Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 231-257. szám)
1953-10-04 / 234. szám
8 NtPLAP l!jü3 UKluiiLÍiv 4. \ Aoiii.1.-'A. Miért nyomorognak az egyszerű olasz emberek? Irt»: GIOVAíMVI GERMANETTO * Mit is hozott Olaszországnak az amerikai csatlós De Gasperi uralmának öt esztendeje? A Kómában július Tógán lefolyt országos gazdasági értekezlet kénytelen Tolt megállapítani, hogy a nyugateurópai országok között Olaszországban van a legtöbb állandó munkanélküli. Az. olasz gazdasági ólet egyre inkább az Amerikai Egyesült Államoktól függ. Az amerikai uralkodó körök korlátozásokat erőszakolnak Olaszországra a Szovjetunióval, Kínával és a demokratikus tábor többi országaival folytatott kereskedelemben. Mit hozott Táj jón az egyszerű emberek számára ez a politika, amely az óceánontúli monopóliumok kielégíthetetlen étvágyának ■ rendelte alá az ország érdekeit? Erről is mindennél jobban beszélnek maguk a tények. Itt vannak . például a „nyomorvizsgáló bizottság’’ összegyűjtött. adatai. Ezt a bizottságot a közvélemény nyomására a képviselöház hozta létre a kormány jóváhagyásával. A bizottságban helyet foglaltak az összes politikai irányvonalakat kövem képviselők, A bizottság elnöke Vigorelli, a Saragat-párt képviselője volt. A bizottság jelentése, amelyet nemrég terjesztettek a parlament elé, vádirat a klerikálisok politikája ellen. íme, néhány adat a jelentésből: Olaszországban 232.000 olyan család van, amely pincékben, padlás-szobákban és raktárhelyiségekben lakik. 92.000 család barakok- ban és barlangokban él. A bizottság megállapította, hogy 869.000 olyan olasz család van (az összlakosság 7.5 százaléka), amely soha nem fogyasztott olyán élelmiszereket, mint pl. hús, cukor és bor. Egy négytagú átlagos család hivatalos létminimuma havi 55— 60.000 líra. Az országban élő 11.592.000 olasz család életszínvonala pedig a következő: 1,357.000 család (11.7 százalék) teljes nyomorban él (nyugdíjasok, munkanélküliek, biztosítási segélyben részesülő személyek). Ezek a családok havonta 2—5.000 lírát kapnak. 1.845.000 család (11.6 százalék) borzalmas nélkülözések közepette él (béresek, részleges munkanélküliek, stb.j. E családok jövedelme havi 10—12.000 líra. 7.616.000 család (65 százalék) nehéz viszonyok között él (munkások, 'alkalmazottak, kiskereskedők, stb.K Keresetük havi 22— 42.000 líra. 1.274.000 család számára (11 százalék) biztosítva van a létminimum. Mindenütt nyomor uralkodik, mindenütt nehéz az egyszerű embernek — az ország iparosított északi részén és az elmaradt mezőgazdasági déli részen egyaránt. De soroljunk fel még néhány tényt a bizottság által összegyűjtött adatokból. Dél-Olaszországban a katonai szolgálatra behívott újoncok 30 százaléka analfabéta. Nápolyban csak a munkások 28.7 százalékának van munkája. A mezőgazdasági munkások családjaiban az átlagos gyermekhalandóság ezerből 88.8, a jómódú csaladoknál pedig ezerből 22.8. Mennél alacsonyabb az egyszerű olasz ember életszínvonala, annál tömöttebb a gazdagok erszénye. A vegyi cikkeket gyártó „Montecatini” részvénytársaság minden munkásán havi 135.000 lírát keres. A „Snia-Viscoza” részvénytársa- ság (müselymet gyárt) minden munkásán havi 185.000 lírát keres. A papírgyártást kezükben tartó részvénytársaságok jövedelme az 1947. évi 13.660 millió líráról 1950- re 100 miliárd lírára emelkedett. A legnagyobb gépkocsigyárak, a FIAT-művek tulajdonosai 1950. évi egymiíliárd líra profitjukat 1951- re négymilliárd lírára emelték. De milyen a helyzete a legki- se mm tettebbeknek — a béreseknek és a szegény parasztoknak? A kereszténydemokraták által végrehajtott agrárreform a követ- kezőkre vezetett: a kisajátításra alkalmas négymillió hektárnyi földből De Gasperi kormányzásának öt esztendeje alatt mindössze 153.000 hektárnyi földet sajátítottak ki és adtak át a parasztoknak. De ez is csak hosszú harc árán sikerült, amely a falusi dolgozóknak rengeteg áldozatba került. De azoknak a parasztoknak is. akiknek sikerült egy talpalatnyi földhöz jutniok, munkájuk gyümölcseit kemény harcban kell megvédeniük. Azok a földbirtokosok, akiktől az említett földeket kisajátították, most önkényesen (természetesen rendőrségi támogatással!) az átadott föld bérének fejében lefog- lalják a parasztok által betakarított termés 70 százalékát. Nyomorúságos helyzetben vannak a kisebb üzemek tulajdonosai, a kisiparosok és kiskereskedők is. Csupán egy lényeges mutatószámot említünk meg: 1948-ban 804 csőd- esetet, 1951-ben 2.725-öf, 1952 első tíz hónapja alatt pedig 3.381 csődöt tartottak nyilván! S vájjon mit tettek a klerikálisok a kultúra, a közoktatás fejlesztésére? Elég, ha két adatot megemlítünk .: Olaszországban százezer munkanélküli van. Csupán Rómában 30.000 gyerek nem tanulhat iskolaépület hiánya miatt! Az olasz népet egyre jobban át- hatja az a tudat, hogy a fennálló helyzet tűrhetetlen. I>e Gasperi a kereszténydemokraták választási kudarca után kénytelen volt ugyan lelépni a politikai színpadról, örökösei azonban igye- keznek ugyanazt a népellenes politikát folytatni, bár azt a látszatot keltik, mintha valami változás történt volna. Valójában a mai kormány, élén Pellával, egyáltalán nem gondol arra, hogy lemondjon arról a politikáról, amely Olaszország érdekeit alárendeli az Amerikai Egyesült Államok agresszív erőinek. A kommunisták és szocialisták, az összes becsületes demokraták és hazafiak követelik a népellenes politika elvetését. Ezek a hazafiak síkraszállnaik Olaszország függetlenségéért, a minden néppel való barátság és béke politikájáért, amely megmentheti az országot. A lakosság legszélesebb rétegeinek érdeke a gazdasági kapcsolatok meg- javítása a Szovjetunióval és a béketábor többi országaival. Megyénk mai labdarúgóműsora Kereaatrejtvény Vízszintes: 1. A .iövőévi bőséges kenrér biztosítéka. 13. A ..Távol Moszkvától“ című könyv írója. 14. 1/ A Ö. 15 S-el a végén: eszes. 17. Álló víz. 18. Sportpálya — vissza. 20 Az aradi vértanúk esryike. 23 Tetőt fed náddal 24. Acélöntésnél nélkülöz- hetetlen. 26. ARRA-fele. 27. Sír. 28. Kártyában a lecnasyobb lau 30. Tzomréfz. 31. Trieó-része 32. Hegycsúcs. 53. Ra — párja. 35. ..Mi“ oro_ pzul. fonetikusan. 36. Fehér Géza név. jele. 57. Hoz-hez . németül. 38 Megrövidíti a tenvész időt. 42 A hő? a hazáért ‘ vért 44. Udvarló. 45 Fér- fihanEok. 47. Vizet vesz. 48 Az 1848-218 ezabadságharc győzelméé csatahelye. Függőleges: 2. Ez a lom —keverve. 3 - J Z 4, Kém déli. 5 Be — nár.ia. 6 Ügyetlenek teszik a tányérral 7. U.i. idegen szóval. 8. Vív. mással- hauerzói. 9. Lóbiztatás 10. Piacon teszi a. dolcozó paraszt. 11 Épületet rendbehoz. 12. A demeceeri Úttörő tsz. híres traktoristája. 16 Kicsinyítő képző. 19. Hangszered — vissza. 21. Nem. latinul. 22. Forradalmi emlékű szovjet váróé. 25. Férfi keresztnév. 29 S E A 34. Váromladék. 35 Hint. 36. Idejárnak falusi estéken. 39 Ri. fordítva. 40. Ezzel is szabályozzák a külkereskedelmet 41 Oda. ikerszava. 43. Tor betűi keverve. 46. O R A keresztrejtvény pályázatban megyénk valamennyi dolgozója réfjfztve- het. A „beküldési határidő október 11. A pályázók a rejtvény es:ész terjedelmét küldjék be. A helyes megfejtők között értékes könyvjutalmat osztunk ki. ^ A Nyíregyházi Vas- és Fémipari K. T. Sz. motor javító részlege Vasvári Pál-u. 6. szám alatt megnyílt. Speciális Skoda autó és Csepel motorkerékpárja vitás. FELVESZÜNK kőműves, ács, állványozó segédmunkás térti női dolgozókat budapesti munkahelyre Vidéki dolgo. tők részére megfelelő szállást, étkez, tetést biztosítunk Jelentkezés 23/2 Építőipari Vállalat Budapest. XIII Rozsnvai-u 6 Állami Kordél.vos Vállalat tiszalöki fuvarte’epére 18 éven aluli dolgozókat vesz fel lóha.itónak. Jelentkezés: Ti- -zaiöki Krörmi kordélyop fnvartelene. Rádióműsor OKTÓBER 4, VASÁRNAP K0SSUTH-RÁDIÓ: 6.00—8.00-iijr: Zenés vasárnap reexrel. Közben- 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 8.00: Hírek. Lapszemle. 8.15: Eer.v falu — eery nóta. 9.00: Zenét? fejtörő. ÍO.OO: Vasárnapi levél 10.10: A maavar rádió sryermekcirkusza. ll.OO: Épülő szép hazánk. 12.00: Hír^k. Belföldi lapszemle. Időjárás jelenté,«?. 12 15: A magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. 15-15: Hanglemez. 13.30: Idő- járás- és vízállás jelenté» 14.15: Magyar és szovjet népi együttesek. 14.45: Szovjet és népi demokratikus esztrád- mÜ90r 15.30: Tánczene. 15.50: Irodalmi műsor. 16.30: Helyszíni közvetítés a Magyarország'—-Csehszlovákia nemzetek közötti válogatott labdarúgó mérkőzésről Prágából. 17.35: Helyszíni közvetítés» a Magyarország—Bulgária nemzetek közötti válogatott labdarú- gómérkőzésről Szófiából. 20.00: Hírek. Időjárásielentés. 20.10: Mit hallunk holnap? 20.15: Kincséé Kalendárium. 21 15: Gyurkovics Mária, és Melis Győr cry énekel. 22.00: Hírek. Külföldi lapszemle. Időjárási elentés. Sport és totóhírek. 22.25: Tánczene. 23.00: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 23.40: Magyar népdalok 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. A nyíregyházi rádió műsora A vasárnap esti adás: Vasárnapi levél. — Egy 48-a^ honvéd naplója.— Szórakoztató zene. — Esti figyelmeztető. — Időszerű rigmusok. — Nagy- halászi jelenté» — A vasárnap sportja. A hétfő reggeli adás: U.i hét, köszönt ránk. Figyelmeztető. — Hírek. Szórakoztató zene. — Sporthírek. — Erősebb az igazság. — Miből lesz ió cigaretta? Kiport. A hétfő esti adás: Éjszakai őrjárat. — Hírek. Népdalok. — Lapszemle. — Sporthírek — Az ibrányiak véleménye. Riport. A kedd reggeli adás: A kékiek példája. Riport — Szórakoztató zene. — Hírek — Sporthírek. — Agrotcchni- I kai tanácsadó. — Akármilyen hamar kél a hazugság. estére utoléri az ' Igazság. Elbeszélés. A megyei labdarúgóbajnokságból mindössze két forduló van még hátra és néhány elmaradt mérkőzés. Kétségkívül. a kőt csoport'közül az északi csoportban a legizgalmasabb a bajnokság és a kiesés kérdése. Jól lehet a Kisvárdai Va9n.fi jelenleg két ponttal- vezet az Ny. Lokomotív előtt de nem lehet számításon kívül hagyni, hogy a kisvárdaiak most a demecseri capattal mérik össze erejüket. A dc- meceeri Szikra csapata éppen az elmúlt héten Nyíregyházán mutatta be. hogy a csapat nagyobb feladatok megoldására is képes Saját pályáján győzte le az Ny. Dózsa csapatát. A demecseriek otthonukban még veszélyesebbek fí a, kisvárdaiak csak a legjobb játékukkal tudnak ma.icl eredményt elérni Demecserben A vetély- társnak, az Ny. Lokomotív esp^atá- nak könnyebb feladat jutott. Nyíregyházán játszik n, dombrádi csapattal Bár a dombrádi csapat teljes erővel fog küzdeni, hisz fenyegeti a kiesés réme. a Lokomotív csapata nagyobb esélyese a- mérkőzésnek. Kiesés szempontjából igen fontos mérkőzés a Ke mécsé—Gyulátanya találkozó. — Ebből a csoportból eg.v kieső lesz. — Mindkét csapat 11—11 ponttal áll a bajnoki táblázat két utolsó helyén. A kenteeseiek csak iobb gólarányuk, kal előzték meg a gyulatanyaiakat. Amelyik csapat ezen a mellőzésen győz. megmenekülhet' a kieséstől A hazai l>álya előnye és a két utolsó fordulóban mutatott játék alánján a kemecscieknek nagyobb esélyük van a győzelem megszerzéséhez A déli cső. nortban vezető Nyírmadai Traktor ma Nagykálló csapatával mérkőzik, igen érdekes és szén mékőzésre lehetett volna számítani, ha a kallói csapat az elmúlt héten nem követ el súlyos gpotszerűtlenséget, A tartalékosán kiálló káliói csapatnak nem sok reménye van pontszerzésre az egyse- ges ép» jó iátékerőt képviselő madai csapat ellen. A megyei labdarúgóban- nokságban még a következő mérkőzéseket játszák le a csapatok a. mai nap: Nyírmihálydi—M. Építők. M. Lokomotív—Ny Vörös Meteor. Nyírbátori SK—Vásároenaménv. Ny. F.pí- tők II—Balkány Fehérgyarmat-— Nyírbátori Dózsa, Nyírbogdány—'Ti. szavasvári, Tiszalök—Ibrány. _ Raka- maz—Záhony. Nagyhalász—Ny. Dó- zsa. Megyeba.inokságba- való. jutásért: Vaemegyer—Baktalórántháza.. Kisvárdai Kinizsi—U.i fehértó Salgótarjánban játszik az Ny. Építők csapata Az Ny. Építők NB 11-es labdarúgócsapata ma délután a Salgótarjáni Vasas csapatával játszik bajnoki mérkőzést. A csapat az elmúlt héten nem a legjobb játékot mutatta ea.iát pályáján «» így csak egv döntetlen eredménnyel volt kénytelen megelégedni A salgótarjáni csapat az elmúlt héten egy pontot kénytelen volt átadni a D. Honvéd csapatának. s már maga ez a tény ig nagyban fütheti a vasasokat, hogy ezen a mérkőzésen kiköszörüljék a csorbát. Áz Építők csapata ebben a szezonban idegenben még nem kapott ki. ami azt bizonyítja, hogv a csapat tagjai lobban tudnak küzdeni idegenben. Az Építők csatársora ismét új összeállítóéban fog szerepelni Salgótarjánban. Néhány szó a Nagykálló—Ny. Kinizsi mérkőzéssel kapcsolatos ítélkezésről Az elmúlt vasárnap súlyos sport- Fzerűtlenség történt a Nagykálló—Ny. Kinizsi mérkőzésen Nagykállóban — Győrfi Károly. Noszály Andráe nag.v- kállói játékosok bántalmazták a játékvezetőt s ezenkívül több Kinizsi játékost is bántalmazott a közönség. Az ügyet a társadalmi szövetség fegyelmi bizottsága vizsgálta ki és a következő határozatot hozta Győrfi Károly és Noszály András nagykallói játékosokat egy-cgv évre eltiltotta a játéktól. Ugyancsak eltiltotta a fe. gyelmi bizottság Kerezsi László nagy. kallói jatékopt a játéktól egy hónao- ra. A mérkőzés eredményét megsemmisítette es október 18-án Tiszalökön a merkozee újrajátszását rendelte el Egyidejűleg a fegyelmi bizottság kötelezte a nasrykállói ppotkört. ho-v mérkőzéséit március i-ig idegen pában, saját költségén kell megren- deznie. Ez a határozat lényege lelvetőciik az a kérdés — mint shogy mar felvetődött több megyei sportkörnél. — hogy vájjon helyesen ne* kezet t-e a fegyelmi bizottság? A JNagykailoban történt esemény egyik legkinvobb példája a pportszerűtlen- segoknek NagykáHóban már többször tordult elő hasonló eset. Emiatt bün- tetesuk is volt a kálóiaknak. Uffv- i a te zik, a figyelmeztetések nem használtak p oppen ezért nem értünk egyet a fegyelmi bizottság ezen hatá- rozataval. Azok a. játékosok nem érdemlik meg. hogy szépen fejlődő szocialista sportunkban résztvegyenek. alak verekedést kezdeményeznek, akik akarják a, mérkőzés eredményét befolyásolni Nem értünk egyet a mérkőzés újrajátszásával sem. Ez az ite.eihozatál nem büntetés a nag.ykál- Io1. csapat számára. hárem jótétemény s úgy tűnik fel. mintha az Ny Kinizsi csapatát akarnák büntetni ezzel. Labdarúgásunk történetében mar több ilyen eset fordult elő. Az INy. Építők labdarúgócsapata az el- mult évben Egerben játszott é3 a közönség viselkedése miatt nem lehetett befejezni a mer. kozeet A fegyelmi bizottság n mérkőzés két pontját a nyíregyháziaknak ítélte, úgyszintén ilyen ítéletet hoztak a Hatvan—D Lokomotív félbeszakadt mérkőzés ügyében i?. Természetesen minden egyes mérkőzésen a körülmények ifi számítanak. Éppen ezért helyes lenne, ha ezt az ügyet az MTSB vezetője venné kezebe & ugyanakkor olyan határozatot hozna, mely például állna, a, jövőben megyei csapataink vezetői játékosai és sportközönsége előtt Egésznapos röplabdaíorna a Lokomotív sporttelepen Ma reggel 8 órai kezdettel egésznapos röpiabdatornát rendeznek a nyíregyházi Lokomotív sporttelepén. A röplabdatornán rératvesznele a Kecskeméti Honvéd. Szélcesféhévári Honvéd. lip Lécierök. Bp. Lokomotív. D Dózaa. Ny. Lokomotív férri csapatai, valamint a Kecskeméti Honved, Székesfehérvári Honvéd. Bp. Lokomotiv és az Ny. Lokomotív női csapatai. ... Három megye röplabdabajnoksága Borsod, Haj du és Szabolcs megye ■ eg.iobb röplabdacsapatai Beke.kupa bajnokságot rendeznek. Az első fordulóban az Ny. Petőfi csapata a Miskolci Haladás férfi csapatával mérkőzik fél tíz órai kezdettel a megyei tanács II. sz. épületének udvarán. A bajnokságban rcsztvesz a, két csana- ton kívül még a; Sátoraljaújhelyi Ee. komotír. az Ny. Lokomotív, , Diót. e.vőrl MTSK. a D. Haladás «r» D. Dózsa csapata. Sportlövészet Az elmúlt vasárnap fejeződött bő Nyíregyháza város Béke-kup* kispuska versenyének küzdelme. A versenyt nagy harc után pontveezteség nélkül az Ny Dózsa csapata nyert« meg Az egyéni versenyt Varga Endre, a Dózsa csapatának tagja nyerte meg. A verseny végeredménye a következő: 1. Ny, Dózea 14 pont, 2. Vasas I 12 pont. 3. Vasas ]t 10. 4. Előre SK 7. 5 MSZHSZ 4 6. Tisztikiub 3. 7. Dózea II 3, 8. Dohányfermentáló o ponttal. Az egyéni versenyben 1. Varga (Dózsa) 1.750 körrel, 2. Garay (Dózsa) 1 707, 3. Milotay (Vasas) 1-679, 4. Szauder (Vasas) 1.678. 5. Jászai (Dózsa) 1.641, 6. Varga Endréné (Dózea) 1.619, 7. Bárány (Előre) 1.536, 8. Sasvári (Előre) 1.517 köregységgel. Apróhirdetések Tervező mérnököket, építészt, műszaki rajzolót felveszünk. Tatarozó Vállalat Nyíregyháza, Árpád-utca 1. 120 basszusos ,,Honor" harmonika és evermeksnortkocsi eladó. Á'örös- hadsereg-u. 64 Kéziszámoló vagy vilajiyezámoló- gépet veszünk. Nagy gyakorlattal rendelkező villanyezerelőt azonnal felveszünk Ruhaüzem. Kákóczi-u, 4. írógép, Olympia, táska, alighaemált eladó. Ószőlő utca 83. Jókarban lévő nagyméretű kombinált szekrényt vetihgk. Papirértéke, sítő. Vöröshadsereg-ií, 3 A Szabojcs-Szatmármegyei ínító- és Tatarozó Vállalat keres pincehelyiséget télire az üzemi konyha, részére zöldség ée élelmiszer tárolására, értesítés helve I?lröla-u. 5 Takarmányszillltó elevátorhoz megvételre keresünk kifogástalan é" ban lévő használt járgányt. Ajánlatokat Állatértékesítő Vállalat Budapest. Lenin-krt. 44. Üzemeltetési Osztály címre kérünk. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Sikló:! Norbert Felelőe kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség; Nyíregyháza Dózsa Gy-u. 5.Tel.: 11.70. 11-71. 11-76 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-utca 1. — Telefon; 30-00 Szabolcs-Szat mär megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György-utca 5 szám Felelő« vezető: Szilágyi József