Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-31 / 26. szám
4 NÉPLAP 19M JANUAR M, VASÁRNAP VASÁR A piacnak vége. Az emberek betérnek az üzletekbe és vásárolnak. A férfiak gazdasági felszereléseket, — darálót, ekét, lószerszámot — nézegetnek. Van aki a kerékpárokat próbálgatja, megfelel-e erőre és szépségre. A vásárosnaményi földművesszövetkezet első számú üzletében csak úgy sürögnek-forognak a vevők és megforgatják a bolt dolgozóit is. — Nekem ezt a kékcsíkos flanelt tessék megmutatni — hangzik egy vékony női hang. — Tessék mondani — kérdi egy magas, csontos asszony, >— menynyibe kerül ennek a - férfi-inganyagnak métere? Az eladó hol az egyik, hol a másik kérését teljesíti. Gyorsan kell mozogni. S mivel kissé elhízott, a munka alaposan megizzaszt ja. Azon gondolkodom és számítgatom, hogyan is fordul meg az asztal és polc között olyan gyorsan. Nem mai gyerek, mozgásán meglátszik gyakorlata. — Öszes ritka haja sokat számítgató fejét alig takarja. He nézzük meg mi történik ^ a szembeniévé oldalon. — Nem sokat kell lépkednünk, mert az üzlet e belső része elég keskeny. Na, majd szélesebb lesz a mellette épülő nagy, tágas, emeletes áruház. Ott aztán járkálhatnak és nézegethetnek a vevők kedvükre. — Bárcsak holnap lenne mér, sóhajtozzék a vevők és eladók közös megértéssel. Most is menynyi baj van, míg a sok áru közül kiválaszt Várszegi bolti eladó egy pár lószerszámot. A vevő kívánságára naponta jó párszor le kell szednie a kampókról, aztán visszarakni, ha nem felel, meg. Magas, szikár barna ember válogat a lószerszámok között. Mán- dokra való. Berecz Albertnek mondja magát. — Príma áru — ajánlja a lószerszámot az eladó. Sokáig nyúzhatja, míg elszakad. Gyorsan elkapkodják a beregi gazdák, mert ismerik a minőségét. egvan ennek az ára is — válaszol Berecz nagy lassan s tovább mustrálja a pár lószerszámot, A világért se mutatná, hogy tetszik neki az áru. Úgy nézegeti, forgatja, hogy meg is feledkezik róla, hogy üzletben van. Már elképzeli, hogy hogyan teszi rá lovaira és veszi kezébe a hajtószárat. „Gyi fakó! Gyi szürke! Hadd lássák a mándokiak, milyen módos gazda lett Berecz Albert.” — írjon egy blokkot! — szól az eladónak. — Megveszem. — S már szedi is elő a degesz tárcát. Legalább 40 százas lapul benne. A 4 hold jövedelmezte. Két hold búzavetésérói 19 mázsát csépelt, A burgonyája is jól fizetett. Másfél holdról 100 mázsa körül takarított be. Kukoricája 15 mázsa termett. Jól gazdálkodott Berecz Albert, s most megvan a haszna. Miután minden állami kötelezettségét az elsők közt teljesítette, 15 mázsa Gül- baba burgonyát értékesített szabad áron, 200.— forintjával. — Csökkent az adója, könnyebb lett a beadás teljesítése és megnőtt a család jövedelme, A zon se csodálkozzon hát senki, hogy Bereczék elhatározták: ebben az évben ökör helyett mái- lófogattal dolgoznak. Berecz Albert így számitgatott. „Ha két kancát vennék, s az egyik két évenként, a másik meg évenként ellene, akkor is több, mint 1000 forint tiszta pénzhez jutnék az adó elengedése miatt. Es a csikók? Es a lovak munkája? Mégiscsak többet ér, mint az ökör. Lehetne fogni még 5—6 hold bérelt földet! A lovak bírják. A család is nagy, van munkaerő. Berecz Albert úgy tett, ahogy eltervezte. Eladta két ökrét és vett egy pár lovat. így került a vásárosnaményi földművesszövetkezet üzletébe szerszám vásárlásra. • Derecz kiszámolta a 2.478.” forintot a pár lószerszámért és fizetett. Azonban tekintet« megakadt a női és férfi készruhákon. — Tessék választani, — leste el gondolatát Várszegi. — Menjünk közelebb. Berecz Albert tovább válogat, de mostmár a ruhákban. Egy öltöny férfiruhát vett. — Ha otthon nem tetszik a szín vagy a szabás, — szólal meg az eladó — szívesen kicseréljük. Azért őrizze meg a blokkot. Berecz Albert szót fogad, elteszi a blokkot. Aztán szedi a csomagokat és hazafelé veszi az utat. JA e mielőtt elindul, egyszer ^ még körülnéz. A dugaszolt borosüvegeken akad meg a szeme. — Emeljen le már egyet az elvtárs! — s nevet a bajsza alatt. Poharakat kér és kitölti az aranyló bort. Váljon egészségére? (Varga Gyula) Jól sikerült Verdi-estet rendeztek Nyíregyházon Nyíregyháza dolgozóinak az utóbbi időkben egyre többször van alkalmuk magas színvonalú kultúrelöadások megtekintésére. A héten egyszer már a Faluszin- ház szerzett kellemes estét számukra. Január 29-én Verdi operaiból hallgathattak szép részletekéi. A SzOTC kultárház nagytermét, mint eddig, most is zsufolá- ] sik megtöltötték a város dolgo- ■ zói. A jegyeket már előre egy ■ héttel beszerezték. A Verdi-esten j közreműködtek: Balogh Éva. Tö- : rős Mária, Oszwald Gyula és | Hámory Imre operaénekesek. A : szimfónikns zenekar kíséretében , Verdi legszebb operáiból adtak elő I részleteket. Különösen nagy sikert aratott Trubadúr c. operából előadott Azucena áriája és a cigányként». A közönség nagy tapssal jutalmazta » Verds-est művészeit kiváló szereplésükért. A Verdi-estet a közeljövőben mégegyszer — február 12-én — megismétlik. Úttörőknek., gyermekeknek A húrom fiú kincse Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú kismalac túr — volt egyszer egy öreg földművelő és annak három iker fia. A fiúk egyazon órában születtek, és úgy hasonlítottak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz. Nem is tudta őket senki megkülönböztetni egymástól, még az apjuk is nehezen. Ezért aztán a három fiú rászokott a lustálkodásra. Mertha az egyikre valamilyen munkát bízott az öreg, az úgy tett, mintha a másiknak mondta volna, az meg úgy, mintha a harmadiknak. így aztán a munka sűrűje, boldogabbik vége mindig az öregre maradt. Sokat szomor- kodott ezért az öreg ember. Mi lesz, ha egyszer meghalok —gondolta magában. Ha nem akarnak dolgozni, éhen pusztulnak majd. Hiszen a fiúkat a széles környéken csak így emlegették: a három lusta. Volt egy kis föl- decskéjük, annyi csak éppen, hogyha négyen összefogózkodtak, majdnem körül érték. De ez is csak gircses-görcsös, árkos, völ- gyes, likacsos, sovány. A fiúk alig segítettek valamit és az öreg nehezen tudott négyükre dolgozni. Egyszer csak az öreg ágynak esett. Erezte, hogy nemsokára meghal, ezért behívta magához a három fiút. Azok éppen vacsorának a pitvarban és veszekedtek, hogy melyikük mossa el a tálat. Beszaladt a három fiú. Mi baj van, édesapám. Az öreg az ágya mellé ültette őket és így szólt hozzájuk: édes fiaim, most meghalok. Keserves sírásra fakadt a három fiú. Miért hagy itt bennünket édesapám? Jaj, mi lesz velünk, meghalunk éhen, földönfutók leszünk! Mind attól félt legjobban, hogy ezután már dolgozni kell. Az öreg megrázta ősz fejét: ne féljetek kedves fiáim. Jól t’igyelmezzetek rám. Nagy kincset rejtettem el a földünkben. Olyan kincset, hogyha három felé osztjátok is, mind gazdagok lesztek. Keressétek meg a kincset a szántóföldben, az a tí örökségtek. Éljetek boldogul! Azzal az öreg bajusza alatt elmosolyodott, befordult a falnak és mosollyal az arcán örökre el- szenderült. A három Ikerfiú megsiratta az apját és eltemette illő tisztességgel. Nem baj, vigasztalták egymást, megkeressük a kincset, és akkor vigye a földet, aki akarja, Akkor egész életünkben gazdagon, urason fogunk élni. Kimentek a földre és körülnéztek rajta. Annak bizony már szomorú képe volt. Keressük meg a kincset, szólalt meg türelmetlenül az első. En az ekével hasogatom keresztül-kasul! En kapával forgatom! — mondta a második. Én meg minden tenyérnyit felások! — szólt a harmadik. Nekiestek a földnek ekével, kapával, ásóval. Hajnaltól napestig túrták, szaggatták, ásták, hasogatták^ forgatták a földet, de a kincsnek nem leltek nyomára. így ástak három napig, de a kincset csak nem találták. A szomszédok nevettek: nézzétek a három lustát! Többet dolgoznak, mint egész életükben. Kincset keresnek az ostobák... Az idő már lassanként télbe fordult. Elszomorodott a három fiú. Csak nem szedett rá édesapánk? ■— kérdezte az első. Azt nem, hanem valamilyen tolvaj bizonyára már régen kiásta és ellopta a mi örökségünket — vélte a második. A harmadik így szólt: én azt mondom: ne keressük tovább, hiszen fenekestül felforgattuk már az egész földet. Hanem inkább lássunk hozzá vetni, mert így nem hogy kincsünk, de száraz kenyerünk sem lesz jövőre. Szomorúan, kénytelen-kelletlen elvetett a három ikerfiú. Teltek, múltak a napok, hetek és havak, kitavaszodott, majd eljött a gabonaérlelő nyár. És csodák-csodája! A három ikernek a földjén olyan kalászok nőttek, mint az öklöm. A három ikerfiú megfogadta a tanulságot, és nem vált szét, hanem minden évben együttes erővel elindult keresni a kincset és a rákövetkező nyáron mindig meg Is találta a bő termésben. SZENTVÉR-UTCA Soltész István: Aléltan feküdt a lány a koporsón s csak pihegése árulta el, hogy életben van. Szemhéjai csukva voltak, kezei ernyedten lógtak. Ä kötelek lábait és derekát szorították le a kőfedélhez. A koporsó végén, a leány fejéhez fekete keresztet állítottak s. r4 ezeket írták: ..Ecetnek, boszorkány". Jakab, a koldú» túgrafe- k-jiett szemekkel bámult, és hirtelen nem tudta, eszénél van-e, vagy csak rémeket lát. Félix atya feltápászkodott az asztal mellől, kámzsája ujjával végigtörölte zsírtól csepegő száját és tántorogva a koporsóhoz, a leányhoz lépett. Felemelte kezét ás csendet parancsolt a du- hajkodóknak. Cs^nd lett. csak az asztalnál heverő részegek hortyogása, böffe- nése hallatszott Félix atya torkán gurgulázva, akadozva bugyborékoltak fel a izavak. — Testvérek! íme. itt (ekszik előttünk a bűnös eányzó... az eretnek bo- jzorkány, az eretnekek fő- irdögének leánya... A barátok meredt, sóvár- ;o szemekkel bámulták a neztelen női testet. Félix atya úgy szónokolt, junlha szószéken lenne Párnás kezeit az ég felé terjesztette. — Isten irgalma zzon bűnös lelkének! — énekelte rekedten. Majd újra társai felé fordult és öklendezve folytatta: — Az isten a kezünkbe adta a bűnös lelkét, hogy» teljesítsük rajta szent akaratát Intett két barátnak, akik a sarokba futottak és Karjukban vesszőnyalábokat hoztak Félix atya elé. Letették a szerzetes lábaihoz. — Isten a kezünkbe adta a vesszőt, hogy megbüntessük a bűnösöket, — szólott kenetteljesen, majd mint aki elveszti önuralmát, akit elfut a bosszúvágy és düh. felkiáltott: „Ragadjon mindenki pálcát!‘‘ A szerzetesek egymást lökdösve, tülekedve kapkodták szét a vesszőnyalábokat s mindegyikük kezébe vett egy suhogót A szónokló a lányra mutatott kinyújtott karjával, bütykös, vén ujjával és parancsolt: — Teljesítsétek az úr parancsát! A muzsikusok, a dudás, fuvolás, újra ricsajozni kezdtek. Hogy mit, azt talán maguk sem tudták. IV Észtvesztő, vad ütemű, riogató ritmusú zenebonát csaptak s kiáltozni kezdtek, mint valami marhahajcsárok. A barátok nekilendültek és mint az előbb, amikor -korsóval, kancsóval a kezükben ugrándoztak kör- be-körbe a koporsó körül, most pálcával a kezükben lódultak körbe a leány lekörözött teste körül: Megsuhogtatták a vesszőket, és azok lecsaptak a leány meztelen, fehér testén. Vércsíkok hasadtak a leány gyenge bőrén. Az első ütések magához térítették világszép Báthory Annát, sikoltva emelte fel szép hájfürtös fejét, aztán újra ájulásra hanyatlott a szörnyűségtől, csak leste vonaglott, rángatózott a kegyetlen ütések alatt. Jakab koldús felugrott és ösztönös parancsra megragadta a kriptafedél nagy vaskarikáját, kétségbeesett erőfeszítéssel próbálta megmozgatni. Veríték öntötte el homlokát, megreccsent öreg dereka, de hiábavaló erőlködés volt minden kísérlet arra, hogy felemelje a nehéz kőfedelet. Nem is folytatta, összehúzta nyakán a köpenyét és ahogy csak lábaitól tellett, elindult a kijárat felé. Szaporán kopogtak léptei a templom visszhangzó kőkockáin. A vihar változatlanul dühöngött. Szél sepert, rohant, víz ömlött az ég csatornáiból. Ahogy Jákab kilépett a templomajtón, megingott egy pillanatra az ítéletidő vad sodrától. De nem gondolkozott egy percig sem, nekifeszült a viharmik és elindult a vár felé. Szemét lehúnyta, nem tudta nyitva tartani, úgy verte az eső és szél ostora, csak egy-egy pillanatra nyitotta ki, hogy le ne térjen a sárban, latyakban úszó útról, amelyen már majdnem bokáig érő vízpatakok rohantak a lejtőn lefelé. Egész Bátorra dermesztő kietlenség ült, egyetlen fény sem pislákolt már a kunyhók ablakán, valahol messze, a bástyák ormótlan sötétje feketéllett, ha villám hasított fényutat a sötétségben. Jakab lihegve lódult neki újra és újra. öreg tüdeje sipákolni kezdett, fulladozva szedte a levegőt á száján s forró veríték. öntötté el egész testét. Pedig a hideg esővíz szabadon, könnyen átvert rongyain, szakadozott köpenyén. Kucsmáj» elvesztette útközben, ősz !»• ját pillanatok alatt eláztatta az eső, a hajcsomók csapzottan tapadtak homlokára. Időnkint kénytelen volt megállni, pihenni keveset, de a templombeli szörnyű látvány tovább űzte, hajszolta az úton a viharban. Egyszerre mintha vágtató lovak csattogását hallotta volna. Megtorpant és nemsokára valóban száguldó lovasok körvonalai bontakoztak ki a sötétből. Széttárta a karját és kiabálni kezdett, ahogy csak fulladozó tüdeje engedte. A lovasok megtorpantak a koldús előtt. Az első lehajolt a nyeregből. Jakab megismerte világszép Báthory Anna kérőjét, kedves gazdáját, Törökverő Gábort. Gyorsan, szaggatottan elmondott mindent, amit a templom kriptájában látott. A bajnok, Törökverő Gábor, meg sem várta az utolsó szavakat, rávert a lovára, vad vágtába ugratott, elszáguldott a templom felé. Sorra utána a többiek. Jakab nagyot lélegzett, meg« törölte homlokát, szívére szorította a kezét. Most kezdte érezni a rettenetes fáradságot, amely egyszeribe ólomsúlyokat rakott a hátára, kezeire, lábaira, majd hogy le nem döntötte a sárba, vízbe. A legszívesebben lerogyott volna, a nagy izgalom, a futás kegyetlenül kimerítette. De mégis erőt vett megán. visszafordult és gazdája után indult a templom felé. Ahogy belépett a kapuján, nagy kiáltozás, hajhó- zás fogadta. Hátrabotorkált az oltár mögé. Törökverő Gábor és vitézei görnye- dezve, kiáltozva próbálkoztak a nagy kriptafedővel; Hatan feszültek neki, hogy megmozdítsák az iszonyatos terhet puszta izomerővel. Törökverő Gábor kétségbeesett ragaszkodással markolta a vaskarikát, majd hogy kettéroppant a dereka, A kő azonban nem mozdult. S a kriptából sem szűrődött ki többé fény. A kripta hasítékai titoktól terhes, mély sötétséget ásítottak. (Folytatása követfeeeifc.)
