Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 258-281. szám)

1953-11-07 / 263. szám

1 NÉPLAP 1953 NOVEMBER 7, SZOMBAT A nemzeti függetlenség és a szabadság zászlaja alatt Marshallizált kultúra Görögországban Ez a falusi „iskola" Oinois községben, a Grammosa hegység alján van, annyi hősies csata színhelyén. Nincsenek benne padok, némely „vagyonos” gyermek zsámolyt visz magával. A tanítók részére nincs szék és asztal, fűtőanyagról sem gondoskodik a dol- lár-zsoldöan álló monarehoíasiszta görög kormány. Az ősi, klasszi­kus kultúrával rendelkező görög népet ilyen nyomorúságos sorsra juttatta az amerikai imperializmus. Számok és tények Marokkóban a francia gyarma­tosítók jóvoltából minden 45.000 lakosra 1 orvos és — 75 rendőr jut. * Hondurasban a „United Fruit - ompany" amerikai társaság ül- ..t vény ein és gyáraiban a mun- -„sok 60 százaléka maláriában, údővészben és gázmérgezésben al meg. A lakosság 70 százaléka ; tudatlan. * Chile. Ennek az évnek 9 nó- ..pjában 32 százalékkal drágul­ás a létfenntartási költségek. — -z iskolás korban lévő gyerme- ek 85 százaléka nem jut elég leiemhez. Otven százalékuk tü- ^oeteg. * Francia Egyenlítői Afrika. A i uncia trösztök nyeresége 1946- jl 1951-ig 6.5—7-szeresére növe­kedett. A lakosság 90 százaléka sem olvasni, sem írni nem tud. 50.000 emberre egy orvos jut. * Belga Kongó. A belga állami bizottság megállapította, hogy át­lagban 40 gyermek közül 30 délután 3 óráig semmit sem eszik. Többezer a bélpoklos, az álom­kor egyre terjed. Szörnyű a napszámosok Szörnyű sorban él az olasz napszámos. Éhezik, kínlódik és csak arra gondol, lesz-e holnap munkája. A hivatalos adatok sze­rint ma Olaszországban többmil- lió a munkanélküli. Két évvel ezelőtt résztvettem a napszámosok nápolyi „éhségtün- 1 ütésén". Azóta szorosabbra fűző­dött a napszámosok millióinak ba­rátsága a dolgozó parasztok és a munkások millióival. Több mint egymillió napszámos egyesült a Mezőgazdasági Munkások Orszá­gos Szövetségében. Harcunk ha­tározottabb, eredményesebb leit. Nemcsak a mi falunkban, hanem egész Olaszországban egyre gyak­Negyedmillió német ifjú harcos felvonulásban tüntetett Bcr* linben a béke mellett. A felvonulásban harmincötezer nyugat­németországi és több mint tízezer nyugat-berlini fiatal is résztvelt, „A világ ifjúsága a Szovjetunió vezetésével harcol a bekéért’ — hirdeti a transzparens, mely mögött tömör sorokban menetel a békeszerető német fiatalság. Ritka fotó Franco Spanyolországanak csendőrkopói féltékenyen vigyáz* nak arra, hogy a fasiszta uralom által a népre zúdított mérhetet­len nyomor fotó útján készült bizonyítékai el ne készülhessenek és főként, hogy ne juthassanak túl Spanyolország határain. Ezért különösen figyelemreméltó ez a kép, amely hitelesen mutatja be,: milyen szörnyű körülmények között élnek és laknak a spanyol: dolgozók. sorsa rabban sztrájkolnak a napszámo­sok. Fabbrico napszámosai is meg­változtak: eltűnt arcukról a re­ménytelenség és az alázatosság kifejezése. A föld emberei össze­fogtak. Tudatában vannak legyőz­hetetlen erejüknek. LÉDA COLOMBINI A burzsoázia ma dollárért áruba bocsátja a nemzet jogait és függetlenségét. A nemzeti függetlenség és a nemzeti szuverénítás zász­laját félrelökték. Kétségtelen, hogy ezt a zászlót Önöknek, a kom­munista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniök és előre vinniök, ha jó hazafiak akarnak lenni, ha a nemzet vezető erejévé akarnak válni. Nincs más, aki magasra emelje ezt a zászlót. J. Sztálin így tovább nem élhetünk i Elmondja: Lacién Chubrette francia kohámunkás | borúra és a fegyverkezési vei - jsenyre használják fel a mi pén- , ! zünket. ...... ! Ugyanakkor a kapitalisták jo­jvedelme a gépkocsiparban öt esz­tendő alatt — 1947—1951-ig — csaknem 25-szörösére emelkedett. Az említett időszakban az ára­kat többször emelték. Ennek kö- j vetkeztében a reálbér állandóan \ csökken. Gazdasági életünk a csőd felé rohan, mi pedig egyre süllye­dünk a nyomorba. 1952-től 1953 februárjáig 12.000 gépkocsigyári munkást elbocsá­tottak. Most pedig újabb mun­káselbocsátásokról beszélnek. A munkásokat egyes üzemeit Den már nem teljes munkanapra osztják be munkára. Lám, hova sodortak bennünket a kapitalisták háborús terveik­kel! Politikájukért bizony nekünk kell megfizetnünk. A munkások mostanában egyre gyakrapoan mondogatják „Elég volt!” Követe­lik, hogy mindez megváltozzék. A munkások az augusztusi nagy sztrájkok idején bebizonyították, hogy képesek vállvetve harcolni a béremelésért... Napjainkban minden munkás­családban ezekről a tényekről beszélgetnek. Egységünk, szerve­zettségünk erősödik, növekszik. c Adeneuer „köztársaságában" nincs helye a becsületes dolgozóknak A képen: a Paris melletti Genncvilliersbcn lévő Schmid és Bruneton-gyár dolgozóinak tün etese az üzemek rendőri megszál- 'ása és az új náci-német haderő felállítása ellen. Már húsz éve dolgozom a pá­rizsi gépkocsigyárban. Az utóbbi években csak nagynehezen ten­gődünk. A hét vége felé mindig hitelbe kell vásárolnunk a fűsze­resnél, hentesnél, péknél. Ezenkívül ott vannak az adók is. Ki fizeti az adókat? Mi! Ne­künk nincs lehetőségünk arra, hogy bármit is eltitkoljunk az adóhivatal előtt, a nagytőkések viszont nem vallják be jövedel­müket. A beszedett adókat nem lakó­házak, iskolák és kórházak épí­tésére, nem mezőgazdaságunk gépesítésére és iparunk felszere­lésére fordítják; a vietnami há­A naboruutam eveket Nyugat­németországban töltöttem. Kez­detben a recklinghauseni vegyé­szeti gyárban dolgoztam mint la­katos. Lakásom nem volt, felesé­gemmel együtt egy omladozó ba- rakban húzódtunk meg. Nem bírtam ezt az életet és hamaro­san útnak indultam, hogy más helyen próbáljak szerencsét. Irta: HANS REINIKE Siegen kerületben állapodtam meg, Ruhr közelében. Minden időmet álláskeresésre fordítot­tam. Néha sikerült is elhelyez­kednem, de csak alkalmi mun­Ez év nyarán egy vízvezeték­szerelő cégnél kaptam munkát. Kiderült azonban, hogy a cég a megszálló hatóságok megbízásá­ból robbantó aknákat telepít az országutak mentén, hogy háború esetén felrobbanthassák az uta­kat. Tiltakoztam az ellen, hogy ilyen munkát végezzek. Társaim támogattak. Ezért aztán „lázadó”- nak minősítettek és elbocsátot­ták. A munkanélküli segélyt nem iolyósították számomra. Megértettem, hogy a becsületes iolgozónak, aki békésen akar dolgozni, Adenauer köztársasagá­ban nincs helye. A náboru elő­készítésében nem kívántam reszt­venni. Ezért október végén fele­ségemmel együtt Berlinbe utaz­tunk és megkaptuk az engedélyt, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban telepedjünk le. Ma már van munkám és laká­som is. S bár mindössze két hete élek itt, meggyőződései mondha­tom: megtaláltam a boldogságo- ímat. A kép: egy vvolfram-bányász „lakása” SpcnyOit,. —•.'.—n. A bá­nya az amerikai imperialisták hadigyárai részére termel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom