Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-23 / 19. szám
1954 JANUAR 23, SZOMBAT HtPlAP :* Az 1954-es népgazdasági terv a növekvő jólét szolgálatában Az országgyűlés pénteki ülése ! A könnyűipar dolgozóinak 1954. évi munkája elé nagy várakozással néz országunk egész lakossága. — Nagy feladatok várnak a kisipari szövetkezetekre és a ma- gánkisiparra. Ezért a terv növeli a számukra kiutalt anyagok mennyiségét. Szalai Béla ezután Az országgyűlés pénteken délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozásait. Megjelent az ülésen Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, Nagy Imre elvtárs, a minisztertanács elnöke, Dobi István elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gei'ő Ernő elvtárs, a minisztertanács első elnökhelyettese, Apró Antal elvtárs, a minisztertanács elnökhelyettese, Hidas István, Zsofinyec Mihály, Földvári Rudolf, Kristóf István elvtársak, az MDP. Politikai Bizottságának tagjai, Bala István elvtárs, honvédelmi miniszter és Szalai Béla elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, a Politikai Bizottság póttagjai, Vég Béla elvtárs, az MDP. Központi Vezetőségének titkára. Boldóczki János külügyminiszter. Olt Károly pénzügyminiszter, Erdei Ferenc ígazságügyminiszter, Kiss Árpád könnyűipari miniszter, Altomare Iván élelmiszer- ipari miniszter, Tisza József begyűjtési miniszter, Szijjártó Lajos építésügyi miniszter, Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter, Erdey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter és Zsoldos Sándor egészségügyi miniszter elvtársak. Jelen volt az ülésen a budapesti diplomáciai képviseletek számos tagja. Az ülést Mekis József elvtárs, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Megemlékezett a közelmúltban elhúnyt Buchinger Manó és •Józsa András képviselőkről, akiknek emlékét az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg. Mekis József elvtárs ezután bejelentette, hogy a halálozások, illetve lemondás következtében megüresedett képviselői helyekre a Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bozsóki Ferenc, Matusek Tivadar és Horváth Nándor soronkövetke- 7Ő pótképviselöket hívta be. A bejelentések után Szalai Béla elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, az MDP. Politikai Bizottságának póttagja ismertette az 1954. évi népgazdasági tervet. — Az 1954. évi népgazdasági terv a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének júniusi, októberi és decemberi határoza1954-ben a következők: A terv előirányzata szerint nagymértékben növekszik a fogyasztási cikkek termelése a lakosság jobb ellátása érdekében. Ezért az egész gyáripar fejlődésénél gyorsabb ütemben fejlődik a könnyűipar és az élelmiszeripar. Például: gyapjúszövetből 27 százalékkal, cipőből 22 százalékkal, kötöttáruból 16 százalékkal emelkedik a termelés. — Ma még sok olyan hiánycikk van, amelyből az ipar jó szervezés mellett könnyen ki tudná elégíteni a szükségleteket és ezzel sok bosszúságtól kímélné meg a dolgozókat, különösen a háziasszonyokat. A kormány elhatározott szándéka, hogy rövid idő alatt alapjában megszünteti i'v. ilyen jellegű áruhiányt. A terv előírja, hogy számos olyan tömegfogyasztási cikkből, amelyből ielenleg még hiány van, az év közepéig elegendő mennyiséget kell gyártani a lakosság szükségleteinek kielégítésére. — A terv több olyan fogyasztási cikk gyártását irányozza elő, melyeket eddig nálunk nem termeltek. 1954. folyamán meg kell kezdeni a különféle konyhai munkákat végző háztartási „robotgép és a háztartási hűtőszekrény sorozatgyártását, a porszívógép próbagyártását stb. tain, valamint a kormányprogramra célkitűzésein alapul, — mondotta Szalai Béla. — A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozatai és a kormányprogramm megvalósítása érdekében a minisztertanács már az 1953. évi terveket számos területen módosította. 1953 második félévében emelte a lakosság fogyasztásának előirányzatát. Ezzel összefüggésben közel kettőmilliárd forinttal csökkentette az 1953. évi beruházási tervet és a felszabaduló anyagi eszközöket részben közszükségleti cikkek gyártására fordította. Csökkentette a nehézipar és ugj'anakkor emelte a mezőgazdaság, a könnyűipar és az élelmiszeripar beruházásait, fokozta a lakásépítést és növelte a kulturális, munkavédelmi, szociális és egészségvédelmi beruházásokat. Ezen átcsoportosítás eredményeként megváltozott a beruházások elosztása a népgazdaság egyes területei között. A nehézipar részesedése a teljes beruházási keretből 43.3 százalékról 41.3 százalékra csökkent, ugyanakkor a szociális, kulturális és egészségvédelmi beruházások részesedése 6.1 százalékról 9.6 százalékra emelkedett. Még nagyobbak lettek volna az eredmények, ha a gazdasági vezetők valamennyien azonnal megértették volna a beruházások átcsoportosításának jelentőségét. — A múlt év július és augusztus havában a minisztertanács az ipari termelés tervét is felülvizsgálta és több túlfeszített előirányzatot csökkentett. Ennek megfelelően a szocialista inar termelési tervét 101.3 százalékra téliesítetté. Az ipari termelés 1953-ban 11.8 százalékkal haladta meg az 1952. évit Szalai Béla elvtárs elmondotta, hogy a párt Központi Vezetősége és a kormány határozatainak eredményeként 1953. év második felében jelentősen megnövekedett a dolgozók jövedelme. A különböző rendelkezések a dolgozók iövedelmét 1953-ban mintegy 4.5 milliárd forinttal növelték. Az elhatározott intézkedésekkel és a jó mezőgazdasági terméssel összefüggésben a belkereskedelem áruAz ipar főfeladata — Biztosítani kell, hogy a nehézipari üzemek is széles körben gyártsanak közszükségleti cikkeket. — Az 1954. évi terv előirányozza a mezőgazdasági termelés növekedését elősegítő iparágak fejlődésének meggyorsítását. Főleg a gépiparra és vegyiparra várnak nagy feladatok. Négyezer traktor, ötezerötszáz traktoreke, ezer cséplőgép és az előirányzott sok más egyéb gép és felszerelés gyártása nagy erőpróba az ipar számára. Feltétlenül biztosítani kell, hogy már a tavaszi munkákig elkészüljön a mezőgazdasági gépek és szerszámokból erre az időszakra előix'ányzott mennyiség. Rendet kell teremteni a mező- gazdasági gépalkatrész gyártása területén Műtrágyából és nö- vény védőszerekből mintegy 1.5- szeresét kapja a mezőgazdaság a tavalyinak. — A terv előirányozza a nehézipari termelés megszilárdítását és további lépéseket tesz az alapanyagipar elmaradottságának felszámolása terén. — A terv előírja, hogy a szénbányában fokozni kell a karbantartást és az üzembiztonságot. A bányászok lakásviszonyainak megjavítása érdekében nagyarányú lakásépítéseket kell a báforgalma 1953 első félévéről a második félévre mintegy 27 százalékkal növekedett. — A népgazdasági terv 1954. évben a következő fejlődést irányozza elő: 1. A nemzeti jövedelemből a fogyasztási alap részesedése 75 százalékról 82 százalékra emelkedik (ezen belül a lakosság közvetlen, egyéni fogyasztása 58 százalékról 70 százalékra növekszik), a felhalmozás részesedése 25 százalékról 18 százalékra csökken. A lakosság növekvő fogyasztásának megfelelően a kiskereskedelmi áruforgalom mintegy 20 százalékkal emelkedik 1954-ben. 2. A szocialista ipar termelése az iparosítás lassúbb ütemének megfelelően 1954-ben, 1953-hoz képest, mintegy 4.5 százalékkal emelkedik. Ezen belül a termelési eszközök termelése, 1953-hoz viszonyítva, 2 százalékkal csökken, a fogyasztási cikkek termelése pedig 16 százalékkal növekszik. A helyi ipar termelése 1954- ben 21 százalékkal haladja meg az 1953. évit. 3. A mezőgazdasági termelés az elmúlt öt év átlagához képest 8 százalékkal emelkedik ebben az esztendőben. A mezőgazdasági beruházások részesedése az összes beruházásokból 24 százalékra emelkedik. Mintegy a duplájára az előző évi aránynak. 4. A beruházások összegét a terv 14 milliárd forintban állapítja meg, vagyis mintegy 3 mil- liárddal alacsonyabban az 1953. évinél. Az ipari beruházások ösz- szege 1953-hoz viszonyítva jelentősen csökken, ugyanakkor a mezőgazdasági, valamint az egészségügyi és munkavédelmi beruházások összege növekszik. Nagymértékben emelkedik a lakásépítkezés. Közoktatási, tudo- mányos és kulturális célú beruházásokra a terv jelentős összegeket irányoz elő. Az 1954. évi terv az ipari fejlődés ütemének lassítását irányozza elő. Emellett a fogyasztási cikkek termelése lényegesen növekszik, a termelési eszközök termelése valamelyest csökken. nyavidékeken megvalósítani. A szénbányászatnak ez évben mintegy 1.5 millió tonnával kell több szenet termelnie, mint 1953-ban. — Az elmúlt hónapokban a villamosáramszolgáltatás zavarai sok kárt okoztak és még most sem szűntek meg teljesen. Ezért a kormány különös gondot fordít a lakosság és a népgazdaság villamosenergiával való ellátásának megjavítására. — A vaskohászati termelés emelését és az ország acéllal való jobb ellátását mindenekelőtt az teszi lehetővé, hogy 1954-ben üzembe lépnek az ország legnagyobb beruházásának, a Sztálin Vasműnek első termelő üzemei. 1954- ben üzembe kell helyezni a sztá- linvárosi I. számú nagykohót, az I. és II. számú Martin-kemencét és az I. számú kokszolót. — Az építőanyagiparnak 1954- ben el kell látnia az állami építőipart és a növekvő magánépítkezéseket téglával, cementtel, cseréppel és egyéb anyagokkal. — Az 1954 évi terv előírja, hogy meg kell javítani minden területen az ipari termékek mir nősegét. — Az élelmiszeriparnak növelnie kell 1954-ben termékei választékát és javítani kell a minőségét. a mezíSgazüasági feladatokat ismertette: A mezőgazdaság fejlesztésének fontos kérdése — folytatta — a növénytermelés szerkezetének megváltoztatása. 1954-ben ezzel kapcsolatban főbb feladatok a következők: — A terv előirányozza, hogy a kenyérgabona vetésterületét a szántóterület 35 százalékára kell növelni. — A terv előirányozza a takarmánybázis kiszélesítését. A szálastakarmány vetésterülete 30 százalékkal nő 1954-ben. — Fejleszteni kell az eddig elhanyagolt, de éghajlati és talaj- viszonyaink miatt számunkra kedvező mezőgazdasági ágakat, így pl.: szőlő, gyümölcs, aprómagvak termelését 1954-ben. A növénytermelési terv jó közepes termésátlagokat irányoz elő, melyek 5—10 százalékkal meghaladják az elmúlt öt év termésátlagait. A mezőgazdasági terv 1954-ben előirányozza az állattenyésztés jelentős fejlesztését. A száz tehénre jutó borjúszaporulatot 13 százalékkal, a száz kocára jutó malacszaporulatot 11 százalékkal, a tehenenkénti átlagos tejhozamot 10 százalékkal kell emelni 1954-ben. Az állattenyésztés fellendítése érdekében a terv növekvő feladatokat irányoz elő az állattenyésztésnél. így a tehénállományt 7 százalékkal kell növelni. Az 1954. évi terv biztosítja a mezőgazdaság fejlődésének anyagi feltételeit. A terv szerint a közvetlen mezőgazdasági beruházásokra több, mint 3 és egynegyed milliárd forintot irányozunk elő, az összberuházás 24 százalékát. 1954-ben a mezőgazdaság hazai termelésből és importból 5077 traktort kap, 720 darab motoros permetezőgép szerepel a mező- gazdaság beruházásai között — az 1953. évi mennyiség nyolcszorosa. A mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez hatalmas segítséget kapnak az államtól nemcsak az állami gazdaságok és szövetkezetek, hanem az egyénileg dolgozó parasztok is. Az egyéni parasztgazdaságok fejlesztése mindenekelőtt sokoldalú termelési segítséggel történik. A terv előirányozza a egyénileg dolgozó parasztság mező- gazdasági szerszámokkal, kisebb mezőgazdasági gépekkel, a termeléshez szükséges műtrágyával és növényvédőszerekkel való ellátását. A belkereskedelem 12.700 ekét, 12.000 darab boronát, több mint 14.000 darab permetezőgépet hoz forgalomba az év folyamán. Műtrágyához a parasztság az elmúlt években igen nehezen juthatott. 1954-ben a belkereskedelmi szervek az egyénileg dolgozó parasztság közvetlen használatára mintegy nyolcvanötezer tonna műtrágyát hoznak forgalomba. 1954-ben biztosítjuk rézgálic- ból a szükségletek kielégítését, az állami és szövetkezeti boltokban mindenki szabadon vásárolhatja a számára szükséges mennyiséget. A gépállomások, amelyek az utolsó években igen kevés munkát végeztek az egyénileg dolgozó parasztságnak, már leszállított díjtétellel dolgoznak és a múlt év őszén már négyszer- annyit végeztek az egyéni parasztok számára, mint 1952-ben egész év folyamán. — A kisárutermelö parasztságok fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárul a termelők érdekeltségének fokozása. A párt és kormány számos ilyenirányú határozatot hozott. A legfontosabb ezek közül a többéves begyűjtési rendelet, amely 1.4 milliárd forinttal növeli az . egyénileg dolgozó parasztság 1954. évi bevételét. A szerződéses termelés feltételei lényegesen kedvezőbbek 1954- ben, mint a múlt évben voltak. Ennek következtében ugyancsak nagymértékben — mintegy 350 millió forinttal — nő az egyénileg dolgozó parasztság jövedelme. Növeli a termelésben való ér-j dekeltséget a falu áruellátásának1 megjavítása is. Az egyéni parasztgazdaságok! fejlesztése mellett a kormány fo-! kozott segítséget nyújt a termelő-1 szövetkezeteknek. Állami gazdaságainkat néhány év alatt a mezőgazdasági termelésben élenjáró szocialista nagyüzemekké kell fejleszteni. — A traktorállomány jelentős növelése igen nagy feladatokat ró a gépállomásokra a traktorok jó felhasználása terén. — 1954-re előirányzott célkitűzések megvalósításában fontos szerep vár a helyi tanácsokra. Iz áruellátás Szalai Béla elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a terv az alapvető élelmiszerekből a lakosság zavartalan ellátását irányozza elő. Jelentősen növekszik a hús- és zsírellátás. A városok élelmiszerekkel való ellátásában az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet szán a kormány a parasztság közvetlen piaci értékesítésének. A ruházati cikkek forgalma, az előző évhez képest, 25.1 százalékkal emelkedik. Gumicsizmából idén két és félszer annyit, nylon- harisnyából háromszor annyit hozunk forgalomba, mint az elmúlt esztendőben. — A belkereskedelem 1954-ben jóval több bútort, edényt és egyéb háztartási és kultúrcikket ad el a lakosságnak, mint az elmúlt évben. A tervezett forgalom kerékpárból 45 százalékkal, varrógépből 97 százalékkal, szegből 6ö százalékkal nő. — Nagymértékben növekszik az építőanyagok forgalma 1954- ben. Lehetőség lesz rá, hogy mind a parasztság, mind pedig a városi dolgozók minden megkötöttség nélkül vásárolhassanak építőanyagot családi házak és lakások építéséhez. Erre a célra a terv kedvezményes feltételek mellett hitelt is biztosit. Az 1954. évi népgazdasági tér* a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való gazdasági kapcsolataink további ki- szélesítését irányozza elő. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén különös jelentőségű a demokratikus országok között kialakult műszaki és tudományos együttműködés. Különösen értékes az a segítség, amit ennek keretében a Szovjetunió nyújt számunkra. A terv 1954-re a kapitalista országok felé is a külkereskedelmi kapcsolatok kiszélesítését irányozza elő. A külkereskedelmi terv teljesítése elengedhetetlen feltétele az életszínvonal emelésének. A közlekedés területén a teherszállítás árutonna-kilométer teljesítménye 1954-ben, 1953-hoz képest, 2.1 százalékkal emelkedik. — Az 1954. évi beruházási terv egyik fő jellemzője, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva, csökkenti a hosszú építési időtartamú. (Folytaid* ff j. oldalon.)