilisban 182 százalékot, május első tíz napjában 184 százalékot teljesítetlek. Az építkezést végző dolgozók felajánlották, hogy az cgctökcmcnce építését december 31 helyett, november 7-re befejezik. A KONGRESSZUSI HÉT ELOESTEJEN A nagyecsediek lelkészültek a begyűjtési hétre Nagyecseden pénteken este a pártszervezet, a tanács, a gépál lomás, a lőldmüvesszövetkezet, a pedagógusok és élenjáró dolgozó parasztok összevont népnevelő- értekezletet tartottak. A beszámolót Horváth Kálmán párttitkár elvtárs tartotta. Beszámolójában beszélt arról, hogy a felszabadulás óta annyi mindent kapott a község, mint azelőtt egy félévszázadon keresztül sem. Beszélt arról, hogy a község dolgozóin egyre inkább meglátszik az életszínvonal állandó emelkedése. De ugyanakkor az utóbbi időben háttérbe szorult az állam iránti kötelezettség teljesítése. Államunktól egyre többet várunk és követelünk, de ugyanakkor nem tettünk eleget annak a becsületbeli kötelességnek, melyet államunk is elvár minden dolgozótól — mondotta többek között Horváth Kálmán elvtárs. Luczai Péter, a földművesszövetkezet ügyvezetője hozzászólásában elmondta, hogy a hátralékos szövetkezeti dolgozókat az állam iránti kötelezettség teljesítésére serkenti. Kertész László pedagógus felszólalásában ígéretet tett, hogy a pedagógusok is szívvel-lélckkel veszik ki részüket a népnevelő munkából, hogy Nagyecsed község két év után ismét az ország élenjáró községei sorába kerülhessen. Tegnap reggelre a községi tanács előtti díszkapu új feliratot kapott: „Kötelezettségünk teljesítésével legyünk másodszor is elsők az országban.” A népnevelők mellett élenjáró dolgozó parasztok is szívesen vállalták, hogy a népnevelőkkel együtt felkeresik hanyagul teljesítő gazdatársaikat és megmagyarázzák nekik a beadás és az adófizetés fontosságát. — Már a tegnapi nap folyamán számos dolgozó tett eleget tojás-, baromfi- és sertésbeadásának, és rendezte esedékes adóját. Asztalos Bálint. Kilenc Sióid sző löt telepit az or ősi UJ Erő tsz. Községünk termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai igén szép eredményeket értek el eddig is a kongresszusi versenyben. Az Uj Erő termelőszövetkezet tagjai elvégezték 10 hold burgonya első kapálását, befejezték 3 hold dohanypalánta ültetését; a 15 fiókos dohánypajta felépítését május 30 helyett már május 3-án elkészítették, 5 hold borsó, cukorcirok, csalamá- dékeveréket elvetettek. Most pedig arra tettek fogadalmat, hogy a 9 hold szőlő telepítését május 22-re befejezik. Az „Aranykalász” termelőszövetkezet sem marad el az „Uj Erő” tagjai mellett,, mert az „Aranykalász’-beliek már 13 hold napraforgó kapálását is elvégezték, a „Béke” termelőszövetkezet pedig 9 holdon kapálta meg a napraforgót. A termelőszövetkezetek, lendületét látva, az egyéni dolgozó parasztok is igyekeznek a tavaszi munkákkal. Ifj. Hajzer Gábor egyéni dolgozó paraszt is megkapálta két hold burgonyáját, Asztalos Mihály 9 holdas pedig 2 hold napraforgóját kapálta meg. Kovács István, — hogy a 9 mázsás termést elérje — kiültette 1200 négyszögölön a dohánypalántát. A dolgozó parasztok -beadási kötelezettségüket is igyekszenek teljesíteni. Két nap alatt 196 kiló tojást, 4 darab szarvasmarhát; 3 darab sertést és 534 liter tejet adtak be. Régebben egy hétig sem gyűlt be ennyi tojás, sertés és vágómarha. Urbin József úgy tervezte, hogy novemberben adja be a hízottsertést. A III. kongresszus tiszteletére viszont vállalta, ho^ május 10-re teljesíti sertésbeadá- sát. Vállalását teljesítette- is. —i Tóth József Világos-tanyai dől-: gozó paraszt már egészévi ser-1 tés-, vágómarha-, tojás- és ba-i romfibeadási kötelességét telje-* sítette. Van aki az adótartozás rendezésével készük a III. kongresz-i' szusra. Például P. Nagy Sándor 14 holdas dolgozó paraszt és Ecsédi János 7 holdas mór máJ sodik negyedévi adóját, is rendezte. Az utóbbi 4 nap alatt 22.420 forintot fizettek be adóba a dolgozó parasztok. Kálmánchelyi Elek Oros, cA. sóstó hegyi A)öt'fís Csillag, lövő heti munkába f lelentes Búiról Búj község dolgozó parasztjai frljcs lendülettel fogtak hozzá a növényápolási munkákhoz, hogy a III. pártkongresszusra adott szavukat valóraváithassák. — A Táncsics termelőszövetkezet tagjai elvégezték a cukorrépa sara- bolását és a napraforgó kapálását. A községben április 24-ig mindenféle vetést befejeztek, s azonnal a növényápoláshoz kezdtek. Torna Mihály, Horváth Ferenc, Torna József és még számosán már a burgonya kapálását* is befejezték. A napraforgó kapálását is megkezdték községünkben. Ebben a munkában Bódi Ferenc. Harkály Ferenc, Nagy József dolgozó parasztok járnak az, élen. Kábái Sándor. A sóstóhegyi Vörös Csillag termelőszövetkezetben a szokásos heti értekezletre gyűltek össze. Az elvégzett munkák ismertetése után szokásosan, a jövőheti tennivalókat ismertette az agro- nómus. Végül — mivel a vezetőség megbízásából ő tartotta a beszámolót, — annyit mondott: „Ügy kell tervezni a jövőheti munkát, hogy ez a hét a kongresszus előtti hét, aztán nehogy szégyent valljunk." Az agronómus utolsó szavaiból mindenki azt értette, hogy illene valamit, olyat vállalni, amivel ez az országhíres szövetkezet valójában büszkélkedhetne. Egy hét nem nagy idő. Májusban azonban mégis sokat lehet tenni ennyi idő alatt is. Vigvári János brigádvezető törte meg a csendet. „A gyümölcsösben elvégezzük a sziromhul- lásutáni permetezést, a szőlőt be- karózzuk. A brigádommal megbeszéltem, vállaljuk, hogy a szőlő húsz százalékát megkapáljuk a kongresszus tiszteletére.“ Szép vállalás, derék dolog. Minden kapavágás azt a célt szolgálja, amiért a kongresszus is összeül, népünk életszínvonalának emelését, a béke megvédéséi. Hasonló vállalások hangzottak el Fekete Miklós munkacsapatvezető, Kurc János brigádvezető ajkáról is, csak ők nem 20, hanem 40—50 százalékát kapálják meg a szőlőnek. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott az egész értekezlet. Mivel a kukorica nem a lcg-i jobb földbe került boronáláskori Gutyán János javasolta, hogy szórják meg pétisóval. Az agronómus, Horváth Mihály azt javasolta, hogy az új ültetésű szőlőbe a tövek közé ültessenek babot, ezzel annyi árnyékot teremtenek a szőlőnek, hogy a gyenge hajtást, nem süti el a forró nap és holdanként két-három mázsa babot is könnyen megtermelhetnek. Király elvtárs, az egyik munkacsapat vezetője azt javasolta, hogy másnap reggel első dolog legyen a fagy ellen való védekezés megszervezése. Mások mindjárt javasolták is, hogy a teherautó is segítsen a füstölőanyag szétliordás- ban, valamint a dinnye- és a tök-, fészekbe is vigyen trágyát. Már-már annyi volt a javaslat, hogy alig győzte Csorba János, a tsz. elnöke jegyezgetni. „A permetező kutakat ki kell tisztítani“ — mondták egyszerre talán már ketten is. Mire nagy lesz a fák lombja, legyen bennük elég víz. A lóhere-vetés közepén van egy másfélholdas víznyomás, lement róla a víz, azt is be lehetne vetni a jövő héten. Több, mint egy félóráig tartott a javaslatok felsorolása, hogy mit kellene még elvégezni, ami megkönnyítené a további munkát, s emelné a terméshozamot.