Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-04 / 80. szám
1954 Április 4, vasárnap hírlap Április 4-e ünneplése a nyíregyházi 6. számú iskolába HATVANMILLIÓ örökre elnémult élet. Ezt a történelmet a nácik írták. De más történelem is született, mert 1945-ben a le- omló pusztuló életek mögött a nácik nyomában, üldözve, verve ókét, csillagos sapkájú szovjet katonák hozták csattogó vörös zászlókkal, hozták diadalmas győztesen a békét, az új életet. Mögöttük szélesen, fehéren, mint galambszárny terült a világra a béke: a teremtő, vérkeringést, új életet indító. Az elnémult fegyverek zaját a gyárak, üzemek, hidak, iskolák eleven zsongása váltotta fel. S az emberi ajkakról, mint egykoron a zsolozsmák, a hála szép szava szállt, zengve- zúgva, tengert, bérceket, országokat átkarolva: „Sztálin a béke. Sztálin nevével épül a világ.“ ök, kikhez igyekszem, már csak az új történelmiét élik, s a régit csak tanulják. HEJ, NAGY NAP ez a mai mindenütt az országban, szintúgy a nyíregyházi 6. sz. iskolában is. Készültek is rá, pajtáshetet is tartottak, s elhatározták, sőt tettel valóra is váltották:-, mindenki jobb lesz, jobban tanul, nem hiányzik. — Dehát, mégis ki köztük a legjobb? — kérdem. — Szabó Viktória. Ö a kis csapat vezetője. Megtetszik látni, milyen büszkén viseli a karszalagot, — tájékoztat az I. osztály tanítója. — De meg is érdemli, mert ö a legjobb tanulók egyike, a legfegyelmezettebb, ő az, kire a pedagógus azt mondja: rád bizton számíthatok bármikor. — És a többiek? — kérdem Vonási Erzsébetet, mert ő tanítja az elsősöket. — Nehéz köztük különbséget tenni, hiszen valamennyien kedvesek, jók, s szorgalmasan tanulnak, — feleli. S kedves, barátságos arcán látszik, hogy mennyire szívéhez nőtt valamennyi. _________ A zsibongó gyerekhad lázas izgalommal várja az avatást. Ma avatják az elsősöket. A kis Kaposi Mária, hogy versébe bele ne süljön, elmondotta tízszer is, tán még többször is anyjának, apjának, pajtásainak. Nem is volt benne hiba. DOBPERGÉS, lengő zászlók. Bevonulnak. Kurta, kemény parancsszavak röpködnek: jelentésadások, jelentésvételek. A rajtanács-elnökök engedélyt kérnek a csapattanács- elnöktő). majd az a csapatvezetőtől az ünnepség megkezdéséhez. Elhalkul a zsibongás, amikor Orosz Ferencné igazgatónő kezd beszélni hozzájuk. Beszél a régmúlt időkről, a terhes, nehéz századokról, a történelem aranylapjai- t’ól. s nagyjairól: Rákócziról, Kos- suthról, az első Tanácsköztársaságról, a 45-ös fordulatról, a nagy útról, melyet megtettünk idáig jövet. A lelkes, buzdító, szép szavak békeszeretetre, s a békéért, jó- tanulással, szilárd fegyelemmel való helyiállásra intették a kicsiket és a nagyokat. — Különösen nagy feladat vár a nyolcadikosokra, — mondotta, — hiszen küszöbön az évvége, magyarból, számtanból vizsgázni kell és 8 esztendei munkáról számot adni. — Legyetek méltók április 4-hez, történelmünk nagy napjához, mely megadta nektek egy szabad, virágzó élet, boldogságot ígérő jelenét s jövőjét, — fejezte be ünnepi beszédét az igazgatónő. Vidám, színes kultúrműsor következett. Az egyik gyerek Aczél Tamás: „Honvédeskü“ című versét, másik Devecseri Gábor: „Béke katonái" című versét szavalta. Majd a nyolcadikosok kecses, szép, félig gyerekes, félig nagylányos mozdulatokkal, a serdülő lányok bájával népitáncot táncoltak. ELÉRKEZETT a na' az ünnepség fénypontja: osztályosok avatása. Szétnyílik a függöny, a dón az elsősöket látjuk fehér blúzukban, kék rak nyácskájukban, hajukb szín, piros, fehér szalag kon riadt, kíváncsi, vár kintettel, megilletődötta Kezükben kék kendőt Az igazgatónő arról bes; legyenek öntudatos, fegy . gyerekek és hogy belépn Hová is lépnek be? h kis kerekarcú, barnaszer lányka az igazgatónéni ijedten, értetlenül, meri kicsit eljárt az esze, m«, nem is érti azokat a fu vakat, inkább csak tap hangok színét, erejét. 1 mét, magvát fel nem fo másik, kis szemüveges ; lat, hogy milyen furcs is ez: mindenki őket né ral, pirulva elfordítja a harmadik csak a köszön, figyelmes: Előre! De Szabó Viktória eg> sem veszi le tekintetét gatónéniről. Áhítattal visszafojtva lesi szava feszesen simul ruhájá komolykodó, nyíló • nye ... Hiszen neki kell mutatni, mert < eleje, nem hozhat sz. kire. Az igazgatónéni se gyerek nyakába köt kis pajtásoknak jár kendőt. Viktória, a kicsik gő madárhangjával tett pajtások nevél ígéretet mond. Tipe ezek a szavak, de nek: vigyázunk r nem hagyjuk ... •A'‘‘ 1 Felszabadulási emlékíinnepség Nyíreg^ Szombaton este hat órai kezdettel a szakszervezeti székházban felszabadulási emlékünnepséget rendezett Nyíregyházán a Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ünnepségen Varga Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára monb dott beszédet. A szí műsor követ Szombaton es tűzijáték is vol_ 1 ILONKA (Olvas Goncsar „Dalolnak a hegyek“ e. elhessélés-ttoroxuiáhól) 7asárnap reggel Ilonka úgy szökdécselt végig az udvaron, boldog kacagással, könnyű fehér ruhácskájában, mint valami vidám kis pillangó. Körös- körül meleg, bársonyosan lágy színekben pompázott az őszi reggel, s szinte áradt az öröm mindenfelől. Ünnep az égen, a földön, ünnep mindenütt. A ház melleit a gerendán, csizmáját fényesítette Losakov őrmester; társa, a jókedvű, kedves Lukics, a kútnál mosakodott. Ilonka Jtacagva odalibbent, s már húzza is a szivaityúskútból a vizet Lukics nyakába, markába. Ilonkának nagy tekintélye van a lánypajtások körében, merthogy ilyen jóbarátai vannak, mint ez a Lukics, meg Losakov őrmester. Édesanyja főz nekik. apja velük cigarettázik és beszélget esténkint, ha kiülnek a ház elé. Kora tavasszal még itt tombolt a háborúi a csendes, szegényes falu Szenlislvár, [elett és Ilonka a mély pin- "ében reszketett a többivel, ■le aztán lassan továbbdú- őörögtek a harcol:, most már néhány hónap óta csendes ismét a táj: nem szaggatja bomba a falu zöld mezőit, nem süvítenek a golyók, meg a repeszdara- bok. * T ukics már meg is tö- rülközött, közben tré- fálódzik, incselkedik a kislánnyal. Lusakov, aki éppen befejezte a csizmafé- nyesítést, odaszól: — Na, Ilonka, eleget udvaroltál már Lukicsnak, gyere, énekeljük el inkó.bb a „Katyusát‘‘. Ilonka tapsolt örömében: — Juj, de jó lesz, énekeljünk! ... De mégse került sor a nótára. Losakov és Lukics egyszerre úgy kihúzta magát, mintha ünnepi parádén lenne. A hadnagy jött be az udvarra. Csontos, szűkszavú fiatalember volt Vecsirko hadnagy. Neki soha sincs ünnep. s folyton küldözgeti Lukicsot, meg Losakovot, ezért Ilonka kissé tartózkodóan viselkedik vele szemben. Itt van la, most sem veszi Aszrc a hadnagy az ünneplőbe öltözött, pajzánkodó Borkút. Egyenesen Losa- l:oi hoz tart. Kő"idén kiadja neki a parancsot, az őrmester nyakába kanyarint- ja géppisztolyát, aztán előhozza a színből a kerékpárt. Ilonka sóhajtva nézeti Losakov után, amint az utcán kapirgáló álmos tyúkokat ijesztgetve, elporzott kerékpárján. Még ilyen ünnepen, mint ma. amikor az egész falu táncol, dalol majd a szüreti mulatságon, — még ilyenkor is folyton csak a szolgálat! Ebédnél a kovács megemlítette a hadnagynak, hogy a hírek szerint Mór körül a rendőrség elfogott egy Szálasi-banditát. Azt mondják, több ilyen mindenre elszánt bandita szé- ledt el a vidéken és az elhagyott utakon magányos szovjet katonákra lesnek. A hadnagy és Lukics nyugodtan fogadta a hirt. összenéztek az asztal fölött és nem szóltak rá semmit. — Ügylátszik, többet tudtak ezekről, mint a házigazda. Ilonka is ott ült az asztalnál. Apja most felállt: •— Igyunk azok egészségére. akik nem akarnak háborút! — szólt ünnepélyesen cs maaasrn emelte bor- telt pohara1 . . cájan. _ zeng a hegeu., rinét. A legény kurjongatással ropjak táncot az utca porában. A menet elején fölpántlikázott lovak, a szekéren boroshordó, mellette fehér meg ró- zsaszínruhás koszorúslány - kák töltögetik a poharakat. Köztük van Ilonka is. A menet kiér a faluból, a szólók közt kanyargó széles útra. Ilonka Lukicsot meg a hadnagyot keresi tekintetével. Ott vannak azok is a menetben, — hogy is maradhattak volna el, mikor az egész falu hívta őket! Kár, hogy nincs itt Losakov! Neki igazán itt kellene lennie ezen az ünnepségen. Éjszakánkint, amikor a falu pihenőre tért, Losakov és Lukics járta fegyverrel a falut és a határt, — vigyázta a falu nyugalmát. Dehát, hol is van Losakov? Nem is volt már messze az őrmester. A végeláthatatlan szőlőparcellák között száguld az úton kerékpárja a falu felé. Fontos híreket hoz a városi parancsnok- ágról. Hirtelen fájdalmas ütést •z az őrmester a lábszáráé gáll, . Igát és le„yűrve ,. kiegyenesedik. Seliov Tikkadt, ernyedt csend, ledt levegő a titokzatos*. hallgató szőlőtőkék sűrű lombja között. Aztán újabb lövés! Közvetlenül a füle mellett süvített el a golyó. Losakov ösztönösen lehajolt, s elkáromkodta magát: észrevette, hogy az egyik közeli tőke mögül könnyű füst bodorodik elő. Sietve célzott s féltérdre ereszkedve, sorozatot eresztett a lomb közé. Legelsőnek a hadnagy hallotta meg a lövést. — Figyelem! — Határozott mozdulattal elhallgattatta a zenekart. Az emberek aggódva nézegettek körű)., mindenki megállt, hallgatózott. — Ki lövöldöz vájjon? És miért? A hadnagy és Lukics megindult a lövés irányában. Nyomukban elindult az egész tömeg. De ez már nem szüreti felvonulás volt, hanem mély felháborodástól zúgó csapat. A közeledők zajára Losakov felegyenesedett a tőtCd MIL.-rre. Úgylátszik, vtc. seoesiilt, mert véres nyomok maradtak mindenütt, amerre menekült. A tőkék alján vezetett a nyom, nyugat felé. Lukics zsebéből sebkötöJ zöcsomag került elő, beköJ tözték Losakov sebét. A többiek nagy karéjba, fogva a szölöparcellát, már indultak is a meg-megsza- kadozó nyomok irányában. Még elég messze volt a bandita, éppen kúszott befelé egy bozóttal benőit szakadékba, közben igyekezett mindig árnyékban maradni. A hadnagy és Lukics lövésre kész fegyverrel tört előre. Egyre gyorsabban haladnak, mindjárt beérik a gazembert! Valahol a távolban vidám dobpergés hangzott fel A szomszéd falusiak köz ledtek muzsikaszóval. (Rövidttett ford! ■
