Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1953-10-04 / 234. szám

4

NÉPLAP

1953 OKTÓBER 4, VASÁRKAP

Az ünnepi könyvhét elé

Színház NEM MAGÁNÜGY

A debreceni Csokonai Színház együttese előadásában ismerkedhetnek meg a nyíregyházi dolgozók K. Iszajev—A. Galies vígjátékával, a „Nem magánügy”-gyel. Az első két előadás után elmondhatjuk: nemcsak jó szórakozást, hanem komoly, mély élményt jelent ennek a nagyszerű szovjet vígjátéknak a meghallgatása. Jól mulatunk a darabon, nevetünk a szereplőkön •— de nem kinevetjük őket, mert nem szánalmas komikus figurák, hanem szovjet emberek.

Először talán a vígjáték tartalmáról szóljunk néhány szót. Ismeretlen, különböző foglalkozású és korú emberek találkoznak a Moszkva szálló egyik 13-iik emeleti szobájában. Különböző ügyek elintézése érdekében utaztak fel a fővárosba. Köztük van Djuzsikov is, egy messzi félsziget, Tajmir hőslelkű, lelkes ifjú építője. A város sürgős ügyeit jött elintézni, azonban egy tajmiri távolsági beszélgetés, az arra való várakozás a szobához köti. Mit lehet itt tenni, csupa idegen emberek között? S kiderül, ezek az emberek nem idegenek, ha nem is ismerik egymást. Valamennyien szovjet emberek, akik mélyen érzik, hogy Tajmir a szovjet haza egy része s Tajmir iigye, minden szovjet ember ügye. Lelkesen vállalkoznak arra, hogy Djuzsikov helyett elintézik az ügyes-bajos dolgokat. Mert ez — nem magánügy! íme, ilyen mély, nemes eszmei tartalma van ennek a vígjátéknak, amely csupa helyzetkomikumon alapul. Bz a vígjáték eleven bizonyítéka annak, hogy

nincs igazuk azoknak a túlzóknak, akik idegenkednek a vidám műfajtól s attól félnek, hogy a vidámság, a nevetés elsekélyesíti a tartalmat s nincs igazuk azoknak sem, akik arról beszél n.: nem igazi vígjáték az, amelyekben felemelő, nemes eszmei tartalom i-.zik. Minden bizonnyal követni fogják pesti színházaink is a debreceni együttes kezdeményezését, amellyel szin- rehozta ezt a vígjátékot s minden bizonnyal az előadások ösztönzőleg hatnak drámaíróinkra is. Igen nagy szükségünk van arra, hogy a vígjáték, a komédia elfoglalja méltó helyét színpadainkon.

A szereplőket méltán lehet együttesének nevezni. Tehetségesen és szépen játszottak, Leudvai Ferenc rendezése művészi élményt jelentő előadást adott. Nehéz lenne éles különbséget tenni s nem is lehet az egyes szereplők, akár főszereplők, akár epizódszerepet játszók játéka között. Hortobágyi Arthur az „idősebb” éppoly fiatalos lelkesedéssel, tehetséggel játszott, mint a fiatalok, Soós Imre, Örkény Éva, vagy az egyik legkiemelkedőbb epizódszereplő, Békés Rita. Talán nem is lehet nagyobb dicséretet mondani, mint azt, hogy a nézők saját maguk is saját ügyüknek érezték az előadás nyomán Tajmir ügyét. Ezt a kapcsolatot pedig csak akkor teremtheti meg a színész, ha maga is mélyen átérezve alakit. Nem arra gondoltunk, hogy Soós Imre, Örkényi Éva, Andaházi Margit játszik a színpadon, hanem Baburin méhésszel, Kirpicsnyikov- val, Ljuba Popovával, Dunyával, Djuzsikovval együtt izgulunk azért, hogy lesz-e golyóscsapágy,’ vagy sem, Az együttes tagjai megcsillogtatták egyéni tehetségüket is. örü- lünk annak, hogy Soós Imre, örkény! Éva ily szépen fejlődik s örülünk annak, hogy Hortobágyi Arthurt is az élvonalbeliek között emlegethetjük.

Soós Imre Djuzsikov alakítása hiteles. Lelkes, robbanékony, amikor Tajmir ügyéről van szó, de ugyanúgy szovjet ember módjára tud nagyon melegen szerelmes is lenni. Méltó párja Örkényi Éva, a bájos, szerény, de mégis forrón érző lányka. Szívükbe zárjuk Hortobágyi Arthur alakítását, aki ezzel a szerepével bebizonyította: képes nagyot, igen nagyot fejlődni, képes megszabadulni a „fogások- tói” s valóban alakítani. Kiemelkedő volt epizódszerepében Békés Rita, Mihályi Lica, Mensáros László. Gondosan kidolgozták szerepüket s éppen ezért sikerült oly annyira tipikust alkotniuk.

Az előadás nem volt hibátlan. Különösen az utolsó zárójelenetnél éreztünk törést. Természetesen erre befolyással voltak ennek a jelenetnek rövidke epizódszerepei, azonban alaposabb munkával, gondosabb kidolgozással kell a főszereplőknek is arra törekedniük, hogy a vígjáték ez utolsó része valóban szárnyaló, kicsúcsosodó befejezés legyen.

A HL Vidéki Színházi Héten elért siker után nagy várakozással tekintettünk az előadás elé s nem csalódtunk a Csokonai Színház tehetséges művészegyüttesében. Reméljük azt, hogy az idei évadban az eddiginél gyakrabban láthatjuk őket a nyíregyházi színpadon s mindenkor maradandó élménnyel gazdagítanak bennünket.

A közmondás azt tartja, hogy a könyv az ember barátja. A múltban a dolgozó parasztoknak nem voltak ilyen barátai. Az elnyomók, mint mindenből, úgy a művelődésből, a tanulásból, az olvasás örömeiből is kiszorították a dolgozókat.

Ma a kultúra, így a könyv is a dolgozó tömegek közkincsévé vált. „Míg 1938-ban az ország egy lakosára kereken egy könyv jutott,-addig az ötéves terv időszakában minden lakosra évente átlag 3.3 könyv fog jutni” — mondotta Gerő elvtárs.

E szavak, pártunk szava évről évre, napról napra fokozatosan megvalósul. Ha megyénkben nézzük meg, megállapíthatjuk, hogy 1951 decemberéhez viszonyítva 67.000 kötet könyvvel szaporodott megyénk könyvtárainak könyvállománya. Több, mint 30 százalékkal emelkedett a községi népkönyvtárak száma. Míg 1950-ben csak két körzeti könyvtár volt megyénk területén Nyíregyházán és Mátészalkán, addig ma már 4 járási könyvtárunk van, október 1-én nyílt Nagykállóban az ötödik. 1954 január 1-én minden járási székhelyen lesz járási könyvtár. Nyíregyházán megalakult a megyei könyvtár. E könyvtár ma több, mint 11.000 kötet könyvvel áll a dolgozók rendelkezésére, kényelmes felnőtt és ifjúsági olvasótermével együtt, szemben a volt városi könyvtárral, mely egy teremből állott és 5.000 kötet könyve volt.

Kulturális életünk fejlődését tükrözi az évenkint visszatérő nagyjelentőségű esemény, az Ünnepi Könyvhét. A régi, kapitalista könyvkiadás céljait szolgáló „könyvnapokat“ felváltotta a könyv ünnepi hete, melynek fő célja most már nemcsak a könyvek áruforgalmának növelése, hanem az, hogy a dolgozók minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar és a világirodalom nagy alkotásait, ismerjék meg a szocializmust építő országok: a magyar és a nép! demokratikus országok új irodalmát, ismerjék meg a haladó tudomány eredményeit. A könyvhét rendezvényeinek célja az is, hogy az irodalom legjavának megismerésén keresztül fejlődjék az olvasók kritikai érzéke, közelebb kerüljenek az írók az olvasókhoz és viszont. Az Ünnepi Könyvhét tehát nemcsak az Állami Könyvterjesztő Vállalat dolgozói számára jelent feladatokat, hanem elsősorban a könyvtárosok számára is. A könyvtárak az Ünnepi Könyvhét eseményeinek középpontjába kerültek. A könyvtárakon keresztül érintkeznek ma már a dolgozók legnagyobb tömegei a könyvvel. Rákosi elvtárs, népünk szeretett vezére mondotta: „A dolgozó míg ki volt zsákmányolva, nem olvasott. Most olvas, jeléül annak, hogy most van lehetősége erre.“ S ez valóban így is van. Üzemi dolgozóink százezrei mellett egyre fokozottabb mértékben válik könyvolvasóvá, könyvtáraink olvasójává egész dolgozó parasztságunk. Azok a dolgozó parasztok, parasztfiatalok, akik a múltban szinte semmit sem olvastak, ma SoloSíov, Panfjorov. Gorkij, Majakovszkij, Azsajev, Iljin és a többi szovjet író művei mellett Illés Béla, Sándor András, Aczél Tamás, az új magyar irodalom alkotásait és a haladó külföldi írók műveit olvassák. Természetes tehát, hogy az Ünnepi Könyvhét megrendezésében, a könyv hetének ünnepélyessé tételében, olvasó tömegeik alapján legnagyobb ünnepük a könyvtáraknak van.

„Minél többet olvastam, annál közelebb vittek a könyvek az élethez, annál világosabb, jelentékenyebb számomra az élet“ — mondotta Gorkij. Juttassák el könyvtárosaink, népnevelőink a könyv ünnepi hetén a könyvet a dolgozókhoz. Ezzel is elősegítjük a kormányprogramm valóraváltását. (P. J.)

záció lett. Ügyes tollal írt, színes riportjai a magyar lapokból a nagy külföldi világlapokba is eljutottak. Másik jelentékenyebb diákköri újságírói szereplésére 1895. áprilisában került sor. Ekkor a Tiszán nagy árvíz vonult le. A „Sajtóiroda“ kiköltözött Ra- kamazra és vagy 5 napon át onnan küldték tudósításaikat a budapesti lapoknak. Gyalog rótták az utakat, útszéli csárdák borsza- gú ivószobáiban írták színes riportjaikat az árvízveszély alakulásáról.

VIII-os korában egyébként már a helyi sajtóban is rendszeresen jelentek meg írásai. Különösen Porubszky Pál, a Nyíregyházi

Hirlap szerkesztője s egyben Krúdy osztályfőnöke, támogatta és buzdította a fiatal írót. Nyilván Porubszky biztatására vett részt VII. osztályos korában a Bessenyei nevét viselő önképzőkör irodalmi pályázatán is, amelyen aztán díjat is nyert „Lisa menyasszony” c. elbeszélésével.

1895. júniusában érettségizett. Érettségi után már nem sokáig maradt Nyíregyházán. Apja ügyvédet, vagy „megyei embert“ szeretett volna nevelni belőle, ö azonban minden szülői ellenkezés ellenére is, véglegesen- az írói pálya mellett döntött. Először Debrecenbe megy, majd nemsokára Nagyváradon találjuk rövid ideig, a következő állomás pedig Budapest, ahol csakhamar a legnagyobb lapok szerkesztőségében dolgozik. Ettől kezdve állandóan a fővárosban él, csak néha-néha látogat haza Nyíregyházára. A szülőföld, a nyíri táj emlékei, sze- retete azonban elkíséri őt egész életére, hogy termékeny írói pályájának kimeríthetetlen tárháza, kincsesbányája legyen.

KATONA BÉLA

Krúdy emlékezete

I.

Nyíregyházi diákévek

75 évvel ezelőtt, 1878 októberében született Krúdy Gyula, a XX. század első harmadának egyik legnagyobb prózaírója, Szabolcsnak Bessenyei mellett kétségtelen egyetlen igazán jelentős íróalakja.

Ez évforduló alkalmából emlékezünk most vissza a nagy nyíregyházi író városunkban töltött diákéveire, ifjúságára, felfelé ívelő írói pályájának kezdetére.

1878. október 21-én született, családjuk régi Kállói-utcai házában, amely a későbbi szanatóriumi épület, a mai rádió-stúdió épülete helyén állt. Szerelem-gyerek volt. Apja neróesi származású ügyvéd, anyja egyszerű szobalány. Származásának ez a kettőssége rányomta bélyegét egész emberi és írói fejlődésére. Neveltetése és életmódja inkább a polgársághoz kapcsolta, de ugyanakkor mélységes és őszinte rokonszenvet érzett a kisemmizett, elnyomott szegény nép iránt. Büszke volt apai nagyapjára, aki honvédsza- zadosként résztvett az 1848—49-cs szabadságharcban, de nem szé- gyelte, sőt, mindig bizonyos büszkeséggel emlegette anyja származását is, jóllehet gyermekkorában sokszor csúfolták „zabi-gyerek- nck“.

Elemi iskolába Nyíregyházán járt, a gimnáziumnak azonban csak a felső négy osztályát végezte szülővárosában. Az 1. osztályt Szatmáron, a következő három osztályt pedig a podolini algimnáziumban végezte. Apja az akkori szokásoknak megfelelően ..német szóra” küldte Podolinba, ebbe a szepességi kisvárosba. — 1891-ben került vissza Nyíregyházára, s az ötödik osztálytól kezdve négy éven át a Kossuth-gim- názium, illetve akkor még Ag. Ev. Főgimnázium növendéke volt. — Mint diák, nem volt kimondott jótanuló. A tanulás nem esett ugyan nehezére, de már akkor jobban izgatták irodalmi tervei és az olvasás. Nyilván az olvasás fordította figyelmét az irodalom, az írói pálya felé. Maga vallja be egyik regényében, hogy az Anyegin olvasása közben fogamzott meg benne a gondolat, hogy író lesz. Elhatározta, hogy „életcélt választ, költő lesz, hírlapíró, Puskin Sándor lesz, — és mindezt egy éjszaka, midőn égő homlokkal és túláradó szívvel olvasta az orosz költő összecsendülő sorait“ — írja Vörös Postakocsi című regényében. írói pályája valóban már az iskola padjaiban megkezdődik. Saját bevallása szerint 13 éves korában jelent meg első írása nyomtatásban a Szabolcsi Szabadsajtóban, s ötödikes—hatodikos korában már novellákat küldözött az Orsóvá című hetilapnak. A szerkesztőségtől nyomtatott névjegyet is kapott ilyen szöveggel: „Legifjabb Krúdy Gyula, az Orsóvá c. hetilap szépirodalmi munkatársa”. — Ügyancsäk erre az időre esnek első lapalapítási kísérletei is. „Nagy Dob“ címmel saját kezével írt lapot adott ki, amely nagy népszerűségnek örvendett diáktársai körében. Majd ..Nyíregyházi Diákújság” címmel hamarosan új lapot szerkesztett, amely már nyomtatásban jelent meg. A gimnázium előtti utcasarkon, a még ma is álló Szalcácsy- féle kiugró öreg házban volt egy kis zug-nyomda, itt jelent meg Krúdy lapja, amelyben már néhány diáktársának az írását >c

közölte. Ezekkel a diáktársaival — Géczy Gézával, Szlabóczky Ernővel és Krecsák Lajossal — együtt alapította meg Krúdy a „Nyíregyházi Sajtóirodát“ is. — Rendszeresen küldtek tudósításokat Nyíregyházáról és Szabolcsból a fővárosi lapodnak. (Pesti Hirlap, Pesti Napló, Egyetértés.) Ezek a lapok 5—10 krajcárt fizettek soronkint a beküldött hírekért, az írói becsvágy mellett talán ez is közrejátszott abban, hogy egyidőben fantasztikus hírek kezdtek szárnyrakelni a Nyírség fővárosából. Egyik alkalommal pl. a következő hírt közölték a pesti lapok: „Nyíregyházán óriási szélvihar dühöngött; a katolikus templom tornyáról leszakította a súlyos keresztet, s hatalmas robajjal a földre vetette. Csak a véletlen szerencsének köszönhető, hogy emberéletben kárt nem okozott.” Más alkalommal ■ Szerelmi idill Nyíregyházán“ címmel egy kalandos, revolveres leányszökte- tésről szóló fantasztikus történet jelenik meg tudósításuk alapján a Pesti Hírlapban. Erre már a helyi sajtó is felfigyelt. A Nyíregyházi Hirlap 1894. szeptember

27-i számában ezzel kapcsolatban a következőket olvashatjuk:

....... az egész kalandból egy szó

sem igaz, az egész nem más, mint egy szenzációban utazó vidéki tudósító stíl-gyakorlata, melynek csak az a célja, hogy 4 vagy 5 krajcárjával számítva sorát, mennél többet hozzon jeles szerzője konyhájára... A tisztesség, igazság és jóízlés nevében tiltakoznunk kell, s egyszersmind kijelentenünk. hogyha mégegyszer találkozunk a fővárosi lapok hasábjain a városunkban történtekről írt ilyen alaptalan tudósításokkal, nem fogunk habozni, nyilvánosságra hozni a beküldők neveit.” Ez egyúttal az iskola tiltakozását és fenyegetését is jelentette, mert a lap szerkesztője Porubszky Pál gimnáziumi tanár volt, aki egyébként nagyrabecsül- te Krudyt.

VIII. osztályos korában, mint tudósító aratta első komolyabb újságírói sikereit. Akkoriban Nyíregyházára került Versecről egy Neukomm Ferenc nevű kútfúró vállalkozó. Az ő vezetésével készültek Nyíregyházán az első mélyfúrású szivattyús kutak. — Neukomm azonban nemcsak kútfúró volt, hanem nagyon jól értett az ú. n. mutatványos hipnotizáláshoz is. A gimnázium udvarán is több nyári estén szórakoztatta a közönséget azzal, hogy két jó médiumnak bizonyult fiatalembert hipnotizálva, velük különféle bohókás dolgokat végeztetett. Neukomm nemcsak Nyíregyházán dolgozott, hanem vidéken, többek között Tuzséron is, ahol felfedezte, hogy a Sálamon-család egyik leánytagja, Salamon Ella, kiválóan alkalmas médium. Az egykorú laptudósítások szerint 1894. szeptember 14-én a tuzséri kastélyban Vragassy, a bécsi mentőegyesület volt igazgató-főorvosa jelenlétében Neukomm hipnotizálta Salamon Ella 22 éves leányt, akit már előzőleg is számtalanszor elaltatott és akivel hipnotikus álmában szinte hihetetlennek látszó eredményeket produkált. A leány ezúttal is jó médiumnak bizonyult, egyszerre azonban hirtelen nagyot sikoltott, s élettelenül rogyott össze. Az élesztési kísérletek sikertelenek maradtak, a leány halott volt. Krúdy még aznap tudomást szerzett a dologról, s azonnal Tuzsérra utazott és napokon át helyszínről küldte tudósításait a fővárosi lapok számára. A tragikus eseményből "llágszen-