Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 282-307. szám)
1953-12-22 / 300. szám
NÉPLAP IUüo DECE.MBE11 Élenjáró propagandista Hogyan segítem az iskola hallgatóinak fejlődését? 7~/éii lenéi Nemrégiben még levéllmllató őszről beszéltünk, $ ma már a földet dermesztő télben elünk. 1953 utolsó napjai érkeztek el, s minden nap számoljuk már, mikor köszönthetjük 195} első éjszakáját, első napját. Tévedés ne essék, nem a télről akarok írni. Csak mint újságolvasó embernek, sokféle rokonképzet eszembejut, amikor kinézek az ablakon és megdermedt faágakat, fázósan siető embereket, derülte villany drótokat, hófödte fagyos földeket látok. "Azokat a gondolatokat szeretném elmondani, amelyek a téllel kapcsolatban eszembe jutottak. 1953-at a reménység esztendejének nevezték el az egyszerű emberek_ A riasztó háborús légkör esztendői után úgy érkezett meg hozzánk 1953, mint a reménység tavaszi fuvalata. Ez a rcménytkeltő első nagy esemény a koreai fegyverszünet megkötése volt. Egy amerikai közkatona a panmindzsoni megegyezési okmányokat így nevezte el kitörő örömmel: „az élet ajándéka”. A népek következetes békeharca a megvalósulás látó. határára hozta ei 1953-ban azt az elvet és igazságot, hogy minden vitás kérdést meg lehet oldani tárgyalások útján. S most az év utolsó napjaiban mindjobban kibontakoznak a négyhatalmi és ölhatalmi tárgyalások körvonalai. Ám a tél még nem tűnt el! A hidegháború hívei nem nyugosznak. Provokációt provokációra halmoznak, hogy megbuktassák a koreai béke ügyét, a ugyanakkor az ENSZ-bcn azon mesterkedtek, hogy véglegesen aláássák ennek a nemzetközi szervezetnek a tekintélyét. Ne. künk nem szabad egy pillanatra sem elfelednünk, hogy vannak még olyanok, akik a tél dermesztő fagyával szerelnék elpusztítani az életet, a szépséget, a boldogságot itt a földön. Növelni kell erőnket! .4 múltkoriban egy orvossal beszélgettem. Szerettem volna megkérni arra, hogy tartson a községben tájékoztató előadást a nemzetközi helyzettel kapcsolatban, fí ezt a kérést elutasította és ha iái emlékszem a szavakra, így válaszolt: „Nem tudom, miért kellene nekem a nemzetközi kérdésekkel foglal, kozni? Hüzen cn orvos vagyok...” Ezeket az embereket nem tarthatjuk a békemozgalom ellenségeinek, hanem inkább fagyosszlvü embereknek nevezhetnénk őket, akiknek gondolatait, érzelmeit, cselekedeteit, nem hevítette még át eléggé az élet szcrctclc. A békemozgalom úgy növelheti erejét, ba. megtanítja. a, közömbös, fagyosszlvü embereket az élet igazi szc- retetére, Orvosismerösömtöl most én is megkérdezek valamit: „Mint az emberi társadalom egyik becsületes tagja, úgy gon. dől ja, hogy ön csak a betegek életéért felelős?” Nem,, az orvosok, a lakatosok, a földművesek, kertészek, költők, mérnökök, gépírónak valamennyien felelősek mindenki életéért. Felelősek a bókéért. Az emberek forró szeretete az élet iránt, az emberek felelőssége a béke megőrzése iránt végül is felolvasztja a fagyot. 8 ez az időszak nincs is olyan messze. S mi akkor a tavasz szépségét és boldogságot hozó korszakában dolgozhatunk, ültethetünk gyümölcsfákat és olvashatunk verseket. 8. I. A kemecsei vegyes KISZ és a feiiérgyarmati cipész KISZ tíiüeljesífette évi tervét A kemecsei vegyes KTSZ az óv A pártmunkák közül az egyik legszebb megbízatásnak tekintem a propagandamunkát. Negyedik éve vagyok propagandista. Ezidő alatt igen sok jó tapasztalatot szereztem az előadás, a szeminárium vezetés. valamint a hallgatókkal vaui foglalkozás tekintetében. Most ezzel az utóbbival szeretnék foglalkozni. ügy gondolom, minden propagandistának egyik legfontosabb feladata az, hogy ismerje szemináriumának hallgatóit. Enélkül jó propagandamunkát nem tud vé- gezni. Ahhoz, hogy a marxizmus- leninrz.mus tudományát a politikai iskola színvonalának megfelelően, elmélyülten tanítsuk, az szükséges, hogy minden egyes hallgató elméleti felkészültségét ismerjük. EbbeD az oktatási évben a politikai iskola II. éves tanfolyamát vezetem a Kiskereskedelmi Vállalatnál. Ennek az iskolának 18 hallgatója van. Elmondhatom, hogy a hallgatók képzettsége különböző. Ezt vettem figyelembe a hallgatók segítésénél. Megtudtam, hogy iskolámon vannak olyan hallgatók, mint például Pintér Mária, Bodnár Mi- hályné, Petneházl I,ászióné. Csellóvá z.kl Sámuel né, Újvári Ferenc- né, Csikós Baíázsné, Kosa Mihály- né elvtársak, akik még egyáltalán nem vettek részt pártoktatá’sban. Be viszont vannak olyanok is, mint Teremi Gyűl öné, Tarcali József, akik már másodszor végzik a politikai Iskola második évét. Viszont mások a I>IS5C politikai kör elvégzése után kerültek a másodéves po- litikaí iskolára. Egyik legfontosabb feladatomnak tekintettem, hogy elsősorban azokkal a hallgatókkal foglalkozzak, akik még nem vettek részt egyáltaA kislétai gépállomás fiataljai nem sokat törődtek az időjárás- sál, keményen dacoltak az esővel, hideggel. Nem akartak szégyenkezve menni a vezetőség- választó taggyűlésre, aminek tiszteletére munkafelajánlást tettek. Szabó Mihály, Szkiba János és még számos fiatal még most is szánt és nap mint nap teljesíti műszaknormáját. A gépállomás fiataljai, vállalták a vezetőségválasztó taggyűlés tiszteletére, hogy külön brigádot alkotva végzik majd a téli gépjavítást és 5 nappal a határidő előtt befejezik a javítási munlán pártoktatásban, őket kellett megtanítani helyesen tanulni, jegyzetelni, hogy az oktatás színvonalát emelni tudjam. Ugyanis az első foglalkozások alkalmával azt tapasztaltam, hogy a helytelen tanulásban, jegyzetelésben van a hiba. Ezek akadályozták Bodnár Mihályné, Újvári Ferencné, Csellov- szki Sámuel né és Kosa Mihályné elvtársak fejlődését is. Bodnár és Újvári elvtársnők néhány héttel ezelőtt még ügy jegyzeteltek, mintha levelet írtak volna. Nem volt áttekinthető jegyzetük. Az egyes tételek nem voltak kérdések szerint csoportosítva. Mindkettőjüket felkerestem és megbeszéltem velük, hogyan készítsék Jegyzeteiket. Megmagyaráztam, hogy mielőtt hozzáfognának az irodalom jegyzeteléséhez, olvassák el azt végig. Aztán pedig kérdések szerint csoportosítsák és ne mindent, hanem csak a legfontosabb kérdéseket jegyzeteljék. Felhívtam arra is a figyelmüket, hogy a tanulást inkább a reggeli órákban végezzék, mivel ebben az időben lehet legkönnyebben tanulni. Az elvtársak meg ie fogadták tanácsaimat. Ennek eredménye megmutatkozik fejlődésükön. Ma már a szeminárium legaktí. vaWb hallgatói közé tartozunk és a legjobb jegyzeteket készítik. A helyes jegyzetelés elterjesztése érclekében minden szemtnárihth előtt ellenőrzőm a hallgatók jegyzeteit ős ezek közül a legjobbakat bemutatom a hallgatóknak. kálatokat. A gépállomás pártszervezete is szívügyének tartóttá a vezetőségválasztás előkészítését. A pártvezetőség tagjai a munkahelyen keresték fel a fiatalokat és beszélgettek ve- lük. A taggyűlés napján nem bízták a véletlenre a fiatalok részvételét, hanem vontatót küldtek értük, hogy valameny- nyien idejében megérkezzenek a gyűlésre. A jó munka eredménye az volt, hogy Í3 DISz- tag helyett 25 fiatal jelent meg a taggyűlésen. — ANTALÖCZI — Fokozottan gondoskodok azoknak az elvtársaknak a politikai fejlődéséről is, akiknél azt látom, hogy fejlettségük magasabb a szeminárium hallgatóinak átlagos fejlettségénél. Ezeknek az elvtársaknak a kötelező irodalomnak jegyzetelésén kívül javasolt irodalmat is adok tanulásra. Például Faragó Pál és Csikós Balázsné a kötelező irodalmon kívül az általam javasolt irodalmat is jegyzetelik, tanulják és egy-egy alkalomkor a faliújságon számolnak be róla. Begutóbb mindketten írtak cikket. Igen fontos, hogy a propagandista a foglalkozáson pontosan jelenjen meg. Hisz ez a hallgatókat fegyelemre, pontosságra neveli. Én még mindig pontos Időben kezdtem a szeminárium vezetését. Mégis voltak hallgatók, akik többször hiányoztak egy-egy foglalkozásról. Azért mondom, hogy hiányoztak, mert most már ez nem fordul elő. Ha valaki hiányzik, az előzőleg bejelenti ős csak at: ón engedélyemmel, igazoltan maradhat el a szemináriumról. A hiányzásokat úgy akadályoztam meg, hogy akik nem jöttek el a foglalkozásra, felkerestem őket és beszéltem velük, legutóbb Csellóvszki Súmuelnő hiányzott. Másnap munkahelyén látogattam meg és megmagyaráztam neki, hogy miért nem helyes az, ha valaki hiányzik a szeminá- riumról. E boszólgetó?;nek lett. az eredménye, hogy ígéretet tett: nem fog többet hiányozni. ígéretét ezideig be is tartotta. Azóta nem hiányzott egy foglalkozásról sem. Úgy gondolom, ahhoz, hogy az oktatás színvonalát emeljük, az szükséges, hogy a propagandista ne. csak a szemináriumok ideje alatt, hanem aaon kívül is rendszeresen foglalkozzon hallgatóival. Ismerjen meg minden hallgatót, mert csak a hallgatókról való fokozott gondoskodással, tanulásuk elősegítésével érhetjük el, hogy politikai iskoláinkon emelhetjük az oktatás színvonalát. Elmondta: VÉGVÁRI MIKLÓS propagandista. elején még rosszul működött, A KISZöV vezetősége megvizsgálta ennek okát és megállapította, hogy a hiba a vezetőség hanyag és rossz munkájából eredt. A KTSZ dolgozói űj vezetőséget választottak. Ezután megjavult a munka ennél a KTSZ-nél. November 28-án már azt jelentették a KISZOV megyei titkár, ságának, hogy addig 225.000 forinttal túlteljesítették 1953. éves tervüket. A kemecsei vegyes KTSZ dolgozóinak jó példájához hasonlóan a fehérgyarmati cipész KTSZ dolgozói december 1-ig 300.000 forinttal teljesítették túl évi tervelőirányzatukat. Jól sikerült vezetőségválasztó gyűlést tartottak a kislétai fiatalok TÉL A KOLHOZBAN A Don-meutén idén korán beköszöntött a tél. A sztyeppét vakító hó borítja. A hirtelen beállott fagy jégpáncélt vont a fo- lyókra, az öntözőcsatornákra és a víztárolókra. A traktorokat, az ekéket, a boronákat és a kultivá- torokat bevonlatták a földekről a gépállomás telepére. J. N. Kosztyenko, a „Molotov ’- kolhoz elnöke végiglátogatja a Kojszug falu körül fekvő állattenyésztő telepeket. Mint rendesen, ma is az állattenyésztőkkel egy- időben, reggel ötkor kelt fel. Sok elintéznivalója van. Már kora reggel hat telepre kell ellátogatnia. Megnézi, hogy melegek-e az istállók, elég takarmányt kapnak-e a marhák, mennyire haladt a második telepen az ön- itatók szerelése. A tél beálltával a kolhozban nem csökkent a munka lendülete, csak a jellege változott meg. Persze a fagyok és a hóesés következtében bizonyos nehézségek jelentkeztek, ezeket azonban a kolhozparasztok majd csak áthidalják. Nézzük meg, hogyan telik el a „Molotov”-kolhozban egy téli nap. A zöldségtermelő brigádok (a kolhozban öt ilyen brigád van) tagjai ma ismét újabb szalmaréteggel takarták be a burgonyavermeket. A kolhoz 593 tonna burgonyát vermelt; a vermeket ősszel szalmával takarták be, a szalmát pedig földréteggel fedték be. Mivel azonban a hőmérő higanyszála 30 fok alá szállt le, Kosztyenko Litvinov elvtárssal, a zöldégtermesztők vezetőjével való beszélgetés alapján intézkedett, hogy a burgonyát minden esetre újabb szalmaréteggel takarják be. Ezért a munkáért Litvinov személyesen felel. A szalma szállítására megfelelő számú fogatot, ezenkívül több kolhoztagot bocsátottak rendelkezésére, hogy a munkát 1 nap alatt bevégezhessék. Két teherautó reggel óta téglát szállít. A kolhoz vezetősége elhatározta, hogy ebben az évben a zöldségfélék téli termesztése céljaira 308 négyzetméteren üvegházat épít. Az udvar egyik részén téglarakások állnak. Tegnap 17.000 téglát hoztak, ma is többezernek kell érkeznie. 18.000 téglát a szövetkezeti bolt szállít. Batajszk városi közüzemi osztálya 50 köbméter terméskövet bocsát rendelkezésre, de még ugyanennyire van szükség. — Most várjuk a követ — mondja Kosztyenko elvtárs. — De honnan vegyünk kavicsot? Elmegyek a városi végrehajtóbizottsághoz, hogy a dolgot megbeszéljem. A szélmalom mellett magas kerítést építenek. Valamennyi kolhozparaszton kitűnő nemezcsizma, rövidbunda, vattakabát, prémsapka. Az asszonyok nagy gyapjúkendőkbe bugyolálták magukat. A földbevert cölöpök közé nádkerítést húznak. így kerítik be azt a területet, ahol a melegház felépül. A kerítés bárom oldala már el is készült. A nádból készült kaput is felállították és az egész területet befedték szalmával. Ennek tetejére trágyát hordanak, hogy a föld át ne fagyion. Négy fuvar szállítja a trágyát. A terv szerint a januárban elkészülő üvegházban 1100 melegágyi keretet helyeznek el. Hasonló méretű melegházat rendeznek be az 5-ös számú brigádnál is. A „Molotov”-kolhoznak az elmúlt tavasszal 3800 melegágyi kerete volt. Ezeket most mind rendbehozzák, kitatarozzák, beüvegezik. Idén télen jelentősen kibővítik az üvegházi gazdaságot. A meglévőkön kívül még 1800 új keretet állítanak be. A szövetkezet megígérte, hogy ezek egy részét kész állapotban leszállítja, a másik részét a kolhozban kell majd elkészíteni. Az új üvegházban 1200 melegágyat villannyal fognak fűteni. — Valakinek el kell utaznia a Moszkva-környéki kolhozokba, hogy tapasztalatokat szerezzen — mondja Kosztyenko elvtárs. — Nekünk ezen a téren még nincsenek tapasztalataink. A „Molotov”-kolhoz egyik legfontosabb gazdasági ágazata a zöldségtermelés. Ezért fordítanak itt ilyen nagy figyelmet az üvegházak, melegágyak berendezésére, a vetőmagvak elkészítésére. A kolhoz teljesen ellátta magát a különböző fajta, kitűnő minőségű zöldségvetőmagvakkal. Nyolcszáz hektárra elegendő uborkamogja van például a kolhoznak, Sz. Krajnyukuv traktoros brigádjának tagjai ma hozzákezdtek az állattenyésztő telepek gépesítéséhez. A gépkezelők a tehénistállókban önitatókat, a trár gya elszállítására drótkötélpályát építenek, takarmányfeldolgozó gépeket szerelnek fel. Jónéhány hétre el vannak látva munkával. A kolhozparasztok tegnap fejezték be az új istállók építését. A tejgazdaságban, a baromfitelepen, a sertésólakban is megkezdődött a téli idény. Amíg erős a fagy, a szarvasmarhát nem hajtják ki, de ha megenyhül az idő, naponta jártatják a jószágot a friss levegőn. A baromfiólakban felszerelik a napfénylámpákat. — 3000 tojó eddig már a terv szerinti 90 tojás helyett átlagosan 97 tojást tojt. De még ez is kevés. A napfénylámpák segítségével növelni tudják a tojáshozamot. A traktorosok most fejezik be a hatalmas szánok javítását. Ezen szállítják majd a szalmát az állattenyésztő telepekre és a szénát az egyik tejgazdaságból a másikba,